Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
1979. január 7. Képújság 13 ( Díjkiosztás a szerkesztőségben Az eredményes sportmunka jutalma Elsőnek. a tolnai asztaliteniszezők érkeztek, aztán a szekszárdi kerekesek, majd jöttek sorban a többiek. Az 1978. év legeredményesebb sportolói találkoztak pénteken délelőtt szerkesztőségünk tanácstermében. Azok adtak itt randevút egymásnak, akik lapunk sportrovatában másodszor megrendezett közvéleménykutatás során beérkezett mintegy kétezer szavazólapon a legtöbb vöksot kapták. A díjkiosztó ünnepségen megjelent többek között Harmat József, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, Péti Imre, a KISZ megyebi- zottságánák első titkára, Herczig Gábor, a megyei sporthivatal vezetője és Fejes István lapunk főszerkesztője. A szavazás eredménye alapján meghívott tíz női és tíz férfi sportolót, valamint az egyesületi vezetőket Herczig Gábor üdvözölte, majd rövid értékelést adott az év legjobb megyei sportolóinak megválasztásáról. zett az első helyen. A „dobogó” második fokára Halász Zoltán szekszárdi kerékpáros került, míg Csereklei Sándor, a Dózsa súlyemelője harmadik lett. A további rangsor: Tóth István (Sz. Dózsa atléta, Imre Gyula (Sz. Sportiskola) súlyemelő, Pálinkás Csaba (Sz. Spartacus) kerékpáros, Tóth Csaba (Sz. Spartacus) kajakozó, Somodi András (Sz. Dózsa) labdarúgó, Mándli János (Dombóvári Spartacus) tekéző, Kovács Miklós (Sz. Dózsa) atléta. Csapatversenyben az olvasók szavazatai alapján a következő végeredmény lakúit ki: 1. Szekszárdi Spartacus kerékpározói, 2. Tolnai VL asztaliteniszezői, 3. Szekszárdi Dózsa (kosárlabda). A díjkiosztást követően Harmat József, a megyei pártbizottság köszönetét és elismerését tolmácsolta a megye legjobbjainak. Beszédében a verseny- és tömegsport fejlesztésének további feladatait hangsúlyozta. A célkitűzések eredményes megvalósításához kérte a sportolók támogatását: 1979- ben a hazai és nemzetközi küzdőtéren elért sikerekkel öregbítsék megyénk sport- mozgalmának hírnevét. Kötetlen beszélgetés zárta az év legjobb sportolóinak találkozását. Ennek során a megye párt- és állami vezetői hosszasan elbeszélgettek a versenyzőkkel ez évi terveikről, célkitűzéseikről. Schneider Konrád edző pedig a sportolók nevében mondott köszönetét az erkölcsi és anyagi megbecsülésért. — Szerte a világon ezekben a napokban hozza nyilvánosságra a sajtó, a rádió és televízió az év sportolóinak rangsorát. Nagy öröm számunkra, hogy megyénk versenysportjának élvonalát, annak eredményeit a sport- szerető közvélemény milyen nagy érdeklődéssel kíséri. Örömünkre szolgál továbbá, hogy a labdarúgáson kívül tovább bővült azoknak a sportágaknak a köre, amelyek a szavazásban részt vettek érdeklődésének középpontjába kerültek. A Népújság olvasótáborának, valamint a megyei sportvezetésnek a rangsora úgyszólván teljesen megegyezik — mondotta. Ezután méltatta azokat az eredményeket, amelyeket megyénk sportolói 1978-ban elértek. Elismeréssel szólt a