Tolna Megyei Népújság, 1978. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-21 / 274. szám

2 NÉPÚJSÁG 1978. november 21. I Az MSZMP KB ünnepi üiése Ebben a budapesti, Városmajor utcai házban, Kelen József lakásán állapodtak meg a forradalmi irányzatok a párt ha­zai zászlóbontásában. (Folytatás az 1. oldalról.) sókig kiélezte a monarchia részvétele és veresége az I. világháborúban. A háború végén, 1918-ban hazánkban klasszikus forradalmi hely­zet alakult ki, az uralkodó osztályok már nem voltak képesek a régi módon kor­mányozni, az elnyomott osz­tályok pedig már nem vol­tak hajlandók tovább a régi módon élni. A forradalmi helyzet lét­rejötte Magyarországon egy­beesett a világszerte kibon­takozó forradalmi fellendü­léssel. A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom utat mu­tatott a kizsákmányolt osz­tályok, az elnyomott népek, a háború poklából szabadul­ni akaró emberek számára. Október példája különösen nagy hatással volt Magyar- országon, ahol a társadalmi ellentmondások — a forra­dalom előtti Oroszországé­hoz hasonlóan — végsőkig kiéleződtek. 1918. október 31-én győ­zött az őszirózsás forrada­lom. Megdőlt a Habsburg monarchia csaknem négy év­százados uralma, Magyar- ország független, demokrati­kus állam lett. A nép ügyé­vel rokonszenvező, kimagasló politikus, Károlyi Mihály lett a miniszterelnök, majd a köztársaság elnöke. Az 1918-as októberi polgá­ri demokratikus forradalom Magyarországon kezdettől fogva népi forradalom volt, amelyet valójában a mun­kás- és katonatömegek, az oroszországi példa nyomán megalakult munkás- és ka­tonatanácsok vittek győze­lemre. A hatalomra jutott polgári kormány azonban nem tudta megoldani a fel­halmozódott társadalmi problémákat, nem tudott és nem mert ellenállni a győz­tes imperialista hatalmak diktátumának. Az ország, a nép további sorsa attól füg­gött, van-e olyan társadalmi erő, amely képes a forradal­mi vívmányok megvédésé­re és továbbvitelére. Volt ilyen erő. A Tanácsköztársaság bebizonyította a munkásosztály államalkotó erejét Hatvan évvel ezelőtt meg­történt a döntő lépés, létre­jött az a tudatos, szervezett élcsapat, amely képes volt megfogalmazni és következe­tesen képviselni a munkás- osztály, a nép forradalmi cél­jait. 1918. november 24-én Budapestén a baloldali szo­ciáldemokraták, a forradalmi szocialisták, az Oroszország­ból hazatért forradalmárok megalakították a Kommunis­ták Magyarországi Pártját, megválasztották a párt első Központi Bizottságát, s annak elnökét, Kun Bélát. Azon a hatvan évvel ezelőtti napon ily módon létrejött a magyar munkásosztály marxista—le­ninista pártja, ami máig ható fordulópontot jelentett mun­kásosztályunk, népünk törté­netében. A kommunista párt rövid idő alatt megnyerte a munká­sok és a parasztok nagy tö­megét. Maga mellé állította a nemzet sorsáért aggódó és a társadalmi haladásért csele­kedni akaró értelmiségieket. A polgári kormány tehetet­lensége, és az ország válsá­gos helyzete sürgette, a tö­megek forradalmasodása, a kommunista párt és a szo­ciáldemokrata párt egyesülé­se pedig lehetővé tette, hogy 1919. március 21-én a nép nagy többségének akaratából az Oroszországban győztes Nagy Októberi Szocialista Forradalom után második­ként hazánkban is győzzön a szocialista forradalom. A Magyar Tanácsköztársa­ság 133 napos fennállása né­pünk történelmének kima­gasló időszaka. Létrejötte azt jelentette, hogy hazánkban először került minden hata­lom a dolgozó nép kezébe. A Tanácsköztársaság rövid fennállása alatt, rendkívül nagy nehézségek közepette is, bebizonyította a magyar munkásosztály államalkotó erejét, elhivatottságát a tár­sadalom megújítására, a nemzet vezetésére. Az első magyar proletár- diktatúrát — amelyet Európa- szerte rokonszenvvel fogad­tak a munkástömegek, a né­pek —, külső erő, a nemzet­közi imperializmus fegyveres beavatkozása verte lé. Az in­tervenció fő szervezője az antant, azon belül az európai hegemóniára törő francia im­perializmus volt. Céljaihoz felhasználta a forradalomtól rettegő csehszlovák és román burzsoázia fegyveres erőit. A külső fegyveres erővel a ma­gyar nép nyakába ültetett horthysta ellenforradalmi rendszer, a fehérterror meg­semmisítette a Tanácsköztár­saság vívmányait és negyed­századon át kíméletlenül el­nyomta a népet, kegyetlenül üldözte a kommunistákat, és eltiport minden haladó törek­vést. Az ellenforradalmi rendszer huszonöt éves uralma a leg­kegyetlenebb terror sem tud­ta azonban megsemmisíteni a Tanácsköztársaság emlékét. A proletárdiktatúrát akkor leverhették, az eszmét azon­ban nem győzhették le. A Kommunisták Magyarországi Pártja az ellenforradalmi ter­ror ellenére Kun Bélának, a Magyar Tanácsköztársaság kimagasló vezetőjének, és Landler Jenőnek, a magyar kommunista mozgalom bal­oldali szociáldemokratából lett kiemelkedő személyiségé­nek irányításával hamarosan talpra állt. Üjult erővel és 25 éven át szakadatlanul folyta­tódott az illegalitásban dol­gozó kommunisták és más de­mokratikus erők harca a fa­siszta rendszer ellen, a dol­gozó nép Magyarországáért. A II. világháborúban meg­semmisítő vereséget szenve­dett a fasizmus, és a Szovjet­unió Vörös Hadserege Ma­gyarország számára is elhozta a felszabadulást. A német fa­sizmus veresége kedvező nemzetközi feltételeket te­remtett a demokratikus fejlő­déshez, de az újjászületés bel­ső feltételeit rendkívül nehéz viszonyok közt, népünknek kellett megteremtenie. A népi demokratikus átalakulás A népi demokratikus át- ron a párt és a tömegek kap­alakulas vezető eleje a Ma­gyar Kommunista Párt volt, amely az illegalitás negyed- százada után is életerősen, határozott programmal, nagy szervező erővel lépett a poli­tikai élet porondjára. Mint a népi demokratikus átalaku­lás legkövetkezetesebb kép­viselője gyorsan növelte be­folyását és hamarosan az or­szág legerősebb pártja lett. Három évvel a felszabadulás után, pártunk vezetésével, az osztályiharc eredményeként Magyarországon másodszor is győzött és hatalomra ju­tott a munkásosztály, létre­jött a proletárdiktatúra, ha­zánk a szocialista fejlődés útjára lépett. A szocializmus építésének kezdeti lendületét törték meg az akkori pártvezetésben el­uralkodott szektás, dogmati­kus hibák, amelyek súlyos politikai torzulásokhoz, a pártélet lenini normáinak semmibevételéhez, a demok­ratikus jogok korlátozásához, törvénysértésekhez, végső so­A párt harca Tisztelt Központi Bizott­ság! Pártunk a magyar mun­kásosztály a küzdelmes hat évtizedben sok győztes csa­tát vívott, de történelmi útunk nem volt mentes ku­darcoktól és tévedésektől sem. Az egész utat áttekint­ve, mégis joggal és büszkén mondhatjuk: a párt harca si­keres volt, a mérleg pozitív, pártunk a munkásosztály, a dolgozó tömegek, népünk tá­mogatásával történelmi je­lentőségű eredményeket ért el. Az évforduló alkalmából szólni kell a hat évtized har­cának néhány fő tapasztala­táról, hiszen ezek nemcsak maradandó eredményeink, történelmi vívmányaink fő forrásai, hanem iránymuta­tók pártunk tevékenységében most és a jövőben is. Pártunk eredményeit és si­kereit mindenekelőtt annak köszönheti, hogy a tudomá­nyos szocializmus, Marx, En­gels és Lenin tanításait vall­ja magáénak s e tanítások al­kotó alkalmazására törekszik gyakorlatában. Világnéze­tünk és politikai gondolko­dásunk elméleti alapja és tudományos módszere a marxizmus—leninizmus. A világhelyzetnek az utóbbi hat évtizedben bekövetkezett alapvető megváltozása és je­lenlegi fő iránya, ezen belül a magyar párt története, or­szágunk mai szocialista való­sága, más szóval a gyakorlat bizonyítja az 1848-ban, a Kommunista Kiáltványban először meghirdetett eszmék megdönthetetlen igazságát, hallatlan életerejét, s egyben annak óriási jelentőségét is, hogy Lenin, szakítva a II. In- ternacionáléban eluralkodó opportunizmussal, megvédte, általános érvénnyel tovább­fejlesztette az imperializmus és a proletárforradalmak kor­csolatanak megromlásához vezettek. E súlyos torzulások a revizionista árulás, a belső és a külső osztályellenség tá­madása együttesen tette le­hetővé, hogy 1956-ban ellen- forradalmi felkelés törjön ki. A párt úrrá tudott lenni a súlyos helyzeten, és két év­tizede ismét és megfelelően betölti társadalmunkban azt a vezető szerepet, amelyet a munkásosztály, a dolgozó nép elvár tőle; politikája él­vezi a legszélesebb tömegek támogatását. Ennek eredmé­nyéként hazánkban ma a munkásosztály, a dolgozó nép hatalma szilárd, az ország belpolitikai helyzete kiegyen­súlyozott, népgazdaságunk fejlődik, népünk életkörül­ményei lehetőségeinkkel ará­nyosan javulnak. Népünk szo­cialista építőmunkájának eredményeit, s azt, hogy' szo­cialista államunk, a Magyar Népköztársaság méltóan ki­veszi részét a haladásért, a békéért világszerte folyó küz­delemből. nemzetközileg is széleskörűen elismerik. sikeres volt szakára alkalmazta Marx és Engels tanításait. Tapasztalataink alapján valljuk, hogy a marxizmus— leninizmus elmélete nélkü­lözhetetlen fegyver a mun­kásosztály forradalmi harcá­ban. Közismert az is, hogy a marxista—leninista elmélet nem dogma, hanem a cselek­vésnek a konkrét helyzej konkrét elemzésének vezér­fonala. A tudományos szo­cializmus megalapítói nem minden helyzetre alkalmazha­tó sémákat hagytak ránk, ha­nem a társadalmi fejlődés törvényeit, az osztályharc vezetésének tudományos módszerét tárták fel. A tudo­mányosan kidolgozott elvek és módszerek birtokában minden kor minden forradal­mi pártjának magának kell eldöntenie, hogy az adott helyen és helyzetben milyen megoldások a legcélraveze­tőbbek. Pártunk történetének min­den szakasza, megalakításától a mai napig, azt bizonyítja, hogy a párt erejét elsősorban a tudományos szocializmus elméletének alkőtó alkalma­zása, az elvi alapokon nyugvó politika kidolgozása és meg­valósítása adja. Ez eredmé­nyezte 1918—19-ben a töme­gek megnyerését és forra­dalmi fejlődését, a munkás­osztály hatalmának kivívá­sát, a szocialista forradalom győzelmét, a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltását. Ez segítette pártunkat a ne­gyedszázados ellenforradalmi rendszer elleni harcában is. A maxista—leninista elmé­let segítségével vezette pár­tunk a hatalomért folytatott harcot a második világhábo­rú éveiben és a felszabadulás után; ezzel jutott hatalomra másodízben 1948-ban a mun­kásosztály, s vette kezdetét hazánkban a szocialista tár­sadalom alapjainak lerakása. Nyílt, elvi politika Az 1956. őszén kirobbant ellenforradalmi felkelés fegy­veres leverése után tudomá­nyos elméletünk alkalmazása tette lehetővé, hogy úrrá le­gyünk a mély, politikai vál­ságon, és folytatódjék a szo­cializmus építése. A pártban volt annyi erő, hogy az el­mélet segítségével, igazi marxista módon, kritikusan és önkritikusan vizsgálja az akkori tragikus helyzet okait és tanulságait, kidolgoz­za a konkrét helyzetnek meg­felelő politikát és tennivaló­kat. A párt ennek megfele­lően szakított mind a dog­matikus, szektás torzulások­kal, mind a revizionista áru­lással, újjászervezte sorait, nyílt elvi politikájával visz- szanyerte a tömegek bizal­mát. Mindez lehetővé tette a gyors konszolidációt, a mun­kásosztály hatalmának meg­szilárdítását, a szocializmus építésének lendületes foly­tatását, a szocializmus alap­jainak lerakását, s ezzel a harc hazánkban eldőlt a szo­cializmus javára. A Magyar Szocialista Mun­káspárt saját magára nézve kötelezőnek tartotta és tart­ja, hogy elméleti és gyakor­lati munkájában mindenkor és egyidejűleg vegye figye­lembe a marxizmus—leniniz­mus általános érvényű tör­vényszerűségeit, saját mun­kásosztályunk és népünk tör­ténelmi tapasztalatait, or­szágunk adottságait, a nem­zeti sajátosságokat. Igyek­szünk tanulni a testvérpár­toktól, különösen nagy jelen­tőségűnek tartjuk a Lenin alapította Szovjetunió Kom­munista Pártjának tapaszta­latait. Ügy véljük, hogy ma, amikor a kommunista pártok önállóan dolgozzák ki politi­kájukat, minden párt számá­ra növekszik annak fontossá­ga, hogy minél jobban ismer­jék és értsék egymás harcát, tevékenységét, hiszen ko­runkban a kommunista és munkáspártok tapasztalatai­nak összessége elméletünk és gyakorlatunk fejlesztésének a fő forrása. Gyakran hallani olyan — nem újkeletű — burzsoá szó­lamokat, valamint olyan „újító” okfejtéseket, amelyek a marxizmus, vagy legalább­is a leninizmus „elavultságá­ról” szólnak, s tanúi vagyunk unnák is, hogy a maoista irányzat mily messze került a tudományos szocializmus el­veitől. A mi nézetünk vilá­gos: korunkban, ahogy Marx és Engels tanításai nélkül nincs, úgy Lenin tanításai nélkül sincs marxizmus. Szá­munkra a marxizmus—leni­nizmus olyan tudomány, amely a kapitalizmusból a kommunizmusba való átme­net egész történelmi korsza­kának társadalmi törvényeit tárja fel, amely maga is fej­lődik, lépést tart a valóság­gal, ezért időszerűsége egvre inkább megmutatkozik ko­runk nagy világfolyamatai­ban az egész földkerekségen. Kedves Elvtársak! Évtizedes történelmi ta­pasztalataink igazolják, hogy a munkásosztály a kapitalis­ta kizsákmányolás elleni harcban, a hatalomért vívott, kiélezett küzdelemben és a szocializmus viszonyai között egyaránt csak akkor tudja társadalmi küldetését betöl­teni, ha harcát olyan szerve­zett forradalmi élcsapat ve­zeti, amely egyaránt képvi­seli napi érdekeit és sohasem téveszti szem elől történelmi céljait. A párt, a munkásosztály vezető szerepének érvényesü­lése a szocializmus viszonyai között, a hatalom birtokában is elsődlegesen a szilárd marxista—leninista elveken alapuló politikán múlik. Aho­gyan a helyes politika, a szo­cialista forradalom fejlődési ütemének helyes meghatáro­zása erősíti a párt vezető sze­repét, úgy csökkenti azt az olyan szektás, álradikális po­litika, amely figyelmen kí­vül hagyja a tömegek napi érdekeit, számukra még nem érthető célok érdekében kö­vetel áldozatokat, és a türel­mes, mindennapi felvilágosí­tó és szervező munkát, a pél­daadást parancsolgatással akarja helyettesíteni. Ugyan­így gyengíti a párt vezető szerepét, tömegbefolyását és veszélyezteti az előrehaladást az a revizionista, megalkuvó álláspont is, amely az el­maradottabb, konzervatívabb tömegek hangulatát tükrözve, a tömegek értetlenségére hi­vatkozva figyelmen kívül hagyja a távlati célokat, le­mond a dolgozók meggyőzé­séről, mozgósításáról és a tö­megek uszályába kerül. A párt vezető szerepét az elmélet alkotó alkalmazásán túl döntően az befolyásolja, hogy a párt mennyire képes megvalósítani politikáját a gyakorlatban. Vezető szere­pének érvényesülése tehát el­sősorban nem azon múlik, hogy országosan vagy egy- egy munkahelyen hány tagja Van a pártnak, hanem azon, hogy az adott munkahelyen, és az országban hogyan és milyen mértékben valósul meg a párt politikája. Közelmúlt történelmünk­ben erre is található negatív és pozitív tapasztalat egy­aránt. A párt, taglétszámát tekintve az ötvenes évek ele­jén volt a legnagyobb, ami­kor mintegy 900 ezer tagja Volt, de a politikai torzulá­sok, a pártegység megbomlá­sa miatt vezető szerepe nem­csak gyengült, hanem maga a párt is megbénult. Ezzel szemben az újjászervezett pártnak 1957 tavaszán lénye­gesen kevesebb, kereken 240 ezer tagja volt, mégis ered­ményesen oldotta meg fel­adatait, mert helyes és reális politikai célokat tűzött ki, jó módszereket alkalmazott, egységes volt és meg tudta nyerni a nép nagy többségét. Az újjászervezés óta pártunk létszámát tekintve is egész­ségesen fejlődött, folyamato­san kiegészült a felnövekvő fiatal nemzedékek soraiból, s ez nagy nyeresége ügyünk­nek. Demokratikus centralizmus toll gyakorlata. Marxista— leninista pártunk eszmei, po­litikai, szervezeti egységét a demokratikus centralizmus lenini elvének következetes alkalmazásával teremtettük meg. A demokratikus centra­lizmus lényege a lehető leg­szélesebb körű szabad vita a döntés folyamatában, és a tel­jes egység, fegyelem az el­fogadott határozatok végre­hajtásában. A demokratikus centralizmus érvényesülése felszabadította a kommunis­ták alkotó energiáit, tág te­ret nyitott a felelős kezde­ményezésekhez, megóvta a pártot a nagyobb tévedések­től, lehetővé tette az új kér­dések marxista megválaszo­lását, erősítette a párt egy­ségét és cselekvőképességét a feladatok megoldásában. 1956, novemberében a párt­élet lenini normáinak, a de­(Folytatás a 3. oldalon.) A part vezető szerepének betöltéséhez a forradalmi el­mélet, az elvi politika, a tö­megek megnyerése mellett, meghatározott szervezeti el­vek betartása is nélkülözhe­tetlen. Amikor Lenin a szá­zad elején megkezdte harcát a munkásosztály új típusú forradalmi pártjának megte­remtéséért, kifejtette, hogy ez a párt mem lehet sem egyes, frakcióvezetők önké­nyének kiszolgáltatott, ré­szekre szaggatott szervezet, sem pedig egységes, cselek­vésre képtelen kispolgári, anarchikus vitaklub. A de­mokratikus centralizmust te­kintette a. meghatározó szer­vezeti elvnek, s ennek érvé­nyesüléséért harcolt mind­végig. A demokratikus centraliz­mus elvének helyességét a legnehezebb feltételek között is igazolta a kommunista pár-

Next

/
Oldalképek
Tartalom