Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-31 / 307. szám
Névnap: Szilveszter A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.02 órakor A Hold kél 8.30 — nyugszik 18.26 órakor Száz évvel ezelőtt, 1878. december 31-én született, és 1937-ben halt meg Horacio Quiroga uruguayi elbeszélő, regényíró és költő, Latin-Amerika egyik legnagyobb novellistája. UIvLmIH Lit 31 vasasnap A ÚJ CUKRÁSZDA' Szek- szárdon. Ma délben új cukrászdát nyitnák meg Szekszárdon, a Széchenyi utcában. A régi tejbár melletti négyemeletes ház földszintjén berendezett első osztályú cukrászdában egész évben árusítanak különböző tejszínes és egyéb cukrászkészítményeket és télen is lehet majd fagylaltot kapni. 'v. ÖSSZESEN 140 tonna marihuánát foglaltak le a kolumbiai hatóságok Kguaji- rában — jelentette be a kolumbiai hadügyminisztérium. 20 személyt letartóztattak, 13 járművet, számos lőfegyvert és nagyobb mennyiségű lőszert koboztak el. A hadügyminisztérium közleménye szerint tovább folytatják a küzdelmet a kábítószer-kereskedők ellen. O HUSZONNYOLC ÉVI tanácsi szolgálat után bensőséges ünnepségen búcsúztatták a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának dolgozóját, Takács Györgynét, nyugalomba vonulása alkalmával. Korsós István osztályvezető méltatta 28 éves tanácsi munkásságát. A párt, a szakszervezet és a tűzrendészed parancsnokság nevében ajándékokkal köszöntek el tőle. + HELYTÖRTÉNETI dokumentumokból nyílik január másodikén, Pakson az új könyvtárban kiállítás. Másnap, január harmadikán Paks a századfordulón címmel fotókiállítás nyílik a munkásművelődési központban. # AZ OROSZ nemzeti zene megteremtőjének, Mihail Glinka születésének 175. évfordulója alkalmából a Moszkvai Nagy Színházban felújították a szerző első operáját, az Ivan Szusza- nyint, amely egyúttal az első orosz klasszikus opera is. jfc A KUBAI kulturális napok keretében január 10—17. között kubai filmnapokat rendeznek Budapesten és Győrött. A TENGELIC, Kölesd, Medina és Szedres hét végi ügyeletét Medinán dr. Tre- bits Rudolf látja el december 30-án 12 órától január 2- án reggel 8 óráig. Szilveszter napjára igyekszik a televízió sokféle szórakoztató műsorral kedveskedni az otthonmaradóknak. Délelőtt két gyerekeknek szóló programot ajánlhatunk : A nagy állatszelídítő című szovjet filmet és A bűvös erdő című kétrészes mesejátékot a kaposvári Csiky Gergely Színházból. A Mogador lakóinak sorsát mesélő francia filmsorozat nyolcadik része után közvetítést láthatunk a Savaria ’78 című nemzetközi táncversenyről. Szombathelyről. Hagyomány már a Szu- perbola, a Parabola szilveszteri változata. Ma ismét látjuk. Az esti vidám műsor előtt Kojak nyomoz. Ugyanakkor a második műsorban angol zenés film következik, Cliff Richard és a Shadows együttes főszereplésével. A szilveszteri műsor után könnyűzenei összeállítás szórakoztatja a nézőket az első műsorban, két óráig. Nyolcvan személyes bölcsőde, száz személyes óvoda és konyha épül Szekszárdon, a Tambov lakótelepen. A gyermekintézményeket a TOTÉV dolgozói építik és a tervek szerint 1979 szeptemberében készülnek el. Fotó: Komáromi Felhős, szeles idő Várható időjárás ma estig: általában erősen felhős, illetve borult idő, többfelé újabb esővel, záporral, Később északon hóval, hózáporraí. A szél a Dunántúlon északira fordul, és időnként viharossá fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet, északnyugaton mínusz 5, délkeleten plusz 5 fok 'körül. Szilveszter külföldön Minden év Szilveszternapján vidám hangulatban üljük az óév torát, s pezsgős palackok durrogtatásával köszöntjük az új esztendőt. A szilveszteri programok kialakításához az utazási irodák is segítséget nyújtanak. Ajánlataik között külföldi és belföldi utak egyaránt szerepelnek. Megkérdeztük a Szekszárdon működő utazási