Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-21 / 17. szám

© ^EPÜJSÄG 1979. január 21. Múltunkból — Sétálás közben gyakran megszólítják az embert az idősebbek: „Legyen szíves megmon­dani, merre van az OTI?” A fiatalabbak már így kérdeznek: „Hol van az SZTK?” Mire megszok­tak egy nevet az embe­rek, addigra új nevet kapott az intézmény. Gondolom, bármilyen néven is keresik az igaz­gatóságot, végül is ráta­lálnak. — Ránk találnak. És egy­re többen keresnek fel ben­nünket, mert nemcsak a ne­vünk, munkánk tartalma is változott. — Gondolom, hogy e tartalmi változás első­sorban az új társadalmi törvény életbe lépésével következett be. Hogyan érintette megyénk lakos­ságát az új társadalmi törvény bevezetése? — Az 1975. évi II. számú törvény, amely még az év július 1-én hatályba lépett, kedvezően érintette megyénk lakosságát. Például: beszá­míthatóvá vált az 1929-től a mezőgazdasági munkaviszony­ban töltött idő és megkezdő­dött a tsz-tagok öregségi korhatárának a leszállítása. Megyénk lakosságát ezek kü­lönösen érintették, hisz a felszabadulás előtt Tolna me­gye mezőgazdasági megye volt. Vagy ami mindenkit érintett, az az egészségügyi ellátás állampolgári joggá nyilvánítása. Ez egyszerűbbé tette az ügymenetet is. Meg­szűnt az úgynevezett biztosí­tási igazolvány. Elég a sze­mélyi igazolvány a szolgálta­tások igénybevételéhez. A családi pótléknál is lényeges reform volt. így már családi pótlékot csak annak folyósí­tunk, akinek a háztartásában él a gyermek... — E néhány mondat­ból is kitűnik, hogy az új törvény bevezetése után megnőtt az igazga­tóság dolgozóinak a munkája. — Nemcsak a munkája, a felelőssége is. Mi azt valljuk: adni is tudni kell. Minden tollvonásunk politikai munka is. A megnövekedett felada­tok érzékeltetésére két szá­mot említek. 1975. január 1.— június 30. között 974 nyugdíj- igény érkezett, míg 1975. jú­lius 1.—december 31. között — az új törvény megjelené­sétől — 1413. A nyugdíj­ügyintézés területén azóta is sok a tennivalónk. Ennek egyik oka, hogy 1980-ig, az öregségi korhatár leszállítá­sának befejezéséig évente két tsz-korosztály nyugdíjigényeit intézzük. A másik ok. hogy a törvénv életbe lépését köve­tően, de még napjainkban is, nem kis számban, azoknak a földműves feleségeknek a nyugdíjügyeivel foglalkozunk, akik az új törvény előtt nyug­díjra nem is gondolhattak. — ügy látom, jobb lesz, ha csak egy terület­re koncentrálunk, a nyugdíjra. Ott hagytuk abba, hogy sok nyugdíj- igény érkezik ma is. Hány igénybejelentés volt például az elmúlt évben? — Tavaly 5276 nyugdíj- igény érkezett igazgatósá­gunkhoz. Ennek egy részét az előbb már említett feleségek nyugdíjügye tette ki. De nem­csak az igények száma nőtt, hanem az igények elbírálásá­nak munkaigényessége is. Tavaly például 427 helyszíni munkaviszony-kivizsgálást végeztünk. Ezen felül a me­gyénkbe települt lakosság esetében sok munkát jelent a külföldi munkaviszony meg­keresése, de növeli a tenni­valóinkat az is, hogy sok, több megyére elaprózott mun­kaviszonyt kell összeszed­nünk. — A hozzánk beérke­ző panaszokból is tudjuk, hogy e tevékenységük során előfordultak ügy­intézési fogyatékosságok, problémák is. Volt-e sok reklamáció? — Örömmel mondhatom, hogy nem. Igazgatóságunkhoz például 1978-ban 113 panasz­levél, illetve reklamáció ér­kezett. Ebből 79 nem volt jo­gos, 33 indokolt volt, de eb­ből is mindössze tíz érintette igazgatóságunkat. Már emlí­tettem az 5276 nyugdíjigényt. Nyugdíjügyben mindössze 19 panasz érkezett. Négy jogos panasz a munkáltatók és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság hibája