Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-20 / 248. szám
a KÉPÚJSÁG 1978. október 20. A földreform védelmében TUtakomó küldöttségek a portugál kormánynál---------------------------------7-----------------------------------------Tű zszünet Az arabközi békefenntartó erőkben érdekelt országok beiteddini, kedden befejeződött tanácskozása óta viszonylagos nyugalom van a libanoni fővárosban. Az immár tizenkét napos tűzszünetet csupán a jobboldali orvlövészek időnkénti garázdálkodása zavarja meg. Nyugati hírügynökségek arról számolnak be, hogy Bejrut keleti, keresztények lakta részén az arabközi békefenntartó erők szíriai egységei megkezdték erőik átcsoportosítását. A libanoni Kétoldalú — amerikai—izraeli illetve amerikai—egyiptomi eszmecserékkel, majd az azt követő amerikai—izraeli— egyiptomi plenáris üléssel folytatódtak szerdán Washingtonban a Tel Aviv és Kairó közötti békekötésről szóló tárgyalások. A közös (amerikai) szóvivő szokásos napi tájékoztatóján ezúttal is „haladásról” beszélt. Ami az amerikai elnök közbelépését kiváltó „nehézségek” természetét illeti, az egyiptomi küldöttségtől értesüléseket szerző washingtoni források szerint arról van szó, hogy Izrael vonakodik akárcsak látszólagos összeBejrúlban főváros sajtója tudni véli, hogy a szíriai egységeket bizonyos helyeken szaud-ará- biiai és szudáni alakulatok erősítik majd meg. Tom Reston, az Egyesült Államok külügyminisztériumának külügyi szóvivője a beiteddini határozatokkal összefüggésben óvatosan nyilatkozott. Hangsúlyozva, hogy bár iá részletek még nem ismeretesek, kifejtette: az Egyesült Államok kormánya reméli, hogy ezek a harcok kiújulásának a megakadályozását szolgálják. függésbe hozni egymással a Kairóval megkötendő béke- szerződést és a megszállt Cisz- jordánia és Gaza-övezetre vonatkozó Camp David-i keretmegállapodást. Egyiptom — és az Egyesült Államok — viszont szükségesnek tartja egy ilyen összefüggés felmutatását ahhoz, hogy esetleg később rávehessék Jordániát a Camp Davidben megfogalmazott rendezési elképzelések elfogadására. A San Francisco Examiner című lap szerdán már kész tényként ír arról, hogy a békeszerződést november 19-én írják alá. Alvaro Cunhial főtitkár vezetésével kommunista pártküldöttség kereste föl Alfredo Notare da Costa ügyvezető portugál miniszterelnököt és erőteljesen tiltakozott nála a földreform idején szövetkezeti és állami tulajdonba vett földek magánkézbe való BERLIN A Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek katonai tanácsa 1978. október 16—19. között a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában, Berlinben megtartotta ülését. A katonai tanács munkájában Viktor Kulikovnak, a Szovjetunió marsalljának, az egyesített fegyveres erők fő- parancsnokának elnökletével részt vettek a bolgár néphadsereg, a csehszlovák néphadsereg, a lengyel néphadsereg, a magyar néphadsereg, a Német Demokratikus Köztársaság nemzeti néphadserege, a Román Szocialista Köztársaság hadserege, és a Szovjetunió fegyveres erőinek képviselői. A katonai tanács megvizsgálta az egyesített fegyveres erők tevékenységének időszerű kérdéseit, és széles körű véleménycsere alapján egyeztetett ajánlásokat fogadott el. A katonai tanács ülése a barátság, a szoros együttműködés és kölcsönös megértés szellemében zajlott le. /(MTI) SALISBURY A rhodesiai fajüldöző rezsim hadserege csütörtökön mélyen behatolt Zambia területére, és támadást intézett a Zimbabwe Afrikai Népi Unió í(ZAPU) Lusaká- tól húsz kilométerre lévő katonai tábora ellen. A hírt a rhodesiai rádió katonai közleményben jelentette be. Eszerint a fehértelepes rezsim katonái a Joshua Nkomo vezette ZAPU katonai szárnya, a Zimbabwe Népi Forradalmi Hadsereg (ZIPRA) Lusaka melletti főhadiszállása ellen intézett támadás után visszatértek Rhodesiába. Az újabb provokációra olyan időpontban került sor, amikor — szerda óta — a fajüldöző rhodesiai rendszer katonái Mozambikban harcolnak a Robert Mugabe vezette Zimbabwe Afrikai Nemzeti Unió katonai táborai ellen. visszaadása ellen. A reprivatizálás folytatása — mondotta Cunhal — társadalmi és politikai bizonytalansággal fenyeget) és veszélyezteti a gazdaságok terméseredményeit. Ugyancsak tiltakoztak a reprivatizálás ellen a mezőBÉCS Az osztrák belpolitika jelenleg két legfontosabb kérdésében, az 1979. évi költségvetési terv, illetve az atomenergia békés felhasználásáról november 5-én rendezendő népszavazás témaköreivel kapcsolatban foglalt állást