Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-20 / 299. szám
A NÉPÚJSÁG 1978. december 20. • • ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Szemétszállítás „A Béri Balogh Ádám utcaiak nevében fordulok önökhöz. A kukából a szemetet nem viszik el már egy hete. Nagyon kérem, segítsenek, mert télen sokkal több hulladék összejön, mint az év más időszakában...” A levelet elküldtük a Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalatnak, ahonnét Orbán György igazgató az alábbiakat válaszolta: „...A Béri Balogh Ádám utcában dolgozó begyűjtő brigád menetrendjének megfelelően december 5-én a páratlan oldalon kezdte munkáját a csatlakozó Fáy, Benczúr és Állende utcákban. A forduló után az utca páros oldalán folytatták munkájukat, amikor a gépkocsi villamossági hibája miatt a munkát félbe kellett szakítani. Epreskert úti telepünkön tmk-részlegünk a hibát nem tudta elhárítani, így a géppel dolgozni nem lehetett. A begyűjtőbrigád a következő napokon rendelkezésünkre álló tartalék gépkocsival indult munkába. A brigádvezető elmulasztotta a Béri Balogh Ádám utcában a félbemaradt begyűjtési munka folytatását. A brigád a szóban forgó héten péntekén, azaz december 9-én dolgozott ismét a Béri Balogh Ádám utca és az ahhoz csatlakozó utcák környékén. Telefonszámunk: 129-01, 123-61. A köztisztasági részleget utasítottam, hogy a brigádvezetőt figyelmeztesse árra a kötelességére, hogy hasonló eset előfordulásakor munkáját a félbemaradt területen folytassa...” Korlát építése Cikóról, Mátyás Ignáctól kaptuk a következő levelet:' „...Kérem segítségüket, amennyiben lehetséges. A Diófa utcában lakom, amely egy dombon van. Az út szélén van a járda, de mellette a víz — mivel nem rendezték az utcát — az utat kimosta, s így nagy a szintkülönbség a járda és az út között. Ha ebben a síkos időben valaki ott elesik, keze, lába eltörhet. A tanácsnak már két levelet írtam, az elsőre két hónap múlva kaptam választ, s ebben a levélben azt ígérték — még január végén —, hogy korlátot csináltatnak a járda mellé. A második levelemre választ sem kaptam. Ismét itt a tél, s a járdán veszélyes a közlekedés...” Olvasónk levelét elküldtük a cikói községi tanácsnak, ahonnét Kiszler Albert tanácselnök a következőket válaszolta: „...Nevezett személy igaz, hogy már két ízben felkereste a községi tanácsot ezzel a problémájával, de most egy éve, hogy a Diófa utcai lakók panasszal fordultak tanácsunkhoz. Kérték a Diófa és a Mikes Kelemen utcák összekötését és ott salak járda építését, mert a gyerekek iskolába, óvodába ezen az útszakaszon közlekednek. Ezen a szakaszon községünk központja felé is rövidebb az út, s itt a közlekedés is biztonságos. Igaz ugyan, hogy ígéretet tettünk a.korlát megépítésére, de ez, anyagbeszerzési nehézségek miatt maradt el eddig. Jelenleg is csak azt a választ tudom adni, hogy amint az anyagot be tudjuk szerezni, elkészíttetjük a korlátot...” Gyors intézkedés Czvenck Mihályné Szek- szárdról, a Damjanich utcából arról panaszkodott, hogy a felüljáró építése miatt lassan az ott lakók már nem tudnak közlekedni. Az építők a járdára dobálják a sarat, a gyerekek állandóan váltó cipőkkel közlekednek az iskolába. Olvasónk levelét elküldtük a városi tanács elnökének, dr. Nedók Pál elvtársnak, az ő válasza még nem is érkezett meg szerkesztőségünkbe, de már intézkedtek, mert Czvenck Mihályné szinte a saját levelére válaszolt, amit az alábbiakban közlünk: „...