Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-13 / 242. szám
1978. október 13. ■ifiPÜJSAG 5 ■■ ~ világjelenség. Maga a szó a lakó■■ hely és a más településen lévő munkahely közt megtett hosszabb-rövidebb utat jelöli. Nagy tömegű ingázót fogadó város Szekszárd is. Adatok vannak arra, hogy a lélekszámhoz viszonyított majdnem 33 százalékos arányával az országban a „legelőkelőbb” helyezettek közt van. Ez Számok és emberek az arányszám nemcsak azokra vonatkozik, akiket munkaviszonyuk hoz rendszeresen a megyeszékhelyre, hanem azokra is, akiket a tanulás és művelődés vágya, netán az egészségügyi ellátás. Valamennyien befolyásolják a város életét és a város élete is hat rájuk. Az alábbiakban vizsgálódásainkat igyekeztünk rájuk is kiterjeszteni. VÁLOGATOK S Központi Statisztikai Hivatal Tolna megyei Igazgatóságának elfogadhatónak tűnő becslése szerint a 17 ezer szekszárdi munkavállaló 42 százalékának megfelelő tömeg keresi fel naponta munkavégzés céljából a megyeszékhelyt. Ez önmagában 7140 ember lenne, nagyközségnyi létszám, amihez azonban még 600 középiskolás, az SZTK-ba járók, a piacozni vagy bevásárolni jövők is csatlakoznak. így joggal lehet napi 10 ezer emberrel számolni. Jöjjenek bár vonaton, autóbusszal, személykocsival és — ami ma már a legkevésbé valószínű — gyalog, itt járnak Szekszárd utcáin, igényeik vannak a várossal szemben. Ezek az igények elsősorban a közellátás területén jelentkeznek, de ennél sokkal szerényebb" méretben van kulturális vetületűk is. Szekszárdnak a megyén kívüli településekre vonzó hatása nincs. (Nem úgy, mint például Bajának vagy Dombóvárnak és legújabban már Paksnak is.) A statisztika a megyeszékhely ipari vonzás- körzetébe tartozó települések közé a következőket sorolja: Mözs, Sióagárd, Harc, Medina, Szedres, Tengelic, őcsény, Decs, Sárpilis, Várdomb, Al- sónána, Szálka. Ezeken kívül, de velük együtt a napi munkaerővonzási körzetbe tartozik még Kakasd, Zomba, Kéty, Felsőnána, Bogyiszló, Tolna és Fácánkert. Az ingázás világszerte az iparosodás velejárója. Megállíthatatlan folyamat, sőt nem is szabad megállítani, mert ez a legtöbb ország gazdasági fejlődésére végzetes "lenne. Ahogy nem lehet minden településen ipari nagyüzem, ugyanúgy képtelenség elvárni, hogy minden nagyüzem falai tőszomszédságába költöztesse dolgozóit. Az igen magas gazdasági színvonalon álló országokban má már a keresőknek csupán 4—5 százaléka dolgozik a mező- gazdaságban és a fejlett gépesítés jóvoltából ez az arány elégséges az ország egészének mezőgazdasági termékekkel való ellátásához. A felszabaduló munkaerő lakásától távol keres és talál magának munkát, de különböző személyi, családi, nem utolsósorban gazdasági kötődések miatt (kertes falusi ház, háztáji gazdálkodás) nem is óhajt a városban letelepedni. A potenciális lakásigénylők között természetesen a megyeszékhelyen is jelentkeznek az ingázók, de korántsem létszámukkal azonos arányban. A Népművelési Intézet már hosszú évek óta végez vizsgálódásokat az ingázással kapcsolatban, amiből egyértelműen kiderül, hogy nem az ingázás tényén, hanem az inga „lengésének” nagyságán és az ingázás színvonalán kell változtatni. Aki szamostatár- falvi otthonából mondjuk Inotára jár dolgozni, annak élete — bármilyen előnyös kereset mellett is — emberalatti. Kakasáról vagy Decs- ről Szekszárdra járni nem jelent különösebb megterhelést, illetve kulturáltabb közlekedési eszközökkel még a jelenleginél is kisebbet jelentene. Mostani közlekedési viszonyaink mindenesetre édeskevés lehetőséget biztosítanak a tömegektől való arisztokratikus elzárkózásra. Akiben ilyen hajlandóság van, az kétségtelenül az átlagosnál jobban megszenvedi az ingázás utazási terheit. Megszenvedné azonban Budapesten is, hiszen például a főváros XXII. kerületéből a XV. kerületbe járni semmivel se kisebb megterhelés, mint esetleg Székesfehérvárról Kelenföldre. A nagyobb üzemek — ez Szekszárdra is jellemző — saját járműveikkel igyekeznek könnyíteni a bejárás terhein. Nem kizárólag csak szociális meggondolásból, hanem mert szükségük van a megyeszékhelytől távolabb lakó Bolt és forgalom Nemcsak Szekszárd lakosságszámának növekedése, hanem a fokozódó ingázás-bejárás is arra készteti, kényszeríti a különböző vállalatokat, hogy növeljék üzleteik alapterületét. Számokban: 1975. 1977. Index dec. 31. dec. 31. az egységek alapterülete négyzetméterben, illetve a növekedés mértéke százalékban Bolti kisker. 16 173 19 019 117,6 Vendéglátóipar Kiskereskedelem 10 886 11 912 109,4 nsí?7pspn 97 nüQ an Q31 in a Otthonosan munkaerőre. A jóslás nem lehet ennek az összeállításnak a feladata, de nagyon valószínű, hogy viszonylag belátható időn belül mi is el fogunk jutni arra a fejlődési fokra, melyet nálunk gazdaságilag fejlettebb államok példáján egyelőre csak a szakirodalom ismertet; amelyen az egyes üzemeknek, vállalatoknak megéri, hogy ingázóiknak támogatást nyújtsanak — gépkocsi-vásárláshoz. Említettük, hogy az ingázók igényeket támasztanak Szekszárddal szemben. Ezeket az igényeket elsősorban a kereskedelemnek kell kielégítenie. A Tolna megyei Népbolt Vállalatnál hallottuk azt a figyelmet érdemlő megállapítást, hogy „A vidék nem szabadszombatos!”. Ez többé- kevésbé annyit jelent, hogy a hétvégi vásárlási igényt nagyon nehéz kiszámítani. Arra, hogy a 17-es, 25-ös. 50-es, és 55-ös élelmiszerboltok és a 72-es, 135-ös. 54-es és 73-as hússzékek időnként (munkába jövet, onnan haza menet és piacnapokon) lökésszerű forgalmat bonyolítanak le, már jobban fel lehet készülni. A megyeszékhely boltjainak forgalma olyannyira szerves összefüggésben van a környező. már felsorolt teleDülé- sekkel, hogy a Szekszárdon megmutatkozó vásárlási kedven is mérni lehet egv ka- kasdi vagy sióagárdi búcsú igényeit, de azt nem kevésbé, ha ott átmenetileg (akár csak leltározás miatt) bezár valamelyik üzlet. Minden jel arra vall. hogy az idei tanévvel életbe lépett úgynevezett ..páros szabad szombat” már éppúgy érzékelhető hatást gyakorol maid a szekszárdi boltok forgalmára, mint a fizetésnap. Ahol ez lehetséges, a vállalatok, intézmények igyekeznek a gyerekes szülőknek az iskolaival azonos időben biztosítani . a szabad szombatokat. Érdemes volt bejönnünk a városba ...? Naponta — ahogy ezt írtuk — ezrek utaznak a megye- székhelyre. Nincs ebben semmi különös, az élet diktálja ezt a mozgást. A mezőgazdaság már nem tud elég munkát adni, a város pedig még otthont nem tud nyújtani minden bejárónak. A felgyorsult urbanizáció olyan kihívást intézett a városok ellen, hogy képtelenség e feladattal megbirkózni. Lakás és még több lakás kellene, de egyszerre nem nőnek ki a földből az otthonok ezrei. Az ellentétes irányba járók közül azonban sokan nem várnak lakáskulcsra. Pedig a legtöbb pedagógusnak, orvosnak, mérnöknek községben vagy kisvárosban gyorsan biztosítanák a letelepedést. Nem vonzó a háromszobás összkomfort? Dehogynem. Miért nem adják fel a várost, a megyeszékhelyet? Pedagógus ismerősem Pécsett karalábét, káposztát árul a piaci standon a mamájával együtt. A szülőknek ez a megélhetésük, neki ideiglenes állomás. így várja ki, hátha jut neki is helyben egy állás. A történethez tartozik, hogy néhány évig autóbuszozott. Oda-vissza 70 kilométert tett meg naponta. Egy kis községben tanított, szépen keresett. Aztán munkája jutalmául lakást kapott volna. Ekkor kérte ki a munkakönyvét. „Nem akartam odakozmásodni.” Pedig a község vezetői többször kérték segítségét, és megbecsülésüket másban is kifejezték. Már hetedik éve, hogy ezt az átmeneti életet éli. A karalábétermés mellett nyelvórákat ad. Hogy ne jöjjön ki a gyakorlatból. Jogász ismerősöm hétfőn reggel felszáll a menetrend- szerinti járatra és szerdán jön vissza. Csütörtökön odautazik, aztán megint retur. öt-, hétezret keres, de alig várja, hogy egy jó állás megürüljön a megyeszékhelyen. Türelmes embernek tartja magát és ahogy mondta, ha kell öt évig is utazik. Hasonló epizódok egész sorát írhatnám le. Mi közöm hozzá? — kérdezheti az olvasó. Hogy ki, hol dolgozik, az mindenkinek a maga dolga. Azzal sem köteles senki elszámolni, hogy szabad