az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az osztrák kommunisták elutasítják a kormány jövő évi költségvetési tervét, mivel az újabb adóterheket ró a tömegekre, számos fogyasztói ár és szolgáltatás, díjszabás emelését irányozza elő. A november 5-i népszavazással összefüggésben Muhri elmondotta, hogy az osztrák kommunisták alapvetően támogatják az atomenergia békés célú hasznosítását, ezért — a fokozott biztonsági szempontok szem előtt tartásával — igennel szavaznak a zwentendorfi atomerőmű kérdésében. WASHINGTON A Fehér Ház hivatalos képviselői megerősítették Carter elnöknek a neutronfegyver legfontosabb alkatrészeinek gyártására vonatkozó döntését — jelenti a TASZSZ. A Washington Star című lap kommentárja — a hivatalos döntés indoklását alátámasztva — megjegyzi: „Az elnöki döntés alkalmassá teszi az Egyesült Államokat a nukleáris fegyverzetek új nemzedékének kifejlesztésére”. A döntés a nemzetbiztonsági tanács múlt heti ülésén született. A holland kormány aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok alkalmassá teszi nyugat-európai nukleáris fegyvereit neutron robbanófejek hordozására. „A kormány sajnálattal veszi tudomásul az Egyesült Államok kormányának a neutronfegyver alkatrészeinek gyártására vonatkozó döntését” — hangzik a holland külügyminisztérium nyilatkozata. gazdasági dolgozók szakszervezetei. Báloldali képviselők kedden tiltakozó javaslatot terjesztettek a parlament elé a reprivatizálás ellen, de a javaslatot a jobboldali többség elvetette. Kairó Felújított monstreper Az egyiptomi legfelsőbb állambiztonsági bíróságon ismét felújították az 1977-es januári éhségtüntetésekben részt vett 174 személy perét, akiket tüntetések szervezésével, röpinatok terjesztésével és illegális „kommunista szervezetekhez” való tartozással vádolnak. A több hónapos szünet után felújított első tárgyalási napon a védőügyvédek a vádirat terjedelmére (mintegy 10 ezer oldal) hivatkozva a tárgyalás elnapolását kérték. A következő tárgyalási napot november 20-ra tűzték ki. Mint a TASZSZ- szovjet hírügynökség Kairóból keltezett anyagában kiemeli, nem véletlen, hogy éppen ezekben a napokban újították fel ismét a majd két évvel ezelőtt történt események résztvevőinek perét. Az időzítést nyilvánvalóan figyelmeztetésnek szánják azoknak, akik elégedetlenségüknek adnak hangot a kormányzat kapi- tuláns irányvonala miatt, s felemelik szavukat az egyiptomi—izraeli különbékeszer- Ződés közelgő aláírása ellen. BUDAPEST Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottságának elnöke, csütörtökön a főváros VI. kerületében tett látogatást. Részt vett a látogatáson KiSzaljut Kozmikus tűzoltók A Föld megfigyelésével, fényképezésével foglalkoztak csütörtökön a Szaljut—6 űrhajósai. Kovaljonok és Ivan- csenkov feladatai közé tartozik egyebek között ,az erdőségek megfigyelése. Ez különösen fontos a szovjet népgazdaság számára: a világ erdőségeinek egyötöde az ország területén van, s ezen belül a Szovjetunióban található a világ hasznosítható fenyőerdőinek több mint fele. Kovaljonok és Ivancsen- kov betölti a kozmikus tűzoltó szerepét is: rendszeresen jelentik a földi központnak, ha erdőtüzet észlelnek. A világűrből nyíló nagyobb áttekintés már eddig is sok tűzeset korai felderítését, s így a tűz elfoj'tását tette lehetővé. A két szovjet űrhajós egyébként rendszeres jelentést ad arról is, ha más országok, más földrészek területén észlel ilyen erdőtüzet. Borbély Sándor Baranyában Borbély Sándor, az MSZMP KB titkára kétnapos látogatást tett Baranya megyében. A vendéget szerdán Pécsett Nagy József, a megyei pártbizottság első titkára fogadta. Ezután Borbély Sándor találkozott a megyei és a városi pártbizottság vezetőivel. Borbély Sándor csütörtökön Komlón folytatta programját. Reggel a városi pártbizottságon Gallusz József első titkár fogadta, majd ezután üzemlátogatások következtek. rály Andrásné, a Budapesti Pártbizottság titkára. A vendéget a kerületi párt- székházában Móró István első titkár és Füredi László tanácselnök fogadta. A Politikai Bizottság tagja tájékozódott a több mint 80 ezer lakosú városrész életének, munkájának sajátos vonásairól. Dán—magyar kapcsolatok Luxemburg Közös piaci tanácskozás Luxemburgban tárgyalások kezdődtek Portugália felvételéről a Közös Piacba. Képünkön: a Közös Piac soros elnöke, az angol Roy Jenkins (jobbra) és Carlos Correia Gago portugál külügyminiszter (balra). (Képtávírónkon érkezett) Készül az egyiptomi-izraeli különbeké PANORÁMA