Örömmel tudatom Önökkel, hogy a levelemben felvetett panaszom meghallgatásra talált. Az út már járható a Damjanich utcában. Nagyon köszönöm...” Újságkihordás Csanádi Mihályné Tolnáról írta az alábbiakat: „...Több tolnai előfizető nevében írok: Mióta a Tolna megyei Népújság megjelenik, előfizetője vagyok, de ilyen hanyagságot még nem tapasztaltam! Többször előfordul, hogy egy hétig nem kapunk újságot. Amikor levelet mentem feladni, érdeklődésemre közölték, hogy be kell menni az újságokért! Kérdésünk: meddig tart még ez az állapot?! Nem szeretném ezért a hanyagságért lemondani az újságot, amelyet olyan régóta járatok...” Olvasónk levelét elküldtük a pécsi postaigazgatósághoz, ahonnét Kántor Sándor postaforgalmi igazgatóhelyettes az alábbiakat válaszolta: „...A hírlapkézbesítési panaszt megvizsgáltam. Megállapítottam, hogy ribvem- berben Tolna hivatalnál ismételten kézbesítőhiány volt. így a hírlapkézbesítést több esetben csak a hivatalban tudták megbldani. December 1-től a hiányzó létszámot betöltötték, így a hírlapkézbesítés ismét rendszeres. A történtekért az előfizetők szíves elnézését kérem...” Ml VÁLASZOLUNK A külkereskedelmi tevékenységet folytató vállalatok belföldi szerződéseiről szóló korábbi jogszabályt módosítja a Minisztertanács 54/ 1978. (XII. 7.) számú rendeleté. A jogszabályban, a korábbihoz képest új fejezetként szerepel a külkereskedelmi társaság szerződéssel kapcsolatos rendelkezés, szabályozva a társasági szerződés megkötését és teljesítését, rögzítve azt, hogy a tagok ugyanolyan arányban viselik a veszteséget, mint amilyen arányban részesednek a nyereségből. Rendelkezik a jogszabály a tagok közötti elszámolásról, a szállítási és szállítmányozási szerződésről, melléklete pedig felsorolja a hatályukat vesztő miniszteri utasításokat és rendelkezéseket. Az ipari minták oltalmáról szól a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1978. évi 28. számú törvényerejű rendelete, amely szerint az ipari termék külső formája ipari mintaoltalomban részesülhet, ha új és oltalmát a jogszabály más rendelkezései nem zárják ki. Szabályozza a tvr. a mintaoltalom hatályát, terjedelmét, korlátáit, a mintaoltalom jogosultjának és a szolgálati minta szerzőjének díjazását, rendelkezik a mintahasznosítási szerződésről, a minta és a minta- oltalom megsértéséről, a mintaoltalmi ügyek intézéséről is. Hangsúlyozzák, hogy ha a szerzőnek munkaviszonyból folyó kötelessége a minta megalkotása, a minta- oltalom a munkáltatót illeti meg. A fenti mindkét jogszabály a Magyar Közlöny idei 84. számában jelent meg és 1979. évi január hó 1. napján lép hatályba. Indokoltnak tartjuk felhívni a figyelmet a Kereskedelmi Értesítő f. évi 36. számában megjelent arra a közleményre, amely a friss zöldség-gyümölcsáruk forgalmazásának vizsgálati tapasztalatait rögzíti, és amely vizsgálati megállapítások szerint a szabad kasz- szás elszámoltatású üzletekben a felvásárlásoknál többnyire nem érvényesülnek a bizonylati fegyelem szabályai, a felvásárlási jegyeket nem szabályosan töltik ki, azokon a vásárolt árura, az eladó személyére, stb. vonatkozó adatok hiányosak. Néhány helyen idegen, terheletlen árut forgalmaztak, mérésügyi szabálysértést követtek el. Egyes üzletek eladótere és környéke rend és tisztaság szempontjából kifogás alá esett. Utal a közlemény arra is, hogy a kereskedelmi felügyelőségek rendszeresen és fokozott szigorral további ellenőrzéseket végeznek. A sajtótájékoztatási munkáról szól az építésügyi és városfejlesztési miniszternek az Építésügyi Értesítő idei 32. számában megjelent 15/1978. ÉVM számú utasítása, amely szerint a vállalat dolgozója a saját munkakörébe tartozó kérdésekben jogosult tájékoztatást, illetve nyilatkozatot adni a sajtónak, ezt meghaladó kérdésekben csak a vállalat igazgatójának engedélyével. Előírja az utasítás azt is, hogy a tevékenységi körét érintő cikkek esetében a vállalat igazgatójának — a cikkben foglaltak helytállóságának kivizsgálásán túlmenően — mit kell tennie, így mindenékelőtt ha a cikk válaszadást igényel, a választ a sajtó részére meg kell küldeni, ha a cikkben valótlan tények szerepelnek, vagy a sajtó valós tényeket hamis színben tüntet fel, a sajtótól írásban helyreigazítást