Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-03 / 1. szám

1979. január 3. mÉPÜJSÁG5 Születésnapi ajándék „Kívánni sem tudtam vol­na sikeresebb évet 1978-nál. Valahogy minden olyan szé­pen összejött. Februárban kezdődött, amikor az egyik szekszárdi versenyen könnyű­súlyban új országos csúcsot állítottam fel szakításban. Akkor 97,5 kg-ról 98 kg-ra módosítottam Csóka Péter (Bp. Honvéd) által tartott csúcseredményt. Kemény felkészülési munka, majd újabb versenyek következ­tek egy-egy csúcsjavítással. Röviden így jellemezhetném az első félévet. Aztán elérke­zett az edzőtáborozás ideje. Három hetet az IBV-keretben töltöttem, majd itthon foly­tattam az edzéseket. Augusztusban az országos spartakiád jelentette szá­momra a második félévi ver­senyidőszak rajtját. Az volt a vágyam, hogy a dobogó va­lamelyik fokára állhassak az eredményhirdetésnél. Nagyon is akartam, aztán a szakítás­ban majdnem kiestem. Az edzőm is meglepődött, ami­kor a 100 kg-os kezdősúlyt csak harmadik kísérletre „fogtam” meg. Később 105 kg-ra emeltettem a súly­zót. Éreztem: sikerülni fog. Bátran indítottam, néhány pillanattal később valóban sikeresnek bizonyult a gya­korlatom. Hosszú, fárasztó felkészülés következett. Nyolc héten keresztül keményen edzettem, különösen a lökés­re erősítettem. Ebben a fogás- nemben Mátrai Gyula, klub­társam 1975-ben felállított országos csúcseredményének túlszárnyalását terveztem. Az MTK-VM október 8-i verse­nyén valóra vált ez a terv. Jó erőben voltam, fogyasztani sem kellett, így 67,5 kg-mal mérlegeltem. A szakítást itt is 100 kg-on kezdtem, csak­úgy, mint az előző újpesti versenyen. Érvényes gyakor­lat után a 105,5 kg-ot harma­dikra kiszakítottam. Saját or­szágos csúcsomat szárnyaltam túl. Lökésben 120 kg-mal kezdtem, és sikerült megbir­kózni a 125,5 kg-os súllyal is. Ezzel együtt összetettben 230 kg-ot teljesítettem, ami szin­tén új országos csúcs volt, a régit Mátrai tartotta. Már kilenc csúcsjavítás szerepelt eredménylistámon, amikor az országos bajnokság küzdelme következett. Most decemberben, éppen a szüle­tésnapomon rendezték Salgó­tarjánban. Együtt volt a súly­csoportomon belüli legjobbak mezőnye. Szerénytelenség nélkül mondom: ünnepelni akartam a riválisok legyőzé­sével. önmagam megajándé­kozására készültem, meg pon­tot szerezni egyesületemnek. Jó formában voltam, akarat­erőmet pedig tovább növelte a határtalan lelkesedéssel szurkoló tarjáni közönség. Nem is szaporítom a szót, hisz a Népújság már megírta: 235 kg-os összetett eredménnyel — új csúccsal — országos bajnoki címet nyertem. A szakításban elért 110 km-os eredményem is új rekordnak számított. Sikeres év volt, szép születésnapi ajándékkal.” Ennyit mondott önmagáról, az 1978-as évről Csereklei Sándor, a Szekszárdi Dózsa serdülő súlyemelője. Ma már sporttörténelem Nagymányok: az alakulás éve 1930 A nagymányoki kőszénbá­nya futballcsapata 1930-ban alakult. A csapat szervezője és intézője a szekszárdi szár­mazású Pintér Ernő bánya­tisztviselő volt, aki ebben a sportágban már nagy tapasz­talatokkal rendelkezett és így reálisnak, illetve érettnek látta a bányászcsapat kialakí­tásának idejét, annak lehető­ségeit és fontosságát. Ö volt tulajdonképpen a Nagymá­nyoki Sport Egylet — NSE alapítója, intézője és hajdani sikerek előkészítője. Az alakuló csapat neve kezdetben — Nagymányoki Polgári Lövész Egylet — NPLE volt és piros-fehér szí­nű dreszben játszott — ekkor még barátságos edzőmérkő­zéseket például Bonyhád, Pécsvárad, Komló csapatai­val. Ezeken a mérkőzéseken a bányászfiúk már figyelemre méltó