Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-27 / 228. szám
1978. szeptember 27. IéPÚJSAG 5 BNV ‘73 Vásárcsalogató Már mindent tudunk erről a seregszemléről. Kétezer külföldi és hazai kiállító mutatja be a nagyközönségnek újdonságait. A fogyasztási javak vására minden évben nagy közönségsikernek örvend. Mindig megcsodáljuk az újdonságot, mindig bosszankodunk azon, hogy ezekből a termékekből sajnos még a következő évben sem lehet kapni, sőt, talán ami a legjobban megtetszik, egyáltalán nem kerül a kirakatokba. Legyünk udvariasak. Mit láthatnak a hölgyek? Többet, mint a férfiak. Az A pavilonban az öltözködés és a lakáskultúra termékei láthatók. A 67 kiállító bebizonyította, hogy a textilipari rekonstrukció élénk gyártmányfejlesztést eredményezett. Ruhagyáraink tetszetős áruval lepték meg a közönséget, egyáltalán nem hivalkodó, páváskodó kelmékkel, hanem minden alkalomra megfelelő és kényelmes öltözékeket kínálnak. A cipőipar is kitett magáért: könnyű, szellős és hölgyekről lévén szó, magas sarkú szandálokat mutatnak be, de megtalálhatók a textil felsőrészű gyermek- és női cipők is. Ugyanebben a pavilonban kapott helyet a többi kiállító: az NDK, Románia, Lengyelország... választékban igen bő anyaga is. A napokban a televízió világgá kürtölte: „Mindenütt jó, de legjobb otthon.” Ez a jelszó az OTTHON ’79. elnevezésű kiállítás csalo- gatója. És igazi csalogatóvá válik, mármint a kiállítás. Itt 30 hazai vállalat, szövetkezet és külföldi kiállító vállalkozott, hogy igényt ébresszen. Található itt minden: kis bérházi lakásba hálószoba-, konyhaberendezés, a gyerekek részére életkoruknak megfelelő bútor. Igényesebbeknek olyan konyhafal, amihez jókora szobányi hely kell, láttunk szétszedhető, könnyen variálható bútorokat. Az előbbi berendezések már a férjeknek is sok látnivalót nyújtanak. Ugyanebben a szektorban találkozhatnak a VBKM által gyártott grillsütőkkel és világítástechnikai berendezéseivel. Érdemes elidőzni a villanytűzhelyek közül is a légkeveréses típusnál, amelyben a forró levegőt ventillátor cirkuláltatja, s így a sütés ideje harmadára csökken. Nem messze innét az „F” szektorban a Zománcipari Művek kiállításán gáztűzhelyek minden mennyiségben és fazonban láthatók, érdemes lenne (!) válogatni belőlük. A Hűtőgépgyár 18-féle alkalmatosságot mutat be a nagyközönségnek: van 160 literes, propán-butánnal működtetett, de 60 literes fagyasztószekrénnyel felszerelt hűtőszekrény is. Férfiaknak műszaki cikkek közül leginkább az autókat lehetne ajánlani. Sláger a szovjet terepjáró, az 1600- as Lada, a lengyel kis Polski, utánfutóval. Természetesen megcsodálhatják a BMW, az Opel, a Volvo és több nyugati cég kocsiját is. Említeni kell még a televíziókészülékeket : ez az „átok”, amely az időnket elrabolja, itt is nagy területet kapott. Gyerekeknek sajnos keveset lehet ajánlani: szegényes a játékválaszték. De annál nagyobb figyelmet érdemel a sportszerkiállítás. Az ínyenceknek feltétlenül meg kell nézni az élelmiszer-pavilont. Itt minden van, ami szem-szájnak ingere. A barkácsolóknak a kisszerszámok bemutatója, a kiskert-tulajdonosoknak a gépek — sajnos ebből is kevés van — okozhatnak örömet. Hogy lokálpatrióta szívünk is megnyugvást találjon, feltétlenül keressük fel a Tolna megyei kiállítókat, már csak azért is, mert sok újdonsággal lepték meg a közönséget. A Simontomyai Bőrgyár Komfort cipőmappája termékdíjat kapott, újdonság a Dáma anilines színbőr, a Niké táskabőr... A BONY—KS Cipőipari Szövetkezet női szandáljai feltétlenül figyelmet érdemelnek. A Bonyhádi Cipőgyár férfi-, női és gyermekcipői ragasztott és varrott technológiával készültek, a Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat bőr kon- fekciós és szabad idős termékei és sportlabdái, a hő- gyészi ÁFÉSZ kötöttárui, a szekszárdi Bőrdíszmű, a bútoripari, a Sárközi Népi és Iparművészeti Szövetkezet termékei. Ezenfelül sok más ezernyi látnivaló kínálja magát, s aki ott jár, el ne felejtse megkóstolni a forrókutyát. Tartalma egy előmelegített fél óriáskifliben forró virsli, paradicsomlébe mártva. Ára: 7,60. Reméljük: zárás után a boltok 1979-ben az itt látott árukkal lesznek tele. Ha nem, nem, de a vásárt érdemes megnézni, talán most valósult meg először: több terméken már ott szerepel az árusító bolt neve és címe. HAZAFI JÓZSEF GOTTVALD KAROLY Mester, merre vagy? Azt hiszem, az ilyen tenyérre mondják azt, hogy kérges. Ha valaki régóta űz egy mesterséget, akkor nemcsak a szerszám áll kézre, hanem a keze is alakul. Az évtizedek alatt a bütykök, keményedések, eldeformálódások úgy alakítják a kezet, hogy az a szerszám részének, folytatásának tűnik. A tenyér gazdája bognármester — immár hatvan éve. Savószínű szemét rám függeszti, halkan beszél, szavaiból panasz árad: télen, tavasszal még istenes, bár akkor is csak egy évre tudok vállalni, előbb nem megy. De jön a szüret ideje, akkor aztán megrohannak, mint a darazsak a dinnyét, mindenki be van sózva. Egyedül vagyok a környéken, nem győzöm, mondja, majd csüggedten legyint: kihal a szakma. — És a szövetkezet?. — kérdem. — Ugyan — így az öreg, majd újabb legyintés — az ipari tanuló a szalag mellett megtanul egy-két dolgot. Márpedig a kétliteres díszhordótól a négyszáz akós kádig mindent megcsinálni, ahhoz több dolgok tudása kell. ♦ A kovácsról úgy hírlik, mindent meg tud csinálni, arany keze van. ö mégsem erre büszke, hanem arra, hogy mindent meg is csinált. Műhelye elől ló még patko- latlanul nem fordult ki. Aki felkereste valamilyen munkával, az nem távozott dolga- végezetlen. És itt néhány mondat engedtessék meg a mesterekről: maga a szó is kihalóban van. Ha használják is, annak már van valami gúnyos felhangja, senki sem veszi komolyan. Más a hangsúly, más a színárnyalat. Valaha a szakma ismeretét és szerete- tét egyaránt jelentette. Természetesen ők sem tudtak és tudnak mindent, de legalább törekednek rá. Az univerzális emberek, az ezermesterek a polihisztorok és hasonlók. A lakatos, akihez a zugpálinkafőzéshez használatos szerelést éppúgy el lehetett vinni, mint a nagymama ébresztőóráját. Jött a technikai forradalom, és ezzel szinkronban tü- nedeztek el az ezermesterek. Egyre specializáltabb és meg- osztottab a munka. Természetes dolog, hogy szakmák elavulnak, kihalnak. Valamit mégsem kéne veszni hagyni. — Szereted a munkád? — kérdezi az ember gyakran, és gyakorta az a válasz: — Jól fizet! Valamit megkerült a válasz. Valamit, ami azonos azzal a különbséggel, ami a csodálatos faházat egy szeg nélkül felépítő ács és a betonzsalut készítő ács között van. Ma már nem kellenek csodálatos faházak, sokkal