miatt, és kettő volt, amiben a mi nyugdíjosztá­lyunk követett el hibát. — A hat hiba is hiba. Az elmondottakból az is kiderül, hogy a munkál­tató, az érdekvédelem, az igénylő is többet tehetne annak érdekében, hogy az ügyintézés gördüléke­nyebb, hibamentesebb, embercentrikusabb le­gyen. — így van. Egyik legfonto­sabb törekvésünk elérni, hogy minden érdekelt dolgozó éljen az előzetes szolgálati időelemzés lehetőségével. Ez azt jelenti, hogy a nődolgozó az 54., a férfi pedig az 59. életévének betöltésétől kérhe­ti — nyugdíja egyik fontos jogi feltételét képező — szol­gálati idejének igazolását, sőt, ha külföldi munkaviszony­igazolás is szükséges, az öreg­ségi korhatár betöltését meg­előző két évvel élhet ezzel a lehetőséggel. Ez azért jelen­tős, mert így még a munka- viszony fennállása alatt tisz­tázható a szolgálati idő. A másik nagyon fontos szem­pont, hogy az általunk vissza­igazolt szolgálati idő ismere­tében lehetőség nyílik — a dolgozó szempontjából ked­vezőbb — majdani nyugdíja­zás időpontjának helyes meg­választására. Több éve foly­tatunk propaganda- és felvi­lágosító munkát a munka­viszony-igazolások beszerzése érdekében, mégis a legfris­sebb adatok szerint eddig a nyugdíjigénylőknek alig több mint fele élt ezzel a lehető­séggel. — Miben látják ennek az okát? — Mindenekelőtt abban, hogy a munkáltatók és az érdekvédelmi szervek nem fordítanak kellő gondot a dolgozók nyugdíjazásának előkészítésére. De abban is — és talán ez a lényeg —, hogy nem magyarázzák meg a dol­gozónak: itt nem „kényszer” nyugdíjazásról van szó, ha­nem a majdani nyugdíjazás egyik fontos feltételének nyu­godt körülmények közötti rendezéséről. így sokkal gyor­sabban, problémamenteseb­ben tudjuk majd az ügyét in­tézni, akkor, amikor elérke­zik a nyugdíjazás ideje. Ez idő alatt vár tisztázásra a munkáltató szándékának egyeztetése a nyugdíjazást, illetve továbbdolgozást ille­tően. Ekkor helyes tájékoz­tatni a dolgozót a továbbdol- gozásra ösztönző nyugdíjpót­lék lehetőségéről is. — Tegyük meg ezt most a vállalatok helyett. Milyen nyugdíjpótlékok járnak a továbbdolgozás esetén? — Továbbdolgozásra ösz­tönző nyugdíjpótlék jár an­nak, aki az öregségi nyugdíj­ra jogosultságának megszer­zése után — a nyugdíj meg­állapítása nélkül — munka- viszonyban, vagy szövetkezeti tagként a munkakörére elő­írt teljes munkaidővel, leg­alább egy évet (365 napot) dolgozott, és arra munkabért kapott. Az ösztönző nyugdíj- pótlék fizikai munkásként munkában eltöltött minden 12 hónap után az öregségi nyugdíj 7, egyéb munkakör­ben 3 százaléka. I — Mi segítheti még elő a nyugdíj-ügyintézés gyorsaságát, gördülé- kenységét? — Elég sok probléma van a béradatközléssel. A mun­káltatók egy jelentős részé­nél még az a gyakorlat, hogy a nyugdíjba készülő dolgozó munkabérének, jutalmának, stb. számfejtése, kifizetése a munkaviszony utolsó nap­jaiban, vagy a munkaviszony megszűnését követően törté­nik meg. Ez a gyakorlat a legtöbb esetben ellátatlansá­got eredményez. — Hogyan lehetne ezt elkerülni? — Ma már általános gya­korlat, hogy a dolgozók nyug­díjazása esetén a munkáltató mond fel a dolgozónak, ter­mészetesen a törvényes fel­mondási idő figyelembevéte­lével. Az is általánosítható, hogy a munkáltatók a fel­mondási. idő egy részében mentesítik a dolgozót a mun­kavégzés alól. Kérésünk az, hogy amikor a dolgozó eléri azt az utolsó napot, amikor még dolgozik, lehetőleg e na­pon számfejtsenek és fizesse­nek ki minden olyan jutta­tást, amely a nyugdíj megál­lapításakor számításba jöhet. Ha ez így megtörténik és időben megkapjuk, nem lesz ellátatlanság. — Idén januárban