sikereket értek el, de a bajnoki alosztály beneve­zésére Pintér Ernő még nem látta elég érettnek a fiúkat, ezért erőpróbának benevezte a csapatot a következő évre hirdetett Tóth János vándor­kupa mérkőzéseire. Közben a csapat új nevet és színt vá­lasztott, így lett a bányász­csapat NSE — Nagymányoki Sport Egylet — és zöld-fehér színben játszik mindmáig. De térjünk vissza a vándor­kupa történetére. Szekszár- don 1930-ban egy lelkes fut­ballrajongó díszes serleget ajánlott fel a róla elnevezett Tóth János vándorkupa győz­tes csapatának. A serleg el­nyeréséért négy csapat indult, Bátaszék, Nagymányok, Szek- szárd és Tolna. A kupamér­kőzéseket 1931-ben, az őszi bajnoki forduló kezdése előtt játszották le. Nagymányok részéről a rajt jól sikerült, ugyanis első mérkőzését hazai pályán, Szekszárd ellen játszotta és itt 3:3-as döntetlent ért el, ami komoly sikert jelentett az újonc bányászcsapatnak, ha figyelembe vesszük, hogy Szekszárd ekkor már a dél­nyugati csoport pécsi alosztá­lyában játszott bajnoki mér­kőzéseket és jól képzett, ta­pasztalt játékosokkal rendel­kezett. Ezt követően a bá­nyászfiúk Bátaszéken, idegen­ben, Tolnát pedig hazai pá­lyán győzték le és ezzel az eredménnyel a mányoki csa­pat esélyes lett a kupa el­nyerésére. Ezután következett a Szek­szárd elleni visszavágó — hidegzuhany —, ahol Nagy­mányok csapata 5:0-ás vere­séggel hagyta el a pályát. A soron következő mérkőzést hazai pályán játszotta a Nagymányok és itt 4:0-ás győ­zelmet aratott a vendégcsapat Bátaszék ellen. Ekkor újból felcsillant a bányászfiúkban a remény a kupa elnyerésére. Végül is az utolsó mérkőzé­sen dőlt el a kupa sorsa Tol­nán. Itt Nagymányok a visz- szavágó mérkőzésen 3:3-as döntetlent ért el, és ezzel a végeredménnyel azonos pont­számmal végzett Szekszárd csapatával, melynek viszont jobb volt a gólaránya, és így 1931-ben Szekszárdon maradt a serleg, megérdemelten. A nagymányokiak számára ez az eredmény viszont ko­moly sikert jelentett, és ön­bizalmat adott a bányász­csapat tagjainak és vezetői­nek egyaránt. Ezen felbuzdul­va kérték a csapat benevezé­sét a délnyugati csoport pécsi alosztályába és ezt sikerült is elérniök. Közben Nagymányokon 1931-től 1932-ig széles körű társadalmi segítséggel meg­épült az új sportpálya. Itt játszotta 1932 őszén első baj­noki mérkőzését a bányász­csapat. A vendégcsapat ekkor a DPAC — Dunagőzhajózási Pécsi Atlétikai Club — volt, ugyancsak bányászcsapat. A két csapat még nem játszott egymással, és nem ismerte az ellenfél játékerejét. így ért­hető, hogy a rangos pécsi csa­pat nem sokra taksálta a „falusi labdarúgókat”. Az öl­tözőben mégis feszült volt a hangulat. A nagymányokiak egy döntetlen kiharcolásában Ezzel a csapattal kezdődött a nagymányoki labdarúgás tör­ténete 1930-ban. Balról jobbra: Pintér Ernő, a csapat ala­pítója és intézője (egy éve hunyt el Szekszárdon), Klausz F„ Schobert, Schnürer, Ludvig, Csordás, Klausz J„ Fenyő, Martini, Verebi, Hirnikel, Leicht. A tehergépkocsi zsúfolásig megtelt a bányászcsapat játékosaival és szurkolókkal. Az út­irány Tolna. (A felvétel 1931-ben készült.) bíztak, a pécsi csapat pedig könnyű győzelem reményében készült a játékra. És amint ez ilyenkor lenni szokott, a DPAC-csapat 3:2-es vereség­gel hagyta el a pályát ezen a mérkőzésen. A győztes hazai játékosokat viszont az öröm­mámorban ünneplő lelkes szurkolók vitték le a pályáról. így kezdődött tehát a Nagymányoki Bányász csapa­tának ragyogó pályafutása és folytatódott sikersorozata egé­szen a háború kitöréséig. Ez idő alatt a nagymányoki csa­pat igen