Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-07 / 237. szám
1978. október 7. Képújság 3 Milyen nagy legyen a vállalat ? Hiány van alkatrészekből, szerelvényanyagokból, úgynevezett apró cikkekből; a ruházati termékek egyformák, diszítésük szegényes, egysíkú — ezek mindennapi tapasztalataink. A fogyasztó joggal bosszankodik, s méltán szidja az ipart. Méltán? Nos, a szocialista iparosítás elmúlt évtizedeiben korszerű nehézipart teremtettünk és elmondhatjuk, hogy a fogyasztási cikkeket gyártó iparágakat is műszakilag korszerű alapokra helyeztük. A strukturális és műszaki átalakulást a vállalati méretarányok nagyarányú átalakítása kísérte. Ennek jellege a vállalatok úgyszólván napjainkig tartó összevonása és beolvasztása révén a koncentráció és centralizáció volt. Az iparosítás három évtizedes periódusában egyértelmű tendencia volt a kis- és közepes méretű vállalatok számának és arányának erőteljes csökkenése. A folyamat következménye, hogy az állami iparvállalatok száma 1960 és 1977 között 1368-ról 713-ra csökkent. Figyelemre méltó, hogy az állami iparon belül a tanácsi iparvállalatok száma 478-ról 190-re mérséklődött. A koncentrációs, centralizációs folyamat a szövetkezeti szektorban is érvényesült, s ennek következtében az ipari szövetkezetek száma 1960 és 1977 között 1251-ről 701-re csökkent. Az összevonási folyamat következtében a legfeljebb 500 személyt foglalkoztató vállalatok aránya erőteljesen változott, az 1960. évi 66.6 százalékról 1976-ban 35.8 százalékra, míg az 1000 főnél több dolgozót foglalkoztató csoportba tartozó vállalatok aránya a többszörösére nőtt: 14.7 százalékról 42,5 százalékra. Sokirányú nemzetközi ösz- szehasonlítás bizonyítja, hogy Magyarországon kimagaslóan gyors ütemű volt a koncentrációs. centralizciós folyamat, amelynek következtében lényegében megszűnt az ipar úgynevezett duális szerkezete: vagyis az ipar olyan ösz- szetétele, amelyre az jellemző, hogy a kis vállalatok széles hálózatára épül rá a közepes, majd az igazán nagy méretű vállalatok rendszere. Nálunk az iparvállalati struktúrának ez a gúlaszerű felépítése hiányzik. A méretarányoknak ez a torzulása a termelési szerkezet torzulásában is érezteti hatását. Azok a kedvezőtlen jelenségek, amelyekkel a fogyasztó nap mint nap találkozik, s amelyekről írásom elején tettem említést, részben a méretarányok torzulásának következményei. A nagyvállalatoknak nem kifizetődő apró cikkeket, díszítő elemeket készíteni és ha rákényszerülnek, képzeljük el, milyen áron! Lássuk ezek után, hogy mi a helye, mi a funkciója a kis (és közepes) méretű vállalatoknak egy korszerű iparral rendelkező országban? Mindenekelőtt a gyártmányfejlesztés és bizonyos speciális (nem tömeggyártású) technológiák fejlesztése. Nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, hogy a kisvállalat egy ország iparának, technikai megújulásának kezdeti szakaszában igencsak fontos szerepet játszik. A kisvállalat rendszerint speciális ismereteken és tapasztalatokon alapuló termelést folytat; piac- érzékenysége nagy; s a fejlesztési ténykedése közvetlen kapcsolatban van a termeléssel. Mindez ösztönzi, kikényszeríti a megújulást. Igaz, hogy a kisvállalat pénzügyileg sebezhetőbb, mint a nagyvállalat, kockázatvállalási készsége is kisebb. Ez azonban előny is, mert rendszerint olyan fejlesztési célokat tűz maga elé, melyeknek megvalósulási valószínűsége viszonylag nagy, s a befektetett eszközök megtérülési ideje rö- videbb, mint a nagyvállalatoknál. A kisvállalatok fontos szerepet tölthetnek be a specializált alkatrész-, részegység- és kellékgyártásban. Manapság végtermék-kibocsátó nagy- vállalataink úgyszólván kivétel nélkül megszenvedik a háttéripar hiányát és maguk igyekeznek „házilagos” megoldásokkal pótolni a kisvállalatok munkáját. Ez az egyébként is drága megoldás a nagyvállalatok erőforrásainak számottevő részét vonja el a gyártmányfejlesztéstől, a piaci munkától, s mi több, a nagyvállalat rugalmas alkalmazkodását is hátráltatja. Nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, hogy a nagy ipar- vállalatoknak a változó piaci viszonyokhoz való alkalmazkodását nagymértékben elősegítik a rugalmasan manőverező kisvállalatok. Nem véletlen, hogy például gazdasági válságok, vagyis a rugalmas alkalmazkodás kritikus periódusaiban a tőkés államok kormányai számottevő közvetlen, vagy közvetett támogatásban részesítik a kisvállalatokat. A kisvállalatok számos iparágban és termékcsaládban a helyi igények kielégítésének eszközei. A „helyi” igény igen sokféle lehet: az építéstől az élelmezésig. Éppen a helyi igények kielégítése szempontjából volt hátrányos a tanácsi vállalatok nagyobb részének a minisztériumi iparhoz való csatolása. Mindebből helytelen lenne arra következtetni, hogy a kisvállalatok körének bővítése, tevékenységük fellendítése gazdasági problémáink megoldásának a kulcsa. Távol áll tőlem, hogy valamilyen kisvállalati romantikát tápláljak. Csupán arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy nem élünk megfelelően azzal a lehetőséggel, amely a kisvállalatok kiegészítő szerepében rejlik, s ez mind a nagyvállalatok hatékony működése, mind a fogyasztói igények kielégítése szempontjából hátrányos. Egy vállalat nem attól „jó”, vagy „rossz”, hogy milyen a mérete. Hiba lenne a régi előítéletek alapján eleve a nagyvállalatra szavazni és presztízs okokból giganto- mániás terveket dédelgetni; de ugyanilyen hiba lehet — ennek reakciójaként — a kisvállalatot idealizálni. Sem az előítélet, sem az illúzió nem jó tanácsadó: a gazdasági életben nagy árat kell fizetni mindkettőért. A vállalati méret kérdésében a követendő cél, a funkció, az alkalmazott technológia, a piac jellege és nem utolsó sorban az irányítási lehetőség együttes mérlegelése alapján kell dönteni. DR. VARGA GYÖRGY Megváltozik a rádió műsorának szerkezete Naponta három egész napos program Csütörtökön délben dr. Hars István, a Magyar Rádió elnöke és dr. Kiss Kálmán elnökhelyettes sajtótájékoztatón látta vendégül a rádiós munka iránt érdeklődő újságírókat. Cseppet sem volt szokványos az összejövetel, ugyanis a rövid és lényegre törő tájékoztató kétórás beszélgetéssé, hellyel-köz- zel vitává terebélyesedett. Kiindulási alapul az szolgált, hogy október 16-tól jelentősen megváltozik a rádió műsorának szerkezete. Igazság szerint ez magában még nem lenne újság, hanem része egy folyamatnak, az élet szabta igényekhez állandóan idomulni (és azokat természetesen részben befolyásolni is) akaró műsorpolitikának. A rádió már évek óta magához tért egy korábbi, mondjuk így, hogy kábultabb állapotból és példamutató rugalmassággal igyekszik a három műsor kereteit kitölteni. Röviden a változásokról, melyek elsősorban a különböző adók profilját érintik. Az oktatási jellegű adások átkerülnek a III. műsorba, mely emellett a zenét, művészeteket és a? ismeretterjesztést tömöríti. A népszerű „Rádió-napló” a Petőfiről a Kossuthba jut. A műsorok ismétlésénél bevezetik a napszakok szerinti váltás rendszerét, hogy ami például korábban délután hangzott el, az a délelőtti rádióhallgatók részére is hozzáférhetővé váljon. A Kossuth természetesen megmarad „fő- adónak", a Petőfi uralkodó jellege az információ és szórakoztatás lesz. A hírközlések terjedelme változatlan marad, viszont igyekeznek a színvonalon javítani. Növekszik az „Útközben” műsorideje és a Petőfin is hallható lesz. Vasárnap délután sugározza majd a rádió a „Gondolatjel”-t. Súlyt helyeznek olyan műsorok összeállítására, melyek munkavégzés közben is hallgathatók. A felmérések ugyanis azt igazolták, hogy egész sereg olyan munkahely van, ahol a tevékenység jellege megengedi, hogy munkavégzés közben is nyitva legyen a rádiókészülék. Ennek megfelelően készülnek bármikori bekapcsolódásra alkalmas, rövid információkból, jogi, orvosi tanácsokból és természetesen szórakoztató anyagokból egybeálló műsorok. Ilyen lesz egy csütörtökön délelőttönként a Kossuthon hallható ismeretterjesztő adás is. Újszerű lesz egy belpolitikai és közgazdasági témákat elevenen felölelő politikai „revű” hétfőn 21—22 óra közt. Szaporodnak az ifjúsági és gyermekadások, az Iskolarádió viszont a III. műsorba kerül, a korábban már említett elvnek megfelelően. Jelentősen változik a zenei adások szerkezete. A könnyűzene átmegy a Petőfire, a déli ilyen műsor helyébe „Korunk zenéje fiataloknak” lép. Kéthetenként kedden élő hangversenyeket közvetítenek majd a Nemzeti Galériából, ami azért is figyelmet érdemlő, mert ez a múzeumi és rádiós összmunka újszerű bizonyítéka, jó értelemben vett közművelődési „áru- kapcsolás”. A beat kedvelőinek se kell elkeseredniük, műsoridejük növekszik, noha olyan időpontban, amikor a szokásos hangerő nem jelent: — köz- csendháborítást. Az irodalmi műsorok jelentős változása lesz a 40 perces hangjáték. lesz irodalmi „Társalgó", világirodalmi dekame- ron és a szórakoztató írások, műsorok kritikája. Az eddigieknél jobban figyelembe veszik a tv fő műsoridejét. Végeredményként mindhárom adás egésznaposra bővül. Dr. Hárs István mór eleve úgv hívta meg az újságírókat, rádiókritikusokat, hogv kérte véleményüket. segítségüket. A kibontakozott vita során szó volt arról, hogy a rádiónak az az igyekezete, amellyel az URH- vételre igyekszik serkenteni a hallgatóságot, nincs a kereskedelemmel és az iparral szinkronban. Mía a hosszúhullámnak Magyarországon nincs jelentősége, addig még mindig viszonylag kevés az URH-s készülékek száma. A Népszabadság munkatársa egy rádió- és tv-kritikai sajtóorgánum létrehozását sürgette. Lapunk képviselőjének felszólalása nyomán hosszasan boncolgatták a jelenvoltak a rádiókritika hatékonyságának kérdését. A Magyar Rádió elnökétől ígéretet kaptunk arra, hogy a későbbiekben helyszíni riport révén kapcsolódhatunk be a rádió „műhelymunkáiba” és sor kerül majd a Tömegkommunikációs Kutató Központ tevékenységének, munkamódszereinek megismertetésére is. ORDAS IVÁN Aki nem dohányzik, az bizonyára úgy gondolja, tökéletesen mindegy, miből csavarják össze a cigarettának nevezett bűzrudat, egyformán és kibírhatatlanul kelletetlen a belőle eregetett füstkarika. Pedig a dolog nem ennyire egyszerű. A dohánytermesztők a megmondhatói, hogy maga a növény is