sor került az alacsony össze­gű nyugdijak felemelé­sére. Erről a közvéle­mény széles körben tá­jékozódott, mégis van­nak, akik kérdésekkel fordulnak lapunkhoz. Gondolom az igazgatósá­got is többen felkeresik. Milyen jellemző kérdé­sekre kérnek választ? — Az mindenki előtt is­mert, hogy a már felemelt összegű nyugdíjat kérés nél­kül folyósítja a Nyugdíjfolyó­sító Igazgatóság. Ugyanakkor van három eset, amikor kér­ni kell a kedvezőbb ellátás folyósítását. — Nézzük külön- külön. Melyik az első? — A házastársi pótlék. A házastársi pótlékra jogosító összeghatár 1979. január 1-től 2000 forint. Akinek a nyug­díja ezt az összeghatárt nem éri el... — Egy példán keresz­tül jobban érthető lenne. — Rendben van. Például, ha a férj nyugdíja 1978-ban 1850 forint volt, akkor házastársi pótlékot nem kaphatott, mert a nyugdíja meghaladta az 1790 forintot. Akkor ugyanis ez volt a felső határ. Most ugyanaz a nyugdíjas, akinek 2 százalékkal felemelték a nyugdíját, így 1920 forintot kézbesítenek neki, kérheti — ha a feltételek fennállnak — 80 forint házastársi pótlék­kal kiegészíteni a nyugdíját. Most ugyanis 2000 forint a határ. — A második eset kik­re vonatkozik? — Azokra, akik korábban megállapított nyugdíjuk át­cserélését kérték. Például, aki újból dolgozott és az újabb 36 havi bére alapján kérte nyugdíjának átcserélé­sét. — Egy példa: nyugdíjas részére 1970-ben 1100,— fo­rint nyugdíj kgrült megálla­pításra. Ennek összege az emeléssel együtt 1979. január 1-től 1827,— forint lenne. 1975-ben a nyugdíjas kérte a nyugdíj átcserélését újabb 36 havi bér alapján. Akkor az átcserélt nyugdíj összege 1460 forint volt, kedvezőbb, mint a korábbi nyugdíja. Az átcserélt nyugdíj jelenlegi összege 1979. január 1-től 1790 forint. Alacsonyabb, mint a korábbi nyugdíj je­lenlegi összege. Tehát ebben az esetben a nyugdíjas vissza­cserélheti a korábbi nyugel­látását. — Gondolom, az özve­gyi nyugdíjra jogosultak körében is vannak olyan esetek, amikor kedve­zőbb lehet a saját nyug­díj kérése. — Az özvegy, akinek saját jogú nyugdíja van, de özve­gyi nyugdíjra is jogosult, a számára kedvezőbb ellátást vehette igénybe. Az emelés után előfordult, hogy például a férj után igénybe vett öz­vegyi nyugdíjnál magasabb lett és kedvezőbbé vált a sa­ját jogú nyugellátás. Például a feleség 1968-ban megálla­pított .saját jogú nyugdíja 1978-ban 1470 forint volt. 1978-ban meghalt a férj, és özvegyi nyugdíja 1500 forint lett. Ez akkor kedvezőbb volt, mint a saját jogú nyugdíj. Ezt is kérte az özvegy folyó­sítani. Most viszont az eme­lés után az 1968-ban megálla­pított saját jogú nyugdíja 170 forinttal magasabb, 1640 forint lenne. Ez most kedve­zőbb, mint az özvegyi nyug­díj, ami az emeléssel együtt 1570 forint. Tehát ebben az esetben kérni lehet a kedve­zőbbé vált ellátás folyósítását. — E példák is bizo­nyít ják: nem könnyű a lehetőségek között eliga­zodni. Pedig a nyugdíja­soknak minden forint számít. Érdemes tehát a kedvezőbb nyugdíjak fo­lyósítását kérni. — Feltétlenül így van. Aki úgy érzi. hogy van kapni- valója, éljen a törvény által biztosított lehetőségekkel. Mi igyekszünk a jövőben is úgy elvégezni a munkánkat, hogy minél elégedettebbek legye­nek azzal azok az emberek, akik tőlünk várják ügyük el­intézését. Az igazgatóságon dolgozók mindegyike annak tudatában végzi felelősség- teljes munkáját, hogv a jó és gyors ügyintézés elégedetté teszi az embereket, a fordí­tottja pedig elégedetlenkedő­vé. A mi tevékenységünk kö­zéppontjában mindig az em­ber áll. A jövőben is igyek­szünk minél jobban szolgál­ni a hozzánk forduló embert. SZÁLAI JÁNOS 1 XIX. század végén és A a XX. század elején a :'J!