Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-31 / 307. szám

1978. december 31. Alki már járt óramúzeum­ban, tudja, mennyiféle elmés szerkezetet eszelt ki az ember évezredek folyamán, hogy megmérhesse a megfoghatat­lan időt. Legvérmesebb re­ményeiben talán arra is gon­dolt, hogy e szerkezetek révén netán hatalmába kerítheti, siettetheti, mi több, fékezheti múlását, rohanását, s így az élet szüntelen portását az idő kérlelhetetlen rostáján át. Ősrégi história ez... De nem szükséges óramú­zeumba menni; sok-sok vá­ros szolgál egy-egy olyan ne­vezetes, némelyik egyenesen világhírű köztéri órával, amely helybelinek, vendég­nek segít eligazodni nem csu­pán az időben, hanem a hely­ség forgatagában is. Afféle tájékozódási pontok ezek az órák, számos okból és célból adnak közelükben találkozót egymásnak fiatal és kevésbé ifjú emberek, még a messzi-' ről érkezettet is ide irányít­ják az idegenvezetők. Késni nem ildomos, hiszen a pon­tatlan nyomban lelepleződik. Persze a hírnévhez nem elég a pontos óra, kell vala­mi más is, ami — miért, mi­ért nem — vonzza az embert. Jellemző példa az egykori ut­cai óra egy hirdetőoszlop te­tején a pesti Nagykörút és Rákóczi út kereszteződésében. Egyszerűbben: az óra a Nem­zetinél ... Mivelhogy itt ál­lott a régi Nemzeti Színház. Nos, a színházat hosszú évek­kel ezelőtt lebontották, új óra került a régi helyébe, de a régi, sajátos vonzás odave­szett. — bj — A pesti Petőfi Sándor ut­ca és a Felszabadulás tér sarkán, az egykori taka­rékpénztári palotát, híres galériás átjárójáról min­denki Párizsi udvarnak nevezi. A cicomás, eklek­tikus épületet, amely ma az IBUSZ székháza, szép óra díszíti. A Kreml toronyórája fogalo m, napjaink történelmének és irodalmi műveinek egyaránt egyik főszereplője. A palota Szpaszkij tornyának dísze, a mind élénkebb idegenforgal­mat lebonyolító Moszkva jelképe. A csodálatos prágai óvá­rosban mindig seregnyi a bámulója az ódon csilla­gászati órának. A XV. századból származó bo­nyolult szerkezet minden órában mozgásba hozza a bábjátékot, a bolygórend­szert és a naptárat. A fél évezredes órato­rony a velencei Szent Márk téren. A két eme­letet elfoglaló, kék alap­színű, aranyozott díszí­tésű óra fölött egy bal­konon a keleti királyok hódolnak a Madonna előtt. > Űj órák is áhítozzák a régiek hírnevét. Olykor nem is re­ménytelenül. Az NDK fővárosának, Berlinnek népszerű központja, az Alexander Platz ma már elképzelhetetlen a kedvelt „világóra” nélkül. Az angol parlament óra­tornya Londonban. Pon­tosságáról nevezetes. Az óránként megszólaló, több mint 13 tonna súlyú nagyharang neve „Big Ben”, bár a köznyelv ezt már rég azonosította az órával, illetve magával a toronnyal. Naiv művészek múzeuma Kecskeméten — a város szívében — hangulatos, szé­pen helyreállított múlt szá­zadi nemesi házban működik a magyar naiv művészek mú­zeuma. Elég hosszú és görön­gyöktől, kitérőktől sem men­tes utat tett meg a naiv mű­vészet és sok naiv művész is, amíg néhány évvel ezelőtt ál­landó otthonra talált ebben az épületben, ebben a gyűj­tő, őrző és közkinccsé tevő intézményben. A naivakkal, a parasztfes­tőkkel először a néprajzku­tatók találkoztak. Ök gyűj­tötték össze a pingáló asszo­nyok és rajzoló lányok mun­káit. Ezekben a művekben természetesen még közvetle­nül élt a falusi, paraszti kö­zösségi szokás- és formavilág, ezért jó részük a néprajz, népművészet világába tarto­zik. Ugyanakkor elszakadtak már a használati követel­ménytől és öncélúan, egyéni­en megoldott munkák is van­nak közöttük, melyek már a naiv művészet körébe tar­toznak. Századunk 20-as éveihez 'köthető a magyar na­iv művészet első virágkora. Benedek Péternek rendeztek először 1923-ban önálló kiál­lítást Budapesten. A felfede­ző Bálint Jenő az első sike­reken felbuzdúlva folytatta az „őstehetségek” felkutatását és a későbbi években rend­szeresen be is mutatta őket. Nem volt mentes azonban ez az őstehetség-kutatás bizo­nyos ideológiai zavarosságtól, nacionalista mellékzörejektől sem. A magyar naiv művészet második, máig tartó virágzá­sa a 60-as években indul el. Az újra felfedezésben és tar­tósnak látszó virágzásban már egészen más tényezők játszanak szerepet. Korunk emberének sajátos helyzeté­ben leli magyarázatát a naiv művészet iránt megnyilvánu­ló széles társadalmi igény. Az embert gépek szolgálják ki, készítik számára a terméke­ket és lassan már a levegőt is gép állítja elő számunkra. De az ember nem vált géppé, sőt, fél az elgépiesedéstől és nagyon hiányzik számára a „mese”. Vonzódik mindahhoz, ami esetleges, olykor esetlen is, de magán viseli az alkotó ember ■kezenyomát. Keresi a humort, a rácsodálkozó hitet, gyermeki bájt a művészet­ben is. Saját gondtalan gyer­mekkorát fedezi fel újra ezek­ben a festményekben, szob­rokban, melyek új oldalról láttatják a természeti és em­beri világot. Ezt az igényt is­merte fel Moldován Domon­kos, a magyar naiv művé­szet értékmentője, propagá­lóra, szervezője, e múzeum gondolatának magvetője és donátora. A magyar naiv művészek múzeumának állandó kiállí­tásában az avatott, szakszerű rendezés — Bánszky Pál mű­vészettörténész, múzeumve­zető munkája —, jól, rokoní- tottan csoportosította a kü­lönböző törekvésű műveket. Az anyag gazdagságát az is mutatja, hogy a kezdetektől, Benedek Pétertől a ma élő művészekig terjed a képek, szobrok közel másfél száz da­rabból álló bemutatott kol­lekciója. A rendezés helyesen szöveges elméleti eligazítás mellett a művészek rövid életrajzával is megismerteti a látogatókat. Ezekből kiderül, hogy néhányan megismer­kedtek ugyan, egy-két főis­kolai félévben az egyetemes művészettel, de igazán csak az ott tanultakat teljesen vagy jórészt elfelejtve talál­tak magukra. A bemutatott festmények jó része életkép. Ezek a festmé­nyek nem közvetlen látvány vagy természet után készül­tek, hanem az emlékezet vagy ritkábban a fantázia segíti a művek világrajöttét, vászon­ra, papírra kerülését. Érthe­tően vonzódnak ezek a festők a szőkébb világnak, a falusi életnek nagyobb eseményei­hez, közösségi, ünnepi alkal­maihoz. Ilyenek a lakodalom, körmenet, a búcsú, a szüret, a piac vagy olykor a vadá­szat. Ezeknek a műveknek a születési körülményeitől egyé­nien, de általánosítható ér­vénnyel vall özvegy Bácskai Andrásné a kiállításon is ol­vasható 'mondataiban: „Gyermekkoromban min­den be volt otthon festve, még a frissen súrolt ablakpár­kányra is pillanatok alatt lo­vakat és virágokat rajzoltam. A nagyobb testvéreim min­den alkalommal elverték a kezemet. Amikor négy éve újra festeni kezdtem, másfél évig titkoltam mindenki elől, mert gondoltam azért kaptam ki gyermekkoromban a festé­sért, mert hogy azt bűn csi­nálni.” A már említett kezdeteket Benedek Péter, Győri Elek, Káplár Miklós, Süli András képviselik elsősorban. Bene­dek Péter lakodalmi képe mellett külön figyelmet ér­demel Pótszemle című mun­kája, melyben a nagyon való­ságos elemek arányát átírva, a fegyveres katona vagy csendőr felnagyított alakjá­val gondolati, társadalmi mondanivalót tolmácsol. Győ­ri Elek betlehemesei és la­kodalmasai már vidámságot sugároznák, megbújt kis há­zai pedig mesehangulatot idéznék fel. Káplár Miklós munkásságában fedezhető fel leginkább a „nagy­művészet”, a grand árit MŰVÉSZET hatása. Szívesen választott hortobágyi festményeiben tu­datos festői törekvések (ellen­fény), nagyvonalú komponá­lás és rajzi biztonság fedez­hető fel. Süli Andrást az áradó gazdaság, a miniatűr festészet részletező pontossá­ga és sajátos színessége teszik naiv művészetünk kiemelke­dő egyéniségévé. Eredeti mó­don egymás mellé helyezett képsávjai csak fokozzák mű­vei értékét, örömteli hatását. Mokry-Mészáros Dezső munkáiban, festményeiben és „ősállat” plasztikáiban egy­aránt érezzük utazásainak egzotikus élményét és fantá­ziájának erőteljes élénkségét. Szintén erőteljes képzelet munkál Balázs János határo­zottan körülírt, jórészt sík­ban megoldott festményeiben. A falusi világhoz, közelebb­ről saját községéhez, Galga- mácsához kötődnék Dudás Juli rajzai, festményei. Élénk színekkel hozza elénk a régi szokásokat. Nemcsak az ün­nepek érdeklik azonban, ha­nem a hétköznapok is. Ezt éppen az itt kiállított Mosás és a Kender megmunkálása című munkái is bizonyítják. Gajdos János művei intim hangulatúak, visszafogott színviláguk másfajta festői- séget mutat. A mai közösség élménye adott ecsetet Pozs- gai Pálné kezébe a Tsz-köz- gyűlés című, a résztvevők egyéniségét is érvényesítő, de tömeghatást is érzékeltető festményeiben. Az állandó kiállítás mellett a múzeum kisebb, méretei­ben is kedves, intim hatású helyiségében rendszeresen mutatnak be egy-egy egyéni tárlatot. Így az általános át­tekintés után egy-egy művész munkájának mélyebb, széle­sebb ívű megismerésére is mód nyílik. DÖMÖTÖR JANOS A múzeum épülete ■ ------- ------------ 111 ----------------------------­O zv. Gubányi Imréné: Meszelés búcsúkor *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom