Tolna Megyei Népújság, 1978. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-06 / 263. szám

1978. november 6. Képújság 13 Labdarúgó NB II MÁV NTE-Sz. Dózsa 2:0 (0:0) Nagykanizsa, 500 néző. V: Horváth L. A Szekszárdi Dó­zsa a következő összeállítás­ban szerepelt: Pólyák — Dinnyés, Szlovák, Somodi, Bonnyai — Szőcs, Tóth, Sze­keres (Adorján az 56. perc­ben) — Mezei, Landek (Szől- lősi a 60. percben), Házi. Ed­ző: Magasházi József. A ha­zaiak kezdtek jobban, az 5. percben Szélig hibázott jó helyzetben. A 12. percben Bonnyai elől nehezen hárított az NTE kapusa. Utána ismét a nagykanizsai együttes ke­rekedett felül, több helyzete akadt, de Pólyák hárítani tu­dott. A 43. percben Szőcs sza­badrúgása után Szekereshez került a labda, aki négy lé­pésről kapu mellé lőtte. Gól­lal kezdődött a második fél­idő. A 46. percben Németh 30 méteres szabadrúgását a be­robbanó Füle dr. közelről a bal sarokba emelte. 1:0. A 65. percben 11-eshez jutottak a hazaiak, de Szélig kapu mellé lőtte a labdát. A 70. percben Szőllősi gólba tartó lövését az egyik védő szöglet­re mentette. A 72. percben Füle dr. kapott jó átadást, aki egy csel után nyolc mé­terről a kapu közepébe vág­ta a labdát. 2:0. Mindvégig a MÁV NTE irányított, a Dózsa kapkodva, sok hibával játszott. A hely­zeteket tekintve nagyobb arányban is nyerhettek volna a nagykanizsaiak. A szek­szárdi csapatból csak Bony- nyai és Szlovák teljesítmé­nye dicsérhető. Az ökölvívással ismerkednek „Még fokozottabb gondos­sággal kell eljárni az után­pótlás-nevelés területén. El­sősorban a tehetséges ver­senyzők kiválasztására kell figyelmet fordítani, majd ezek felfelé áramlását kell biztosítani. A tervidőszak vé­gére ki kell alakítani néhány sportágban az utánpótlás­nevelési központ feltételeit.” (Tolna megye V. ötéves sportfejlesztési tervéből.) Hívatlan utitársul szegődött mellénk a köd. Kijutva a vá­ros . kora esti forgalmából, Miklósi Antal edző a fűtést is bekapcsolja a Trabantban. Szó ami szó, jobb időt is vá­laszthattunk volna utazásul. Az edzőt azonban az időjárás alakulásától függetlenül ezen az estén is várják Lengyelen. A szeptember 28-án kötött megállapodás értelmében ok­tóber 1-től a Szekszárdi Sport­iskola kihelyezett ökölvívó­szakosztályt működtet a Len- gyeli Mezőgazdasági Szak­munkásképző Intézetben. A szakmunkásképző testnevelő tanárai nyújtanak segítséget r a tehetséges tanulók szakosz­tályba történő bevonásához. Az Sí biztosítja az edzőt, va­lamint a szükséges felszere­lést. Gondoskodik a szakosz­tályban folyó oktató, nevelő munka rendszeres ellenőrzé­séről, magára vállalja a ver­senyeztetés költségeit. Miközben bekanyarodunk az intézet udvarára, Miklósi edző megjegyzi: „Ha nappal látnád, hogy milyen csodála­tos színekben pompázik ez a park most ősszel is...” A nyir­kos, hűvös idő ennek ellené­re sem csábít sétára. Sem minket, sem a vacsora utáni szabad időt élvező tanulókat. A folyosók viszont annál in­kább elevenek. Fönt az eme­leten Hegyi Sándor diák­otthon-vezetővel beszélge­tünk. — Hogyan értékeli a sport­iskolával kötött megállapo­dást? — Intézetünk 365 tanulója közül százhatvanketten a húsipari szakma fortélyait igyekeznek elsajátítani. Őket a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után a rövidesen beinduló Szekszárdi Hús­kombinát várja majd. Továb­bi versenyeztetésüket pedig a Szekszárdi Dózsa biztosítja. Elsősorban ők alkotják