kell kérni. DR. DEÁK KONRAD a TIT városi—járási szervezetének elnöke Pincék kincsei Pécsett, kiállítást rendeztek a város alatti pincékben talált régészeti leletekből. A középkori tárgyak— velencei pohártöredékek, olasz majolika és kályhák csempetöredékei — mellett, ólommázas írókázott és márványozott habán tányérokra is leltek a Bányászati Aknamélyítő Vállalat és a Janus Pannonius Múzeum munkatársai. Velencei üvegpohár-töredék Kiállítás a pinceleletekből Karácsonyra karácsonyt „Karácsonyra kalácsot, Húsvétra is — ha lehet, Pünkösdkor majd kislányom Örülj, ha kapsz kenyeret.” Ezt a versikét mondta nekem a nagyapám, amikor arról faggattam, hogy mit hoz a Jézuska. Akkor így mondtuk Jézuska. Éhezni nem éheztünk, de a versnek igaza volt, mert a legfontosabb az volt, hogy kenyér legyen. Életem minden karácsonyára nagyon szívesen emlékezem. Egy különösen emlékezetes, de nem a jó oldaláról. Az első háború idején történt. Hétéves voltam. Édesapám kint a fronton, édesanyámmal magunkra maradtunk. A szenteste napján bementem az egyik szomszédba, ott már készen volt a karácsonyfa. Még most is előttem van. Az valami csodálatos volt. Tele cukrokkal, mindenféle formájú üvegdíszekkel. Kis házikó, gomba, harang, mindenféle madarak üvegből. Csillogtak, villogtak a villanygyertyák fényénél. Én, mint akit megbabonáztak, elindul- "tam a fa felé és meg akartam fogni az egyik díszt. Rám kiáltottak: „Menj onnan!” Mintha a villám sújtott volna rám. Futottam, rohantam hazáig és zokogtam. Szegény édesanyám sem tudott megvigasztalni. Végül lefektetett, sírva aludtam el. Még álmomban is sírtam. Akkora, de akkora nagy Tájdalom volt nekem ez az eset... Se azelőtt, se azután nem volt nekem olyan gazdag karácsonyfám. örültem én a magam szegénységének is. De az a kiáltás: „Menj onnan!” * „Tulajdonképpen nekünk a karácsonyfa volt az ajándék. Nem volt azon semmi cifraság. Cukor — gyakran kockacukor — becsomagolva. Alma, dió, színes sztaniollal bevonva, aztán apró sütemények, mézesbáb. Ha alatta is volt valami, akkor az ruhanemű vagy cipő lehetett. Ami fontos. Játék az sohase volt. Azt mi csináltuk. Különben is, mi nem úgy játszottunk, mint a mai gyerekek. A mi játékainkhoz ügyesség, erő kellett. Pilinckéztünk, bakfüty- työztünk, árokcicáztunk. Nem értem, mi értelme van az olyannak, amit felhúznak — láttam ilyen medvét — veri a cintányért és közben bólogat. Aztán újra felhúzzák, újra bólogat. Hogy ebben mi a jó? Az igazság persze az, hogy én is vettem ilyesmit a gyerekeimnek, mert a másik gyerek kap, hát akkor ő is kívánja. Meg aztán meg is tehetjük. Van rá mód.” * „A padláson még mindig megvan az a doboz, amiben szaloncukor-papírok vannak. A háború alatt, meg után, mikor nem lehetett szaloncukrot kapni, akkor a papírt sem volt szabad eldobni. A következő évben abba csomagolták a kockacukrot és azt tették a fára. Az ügyesebbek szaloncukrot is főztek. A közönséges cukrot sűrű sziruppá főzték, tettek bele ízesítő anyagokat — nagyon finom cukrok készültek így — aztán a szirupot ujjnyi vastagon tepsibe öntötték, és amikor megszáradt, kockára vágták, becsomagolták a tavalyi, vagy még azelőtti papírokba és úgy került a fára. Még érdemes a fáról is beszélni valamit. Itt a mi vidékünkön nem lehetett p háború idején, meg még utána jó ideig fenyőt kapni. Ment a lopás. A házak udvarában, temetőkben lévő fákról loptak ágakat. Hiába őrködtek a gazdák. A szeretet ünnepére sok harag, veszekedés lett a lopások miatt. Valami ügyes ember feltalálta azt, hogy egy erősebb bodzaág oldalába körbe-körbe lyukakat fúrt, mint ahogy az igazi fenyőn is állnak az ágak, és ezekbe a lyukakba fenyőgallyakat dugdosott. Ez volt akkor a műfenyő. Most van igazi, mégis a műanyagra vágynak az emberek. Láttam a szekszárdi piacon is árulták. Örökös, úgy mondják. Akinek van helye, feldíszítve