«I Tolna megyei paraszt- ság (részes aratók, gaz­dasági cselédek) lépést tartva a környező megyék paraszt­ságával, hasonló méretű és azonos sikerű harcot vívott a nagybirtokosokkal és védel­mezőikkel, a csendőrséggel, a jegyzőkkel, főjegyzőkkel és a főszolgabírókkal. Ugyanezt kell megállapítani az 1918. novemberi és decemberi pa­raszti megmozdulásokról is. Az e kérdéssel foglalkozó tör­ténészek közül többen Tolna megyét Dunántúl „viharsar­kának” is említik. 1919. ja­nuárjától azonban változás következett be. A megye pa­raszti mozgalma lépéshát­rányba került a Fejér, a So­mogy és Baranya megyei pa­raszti mozgalmakkal szem­ben és a hatékonyságban, a sikerekben sincs lépéstartás. Különösen szembetűnő ez a „lemaradás” Somogy megyé­hez képest, amely 1919 eiején, tavaszán a dunántúli parasz­ti mozgalom élvonalát je­lentette. Mi történt 1918—1919 for­dulóján, s az ezt követő 2—3 hónapban? Mint említettük, 1918 őszén Tolnában hasonló volt a moz­galom, mint a szomszédos megyékben. Itt is az elége­detlen agrárproletárság a nagybirtok elleni harcában kifosztotta az uradalmak magtárait és az ott talált ga­bonát szétosztotta az arra leg­inkább rászorulóknak, első­sorban a frontról hazatért katonáknak. Ugyanezt tette a malmokban talált lisztkészle­tekkel is. Több korabeli for­rásban olvashatjuk, hogy fel­gyújtották az uradalmi szé­rűket, de erre a sorsra jutott több papi birtok is. Ilyen ese­mények zajlottak le Fejér­ben, Somogybán és Baranya meg nem szállt északnyugati részében is. Sőt a Tolna me­gyei parasztok — a volt dombóvári járás nyugati ré­széből — összefogva a So­mogy megyei sorstársaikkal, 1918. december 16-án meg­ostromolták Kaposvárt. (Ka­posvár politikai és gazdasági vonzáskörzetébe tartozott Tolna megye délnyugati ré­sze. Ez oly erős volt, hogy pl. a Magyar Tanácsköztár­saság idején a Somogy megyei Direktórium is kinyilatkoz­tatta, hogy ezeket a területe­ket gazdasági szempontból Somogyhoz tartozónak tartja, s oda kell adózniuk is.) Ka­posvár ostromát megelőzően a parasztok üzenetet juttat­tak el a város kereskedőihez, amelyben követelték áruik árának csökkentését, mert azt indokolatlanul magasnak tartották. Az üzenetben ar­ról is szó volt, hogy ameny- nyiben a követelésnek nem tesznek eleget, akkor önma­guk szolgáltatnak igazságot. A kaposvári kereskedők nem vették komolyan a dolgot, de bíztak a város felfegyverzett nemzetőrségében is. Nem szállították le az árakat. S december 16-án a tolnai és a somogyi parasztok beváltot­ták fenyegetésüket, bekövet­kezett Kaposvár szomorú napja. Szabályos utcai ütkö­zetet vívtak a támadó pa­rasztok és a védekező nem­zetőrök. A harc heves, de rö­vid volt. A nemzetőrséget ha­mar szétszórta a támadó csa­pat, birtokba ^yette a várost. Feldúlták a kereskedők bolt­jait, s több ház a lángok mar­taléka lett. Ez volt az utolsó közös fel­lépése a két megye paraszt­ságának 1918-ban. Ettől kezdve más volt a mozgalom fejlődése Somogybán és más Tolna megyében. Somogy megye parasztsága — még mielőtt megjelent vol­na 1919-ben a földreform­törvény — már megfogal­mazta a nagybirtok felosztá­sának követelését, s megkez­dődött a nagybirtok elfogla­lása, s azokon közös gazdasá­gokat alakítottak. Közvetle­nül a Magyar Tanácsköztár­saság kikiáltása előtt pedig megkezdődött a nagybirtok felparcellázása is. Ebben a mozgalomban csak epizód­ként szerepelt, hogy megye- szerte — a kormány rendel­kezésének megfelelően — összeírták a földigénylőket. Tolna megyében a decem­ber 16-i akció után megrit­kultak a spontán paraszti megmozdulások, s amikor ja­nuár második felében újabb fellendülés következett be, általában megmaradtak a „törvényes keretek” között. Tömegesen jelentkeztek a hatóságnál a földigénylők, hogy írják össze őket. Igaz, ezzel egyidejűleg ők maguk is gyakran hangoztatják a követelést: lehetőleg még 1919 tavaszán földet akar­nak, birtokba akarják venni a 2—3 hold földet, amit a nagybirtokból kell kihasíta­ni. De Tolna megyében nem jött létre termelőszövetkezet, s nem osztottak hatósági se­gédlettel földet a parasztok­nak. Erőszakos földfoglalás­ra is — az eddig feltárt ada­tok szerint — mindössze há­rom helyen: Pakson, Német- kéren és Gyulajon került sor. Tolnában hittek még a pol­gári kormány ígérgetéseiben, s ha egyre türelmetlenebbül is, de várták a kormány in­tézkedéseit. Mi az oka a két megye el­térő fejlődésének? A kérdés annál is inkább jogos, mert a parasztok gaz­dasági és politikai helyzete lényegében azonos volt. Szer­vezettségben, politikai iskolá­zottságban egyik sem tett szert lényeges előnyre a má­sikkal szemben. Ebből tehát nem következik az eltérő fej­lődés, másutt kell keresni az okokat. Az eltérés okát a szubjek­tív feltételekben kell keres­ni. Itt már lényeges különb­ségek vannak. Somogybán a megyei munkástanács és a Szociáldemokrata Párt me­gyei vezetősége hatékonyan támogatta a parasztság har­cát céljainak megvalósításá­ért. Ehhez további kedvező tényezőként jött, hogy az SZDP képviseletében jelen volt Hamburger Jenő, továb­bá az azóta legendás hírnév­re szert tett Latinka Sándor, akik felismerték a földosztás politikai jelentőségét, s a föld­osztást követelő parasztság céljait magukévá tették. A célok megvalósítására buzdí­tottak, erre szervezték is a parasztságot. A munkásság, a megye politikai vezetése te­hát messzemenő segítséget nyújtott a somogyi paraszt­ságnak. Tolna megyében a parasz­ti mozgalom nem kapott se­gítséget az SZDP megyei ve­zetőségétől, a munkástanács pedig nem vállalkozott me­gyei szintű politika kidolgo­zására és vezetésére. Ugyan­akkor helyén maradt a kon­zervativizmusáról hírhedt me­gyei apparátus, amelynek nem volt érdeke a parasztság mozgalmának segítése. Sőt... Somogybán még a nagy- birtokosok is „megértőbbek” voltak, mint Tolna megyei társaik. Amíg Somogybán a földbirtokosok sorra jelent­keztek — felhívásra —, hogy kisebb-nagyobb területet ki­mérnek, parcelláznak és át­adják a parasztoknak kis- haszonbérletbe, addig a Tol­na megyeiek közül, ismere­teink szerint, mindössze ket­ten jelentették, hogy készek kishaszonbérleti szerződésre a parasztsággal. A többiek mondvacsinált indokkal a fő- ispáni felhívást visszautasí­tották. Idézzünk néhány ilyen visszautasító levelet. A katalin-pusztai báró Schell József így írt: „Sajnálatomra nem tudok birtokomból semmit sem föl­ajánlani parcellás bérletre, mert erre az túl kicsi... Ha lenne felesleges földem, szí­vesen átengedném.” áró Jeszenszky János­» ? né írta: „10.244/1918. i; számú táviratára van --i szerencsém közölni, hogy birtokom, melyet mint haszonélvező élvezek, és amely két gyermekemé, 637 holdat tesz ki, amelyből azonban csak 400 hold szán­tóföld. Ezen kis gazdaságban a vetésforgó most már az üzem és így a köztermelés kárára meg nem változtat­ható, miért is haszonbérlet­be földet át nem engedhe­tek...” így történt, hogy a Tolna megyei paraszti mozgalom kissé elmaradt a környező megyék mozgalmától. De még így is a paraszti mozgalom derékhadához tartozott. K. BALOG JANOS Ill nlj.ibAlilnlÜ,! ill i|M Nagy Zoltánnal, I a társadalombiztosítási I Igazgatóság Igazgatójával'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom