Tolna Megyei Népújság, 1978. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-12 / 267. szám

© Képújság

1978. november 12.

*spi

r 7 földvédelem és a föld- 1 1 I használat tapasztala- I §\ I tairól és a soron lévő t . J feladatokról tárgyalt a héten a bonyhádi járási pártvégrehajtóbizottság. A termőföld védelme az egész ország problémája, csökkenése a gazdasági fejlődés velejárója, ám a csökkenés mértéke sokkal nagyobb a szükségesnél. Országos jelenség. Mint ahogy országos érvényűek azok a jogszabályok is, amelyek arra szolgálnak, hogy védjük ezt az egyik legfontosabb és semmiképpen sem növelhető termelőeszközt.

A bonyhádi járásban azonban a gondok hatványozottan jelentkeznek. Itt ugyanis nemcsak annak kell gátat emelni, hogy indokolotlanul vegyenek igénybe jó minőségű mezőgazdasági művelésre alkalmas területeket más célra. Közismert, hogy ez, a megye legdombosabb járása, itt van a legtöbb nagy lejtőszögű domboldal. Mint azt az egyik vb-tag elmondta felszólalásában, a régi időkben, a felszabadulás előtt ezeket a meredek domboldalakat is megművelték, sokszor a gazdája háton cipelte föl a trágyát, sokat fáradozott, hogy termővé tegye a földet és termeljen rajta, mert ez számára létkérdés volt. Ma, a kizárólag mező- gazdaságban dolgozó és abból élő lakosság aránya csak töredéke a réginek, mindenki elhelyezkedhet az iparban, vagy más ágazatban, köny- nyebben keresi meg a kenyerét és senkit sem kényszerít az élet arra, hogy nehéz fizikai munkával, sok verejtékkel ezeket a domboldalakat megművelje. A nagyüzem pedig — nagy teljesítményű gépekkel dolgozik, ezek nem igen tudnak felmászni a domboldalakon.

A járás területének domborzati viszonyaiban találhakább csak felvillantani néhány elgondolást, megoldást.

Néhol indokolatlanul nagy a községek belterülete. Sok helyütt a nagy kertet alig művelik, ám ott húzódik mellette a termelőszövetkezet intenzíven művelt táblája. Távlatokban megoldást kell erre is keresni. Sok helyen van néhány hektár téesz- föld, beékelődve az állami gazdaság területébe. A tsz- nek nem gazdaságos megművelni, indokolt lenne a földcsere, ám eddig erre nemigen került sor, mert mindkét érdekelt csak a pillanatnyi érdekeket nézi. Pedig távlatokban gondolkodva annak is előnyös lehet, amelyiknek ma még hátrányt jelent. Ennek tudatosítása a pártszervezetek feladata.

Elhangzott a tanácskozáson, hogy a termelőszövetkezetekre manapság általánosan jellemző a földéhség Vannak példák arra, éppen az utóbbi évekből, hogy nagy lejtésszögű domboldalról negyvenmázsás búzatermést takarított be a nagymányoki és a mőcsényi tsz, kétszeresét annak, amit valamikor a jó minőségű sík területről. Ám itt beleütköznek a munkavédelmi előírásokba, amelyek szigorúan előírják, hogy milyen típusú géppel 'legfeljebb mekkora lejtésszögű talajon lehet mozogni. Szükség lenne speciális gépekre, a jövőben ezt kell szorgalmazni.

A mezőgazdasági művelésből kivont terület után térítést kell fizetni, ami többezerszerese is lehet az aranykoronaértéknek, forintban. Ha a meglévő major területén belül történik a bővítés, ilyen térítés nincs. Ez ösztönzi a beruházókat — legyen az maga a tsz, állami gazdaság vagy kívülálló, hogy lehetőleg minél kevesebb területet vegyen igénybe és rossz minőségű földet. Az előírásokat szigorúan betartják. Ám amíg az indokoltnál gyorsabban, nagyobb mértékben csökken a termő- terület, a „visszaszerzésre” alig kerül sor. Mint azt a járási pártbizottság első titkára megjegyezte, ha megszűnik egy elavult tsz-major, a terület ott marad parlagon, pedig nem kellene miniszteri intézkedésre várni, hogy kitermeljék azt a pár tuskót, elegyengessék a talajt.

Sok, a gond a tanácsi földekkel. A határszemléken rendszeresen ellenőrzik, hol van parlagföld, ha a tulajdoV j’íjjk ' Pár éve még parlag volt ez a domboldal a cikói országút mentén. Ma több kilométer hosszan húzódik a kiskertek sora. Demcsák Sándor, a Bonyhádi Ruházati Szövetkezet szabásza délután kettőig dolgozott. Amikor pillanatképünk készült, négy óra volt, ő pedig ott szorgoskodott kertjében.

tó a magyarázat arra, hogy az utóbbi hat esztendőben szántóból 1635 hektár vált legelővé, ez fele annak, ami az egész megyében ilyen „sorsra” jutott. Ám nemcsak a jelentésből és a statisztikai táblázatokból derül ki, de a hozzászóló vb-tagok véleménye is az, hogy ez az „átminősülés” csak névleges, a rét és legelőként nyilvántartott területeken, illetve túlnyomó részén nincs még ilyen művelés sem, gyakorlatilag ezek a földek parlagok, semmire sem hasznosítják.

A végrehajtó bizottság igen sokoldalúan foglalkozott a földvédelem problémáival, teljességében ehelyütt nem is lehet mindenre kitérni. Innos nem hajlandó megművelni, állami tulajdonba kerül. Ám a tartós használatba adás nem nagyon terjedt még el. E téren többet kell tenni. .

Helyenként sikerült tömegesen kialakítani az úgynevezett hobbikerteket, ezek szépen díszlenek a domboldalakon, pihenést, felüdülést biztosítanak az üzemi, irodai dolgozóknak, élelmiszert a tulajdonosoknak és a piacra. A hasznosításnak ezt a formáját az eddiginél intenzívebben kell szorgalmazni.

(J)

Dr. Horváth Jenő

A Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a minap tartott ülésén kapott tájékoztatást a gyógyító-megelőző intézményrendszer egységesítésének tapasztalatairól, mivel a testület üléséről szóló tudósításunkban erről csak említést tettünk, dr. Horváth Jenő főorvostól, megye tanács egészségügyi osztályának vezetőjétől arra a kérdésre kértünk választ, hogy a gyógyító-megelőző ellátás integrációja szűkebb hazánkban beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket.

— Ha sommásan válaszolhatnék, azt mondanám, hogy igen. De ebben az esetben többet kell mondani, hiszen amikor jóval az egészségügyi kormányzat integrációs elképzeléseink születése előtt hozzáláttunk Tolna megyében az egészségügyi intézmények és szolgálat egységesítéséhez, kevesen értették, miről van szó. Sokan támadták is törekvéseinket és hosszú idő telt el, mire az érdekeltek megértették, hogy fokozatosan fejlődő egészségügyi ellátás fejlődésének olyan lépéséről van szó, ami szükségszerű. Eléggé közismert,

hogy a tudományok felgyor- ___________________________

s

ült fejlődéséből nem maradt ki az orvostudomány sem és új orvosi szakmák alakultak ki, költséges technikai berendezések, korszerű gyógyászati anyagok kerültek bevezetésre. A fejlődés elért mértéke és a továbblépés igénye parancsolóan vetette fel a szervezet és az irányítás korszérűsítését. A körzeti orvosi szolgálat, a . járó- és fekvőbeteg-intézetek elkülönülten működtek. E széttagoltság miatt nem alakulhatott ki az egészségügyi ellátás egysége, a gyógyítás folyamatában felesleges párhuzámossá- gok jöttek létre és nem volt mód a szakemberekkel és az eszközökkel való megfelelő gazdálkodásra sem.

Nálunk, Tolna megyében — mint ezt említettem is — már 1970-ben megvalósult a megyei kórház, rendelőintézeti egység. Az egészségügyi miniszter integrációs utasítása 1975-ben kelt. Akkor már nekünk rendelkezésünkre álltak jól hasznosítható tapasztalatok! Fogalmazhatnék úgy is, hogy lépéselőnyben voltunk, ami megkönnyítette számunkra a továbblépést, a szervezeti egységbe nem vonható szolgálatok és intézmények közötti szoros szakmai és funkcionális kapcsolatok kialakítását.

Az integráció segítségével milyen feladatok megoldása került napirendre? A progresszív, vagy a fokozatos betegellátás elvének gyakorlati érvényesítése. Mit jelent ez? Azt, hogy minden beteg (sérült) mindenkori megbetegedésének (állapotának) megfelelő ellátásában kell, hogy részesüljön, mégpedig ott, ahol az állapotának megfelelő szaktudás és felszerelés rendelkezésre áll. Aztán azt is, hogy a gyógyító-megelőző ellátás szakmai színvonalát, az orvosi tevékenység hatékonyságát növelni kell. A szakmai irányítás pedig kerüljön egységbe az egészségügyi szervezet állami irányításának rendszerével.

Talán nem felesleges emlékeztetni arra, hogy a Tolna megyei Tanács 1976 őszén tartott ülésén fogadta el a gyógyítómegelőző intézményrendszerünk kiépítésének tervét. 1977. január 1-vel már ennek alapján vált a Tolna megyei Kórház- Rendelőintézet területi egységévé a bonyhádi és pincehelyi kórház-rendelőintézet, a paksi rendelőintézet, valamint szülőotthon továbbá a megyei tbc-gondozó, a megyei bőr- és nemibeteg-gondozó intézet, míg a dombóvári kórház-rendelőintézethez kapcsolódott az addig önállóan működő városi tbc-gondozó intézet. Az, hogy Tolna megyében két különálló gyógyító-megelőző intézmény jött létre, egyszerűsítette az egészségügyi szakigazgatás munkáját is.

Az egészségügyi ellátás intézményrendszerének ezzel a kialakításával lehetővé vált az egységes szakmai elvek alkalmazása és megkövetelése a betegellátásban, így annak színvonala is javult. Miben? Nőtt a szakrendelések szakmai színvonala, a diagnosztikus (bajmegállapító) és therápiás (gyógyító) munka területén egyaránt. A kórházi osztályvezető főorvosok fokozatosan bekapcsolódtak a területi munkába; megszűnt a fekvő- és járóbetegelláltás orvosai között — a korábban sokszor éles formában jelentkező — ellentét, ami egyúttal etikai helyzetünket is javította. Sikerült elérni, hogy a műtétre előjegyzett betegek kivizsgálását — az esetek jó részében — a rendelőintézetben végezzék. Ennek az eredményeként lerövidült a műtét előtt a kórházban töltött idő. Számos, komoly változás között az alapellátás és kórház kapcsolata is módosult. Körzeti orvosaink a már korábban kialakított SÁV-rendszeren keresztül kapcsolódnak a rendelőintézethez, illetve kórházhoz. Azzal, hogy a csoportvezető belgyógyász (SÁV) főorvosok és belgyógyászati osztályok között szorosabb lett a kapcsolat, a kórházi osztályok és körzeti orvosok is közelebb kerültek egymáshoz.

Az integráció természetesen gazdasági-műszaki téren is hozott eredményeket. Az intézmények összevonásával párhuzamosan megkezdődött az egyes feladatok központosítása a hatékonyabb gazdálkodás érdekében. Ilyen feladat a gyógyszerellátás, infúziósoldat-gyártás és -forgalmazás, laboratóriumi vegyszer-, gyógyászati segédanyag-ellátás, a fogorvosok fogyóanyaggal történő ellátása, műszerjavítás, továbbá a beruházások, felújítások, rekonstrukciók. Lehetővé vált az egyesítéssel az addig megosztott gép-műszer keret központosított kezelése és ennek révén a kis intézmények ellátása olyan nagyobb értékű műszerekkel, amelyeket korábban saját keretükből nem tudtak volna beszerezni.

Bonyhád várossá válása. Paks küszöbönálló várossá avatása továbbá a fogorvosellátás tanácsokhoz történő leadása módosított és módosít az integráció kapcsán kialakított egészségügyi szervezeten, de ezek a változások nem érinthetik és érintik a kitűzött szakmai célokat. Tovább kell keresnünk — majd alkalmaznunk — a különböző szintű tanácsok által fenntartott egészségügyi intézmények és szolgálatok közötti koordináció legjobb módozatait. Mostani legfontosabb feladatunk? Érvényesíteni a progresszív betegellátás elvét és a rendelkezésünkre álló személyi tárgyi feltételek lehető legjobb kihasználását.

örvendezett a Tolnamegyei Újság, amiért a kormány határozott intézkedéseket tett a baloldali mozgalmak letörésére. 1923. november 10-i számában jegyzetet szentelt a témának.

Mint ismeretes, a Magyar Tanácsköztársaság megdöntését követően a szociáldemokrata jobbszárny szervezte újjá a pártot. A Peyer Károly vezette jobboldal 1919. augusztus 24-én tartott újjáalakuló kongresszuson felajánlkozott a burzsoáziának, s becsmérlő szavakkal szólt a kommunistákról. A baloldaliak ezt megakadályozni nem tudták, mert részben a fehérterror áldozatává vál« tak, mások a börtönök mélyén sínylődtek, s voltak akik emigrációba menekültek. Néhány év elteltével azonban az MSZDP-ben kialakult az új baloldal, és a szakszervezetekben is egyre erőteljesebb lett az MSZDP politikájának elítélése, helytelenítése.

A baloldal erősödése az addig is igen aktív politikai rendőrséget további intézkedések megtételére késztette. Nos, ez váltotta ki a Tolnamegyei Újság konzervatív szerkesztőiből a lelkesedést. A jegyzetből megtudjuk, hogy voltak, akik a kapitalizmus konszolidációja idején is, a terror ellenére is dicsérni merték a magyar polgári demokratikus forradalmat, s az azt követően kialakult rendszert. Idézzük a cikk második bekezdését.

„Megnyugvással látjuk, hogy a kormányhatalom irányítói nem riadnak vissza erélyes intézkedésektől és egyformán lesújtanak mindazokra, akik nemzeti színű lepelbe burkolózva, az 1918. évek bűneit merik feldicsérni, de azokra is, akik a kisa- jított hazafiság jelmezében, kalandor vérüktől hajtva, könnyelműen és meggondolatlanul zavart, felfordulást akarnak okozni és a külpolitikai bonyodalmak újabb tömegét kívánják nyomorúságban és kétségbeesésben vergődő nemzetükre zúdítani.”

Kevésbé örvendezett az alispán a fenti cikk megjelenése előtt két nappal, 1923. november 8-án, a megyegyűlésen. Beszámolója a megye közbiztonságáról nem festett rózsás képet többségében dzsentri hallgatói számára. Idézzük most magát az alispánt:

„A közbiztonsági szolgálat körében ezen elmúlt időszak alatt különösebb említésre méltó esemény nem fordult elő; mégis megemlí- tendőnek tartom azon ma annyira fontos széntermelésünk érdekében nem álló sztrájkot, amely vármegyénk területén üzemben lévő kőszénbányákban kitör. Nagy- mányokon 900, Váralján 300 és Mázán 450 munkás lépett sztrájkba.”

Az alispán beszédében megköszönte a járási hatóságoknak, az m. kir. csendőrségnek, a bányaigazgatóságnak határozott, erélyes — állítólag tapintatos — eljárását, majd kitért arra, hogy mi váltotta ki véleménye szerint a több mint 1600 bányász sztrájkját. Idézzük:

„Jóllehet az itteni bányamunkások a más munkaágazatokban dolgozó munkások bérénél jóval kedvezőbb helyzetet biztosító keresetben részesülnek, mégis a szak- szervezetekbe tömörített munkásság nem az igazi szociális érdekek, hanem önös, sőt, merem állítani, nem hazafias célzatok érdekkörében álló lelketlen és felelőtlen vezetők és igazgatók (értsd — kommunisták) terrorja alatt állnak. Innét van azután, hogy a munkásságnak azon nagyobb fele, mely bensőileg elfordul ezen első sorban önérdeket szolgáló erőszakos egyéniségektől, mégis annyira meg vannak félemlítve, hogy nem tudják ezen hitvány alakok befolyása alól magukat kivonni.

A józan munkásságot, nézetem szerint, csak úgy lehetne ezen felelőtlen egyének befolyása alól kiszabadítani,

ha felderített izgatókat és vezetőket a munkásság köréből eltávolítanák, s őket a törvény teljes szigorával sújtanák. Itt sürgős, halogatás nélküli gyors intézkedésre volna szükség, nehogy a késedelem helyrehozhatatlan bajnak váljék előidézőjévé”.

így beszélt az alispán — nem válogatva szavait — a munkásmozgalomban jelentkező erőteljesebb baloldali tevékenységről, ki nem mondva általa, a kommunistákról. Úgy tűnik, jól ösz- szecseng az alispáni beszéd és a fenti sajtójegyzet igazi mondanivalója.

Tolna megye alispánja 1943. november 2-án írta alá a kereskedelmi és közlekedésügyi miniszternek rendeletét kihirdető körlevelét, s néhány nap múlva megjelent a megyei hivatalos lapban. Ismeretes, hogy a II. világháború rendkívül súlyos gazdasági következményekkel is járt Magyarországra. Nyersanyagtartalékai fokozatosan kimerültek, a legszigorúbb takarékosságra volt szükség. Valamennyi alapvető élelmiszert, tisztálkodószert, stb. csak jegyre, vagy kiutalásra lehetett kapni — ha- éppen volt.

Bármily szűkösen is adagoltak a jegyekre, ha nem volt, akkor a jegyet hiába szorongatták a sorban állók tízezrei a boltok előtt. Ezért más korlátozási eszközt is bevezettek. Erre példa a fenti rendelkezés kihirdetése. Idézzük a kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter rendeletét:

„Tolna vármegye Alispánjának, Szekszárd.

Értesítem Alispán urat, hogy az állandóan növekvő rendkívüli üzemanyaghiány miatt az üzemanyaggal való takarékoskodás érdekében a 2.380/1941. M. E. számú rendelet 6. §-ának 2. bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján elrendelem, hogy az Alispán úr vezetése alatt álló vármegye területén üzemben tartott autóbuszjáratok folyó évi november hó 6. napjától kezdve további intézkedésig vasárnapokon és ünnepnapokon (Gergely naptár szerinti ünnepnapokon és nemzeti ünnepeken) nem közlekedhetnek.”

Ide kívánkozik az a megjegyzés, hogy hétköznapokon is csak a korábbihoz képest csökkentett forgalom volt fenntartható. Ezt már egy korábbi rendelet szabályozta.

Azon a napon amikor az alispán kihirdette a fenti rendelkezést, az Ujdombóvár községhez tartozó Szilfáspusztán 23 szerződött mező- gazdasági munkás megtagadta a munkát. Arra hivatkoztak, hogy szerződésük már október elején lejárt. Telefonhívásra a csendőrség rövid idő alatt a helyszínre érkezett a megkezdte az „agi- tációt”, megmagyarázták a munkásoknak, hogy addig kötelesek maradni a gazdaságban, amíg a munkáltatónak szüksége van rájuk, mindegy, hogy a szerződésben foglalt határidő lejárt-e vagy sem. Sőt, még arra sem tarthatnak igényt, hogy az időjárás rosszabodása miatt esetleg magasabb munkabért követeljenek. A munkások, a hatékony érvelést végül is elfogadták (próbáltak volna mást tenni), s maradtak.

Ha már a mezőgazdasági munkáról volt szó, tegyünk említést arról, hogy a Közérdek című megyei lap 1906. évi november 3-i számában hírt ad a földmunkások szervezkedéséről. A pécsi gyűlésen Somogy, Baranya és Tolna megye 15 községe képviseltette magát. A gyűlés foglalkozott az arató munkások helyzetével és elhatározták, hogy mivel a Darányi-féle törvény oly rendkívüli hatalmat ad a munkaadók javára a szerződő aratók ellen a közigazgatási hatóságok kezébe, egyelőre nem kötnek aratási szerződéseket. A gyűlés azt is elhatározta, hogy az addiginál nagyobb akciót kezdeményeznek a földmunkások szervezésére.

K. BALOG JÁNOS