is elteheti. Karácsonykor csak újra elő kell venni. Ez nagyon tetszik nekem. Azt is mondják, hogy egy kis valódi fenyőgallyat kell a szobába tenni és annak az illatától az egész teljesen olyan, mint az igazi. Jövőre már biztosan lesz valami ka- rácsony-spray vagy ilyesmi. Egy-két szusszantás és oké a karácsony.” * „Én már elég sok karácsonyt megértem.' Az idei lesz a hetvenedik. Erősen él bennem mindegyik emléke. Illetve nem is külön-külön, hanem az egész „karácsony- ság”. Színekre, illatokra, hangulatokra emlékszem. Gyerekkoromban tanyán laktunk. Apám, keményfejű, makacs parasztember volt. Önössége, akaratossága nem tűrte el a vallás kötelezőségeit sem, mint ahogy minden kényszer, erőszak azonnal dühödt ellenállást váltott ki belőle. Máskülönben istenfélő ember volt. Azt mondta, az egész Föld az Isten temploma és minden ember az ő papja: a becsületével szolgál. A karácsonyt tartotta a legnagyobb ünnepnek. Már napokkal előbb mindent előkészítettünk, hogy az ünnepek alatt a lehető legkevesebb dolog legyen. Mind a négyen — ennyien voltunk testvérek — sürögtünk, nyüzsögtünk apánk mellett, aki az állatoknak való abrakot készítette. Aztán felcsaptunk anyámasszony katonájának: hordtuk be a fát a kemencéhez, segítettünk' a takarításban, csináltunk mindent, amit tudtunk. Mert aztán már csak a legszükségesebbet lehetett tenni. Állatot etetni, meg a magunk szükségét szolgálni. Anyám még az ollót is bekötötte egy rongydarabba. Az is mutatta, hogy dolgozni nem szabad. Karácsony estéjére apánk mindig hozott egy kis fenyőfát. Azt közösen díszítettük fel. Ő is segített. Nagy. bütykös ujjú kezébe fehér kendőt vett, gondosan, aprólékosan, gyönyörű fényesre törölgette az almákat. Aranydió, színes papírokba csomagolt cukorszemek, alma, körte, aszalt szilva, meg ilyesmi voltak a díszek. Az angyalhaj, meg a ma használt cifraságok előttünk ismeretlenek voltak. Amikor készen volt a fa, a szoba közepén az asztalon állott, apám eloltotta a lámpát, csak a kemence tüze világított. Kicsit csendben álltunk, aztán apám azt mondta: most adjunk hálát azért, hogy ezen a napon is így együtt, itt állhatunk, ő maga kezdte az .imádságot. Most imádkozzunk azokért, akik a világ bármely pontján fegyverben állnak és azt mondják nekik a parancsnokaik, hogy máma karácsony van, ne lőjetek, holnap pedig: elmúlt már karácsony, újra lőhettek. Furcsa ember volt az apám. Azt mondta, ajándék az csak egy van: az ember élete. Az nem a mienk, azt aki adta, bármikor visszaveheti. A többi dolog az szükséges. A cipőt, a ruhát, a könyvet, a szánkót, a játékot, akkor kell odaadni, amikor szükség van rá.. Azt nem a fa alá kell rakni. A fa aljának attól tisztának kell lennie. Oda a hálát kell rakni és elhozni, hogy megadatott, ami kellett és a szeretet, mert abban szűkölködik a világ. Két évig voltam a fronton és négy évig fogságban. Akárhogy is, de minden karácsonyra szereztem egy zöld ágat, a jelet — apám így nevezte a karácsonyfát. Azokban az esztendőkben értettem meg apám karácsonyát és a gyerekésszel számomra teljesen érthetetlen, azokért szóló imát. akik a világ bármely pontján fegyverben állnak.” * „Én futballista voltam. Ha nem ment a játék, vagy valami baj volt a csapat körül, akkor jöttek mindig a nagy szöveggel, hogy bezzeg a mi időnkben, amikor még rongylabdával fociztunk... Ez engem halálra idegesít. Rongylabdával ma már nem lehet focizni és nem is kell, mert van rendes. Ugyanez. áll mindenre. A karácsony • is ilyen. Régen úgy csinálták, most meg így csináljuk és így kell csinálni. Minden gyereket elárasztanak ajándékkal. Hát most az enyém ne kapjon, mert azt mondják, hogy azok voltak ám a szén idők, amikor kockacukorból volt a szaloncukor?... Hát ezért az én gyerekem szíve megszakadjon? Én azt is megadom neki, minden fölül, amit én nem kaptam meg.” CZAKÓ SÁNDOR
