Tolna Megyei Népújság, 1978. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-21 / 274. szám
1978. november 21. ^PÜJSÁG 7 Moziban fi nagy balhé Az ember gyakran érzi úgy — okkal, vagy ok nélkül —, hogy átrázták. Átejtették munkahelyén, balekká tették boltban, hivatalban. Shakespeare is szóvá tette ezt Hamlet dán királyfi monológjában, igaz, magasabb rendű irodalmi nyelven, de a lényeg ugyanaz. És minél többször érzi magát baleknak az ember, annál inkább szeretne egyszer ő Nagy Átverő lenni. Mivel vágyainkat még álmaink sem teljesítik megrendelésre megbízhatóan, kitalálták számunkra a gépesített álmot: a filmnek azt a fajtáját, amelyek segítségével egy mozijegy áráért az ember tűzoltó lehet, s katona, vagy ami tetszik: romantikus hercegnő, hős lovag, sőt igazi kemény fickó, bűnöző, — mivelhogy tudvalévőleg ilyen alvilági „én” is lapul bennünk a hétköznapi, szürke ember maszkja mögött. Egyszerre több efféle titkos vágyunkat teljesíti A nagy balhé című amerikai műálom (rendezője George Roy Hill) — csak azonosulnunk kell főhősével. Ez nem nehéz, hiszen Hooker (Robert Redford alakításában) rokonszenves kisember — természetesen alvilági értelemben. Az általában tisztes munkából élő emberiség egyébként teljesen kívülreked a film világán, még a bűnüldözést is egy brutális, a bűnözőknél is aljasabb nyomozó képviseli, akit viszont mindenkinél köny- nyebb átrázni. Nős alvilági kisemberünk egy kisvárosban piti kis kóklerségekkel szerzi mindennapi százasait, amelyeket azonmód el is ver, még csak anyagiassággal sem vádolható. Egyszer nagy fogást csinál, de tudtán kívül darázsfészekbe nyúl, egy igazi nagymenő emberét fosztja ki társaival. A visszavágás gyorsabb, mint várták. Hooker gyászolja mesterét, bosszút esküszik, és folytonos életveszedelmek közepette elindul Chicagóba, hogy a szakma egyik igazi nagyjától, Gondorfftól vegyen leckéket. (Ez Paul Newman szerepe, akik az ő neve miatt fizetik ki a felemelt belépődíjat, most sem csalódnak kedvencükben.) A szélhámosság nagymestere megszimatolja a nagy üzlet lehetőségét, ök nem gyilkosok, hanem szélhámosok, tehát erkölcsileg fogják megölni a nagy ellenfelet. Balekot csinálnak belőle, ezzel lehetetlenné teszik az alvilág előtt, miközben jól meg is vágják. Nos, itt az alkalom: gátlástalanul szurkolhatunk a bűnözőknek, hiszen még nagyobb gazemberek ellen harcolnak, akiknek ráadásul még a szemük se áll jól. Megkezdődik az átejté- sek sorozata, amelynek áldozatai közül a néző sem marad ki. És még csak meg sem haragudhat érte, mert a rendező, amúgy mellékesen, minden alkalommal előre tudtára adja: „vigyázat, csalok!” Persze, nem figyelünk rá eléggé, így a meglepetések többnyire sikerülnek. Végüíl is, nem vitatkozhatunk azzal, aki a nézőtérről kijövet állítja, hogy jól szórakozott, bár azoknak is igazat kell adnunk, akik holmi időközönkénti unalmat emlegetnek. Az akciókat a szereplők ugyanis hosszú és alapos párbeszédekkel készítik elő, ami a producernek tudvalévőleg sokkal kevesebbe kerül, mint a szüntelen üldözés, vagy a berendezés sorozatos szétverése. Nem vált volna kárára a filmnek, ha éppen azt a húsz százalék játékidőt spórolják el belőle, amennyivel hosszabb a megszokottnál. CSONTOS KÁROLY Georges Dubyvel, a jelenkori francia történetírás e neves képviselőjével már találkozhatott a magyar olvasó. A francia civilizáció ezer éve című könyvnek volt a társszerzője. Nemrég a Gyorsuló idő sorozatban a Magvető Kiadó jelentetett meg tőle könyvet: Emberek és struktúrák a középkorban. A szerző öt tanulmányban, vagy inkább előadásban villantja fel a középkor néhány problémáját. Az 1000. év utáni Európát a bőség számos megnyilvánulása jellemzi. E fellendülést a „mezőgazdasági siker”, a föld terméshozamának a növekedése magyarázza. De mi az alapja ennek a sikernek? Vajon az ugar és a szántóföld aránya, az ugar helyzete a művelések időszakában magyarázatot ad? Nem, hiszen a pihenés időszakában az ugar talajának a termelékenységét nem lehetett visszaállítani teljesen. Talán trágyázással növelte a föld hatásfokát az ezredforduló embere? A szerző szerint a trágyázás rendkívül csekély a nagy állatok ritkasága miatt. Mi lehet tehát a siker alapja, amikor a föld megmunkálása nemigen változott az előző korszakhoz képest? Duby egyetlen magyarázatot ad, ezt is hipotézisként a források rendkívül gyér volta miatt: „..tökéletesedett a fő-fő eszköz: az eke, az ekét vonó állati energia- forrással együtt.” A mezőgazdasági technika kérdései mellett a szerzetesség és a mezei gazdálkodásról, a népességvándorlásról, a lovasság eredetéről kap képet az olvasó. A könyvet A középkori társadalmak című előadás zárja. A szerző itt megpróbál választ adni arra a kérdésre: milyen feltételektől függ a társadalomtörténet-írás előrehaladása. Módszertani elveket fogalmaz meg, valamint a középkor rövid áttekintésére törekszik az általa megfogalmazott követelményeknek megfelelően. A társadalomtörténet feladatának a szintézist tartja. Ez új, hatékony módszert követel a történésztől: „Azaz egyszerre és egyforma szigorúsággal kellene tudni végezni az anyagi, ökológiai és ökonómiai infrastruktúrák elemzését, a politikai struktúrákét és végül az ideológiai szuperstruktúrákét.” Mi adja Duby könyvének értékeit? A szerző nagyfokú problémaérzékenységgel — a múlt századi francia történész, Michelet álmát követve — kíséreli megérteni a történelmet „egyetlen hatalmas mozgásként”. A rendelkezésre álló forrásanyag egészét igyekszik feltárni a kor kérdéseinek megoldásához, forráskritikával, a már felhasznált forrásanyag újragondolásával. Egy nyomozás izgalmával vezeti be az olvasót az érvek, ellenérvek, bizonyítékok, bizonytalan elemek vagy csak feltevéseken.keresztül a korba. Duby könyvével izgalmas, érdekes művet kapott kézhez az olvasó. — majoros — Színház Ny utak M Nincs már szó a színház varázsáról, amikor az ember előadás közben azzal küszködik, hogy különválassza a drámai szöveget és a színpadi történést. Erre rendszerint az kényszeríti, hogy meg akar győződni a drámai szöveg értékéről, amikor az előadást hibásnak, gyengének találja. Spiró György első színpadi művét a Pécsi Nemzeti Színház mutatta be. Le a kalappal a színház dramaturgiája előtt, hogy vállalta ezt az abszolút premiert. A Nyulak Margitja érdemes rá. IV. Béla király leányának tragikus sorsában Spiró György nagy és örök kérdésekre keresi a választ. Hol a személyiség szabadságának határa, az egyén sorsa hogyan függ a hatalomtól, hányféleképpen virágozhat a megalkuvás? Margitot, akit istennek szentelve, apácának neveltek, a politikai érdek fordultán apja férjhez akarja adni a cseh Ottokárhoz. Margit nem akarja elhagyni a zárdát, nem hajlandó politikai okokból igent mondani az ismeretlennek. A királyi apa jó emberismerő: tudja, mit kell tennie, hogy makacs lányát megtöresse. A zárda többi lakója addig fogoly, a többi lány addig nem mehet férjhez, amíg Margit meg nem gondolja magát. A gépezet azonnal beindul: lelki és testi terror gyötri a királylányt, leplezetlen és kíméletlen düh kínozza. A király egy ideig vár, aztán ismét lép: az új kérő követe és a szentté avatáshoz szükséges koporsó egyszerre érkezik meg a zárdába. Margit választhat. A királylány az első leánykérés óta elveszítette már minden szép hitét, életkedvét, kapcsolatait, csalódott a zárdában — kívánkozna is a kinti világba. De nem így, nem apja eszközeként. így aztán — marad a koporsó. Igaz, nem ő választja, nem, nem akar meghalni — ez a sorsa. Hogy a szentté avatással éppen úgy politikai célokat teljesít apja tervei szerint — a drámaíró erről már nem vélekedik. A szürke díszletfalak közötti kolostorvilág semmiképpen sem hasonlít az operett-klastromokhoz. Inkább valamiféle leányneveidéhez hasonló, a kötöttségeket, formákat hanyagolja Spiró György. A sza badon jövő-menő, álmodozó, beszélő figurák így valóban sokkal hamarabb válnak élővé számunkra. Erre szükség is van, hiszen a hat főszereplő — rajtuk kívül még egyetlen színész lép a színpadra — cselekedetei és jelleme bontja ki a drámát. Hogyan? Az előadás alatta marad lehetőségeinek. A kisebb főszerepeket játszó Váry Éva, Muszte Anna és Hartmann Teréz kitűnő, Bitskey Károly és Labancz Borbála viszont látnivalóan unalmasnak találja a darabot. Ki-ki- kacsintanak a gyóntatópap és a zárdafőnöknő szerepéből, ahol lehet, operettbe vagy komédiába illő megoldásokkal igyekeznek „feldobni” a komor légkört. A pályakezdő Ho- rineczky Erika sem tud mit kezdeni Margit alakjával, figurája súlytalan, szerepértelmezése zavaros. Ráadásul elképesztően rosszul beszél, szavainak a felét csak kitalálni lehet. Visszatérve a drámához. Az ember — ha megkaparja emlékezetének felszínét — úgy emlékszik IV. Bélára, mint akinek uralkodása idején — 1235 és 1270 között — ugyancsak pezsgésben volt a Kárpát-medence. A király radikális törvényekkel igyekezett szilárdítani a rendet, csatározott az osztrákokkal, Batu kán seregeivel, küszködött a mongol dúlás utáni országépítéssel, harcolt a csehekkel... Hogy mindezen közben miként kormányozta népes családját — hét lánya és két fia yolt —, erről keveset tudunk. De a dráma értelmezése kedvéért Spiró György azt kívánja, hogy Margit királylány ügyének történelmi hátterét is elfelejtsük. Joga van hozzá, hogy előnyt biztosítson a személyiségnek a hatalom rovására? A művész szabadsága olyan nagy, hogy talán válaszolhatnánk a kérdésre igennel is. A szerző tehetsége miatt jegyezzük meg mégis, hogy érdemes lenne megbirkóznia vállalt mondanivalójával akkor is, ha szorosabb harcba bocsátaná küzdő feleit Ha nem előnnyel indítaná kedvesebb harcosát... VIRÁG F. ÉVA TV-NAPLÓ A kezdő intézményekre jellemző sok előadás után a pécsi körzeti stúdió eljutott első tv-játékának megalkotásához is. (A rendező, Téglásy Ferenc szerényen csak tv-jelenetnek nevezi, rövidsége miatt.) Szakonyi Károly novelláját választották a mű alapjául, úgy gondolom a látottak alapján — azért, mert viszonylag egyszerű, és megoldásában nagy művészi lehetőségek rejlenek. Az egyszerű: a helyszín. Falusi ház szobája és konyhája. E zártságban él két idős ember — egy férfi és egy nő — a testvérpár. (Kőmíves Sándor és Petur Ilka játsszák.) Ezen túl, mindegyik még a maga bajába zárkózva, elromlott életük okait kutató körkörös keringésben, mely folyton-folyvást oda ér és onnan indul, hogy a körülmények minden baj okozói. Ez a szituáció adja a nagy művészi lehetőséget. Természetesen mindegyik a másikban is talál kellő mennyiségű olyan hibát, mellyel hozzájárultak egymás bajának előidézéséhez. Ezt hánytorgatva, állandó háborúságban élnek, veszekszenek. Egyikük sem képes arra, hogy valóságos önvizsgálatot tartson. Saját lelkűk mélyére merülve kutatni, őszintén kutatni az életkeserítő hibák gyökereit. A játék, vagy jelenet nyilvánvaló célja volt kellő mélységű önvizsgálat során eljutni a végső felismeréshez. A felismerés megtörténik, de annak hitele kétséges. A valóságos