versenyzők szerepléséről, a temérdek áldozatvállalással, szorgalmas edzésmunkával kivívott hazai és nemzetközi sikereiről. Hangsúlyozta a válogatott kerettagok felelősségét, majd az év legjobbjainak és azok edzőinek további sportsikereket kívánva nyújtotta át az okleveleket, tiszteletdíjaikat. Először Bolvári Ildikó, a Tolnai Vörös Lobogó asztaliteniszezője, a magyar válogatott tagja vette át a női győztesnek járó díjat, öt sorrendben két kosárlabdázó, Harsányi Mária, Skoda Erika, a Szekszárdi Dózsa NB I-es együttesének játékosa követte. A további sorrend — mint arról korábban már beszámoltunk — ez volt: Vaszkó Judit atléta (Sz. Dózsa), Balogh Ilona asztaliteniszező (Tolnai VL), Gazdag Zsuzsa atléta (Sz. Dózsa), Bolvári Katalin asztaliteniszező (Tolnai VL), Sáfrány Edit kosárlabdázó (Sz. Dózsa), Dudás Ibolya asztaliteniszező (Tolnai VL), Binder Mária kosárlabdázó (Sz. Dózsa). A férfiak mezőnyében Halász László, a Szekszárdi Spartacus kerékpárosa végA megyei sporthivatal vezetője köszöntötte megyénk legjobbjait-Herczig Gábortól az első helyezett Bolvári Ildikó veszi át a díjat Schneider Konrád edző, Petries József ügyvezető és Halász László A megyebajnokság szünetében — amikor néhány hétre csökken a kerek labda vonzereje, s a pontvadászatot az erőgyűjtés, a felkészülés váltja fel — újra fellapoztuk statisztikai nyilvántartásainkat. A számok segítségével visszapillantunk az őszi idény küzdelemsorozatára, Összegyűjtve mindazt, ami a csapatok helyezését mutató pontszám és a gólkülönbség mögött van, hogy ezzel is segítséget nyújtsunk a szakosztályok féléves munkájának értékeléséhez. őszi végeredmény 1. Paks 2. Dombóvár 3. Tevel 4. Bátaszék 5. Kisdorog 6. Aparhant 7. N.-mányok 8. Pincehely 9. Nagydorog 10. Fadd 11. Bonyhád 12. Bogyiszló 13. Tengelic 14. Tolna 15. Gerjen 16. TAÉV SK 15 9 4 2 42-14 22 15 10 2 3 25-10 22 15 8 4 3 24-13 20 15 9 2 4 36-29 20 15 8 3 4 36-14 19 15 6 6 3 21-15 18 15 6 5 4 19-18 17 15 6 3 6 22-29 15 15 6 3 6 15-24 15 15 6 2 7 29-29 14 15 5 2 8 25-29 12 15—11 4 17-22 U 15 2 5 8 13-27 9 15 2 5 8 16-32 9 15 4 1 10 14-40 9 15 2 4 9 12-22 8 HAZAI PÁLYÁN HÁROiM CSAPAT VERETLEN 1. Tevel 2. Paks 3. Kisdorog 4. Bátaszék 5. Nagydorog 6. Dombóvár 7. N.-mányok 8. Bonyhád 9. Aparhant 10. Pincehely 11. Tolna 12. Fadd 13. Bogyiszló 14. Gerjen 15. Tengelic 16. TÁÉV SK 8 7 1 — 19-4 15 7 6 1 — 28-3 13 76—1 27-6 12 76—1 22-7 12 7 5 2 — 12-5 12 7511 12-3 11 8512 12-9 li 8422 20-14 10 8422 11-7 10 7421 11-8 10 8 2 4 2 9-9 8 7313 15-16 7 8—71 8-10 7 8314 10-14 7 7 1 3 3 7-13 5 8 — 3 5 5-11 3 A listavezető Paksi SE és az őszi harmadik helyezett Tevel gárdája mellett kellemes meglepetésre Nagydorog együttese is megőrizte hazai Gólok, nézők, játékosok Ä megyebajnokság a számok tükrében veretlenségét. Táblázatunk tanúsága szerint a 11.