idejét mivel tölti. Sakkozik, olvas, sportol vagy utazik. Végül is, nem olyan nagy vállalkozás ma a napi buszozás, vonatozás... Egy-egy fővárosi napi másfél órát is rááldoz a közlekedésre. A kijárók sem többet, vagy még ennyit sem töltenek el a különböző járműveken. Az átjárás, az ideiglenes letelepedés, pillanatnyi ottlét és a helyben lakás minőségi következményei mások. Aki az életét részben a közlekedéshez igazítja, szorgalmát, kezdeményezőkészségét, tudását feltehetően nem tudja egy település érdekében sem hasznosítani. Se ahonnét indul, sem ahová érkezik. Ilyen esetben igényelni is nehéz ezt a fajta hozzáállást. A jó ötletek, az alkotókészség, a szellemi erő hiányát pedig minden település megérzi. Legyen az kisközség vagy nagyváros, mert mindenütt szükség van a helyi értelmiség kezdeményezésére, javaslatára — egyáltalán létére. Településeink különbözőek, és nem is cél, hogy egyformák legyenek. Nem is lehetnek, hiszen szerepük, kialakulási történetük más. De a harmonikus fejlődés olyan elengedhetetlen követelmény, amivel a hétköznapok emberének is számolnia kell. Ez a szemléleten is múlik. A szemléletváltás viszont nem megy dudaszóra, sem bürokratikus intézkedésekre. Sajnos, az ember rossz természetéből következik, gyakran nagyobbnak látja az árnyékot, mint amilyen az valójában. Ebből a tulajdonságból erednek az előítéletek. Az olyan előítéletek is, amelyek a vidéki településekkel szemben alakultak ki. Ilyen például az, hogy a kultúra méterek, távolság kérdése. Az ingázásnak idézett formáját éppen a kultúra szent nevében vállalják. Ezeknek az előítéleteknek nemcsak tanúi, hanem szenvedői is vagyunk... Irta: László Ibolya, Ordas Iván, Majoros István. Fényképezte: Komáromi Zoltán. Piacitisz Többen tudjuk, mint szeretnénk, hogy a megyei kórház rendelőintézete körülbelül tíz évvel ezelőtt kinőtte már a betegforgalmat, s ezért kellett az elmúlt évek során többször is különféle szervezési, betegirányítási megoldásokhoz folyamodniok az arra illetékeseknek. Kezdődött ugye az időszakos orvosi vizsgálatokra kötelezettek és munkaalkalmassági vizsgálatra utaltak időpontjának a délutánban történt meghatározásával, folytatódott a szemészeti ellátás előjegyzéses alapokra való helyeztetésével, majd a régi és új beteg fogadási rendjének szabályozásával. Hogy mindezektől csak átmenetileg jutott több levegőhöz, azaz az egy betegre fordítható vizsgálati idő növekedéséhez a megyeszékhely szakorvos gárdája? Istenkém! Néha a legokosabb intézkedések sem váltják be százszázalékosan a hozzájuk fűzött reményeket. Varázslók és varázslatok is csak a mesében vannak. Arról nem szólva, hogy alig lép életbe valami új szabály, annak már hatályo- sulása előtt pár nappal, legalább félezren tudják, hogy lehet kibújni a szabályok alól. Részben ez a magyarázata például annak is, hogy irányítás ide, szervezés amoda, szerdán és szombaton a szokásosnál jóval több a beteg a megyei rendelőintézetben. Mi ennek az oka? A kérdés könnyen megválaszolható. Csak végig kell nézni a várakozók tömegében lábhoz tett kosarakkal és egyéb pakkokkal üldögélőkön, vagy topogókon. Fő dolgukat, a piacozást és az ilyenkor szokott bevásárlásukat elintézték, és most „ha már itt vagyok, elintézem ezt is” alapon remélnek medicinát a jelek szerint csak piacnapokon tetőző panaszaikra. Távolról sem türelmesen, mert ugye a buszok, vonatok menetrendszerűen közlekednek... A „ha már itt vagyok” jeligések természetesen bejutnak a fehér ajtók mögé, s megkapják, amiért jöttek. Egy valamit nem kapnak meg, pedig szerfölött üdvös lenne kigyógyítani őket abból a magatartást károsító betegségből, amit nem tudományosan, de igen találóan piacitisznek nevezhetünk. A piacitiszben szenvedőknél ugyanis valóságosabb azoknak a szenvedése, akiknek el kell viselniök a pi^citiszeseket azon tévhitükkel egyetemben, hogy ők vannak egyedül a világon és fütyülnek a közösség életét szolgáló rendre... Sokan jönnek Szekszárdra készruhát venni Oda és vissza A távolról jöttek nem mindig növelik az éttermek forgalmát Pihenő