nagynevű ellenfelek­kel került össze csoportjában, de mindig az élbolyban volt az első négy között és hazai pályán ritkán kapott ki. A Nagymányoki Sport Egy­let — NSE — csapatának igen nagy számú és lelkes szur­kolótábora volt, akik minden lehetőt megtettek kedvenc csapatuk érdekében. Egy-egy fontos mérkőzésre „stráf- kocsival”, lovas szekéren kí­sérték csapatukat Pécsre, Szekszárdra, Simontornyára vagy Dombóvárra. A legendás bányászcsapat tagjaiban — akik közel fél évszázaddal ezelőtt oly sok örömet és dicsőséget szerez­tek lelkes szurkolóiknak — már csak az emlékek élnek. A csapat megmaradt tagjai­nak elváltak útjaik az el­múlt évtizedek alatt és akik Mányokon maradtak, a haj­dani bányászközségben, azok­ban óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon hol vagytok, régi játszótársak, hol vagytok, öreg cimborák. Gölcz Pál- ' ” Küzdelem a Tóth János vándorserlegért. Az eredmény: 4:0 a bányászcsapat javára. (1931) Tudósítónk írja Elmélkedés egy öltöző építésének kapcsán Nem tudom miért, de mindig jóleső érzés lesz úrrá rajtam, ha sporttal kapcsolatos hí­reket hallok, vagy magam is tudósítok. Nem­rég arról írtam e lap hasábjain, hogy Német- kéren új aszfaltos kézilabdapálya épült, s most meg arról lelkendezhetem, hogy a ré­gi sportöltöző mellett tavaszra készen lesz a mai igényeknek megfelelő új. Töprengtem már azon, mi okozza bennem ezt a megelégedéssel párosuló jó érzést. Talán a sport iránti szeretetem. Talán az, hogy új­ra gazdagodtunk egy létesítménnyel, amely jó szolgálatot tehet a felnövő nemzedéknek. Talán az, hogy ismét tanújelét (jó példáját) láttam a nemes cél érdekében kifejtett közös társadalmi összefogásnak. Az is lehet, hogy a községi sportélet fellendülésének hőn óhaj­tott vágya késztetett erre. Nagyon jól tudom, hogy a tömegsporthoz tárgyi feltételek is kellenek. Ezek hiányát nagyon megsínyli az eredményesség. Mégsem csak ezen múlik, hogy milyen edzett lesz ifjúságunk, s milyen eredményeket fog felmutatni. Nagy elismeréssel nyugtázom egy-egy te­lepülés szinte valamennyi lakosát megmoz­gatni akaró és nagyon sokszor sikeres sport- rendezvényeit. Hasonlóan vélekedem a tv néhány olyan rendezvényéről, amely gyerme­ket, szülőt egyaránt aktív testedzésre, moz­gásra bír. Emlékezetemben elevenen él elő­ző munkahelyem, Felsőnána sportszer etete. Vasárnap délelőtt és délután az iskola poros udvarán felállított röplabdapályáján a tizen­évesektől az ötvenévesekig majd minden ép­kézláb ember játszani akart. Nem egyszer ve­szekedések közepette folyt a mérkőzés, mert valaki már 2—3 szettben játszott! A megye­bajnoki mérkőzéseket sokszor többen megte­kintették, mint manapság egy-egy NB Il-es labdarúgó-mérkőzést. Pihentebbek, ráérőbbek lettek volna azok az emberek? Aligha, hiszen gépesítés szem­pontjából még hol tartott a mezőgazdaság! Talán a gondolkozásuk, a szemléletük volt , más. Jutott idejük a kikapcsolódásra, így a sportra is, aminek hasznát közvetlenül vagy közvetve, de a mezőgazdaság is megérezte. Joggal kérdezhetné valaki, hogyan kerül az új sportöltözőről szóló tudósításba volt mun­kahelyemen élő emberek sportrajongásának dicsérete. Talán nem erőltetett az összefüg­gés felfedése; jó lenne, ha a tárgyi feltételek javulásával erősödne a németkéri embered­ben is a sportolási, testedzési vágy, ez nem­csak néhány sportoló életeleme lenne, ha­nem olykor-olykor az egész községé, örülünk labdarúgóink sikereinek, de szeretnénk, ha a feltételek javulásával mind többen szívlelnék meg e gondolatokat is. NAGYFALUSI ALBERT

Next

/
Oldalképek
Tartalom