—16. helyezett csapatooknál ke.' vésbé érvényesült a pálya- választói jog, a hazaj pálya előnye. Különösen szembetűnő a TÁÉV SK otthoni gyengélkedése: nyolc találkozója közül egyszer sem nyert, a három pont 18,7 százalékos teljesítményt takar. Ezzel szemben az ősszel szerzett összes pontjaik számát tekintve a tolnaiak 88, a gerjeniek pedig 77 százalékát pályaválasztóként érték el. A DMSC a Kisdorog, Kisdorog a Paks, Bátaszék a Tengelic, Bogyiszló a DMSC, míg a Pincehely a Fadd elleni mérkőzésen vesztette el hazai veretlenségét. IDEGENBEN KÉT CSAPAT NYERETLEN 1. Dombóvár 8 5 1 2 13-7 11 2. Paks 8 3 3 2 14-11 9 3. Aparhant 7 2 4 1 10-8 8 4. Bátaszék 8 3 2 3 14-22 8 5. Fadd 8 3 1 4 14-13 7 6. Kisdorog 8 2 3 3 9-8 7 7. N.-mányok 7 1 4 2 7-9 6 8. TAÉV SK 7 2 1 4 7-11 5 9. Tevel 7 1 3 3 5-9 5 10. Pincehely 8 2 1 5 11-21 5 11. Bogyiszló 7 4 3 9-1$ 4 12. Tengelic 8 1 2 5 6-14 4 13. Nagydorog 8 1 1 6 4-19 3 14. Bonyhád 7 1 6 5-15 2 15. Gerjen 7 1 — 6 4-26 2 16. Tolna 7 — 1 6 7-23 1 Ha a totóban szerepeltek volna a megyebajnokság mérkőzései, akkor a tizenöt hét során összesen 28 kettest találtunk volna a teli. találatos szelvényeken. Eny- nyiszer bizonyultak jobbnak a vendégcsapatok, vitték el a két bajnoki pontot. Az idegenben szerzett pontok alapján egyébként a Dombóvár, a Paks, az Aparhant és a Bátaszék kivételével a többi együttes erejéből még ötven százalékos teljesítményre sem tellett. Vidéken legtovább az aparhantiak őrizték meg veretlenségüket: november 12-én a tizenkettedik fordulóban Nagydoro- gon vonultak le vesztesként a pályáról. A 16 csapat közül tizenegynek negatív az idegenbeli góltermése. 129 JÁTÉKOS — 367 GÖL Az őszi idény százhúsz találkozóján 367 gól esett, amelyet 129 játékos szerzett. A 367 gólból négy játékos egy-egy esetben saját kapujába juttatta a labdát. A góllövőlista állása a bajnokság félidejében: 13 gólos: Hosnyánszky (Kisdorog). 12: Vábró (Paks). 10: Poór (Bátaszék). 9: Kniesz (Kisdorog), Tóth II. (Bátaszék). 8: Kerekes (Tevel). 7: Eisenzehr (Bonyhád), Pesti (Gerjen), Lampek (Fadd), Porga (Pincehely). 6: Kovács II., Somodi (Paks), Bíró (Nagymányok), Vörös (Fadd), Hajdú (Bogyiszló). 5: Horváth (Bonyhád), Nagy (Nagydorog), Holacsek (Bátaszék), Ödor (Kisdorog), Juhász I. (Aparhant), Banai, Horváth (DMSC). 4: Bagó, Majsai, Szabadi (Paks), G. Kiss, Porcsa (DMSC), Antal, Szentes (Tevel), Minker, Pál. kő (Aparhant), Nagy (Kisdorog), Fodor, Végh (Pincehely), Kiss, Takács I. (Fadd), Tóth (TÁÉV SK), Bagdi, Réhm (Tolna), Hubert (Gerjen). 3 gólos: Bulla, Varga (Bonyhád),, Rikkers (Tengelic), Kertész (Bogyiszló), Szűcs (Fadd), Rózsa (Nagydorog), Németh (Pincehely), Csordás, Németh (Nagymá- nyok), Mezei (Bátaszék), Éppel, Miklós (Tevel), Németh (DMSC), Miklós (Paks). 2 gólos: Muck (Paks), Böhm II. (Kisdorog), Bácskai, Fiath, Szabó Zágonyi (Bátaszék), Barabás, Bayer, Tóth (Nagymányok), Harsányi, Kirchner (Nagydorog), H. Szabó (Fadd), Bajusz, Et_ tig (Bogyiszló), Bomemisz- sza, Éberling, Hujbert, Óber- lender II. (Tengelic), Hei- decker (Bonyhád), Micskó, Stercz (TÁÉV SK), Bukros (Tolna), Kiss (Gerjen). 