Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-12 / 292. szám
XXVIII. évfolyam, 292. szám ARA: 0,80 Ft 1978. december 12., kedd Mai számunkból A MAGYAR NÉPKÖZT ARS ASÄG ÉS A FEJLŐDŐ VILÁG (2. old.) NEMZETKÖZI PÉNZÜGYEINK (3. old.) KOMMUNISTA AKTlVAÜLÉS (3. old.) Értelmes versenyt! EGY ÉVVEL ezelőtt, tavaly decemberben látott napvilágot a Szakszervezetek Országos Tanácsának, valamint a KISZ Központi Bizottságának a munkaverseny továbbfejlesztéséről szóló közös állásfoglalása. Ennek lényege az, hogy a munkaverseny-mozgalom minél inkább szolgálja főbb gazdaságpolitikai céljaink megvalósítását, segítse a munka hatékonyságának növelését, a termelékenység javítását, a vállalati belső tartalékok feltárását és az export fokozását. A munkaverseny fejlődésében tapasztalható kedvező jelenségek — amelyek ugyan nem újak, de csak az utóbbi egy-két évben kezdtek igazán meghonosodni — azt bizonyítják, hogy ezek a követelmények nem maradtak csupán jelszavak. Az újságok nap nap után adnak hírt az új kezdeményezések elterjedéséről. A szolgáltató vállalatok brigádjai indították el a „munkád mellé add a neved” mozgalmat, amelyet aztán más közösségek is átvettek. Az építő- és szerelőipari vállalatok brigádjai közül egyre több ad garancialevelet elvégzett munkája mellé. A könnyűiparban a „ne adj tovább hibás terméket” mozgalom terjed és még hosszan sorolhatnánk a változatos elnevezésű kezdeményezéseket, amelyeknek azonban egyetlen közös célja van: a munka minőségének javítása. EGYRE TÖBB üzemi kollektíva kapcsolódik be az anyag- és energiatakarékosság jegyében indított mozgalmakba is. A kohó- és gépiparban dolgozó szocialista brigádok például ez évre több mint 2 milliárd forint értékű anyag és 300 millió forintnyi energia megtakarítását vállalták, s az évközi eredmények arról tanúskodnak, hogy várhatóan sikerül is teljesíteni felajánlásaikat. A felsoroltakon kívül számos helyi kezdeményezés törekszik a munkaidő, a gépek kapacitásának jobb kihasználására, a munkafegyelem javítására, sok brigád kiveszi a részét a szervezési intézkedések végrehajtásából és mindazokból a feladatokból, amelyek a termelés hatékonyságának fokozását szolgálják. A jó példával elöl járók nevével, kezdeményezéseivel gyakran találkozunk, s igaz az is, hogy egyre többen követik őket. De az egész munkaverseny-mozgalomra mégsem ők a jellemzők, az átlagot, a derékhadat még nem ők képviselik. Az idei vállalások és teljesítések között tallózva még most is találni olyan felajánlásokat, amelyekről már messziről lerí, hogy formálisak, nem lényegre törők. És vannak olyan munkaverseny-szerve- zők, gazdasági vezetők, akik nemcsak elfogadják, hanem értékelik is ezeket. Még dívik a mennyiségi szem-' lélet is, amelyen az ismert kivételektől eltekintve, túlhaladt az idő. AZ ÉLEN JÁRÓK példája azt bizonyítja, hogy a munkaverseny, a szocialista brigádok lelkesedése, tenni- akarása ma is hasznosan járulhat hozzá a korábbiaknál jóval bonyolultabb gazdasági feladatok megoldásához. Ám még ma is akadnak olyan közösségek, amelyek képtelenek szabadulni a régi beidegződésektől. De a legnagyobb gond mégsem ez. A nehézségek fő oka az, hogy hiába a lelkesedés, a tenniakarás, mert gyakorta nincsenek meg a helyi feltételek a tartalmasabb, hasznosabb vállalások megtételére és végrehajtására. Az utóbbi hetek, hónapok szocialista brigádvezetői tanácskozásain nem egyszer nagyon indulatosan nehezményezték a résztvevők, hogy az anyag- és alkatrész- ellátás, a munkaszervezés hiányosságai, az egyértelműen a mennyiség fokozására ösztönző anyagi érdekeltség és más tényezők nagyban hátráltatják őket vállalásaik végrehajtásában. Elvárjuk és szorgalmazzuk a munkahelyi közösségek kezdeményezését, azt, hogy járjanak elöl az önművelésben, a tudatformálásban, s utóbb már azt is, hogy mindezzel elsősorban a munka és a termékek minőségének javítását, a hatékonyság növelését szolgálják. De még mindig vannak olyan munkahelyek, ahol csak szavakban élnek ezek az elvárások, ahol a hely szelleme nem igényli ténylegesen a mozgalom minőségi változásait. Ahol az anyag- és alkatrészellátás zavarai miatt csak döcög a munka, ahol megbízhatatlan a gépek, szerszámok nagy része, ott egyetlen brigád sem adja jó szívvel a nevét a munkájához, nem vállal és nem is vállalhat