önvizsgálat hiányából adódik az is, hogy a kamera nem lesz mikroszkóp és óriási totálokra tárulkozó lélekvizsgáló műszer, hanem csak szorgalmasan és hűségesen fényképezi a dialógusokat. A végén a férfi némi önvizsgálat után, arra a következtetésre jut, hogy jobb egymást szeretve, segítve élni. De annyi felgyülemlett keserűség után vajon hihetünk-e nekik? A beteg testvérnek hozott húsleves jelenete inkább csak hepiend. — CZ — Rádió Nem zavarde... Üj műsorral jelentkezett a rádió az elmúlt hét derekán, és az a terv, hogy Rékai Gábor újságíró-riporter ezt követően havonta egyszer „csenget be” nagyérdeműsé- günkhöz egy kis beszélgetésre, és azzal a címadó kérdéssel, hogy „Nem zavarok...?” Miután rendkívüli módon érdekel minden, ami új, várakozással igazítottam nagyobb hangerőre a rádiót. Hálásan is azért, hogy közben végezhetem szokott foglalatoskodásaimat. Gondolom, a műsor szerkesztőjének ezzel az engedelméyel sokan éltek és élnek is, mert ami az első, nem is kicsit tétova beszélgetést illeti, egy pillanatig sem volt olyan, amitől hang megszakad, lehelét megszegik. A riporter, emlékeztetve arra, hogy manapság kevesen és keveset beszélgetünk, a vendégeskedés hagyományos formáinak száműzésével kéretőzött otthonainkba. Nem lelkizett, nem is pletykált, ahogy azt kilátásba helyezte. A hosszadalmas bevezető után inkább csak fecserészett. Miről? Ami szerinte a XX. század utolsó felében élő ember számára érdekes lehet. Aztán meg; lazítandó az amúgy sem feszült figyelmet, bekapcsolta a magnót. így: „Felerősítem a zenét, tegyen fel addig egy kávét, nézzen ki az ablakon, hogy jön-e a gyerek, addig várok.” Világért sem szeretnék köteke- dőbbnek látszani, mint amilyen valójában vagyok, de az új műsornak ez az első nekifutása kissé — hogy érzékeltessem némileg a Nem zavarok stílusát is —; lelombozott. Persze, lehet, hogy bennem van a hiba, lehet, hogy már életkorom miatt találok gyanúsnak minden olyan, nagy tömegeknek szánt vállalkozást, ami megelégszik a több-kevesebb érdeklődéssel. Rékai invokációja után megtisztelt minket „jobb emlékű egyetemista” korának egy anekdotájával, majd a várakozásról, mint olyanról alkotott véleményét mondotta el, később a klasszikus, nagy érzelmek iránti igényeinkről szólva azt idézte fel, mint voksolt az „igaz szerelem” mellett 300 esőben álldogáló fiatal Budapesten, a VIT utcában. Rákényszerített — pontosabban kényszeríthe- tett volna — bennünket arra is, hogy kezünket a szívünkre helyezve megválaszoljuk azt a kérdését, hogy „Milyen a viszonyunk a hűséghez?” Természetesen a páros kapcsolatok relációjában. A kényszerítés nem sikerült, mert amikor már sikerült volna, megint bekapcsolódott a magnó, hogy tovább libegjünk a felileteken. Közhelymagyarázat, közmondások következtek ezután, majd miután saját előállítású közmondását közkinccsé tette (Sóhajokból nem lehet hidat építeni!), megválaszolta helyettünk egy zseniális film bemutatójának apropójából azt, hogy mi lehet a .véleményünk a XX. századról. A Bródy Sándor utcából, illetve lakásainkból ezzel eljutottunk még közeli múltunk „vívmányához”, a fasizmushoz. Rékai Gábor végül azzal, az ígérettel búcsúzott, hogy egy hónap múlva a jövőről is fecserészünk. Várjuk. Noha az első be- toppanás nem sikerült valami jól, mert nem azt kaptuk, amit vártunk. Az ismerkedés ennek ellenére megtörtént, és az ismeretség jogán már kérhetjük ugye, hogy a havonta jelentkező, 30 perces műsorok csak annyi „szellemet” eresszenek ki a „palackból”, amennyit észben-kézben tud tartani a riporter. — lászló — Következő jegyzetünket A csipkeverőnő c. filmről írjuk. Képünkön: jelenet a filmből.