irodákat, melyik országokban szilvesztereznek megyénkből. Az Express több csoportot indított a környező szocialista országokba. Az utak ötnaposak. Egy csoport Berlinben, három Lengyelország városaiban, Varsóban, Katowicében és Krakkóban, egy csoport pedig Csehszlovákiában a Magas-Tátrában vesz részt nemzetközi szilveszteresten több ország fiataljaival együtt. Az IBUSZ szervezésében a csehszlovákiai Pöstyénben töltik néhányan a szilvesztert a megyéből. A COOPTURIST mindösz- sze.tíz utast szilvesztereztet a környező szocialista országokban. Az utazási irodáknak jóval több programajánlata van, mint amit igénybe vesznek. Úgy tűnik, szívesebben töltjük a szilvesztert itthoni környezetben. Amatőrfilm-fesztivál 1979-ben huszonhatodszor rendezik meg a Népművelési Intézet, a Magyar Amatőrfilm Szövetség és az Amatőrfilmesek Országos Tanácsa védnökségével az országos amatőrfilmes fesztivált, amelynek gazdája ezúttal Tolna megye Tanácsa, Dombóvár város Tanácsa és a dombóvári városi művelődési központ lesz. Az április 12— 15. között lebonyolítandó fesztivál egyúttal Dombóvár új művelődési intézményének első nagy rendezvénye. A fesztiválra nevezni lehet azokat az amatőrfilmeket, amelyek országos fesztiválon még nem szerepeltek. A részvétei feltételeiről a fesztivál rendező bizottsága ad részletes tájékoztatást (városi művelődési központ 7200 Dombóvár, Hunyadi tér.) A fesztivállal egyidőben megrendezik a filmplakát- kiállítást, amelyet pályázat előz meg. Pályázni a fesztiválra benevezett filmekről saját kezűleg készült plakátokkal lehet. Boldog új évet! Aranyláz Amerikában A múlt század közepén lezajlott kaliforniai aranyláz óta nem nyilvánult meg akkora szenvedély az arany iránt Amerikában, mint 1978- ban. A sárga fém unciánkénti ára például a januári 170 dollárról 245 dolláros rekordárra ugrott. Az amerikai pénzügyi kt rök egyik orgánuma rámuta' hogy „az amerikaiak aran iránt megnövekedett érdek lődésének oka egyebek között anemzeti valutaárfolyamának esésében, az infláció magas szintjében, az ország ingadozó gazdasági helyzetében” keresendő. Rekordhideg Moszkvában Rekordhidegben búcsúzik az óesztendőtől Moszkva és az Oroszországi Föderáció európai területének nagy része. Szombat reggel Moszkvában 34—38 fokos hideget mértek és napközben sem emelkedett a hőmérő higanyszála 30—32 fok fölé. A feljegyzések szerint negyven-ötven évenként fordult elő, hogy a szovjet fővárosban ilyen hideggel köszöntötte a természet az újévet. Szerdán lottó- jutalomsorsolás A lottó decemberi jutalom- sorsolását szerdán rendezi a Sportfogadási és Lottóigazgatóság. A húzáson az 52. játékhét szelvényei között minden eddiginél több, összesen 1330 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyereményként két Lada és egy Trabant személygépkocsi jut a legszerencsésebb lottózóknak. Az igazgatóság összeállította az újév első hónapjának sorsolási naptárát. Eszerint januárban valamennyi lottósorsolást a fővárosban rendeznek, az első számhúzást 5-én az Ikarus Margit utcai művelődési házában tartják. Január 12-én a pesterzsébeti „Csiliben”, 19-én a Láng Gépgyár művelődési házában, 26-án pedig a Csepeli Munkásotthonban húzzák a lottó 2—4. játékhetének nyerőszámait. Lottótájékoztató A Sportfogadási'és Lottó- igazgatóság közlése szerint az 52. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 130 fogadónak volt, nyereményük egyenként 57 423 forint. Három találatot 8513 fogadó ért el, nyereményük egyenként 438 Ft. A két- találatos szelvények száma 229 876 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. Memória Olvastam a Népújságban, hogy olyan telexet szerelnek fel a Posta Központi Távíró Hivatalban, amely memóriájában tárolja a szöveget, s amint a hívott ál- ' lomás szabaddá válik, továbbítja azt. Jó dolog ez a memóriatároló. Az ember arra kényszeríti a gépet, hogy „emlékezzen”, pontosan emlékezzen és kellő időben továbbítsa a pontos szöveget. Az ember, amikor e gépet megalkotta, a saját memóriájából indult ki. Az embernek is van memóriája. Tökéletesebb, mint a gépé. Es mégis mi történik? Gyakran memóriazavara van az embernek. Ez úgy jelentkezik, hogy csak arra emlékezik, amire akar. Legtöbbször csak arra, ami neki jó, ami neki szép. Minden ember szenved időnként memóriazavarban. Például: nem tud visszaemlékezni határozatokra, döntésekre. Az idén elég sok, jelentős határozatot, feladatainkat, életünket meghatározó döntést kellett elraktároznunk. Ezek a határozatok, döntések jövőre is ott kell, hogy legyenek a memóriánkban. Sőt mi több, nemcsak ott kell, hogy legyenek, elő is kell, hogy jöjjenek, mégpedig mindig a kellő időben. 1978-ban tökéletesítették a telexet, ellátták memóriaegységgel. Kíváncsian várom: a gép, vagy az ember emlékezik-e jobban az elvégzendő feladatokra? (Sz.) Csak értesítés van December 15-én úgy döntött a gyönki Nagyközségi Közös Tanács, hogy a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmával 45 segítségre szoruló családnak 40 ezer forint segélyt ad. 16-án a gyönki OTP-n keresztül rendezték az ügyet. Az OTP még aznap át- | tette a pénzt a gyönki postának, amely továbbította Szek- szárdra. A szekszárdi posta viszont a pénzt december 30-ig nem kézbesítette. A 45 család így csak a segélyről szóló örömhírt, a tanácsi értesítést tehette a karácsonyfa alá. Nem csoda viszont, ha a 45 család olyasmit kívánt az elmúlt napokban, amit a postások nem szívesen tettek volna a karácsonyfájuk alá. j Vihar Észak- és Ny ugat-Eu répában A tűzoltóság jelenti Az elmúlt héten 5 tűzesetet jelentettek be a tűzoltóságnak. Pincehelyen az egyik lakás szilárd tüzelésű kályhájából kipattanó szikra meggyújtotta a közelében lévő tűzifát, ruhákat, majd a bejárati ajtót is. A tüzet a tulajdonos — a szomszédok segítségével — eloltotta. A kár nem jelentős. Szekszárdon szabálytalanul végzett húsfüstölés okozott tüzet. Elégett 2 sonka és a húsfüstölő. Ezt a tüzet is a tulajdonos oltotta el. Kedd éjjel Bonyhád-Majo- son — műszaki hiba következtében — kigyulladt egy Mekalor típusú olajtüzelésű fürdőszobakályha. Az ott lévő centrifuga, villanybojler, és ruhaneműk elégtek. A kár megközelíti a 10 000,— Ft-ot. Ugyancsak szerdán, gondatlanul eldobott égő gyufa okozott tüzet Szakcson. Mintegy 200 bálázott alomszalma égett el. A dombóvári állami tűzoltók fékezték meg a lángokat. Az immár 50 órája tartó erős havazással és orkánsze- rű széllökésekkel kísért ítéletidő Észak- és Nyugat- Európa több országában súlyos zavarokat okoz a közlekedésben és az energiaellátásban. A Flensburg és Schleswig közötti területen az NSZK több mint 80 településén teljesen megszűnt az áramellátás, miután a szélvihar megrongálta a vezetékeket, és kidöntötte a tartóoszlopokat. Schleswig—Holsteinnél a szél által felkorbácsolt víz elérte a védőgát peremét. A lakosság figyelmét felhívták arra, hogy a normálisnál két méterrel magasabb vízállásra lehet számítani. Dániában olyan erőteljes a havazás, hogy a rádió órán- 5 ként figyelmezteti a lakosságot, ne menjenek ki az utcára. A főbb útvonalakat az autóval közlekedők számára „életveszélyesnek” nyilvánították. A mentőautók is csak katonai járművek segítségével jutnak el rendeltetési helyükre. A vasúti közlekedés részlegesen megbénult. A dán vizeken bevetésre készen állnak a jégtörők, hogy a szigetek ellátását biztosíthassák. Szilveszter éjszakájára a meteorológia Dániában sarki hideget jósol, a hőmérő higanyszála mínusz 20 Celsius fokig is süllyedhet. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÄN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. — Indexszám 25 069. ISSN 0133-0551