garanciát a termékeire. És hiába is követelnénk meg tőlük a mennyiségi szemlélet feladását, hiszen a legnagyobb bajuk éppen az, hogy rajtuk kívül álló okok miatt még a mennyiségi tervet sem tudják teljesíteni. A MUNKAVERSENY nem járhat külön utakon, céljai nem szakadhatnak el az üzemi környezettől. A mennyiségi szemlélet például nem a munkaversenyre jellemző elsősorban, nem a mozgalom hibája, hanem a vállalati vezetésé. Á vásár persze kettőn áll. A brigádoknak kritikai észrevételeikkel, kezdeményezéseikkel segíteniük kell a gazdasági vezetőket a belső tartalékok meglátásában, feltárásában. A vezetésnek pedig olyan értelmes, hasznos célokat kell állítaniuk a brigádok, a versenyzők elé, amelyek arra inspirálják a kollektívákat, hogy megtegyék a magukét a minőség, a hatékonyság javítására. KARCAGI LÁSZLÓ Paksi Állami Gazdaság w Évi kétmillió liter első osztályú tej A gerjeni szarvasmarhatelep A Paksi Állami Gazdaság gerjeni tehenészeti telepe hosszú időn keresztül a megye gyenge termelési eredményeket felmutató telepei közé tartozott. A rossz termelési eredmények igen kedvezőtlen állategészségügyi helyzettel is párosultak. A Paksi Állami Gazdasághoz csatolás után átfogó intézkedési terv készült a tenyésztési és az állategészségügyi helyzet megjavítása érdekében. Ennek eredményeként 1976-ban befejeződött a szarvasmarhaállomány brucellamentesíté- se és megkezdődött a Hols- tein-Friz fajtával az állat- állomány átkeresztezése. A mentesítés éveiben a termelési eredmények mérsékelten javultak, az állategészségügyi helyzet megszilárdult. A termelési körülményekben bekövetkező kedvező változás hatására javult a (Folytatás a 3. oldalon) Marjai József Moszkvában Megkezdődtek a tárgyalások Moszkva Az iraki aíeinök látogatása Hétfőn hivatalos baráti látogatásra Moszkvába érkezett Szaddam Husszein, az Iraki Forradalmi Parancsnokság Tanácsának alelnö- ke, az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának helyettes főtitkára. Az iraki vezető találkozik a Szovjetunió vezető politikai személyiségeivel, tárgyal velük a két ország kapcsolatairól és a mem- zetközi helyzetről, különös tekintettel a Közel-Keleten kialakult körülményekre. Szaddam Husszein moszkvai megbeszéléseinek külön jelentőséget ad az a tény, hogy fokozódnak az amerikai kísérletek az egyiptomi—izraeli különtoéke megállapodás megkötésének kierőszakolására. Az arabellenes tartalmú külöinbékét mind a Szovjetunió, mind Irak határozottan elítélte. Szófiába utazott az MSZMP KB küldöttsége Vasárnap Szófiába utazott az MSZMP Központi Bizottságának küldöttsége, Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára vezetésével. A delegáció, melynek tagja Berecz János, a KB Külügyi Osztályának vezetője és Lakos Sándor, a KB tagja, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének igazgatója, részt vesz a Béke és Szocializmus című folyóirat és a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága által rendezett nemzetközi konferencián. (MTI) Konsztantyin Katusevnek, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesének, a szovjet—magyar gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság szovjet tagozata elnökének meghívására vasárnap hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, a kormányközi együttműködési bizottság magyar tagozatának elnöke. Hétfőn Moszkvában megkezdődött a szovjet—magyar gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság elnöki találkozója. A találkozón áttekintik a két ország gazdasági együttműködésének időszerű kérdéseit. A megbeszéléseken részt vesz dr. Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete. Sztane Dolanc és Gyenes András találkozója Sztane Dolanc, a JKSZ Központi Bizottsága elnökségének titkára, a Lengyel Népköztársaságból hazatérőben, vasárnap átutazott Budapesten. Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára találkozott Sztane Dolanccal. Szívélyes légkörben megbeszélést folytattak az MSZMP és a JKSZ együttműködésének időszerű kérdéseiről. Jelen volt Vito- mir Gasparovics, a JSZSZK budapesti nagykövete. (MTI) (MTI) Nehéz győzelem az utolsó helyezett ellen Az utolsó helyezett Répcelak látogatott vasárnap Szekszárdra. Gyér érdeklődés mellett mindössze 1:0 arányban tudott nyerni a Szekszárdi Dózsa. (Tudósítás a 6. oldalon.) Fotó: Bencze