a ki­helyezett ökölvívó-szakosz­tályt. Rendkívül jó és hasz­nos kezdeményezésnek tar­tom a szeptember végén lét­rejött megállapodást. A fiata­lokban szunnyadó tehetséget felszínre hozzák az edzések, amelyeken egyúttal mód nyí­lik a fölös energia levezeté­sére, másrészt kitűnő lehető­ség az erőnlét fokozására. A heti három edzés időpontja nagyszerűen beleilleszkedik iskolánk, diákotthonunk napi munkarendjébe. Az edzések este hét és kilenc óra között vannak, egybeesnek a szabad- foglalkozással. Ekkor tartjuk egyébként a klubfoglalkozást és a diákotthon kultúrcso- portjának próbáit is. Eddig jobbára az atlétikában szere­peltek eredményesen tanuló­ink, most azt várjuk, hogy ebben az igazán férfias sport­ágban is öregbíteni fogják is­kolánk hírnevét. A példa adott részükre. Magyarics Zoltán személyében — 1976- ban bronzérmet szerzett az országos ifjúsági bajnokságon — egy kitűnő ökölvívóval már büszkélkedhet iskolánk — hangzott a válasz. Az ajtón közben sűrűn ko­pogtak. A hét végi eltávozást kérő kollégisták szinte egy­másnak adták a kilincset. Az­tán sorra érkeztek az ügye­letes nevelők, néhány perc­cel később kezdődött a „na- posi”. Nem tartottuk fel to­vább Hegyi Sándort. Miklósi Antal edzővel a tornacsarnok felé szaporáztuk lépteinket a parkon át. Büszkék a lengye- liek a két éve átadott kor­szerűen felszerelt, új létesít­ményükre. Az öltözők előtti folyosón már gyülekeztek a fiúk. — Ma kevesebben leszünk — mondta egyikük. — A ka­posvári gyakorlaton lévők hiányoznak. Gyors átöltözés, majd irány a tornaterem. Az edzést per­gő ritmusú, minden izmot át­mozgató bemelegítés vezeti be. Az állóképesség fokozását segítő változatos gyakorlat­anyagot, mintegy „pihenteté­sül” futás egészíti ki. Senkit nem kell nógatni, nincs la­zsálás. Az önként vállalt pluszmunkát nagy akarással, lelkesedéssel végzik. Az első edzésre 113-an jelentkeztek, azóta a létszám negyvenhat­ra csökkent. Akik maradtak, azok igazából szeretnék el­sajátítani az ökölvívást. A technikai gyakorlás kezdeté­re előkerülnek a kesztyűk is. „Alapállás, bal és jobb egye­nes ütése fejre, iskolázás zsákkesztyűvel” — jegyzem a szavakat a bordásfalnak tá­maszkodva. Mindenkivel kü­lön gyakorol az edző. a kri­tika egy-egy hibánál sze­mélyre szabott. Felvidulnak az arcok, amikor a tízunciás kesztyűkkel előbb egymás kö­zött. majd egy-egv perces idő­tartamra az edzővel bunyóz­nak. Üeves mozgású fiú Ko­vács Feri, Ignácz Jóska, Meiszter Sanyi és Czégány Bálint. Úgy tűnik, mintha ko­rábban is a ring közelében töltötték volna szabad idejü­ket. A valóságban azonban ők is csak kezdők. Vidám nevetés kíséri a szemlélők gyűrűjében, ami­kor kesztyűzés közben az ed­ző egy-egy apró ütést elhe­lyez tanítványa arcán. Időben kell hozzászokni a védekezé­si hibából bekapott ütésekhez. Meg egyébként is: ebben a sportban nemcsak az a le­gény. aki nagyokat üt. hanem aki állja is azokat. Mert a szorítóban a győzteseknek is jócskán kijut azokból. Gyorsan múlik az idő. Szinte észre sem vettük, s máris elröpült a Százhúsz perc. Véget ért az edzés, für­dés után a diákotthon hálói várták a fiúkat. A takarodó utáni lámpaoltást követően gondolataik bizonyára elidőz­tek még egv kicsit az ököl­vívásnál. Lehet, hogy egyikük másikuk dobogós helyezésről, majdani átütő sikerekről ál­modott? FEKETE LÁSZLÓ Négyszáz induló az ünnepi futóversenyen A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 61. évforduló­ja tiszteletére nagyszabású ünnepi futóversenyt rendezett tegnap délelőtt Szekszárdon a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya. A Dózsa- stadionban mintegy négyszáz középiskolás — minden elő­zetes várakozást felülmúló népes mezőny — állt rajthoz a két-két csoportban lebonyolí­tott „Köszöntsük együtt no­vember 7.-ét” ünnepi viada­lon. A jól sikerült, gördülé­keny futóverseny egyben az idei év atlétikai évadzárását is jelentette. Eredmények, lányok: I. kor­csoport (1500 m): 1. Jéhn (Sz. Garay), 2. Praimajer (Sz. Ga­ray), 3. Fülöp (Sz. Kér. Vend. Szakmunkásképző). Csapat­ban: 1. Szekszárd Garay Gimnázium 35, 2. Bonyhád Kereskedelmi Szakközépisko­la 81, 3. Szekszárd Egészség- ügyi Szakközépiskola 117 pont. II. korcsoport (1500 m): 1. Rátkai (Sz. Garay), 2. Ha­raszti (Sz. Eü. Szakiskola), 3. Szeleczki (Dunaföldvár Gim­názium). Csapatban: 1. Szek­szárd Garay Gimnázium 38, 2. Szekszárd Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző 49, 3. Szekszárd Egész­ségügyi Szakiskola 70 pont. Fiúk, I. korcsoport (4000 m): 1. Mauch (Sz. Garay), 2. Szél (Sz. Garay), 3. Tóth (Sz. Garay). Csapatban: 1. Szek­szárd—Palánki Mezőgazdasá­gi Szakközépiskola 55, 2. Len- gyeli Mezőgazdasági Szak­munkásképző 73, 3. Szekszárd Rózsa Ferenc Szakközépisko­la 74 pont. II. korcsoport (3000 m): 1. Molnár (Szek­szárd 505. Mü. M.), 2. Csiz- mazia (Sz. Rózsa F. Szakkö­zép.), 3. Ganczer (Sz. Garay). Csapatban: 1. Szekszárd Ga­ray Gimnázium 31, 2. Szek­szárd 505. Mü. M. 89, 3. Szek­szárd—Palánki Mezőgazdasá­gi Szakközépiskola 95 pont. Milyen eredmények várhatók? Dombóvári MSC—Kisdorog: Szinte biztosra vehető, hogy a dombóvári csapat két-három- gólos vereséggel küldi haza a vidéken mérsékelten szereplő Kisdorogot. Tippünk: 1. Pincehely—Nagydorog: Az el­múlt hetek gyenge szereplése után a pincehelyi szurkolók győzelmet várnak Nagydorog el­len. Tippünk: 1. Aparhant—Pal«: Könnyen le­hetséges, hogy a paksiaknak át kell adni a listavezetést a dom­bóváriaknak, minimális az esé­lyük, hogy Apaohanton nyernek. Tippünk: 1. Tolna—Tengelic: A hazai pá­lya előnyét élvező tolnai gárda megszerzi a győzelmet. Tip­pünk: l. TAÉV SK—Bátaszék: A feljö­vőben lévő bátaszéki csapatnak folytatni kell sikersorozatát, hogy fel tudjon zárkózni a baj­noki táblázaton. Várhatóan a TAÉV SK ellen megszerzi mind­két pontot. Tippünk: 2, eset­leg x. Bonyhádi Vasas—Fadd: A 14. helyen tanyázó bonyhádi csa­patnak nagyon kell a győzelem, és minden bizonnyal meg is szerzi. Tippünk: 1. Nagymányok—Tevel: A helye­zések alapján a teveli csapat közelebb áll a győzelem kivívá­sához, bár mi inkább döntetlent várunk. Tippünk: x. Gerjen—Bogyiszlói A 'S. dön­tetlen után milyen más ered­mény várható a bogyiszlói csa­pattól, mint ismét döntetlen. Tippünk: x. Kérjük tudósítóinkat, hogy a megyei labdarúgó-bajnok­ság ma délutáni mérkőzései­ről jelentéseiket közvetlenül a találkozók befejezése után közöljék sportrovatunkkal, tlgyeletet 14.30 és 17.30 óra között tartunk. Telefonszá­munk: 12-815. Fáradozásukat előre is köszönjük. A Luzsnyiki igazgatójának gondjai — Ma az a legfőbb gon­dom, természetesen, hogy a stadionban az építkezési és rekonstrukciós munkála­tok minél jobb minőségben, a meghatározott időre ké­szüljenek el — mondta Lev Nyikityin a Központi Lenin Stadion igazgatója. — A Luzsnyiki Stadion lesz az Olimpia ’80 legfőbb küzdő­tere. A