milyen kényes, és annak megfelelően, hogy mennyire elégítik ki igényeit, változik a levél minősége is. Például a talaj; már ebben is válogatós ez a kultúra, nem szereti a kötött, nehéz talajokat. Érzékeny a műtrágyák közül a klórt is tartalmazókra. Aztán palántaként és a későbbiekben is babusgatni kell, hogy meg-, felelően legyen büdös a levele. Hogy némiképp fogalmunk legyen a babusgatásról, vegyük sorra egy átlagos termesztési év teendőit. Kezdődik a palánta nevelésével. A dohány magja igen apró — kisebb a máknál — így egy hektárra elegendő annyi, amennyi egy fél marékban elfér. Kelés után háromnaponként permetezni kell — természetesen a palántázás egyéb munkái mellett — vagyis kiültetésig tizenkétszer — szerencsére pár négyzet- méterről van szó. Ezt követi a kiültetés, ami a gyakorló gazdák szerint a bányászok munkájával azonos fizikai igénybevételt jelent. Ekkor jön a java kinn a földeken; kapálás háromszor-négyszer, törés ötször. No és a vegyszeres védekezés. A dohánynak a mozaik betegségtől a dohánytipszig jó néhány „ellenfele” van. Mind közül legveszélyesebb és rendszeresen a legnagyobb kár okozója a dohányperonoszpóra. Ellene a védekezés kötelező, a permetezést a Dohányipari Tröszt rendeli el, végrehajtását a körzeti üzemek ellenőrzik. Az idén öt permetezést kellett a termelőknek megcsinálni. Még így is előfordulhat nagyobb mérvű fertőzés, szerencsére kivételes esetekben erre kaphat a termelő kártérítést „különösen nagy kárt okozó betegség” jogcímen. Ha mindezt elvégezte a „dohányos”, kezdődhet a szedés. Ez folyamatosan tart az érés kezdetétől és szeptember végén fejeződik be, a kevésbé jó minőségű csúcslevelekkel. Eddig zömmel a kistermelők tevékenységét írtuk le. Ezek a megyében főként az északi területeken találhatók, Nagydorog térségében, de van, aki Csibrákon is foglalkozik a dohánnyal. Eddig a nagydorogi dohánybeváltó mindent egybevető átlag ára 523 forint. Figyelembe véve a holdankénti 50—60 mázsás zöld levéltermést, az harmincezer forint körüli bevételt jelent egy családnak, hiszen többnyire így művelik a földeket. A környék 158 egyéni és háromszáz háztáji termelője ennél kisebb területen — 700—800 négyszögölön — termeszti a dohányt. Az átvevő a szabványnak megfelelően — négy osztályba sorolja, minőség szerint az árut. Az első az úgynevezett A-világos. Citromsárga, ép, egészséges, és húsz centinél hosszabb levél, természetesen ennek az ára a legmagasabb. Á nagydorogi üzemben a beváltott dohányt szárítják. Fölszúrják a keretekre és a szárítókamrákban — tizenhat van belőlük — egy hétig szárítják. Ez — bár folyamatos — nagyjából három részre tagolható. Harminc fokon kezdődik és az első fázis a színesítés; a nedvesség fokozatos elvesztése mellett a levél barnás színű lesz, ezt a színt a következő folyamat, a szín rögzítése követi, majd a teljes szárítás. Ha így maradna, törne a levél, ennek kiküszöbölésére gőzzel átfújatják az anyagot. A nedvességtartalom tizenhat százalék lesz, a levél ném törik, rugalmas, szinte nyúlik. Válogatás és csomagolás után megy a szolnoki fermentáló üzembe, onnét a dohánygyárba. Évente a doíÓ§i körzetből a beváltó tizenötezer mázsa zöldet szokott átvenni, de volt már nyolc— tavaly — tizennyolcezer mázsás mennyiség is. fí&iy ez hány levél? Azt sebffi nem tudja megmondani, ofn! st — gkJ Kezdődhet a száradt anyag válogatása Megszáradt a dohány Keretre fűzik a leveleket