LAPZÁRTA MSZMP-KÜLDOTTSÉG UTAZOTT A NÉMET KOMMUNISTA PART KONGRESSZUSÁRA Csütörtökön az NSZK-ba utazott az MSZMP küldöttsége, Fock Jenőnek, a Politikai Bizottság tagjának a vezetésével, hogy a Német Kommunista Párt meghívására részt vegyen a párt október 20-án, Mannheimben kezdődő kongresszusán. A delegáció tagja Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. (MTI) Anker Jorgensen, Dánia miniszterelnöke hamarosan hivatalos látogatásra Magyar- országra érkezik. A látogatás jelentőségét jelzi, hogy személyében az első dán kormányfő lesz hazánk vendége. A Helsinki utáni Európa egyik jellegzetessége a gazdasági-politikai érintkezések számának növekedése, a fokozott törekvés a különböző társadalmi rendszerű országok közti kapcsolatok fejlesztésére. Jellemző példa erre a dán—magyar viszony is. A két ország más-más gazdasági és katonai tömörülés tagja, így természetesen számos nemzetközi kérdésben eltérő álláspontot követ, mégis örvendetes, hogy évek óta mindkét oldalról következetesen törekszenek a kapcsolatok sokoldalú bővítésére. E folyamat fontos állomásai voltak a megismétlődő külügyminiszteri tárgyalások: Knud Andersen dán külügyminiszter 1975-ben járt hazánkban, egy évvel később pedig Púja Frigyes utazott Dániába. Anker Jörgensen — akkor még csak szociáldemokrata pártelnökként — 1974-ben tett látogatást Magyarországon. Sor került parlamenti delegációk cseréjére, s kialakultak szakszervezeti, valamint testvérvárosi kapcsolatok is. Dánia az utóbbi években számos nehézséggel küzd. A fő problémák — a többi nyugat-európai fejlett tőkés országhoz hasonlóan — a munkanélküliség; az egyre növekvő eladósodás, amelyet súlyosbít az ország nyersanyag- szegénysége; a dán korona többszöri leértékelése két év alatt. Ezeken túl több sajátos probléma is nehezíti Anker Jörgensen tevékenységét, aki szociáldemokrata—liberális koalíciós kormány élén áll. így például Dánia és a Közös Piac viszonya, (főleg mezőgazdasági és halászati kérdésekben bontakoznak ki éles viták) vagy Grönland jövőjének alakulása. Minden bizonnyal hozzájárul ez is ahhoz, hogy Dánia fokozódó szerepet tulajdonít a kelet-nyugati kapcsolatok s ezen belül a gazdasági együttműködés fejlesztésének. Magyarország és Dánia gazdasági kapcsolatai egyenletesen fejlődnek, bár az eddigi eredmények kétségtelenül elmaradnak a reális lehetőségektől. Ennek egyik oka, hogy Dánia továbbra is adminisztratív korlátozásokat alkalmaz termékeinkkel szemben. Ez a magyar exportnak majd felét — számos mezőgazdasági cikk mellett a hengerelt-, textil- és bőrárukat is — hátrányosan érinti. E problémák megoldását célozta az 1976-ban aláírt. 10 évre szóló gazdasági-műszaki -tudományos együttműködési megállapodás, amely a kapcsolatok fejlesztésének általános keretén túlmenően — kijelölte az együttes tevékenységre különösen alkalmas területeket is. Az elmúlt két esztendő alatt történtek már konkrét lépések a lehetőségek kiaknázására; országaink között 20 kooperációs szerződés van érvényben s további 25-ről most folynak tárgyalások. Vállalatot létesített Dániában az Egyesült Izzó és az Interag RT — ez utóbbi gyárában olyan híradástechnikai berendezéseket, színes tv-ket készítenek, amelyek remélhetőleg a hazai kínálatot is bővíteni fogják. Szintén ígéretesek a lehetőségei annak az üzemnek, ahol — magyar szabadalom alapján — zöldnövényekből fehérjekoncentrátumot fognak előállítani, valamint a harmadik piacokon való közös fellépésnek. Mindez hozzájárulhat ahhoz, »hogy Dánia előrébb lépjen tőkés partnereink sorában, mert jelenleg csak a 12. helyen áll. Említést kell tenni a két ország közt meglévő egyéb kapcsolatokról is. Kulturális vegyes bizottság irányítja a bővülő irodalmi, zenei és képző- művészeti együttműködést. Koppenhága és Arhus egyetemén hamarosan magyar lektorok lépnek munkába. Az eddigi fejlődés felmérése, a problémák megvitatása, a jövő lehetőségeinek értékelése — mindez szerepelni fog a dán miniszterelnök budapesti tárgyalásainak napirendjén. Megbeszélései a kétoldalú kapcsolatok erősítésén túl mindenképp hozzájárulnak az általános európai légkör további javításához is. SZEGŐ GÁBOR Aczél György miniszterelnök-helyettes és Övári Miklós, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai, fogadták a szocialista országok felsőoktatási minisztereinek tanácskozásán részt vevő küldöttségek vezetőit. A képen Óvári Miklós (jobbra) U. P. Jeljutyint, a Szovjetunió felsőoktatási miniszterét üdvözli. (Képtávírónkon érkezett)