1 gólos: Lambert (Gerjen), Fazekas I., Fazekas II., Schwébl, Steinbach, Szegleti (Tolna), Agócsi, Cserneczky, Laki, Simon Z. (TÁÉV SK), Csoboth, Gecző, Incze, János, Tamás (Bonyhád), Barabás, Öberlender I. (Tengelic), Bogdanovics, Boros, Bocs, Kocsis (Bogyiszló),, Aradi, Varga (Fadd), Bányai, Guttengéber, Lückl (Nagydorog), Juhász II„ Katona I. , Szabó, Szűcs (Pincehely), Fenyővári II. (Nagymányok), Pál (Bátaszék), Boda, Brunner, Klein (Kisdorog), Cse- ke, Bíró, Gáspár, Firkos, Kiss, Kulcsár, László, Juhász II. (Aparhant), Illés (Tevel), Csatári, Nagy, Sziber, Tóth- bagi (DMSC), Szűcs (Paks). öngólosak: Tóth III. (Bátaszék), Cseke (Aparhant), Klement (Gerjen), Kiss (Pincehely). HUSZONNYOLC GÓL BÜNTETŐBŐL A 120 mérkőzésen harminckét tizenegyest ítéltek a játékvezetők, melyből huszonnyolc gólt szereztek a csapatok. Négy alkalomomal — Ettig (Bogyiszló), Stercz (TÁÉV SK), Kiss (Gerjen), Bíró (Nagymányok) — elhi. bázták a büntetőrúgást. A 11-esből szerzett gólok megoszlása : Paks és Bonyhád 4—4, Tevel, Bátaszék, Nagymányok, Fadd 3—3, Tolna, Kisdorog 2—2, DMSC, Aparhant, Nagydorog, Bogyiszló 1—1. Büntetőből Gerjen, Tengelic, Pincehely és a TÁÉV SK csapata nem ért el gólt. A 11-esek értékesítését vizsgálva kitűnik, hogy Bagó (Paks), Éppel (Tevel), Bíró (Nagymányok) és Eisenzehr (Bonyhád) 3—3 góllal bizonyul a legeredményesebbnek. MÉRKŐZÉSENKÉNT 365 NÉZŐ Az őszi idény tizenöt for. dulójának mérkőzéseit — tudósítóink jelentései alapján — 43 ezer 800 néző előtt játszották a csapatok. Egy mérkőzésre 365, egy fordulóra pedig 2920 néző jutott átlagosan. A bajnokoság né. zőcsúcsát a listavezető Paksi SE tartja: az 5. fordulóban a Bátaszék elleni találkozón ezer szurkoló biztatta a Du- na-partj együttest. A 16 csapat hazai mérkőzésein így oszlott meg a nézőszám: Paks 4800, Dombóvári MSC 3800, Bogyiszló 3700, Tevel 3550, Kisdorog 3500, Tolna 3050, Nagydorog 3000, Nagymányok 2700, Pincehely 2450, Fadd 2400, TAÉV SK 2200, Bátaszék 2000, Aparhant 1900, Gerjen 1800, Tengelic 1500, Bonyhádi Vasas 1450. Csak ízelítőül egy húsz évvel korábbi adat: az 1958— 59. évi megyebajnokság nézőcsúcsát a Tolna—Fadd mérkőzésen jegyeztük fel, akkor 2500 szurkoló előtt játszott egymás ellen a két csapat! HUSZONHÁROM 1:0-ÁS GYŐZELEM A bajnokság 120 mérkőzésén húszféle eredmény fordult elő. Legtöbbször az 1:0 szerepelt, ami huszonhárom találkozó végeredményét jelentette. A további eredmények gyakorisága: a 2:1 tizenötször, az 1:1 tizenegyszer, a 2:0 és a 3:1 egyaránt tízszer, a 0:0 és a 2:2 kilencszer fordult elő. Hét mérkőzés hozott 3:2-es, öt pedig 3:0-ás győzelmet. A 4:1 négyszer, a 3:0 és a 4:2 háromszor szerepelt a vasárnapi tudósításokban. Két-két találkozó végeredményét jelentette a 3:3, az 5:0, valamint az 5:1. A 6:3, a 7:1, a 7:2, a 8:3 és a 10:0 egyszer fordult elő. Harmincegy mérkőzés — az összes találkozó 25,8 százaléka — pontosztozkodással zárult. Ezen belül kilenc összecsapáson hiába vártak gólra a nézők. A győzelemmel zárult találkozók közül huszonháromnál az első félidő után még 0:0 volt az eredmény. — fekete —