Luzsnyiki gyakorlatilag 140 létesítményből áll, amely 1980-ban különböző mér­tékben szolgálja majd az olimpiai célokat, ezért kor­szerűsítik. — Leginkább azokat a létesítményeket korszerűsít­jük, amelyekben az olimpiai versenyzők megküzdenek egymással — mondotta Nyi­kityin. — Ez mindenekelőtt a sta­dion központi pályája, ahol a nyitó- és záróünnepségeket, a labdarúgó-döntőket, a lovas- és atlétikai versenye­ket tartjuk. Még a télen vízszigeteljük a lelátókat. Az építők több mint 54 ezer négyzetméter előfeszített be­tont raktak le. Most Szere­lik a nézők számára az új padokat, ezek tartós szibé­riai fából készülnek. Folyik a szolgálati helyiségek be­rendezése. Az olimpiai játékok atlé­tikai versenyeinek résztve­vői a központi játéktérből közvetlenül, alagutakon ke­resztül juthatnak el a lazító­edző pályákra. Ezekből kettő van, egy-egy a stadion észa­ki és déli oldalán. Mind­egyiket zuhanyozókkal, sza­unával, pihenőszobákkal s:tb. ellátott pavilonok fogják közre. Épülnek az ugró- és dobópályák, már fektetik a műanyag futópályát is. — A kis stadiont azok a sportolók, akik már jártak ott, meg sem ismerik, — folytatta Nyikityin. — A ko­rábbi létesítményből csak a falak és az oszlopok marad­tak meg. Most egy valóságos sportpalotává alakul át. A küzdőtér fölé tetőt épí­tettünk, készül az aranyo­zott alumínium mennyezet. A lelátó, körvonalait tekint­ve alig változott, de az ülé­seket faszékekkel cserélik fel. A kis stadion egy újabb épülettel bővült. — Az építészek elhatá­rozták, hogy az új épület­szárnnyal kapcsolatban még 22 oszlopot emelnek, hogy ne bontsák meg a stadion építészeti jellegét. Éppen ezért az oszlopokat különle­ges kerámia lapokkal fedik be, amelyek színükben megfelelnek a 20 évvel ko­rábban felrakott, hasonló rendeltetésű kerámia lapok­nak. A Luzsnyiki komplexum uszodája fogadja a vízilab­dázókat. A mérkőzéseket a műugrók medencéjében tartják meg, amelyet éppen ezért felújítanak. Miként a központi stadion más küz­dőterein, itt is felállítják a magyar ELEKTROIMPEX által szállított eredményjelző berendezést. — Itt, az uszodában folyik az edzőmedence betonozása, — folytatta Lev Nyikityin. — Megkezdődött a lelátók alatti helyiségek tatarozása, és új padokat szerelnek fel a lelátókra. A Luzsnyiki Sportpalotá­ban, ahol a tornászok és a cselgáncsozók küzdenek meg egymással, csak kisebb, ép­pen a legszükségesebb vál­toztatások lesznek. — Legnagyobb építkezé­sünk egy új, univerzális sportcsarnok. Erre már ko­rábban is szükségünk lett volna, mivel hiányzott a megfelelő számú 'fedett pá­lya. A stadion területének délnyugati részén, a tenisz­pályák mellett találtunk megfelelő helyet erre a célra. Az újságírók elkeresztel­ték teknősbékának. Valóban, különösen a Lenin-hegy ma­gasságából nézve, teteje egy óriási teknősbéka páncéljára emlékeztet. Az építők elke­rülték a klasszikus megol­dást a födém kialakításá­nál, így a tetőszerkezet 28, egyenként 75 tonnás szerke­zeti elemen függ. — A legnagyobb építke­zéseket, miként azt ígértük, az év végéig befejezzük. 1979 nyarán a stadion min­den bizonnyal készen áll a sportolók fogadására, akik előolimpiát tartanak, ugyan­is itt rendezik meg a szovjet népek VII. spartakiádjának döntőit. Sz. Popov — A. Szrebnyickij APN — KS Rajt a lányok első futamában Százhuszonötén indultak a fiúk II. korcsoportjában Mint a teknőc páncélja

Next

/
Oldalképek
Tartalom