inkább a kevésbé csodálatos panelek. Mindenesetre ezeknek a panelházaknak a tövében is elkelne a régi mesterek felelős munkaerkölcse, vagy inkább munkakultúrája. * Valamikor a paraszt ismerte a földjét, azt a hat vagy tíz holdat. Minden méterét ismerte. Tudta, hogy a végében zsírosabb a föld, oda mehet a krumpli. A felső ki- lencszáz öl soványabb, majd megtermi a csalamádét. Egyszóval ismerte a termőerejét és ennek megfelelően vetette a növényeket, trágyázta a földet. Ide kevesebbet, oda vastagabban. Ma táblákon mintákat vesznek, néhol lefúrnak, viszik a laboratóriumba. Megvizsgálják, elemzik és meghatározzák a kiszórandó műtrágyaadagot. A földek ma jobb termőerőben vannak, mint bármikor, vagy legalábbis többet teremnek. A „gazda szeme hizlalja a jószágot” közmondást már csak viccként emlegetjük. Kinek van kedve nézegetni a disznót, pláne, ha több ezer van belőle. Idő sincs rá. Megállni a ringó búzatábla szélén és nehezen megfogalmazható dolgokat érezni... Ugyan már, kérem! Ma nem nézegetjük a búzát, hanem levágjuk. Szeretni a földet — ez az egyre magasabb termésátlagok mázsáinak árnyékában egyre kisebb jelentőséggel bír. A legfontosabb; egyre többet kiszorítani belőle. Hogy ezt szeretettel is lehetne, az igaz, csak komplikált. A FAO számításai szerint az emberi tevékenység következtében a Föld felszínének — ötven év alatt — a dél-amerikai földrész felének megfelelő területe vált sivataggá. Talán jogos lenne az emberi tevékenységet idézőjelbe tenni. * Végezetül egy rövid történet, melynek címe ez lehetne: Egy sztahanovista kontúrjai. Abban az időben, amikor a sztahanovista mozgalom élt, még nem dolgoztam, sőt munkát és állítólag nem kevés gondot okoztam és adtam másoknak. Felcsepecedve azonban kezdett érdekelni a közelmúlt, és így azok az emberek is, akikre ujjal mutattak, hoey az egy sztahanovista (volt). Aztán — mikoris egy zalai tsz szőlészetében — kézzel fogható, mondhatni munkatársi közelségbe kerültem a sztahanovistával, ugyancsak kinyitottam a szememet. Most meglesem a titkát ennek az embernek, aki úgy dolgozik, mint a gép — gondoltam. Magas, csontos, szikár ember volt, a neve: Boldizsár bátyó, 72 éves és a munkaidő tíz órájában valóban olyan mint a gép. Egy párban dolgoztunk, azért, mert egy súlycsoportba tartoztunk, valamint a brigádvezető szerint nekem meg kellett tudni azt is, hogy mi a magyarok istene. Szőlőtelepítéshez építettük a kordont. Oszlopot hordtunk és ástunk, húztuk a drótot és időnként belekapaszkodtunk a kapába is. Az öreg sztahanovista meglehetősen rabiátus volt és beszéd szempontjából olyan székelyforma természet. Egy szó a sor elején (mehetünk), egy szó a sor végén (forduljunk). így aztán meglehetős nehéz volt kifürkészni sztahanovista mivoltának titkát. A másik, hogy annyira egyszerű és kézenfekvő volt ez a „titok”, hogy amikor rájöttem, nevetnem kellett. Egyszerűen, amit csinált, mindig csinálta, folyamatosan. Nem volt ez ínszakasztó tempó, de azért ütemes és közben se cigaretta, se derék- egyenesítgetés, se pihengetés, természetesen beszéd még annyi sem. Bevallom, eleinte meglehetősen fárasztott, de lassan kezdtem megszokni. Az öregnek volt még egy jelszava: úgy álljon, mint Katiban a gyerek. Tehát mindent úgy kellett megcsinálni, hogy sem önszántunkból, sem a brigádvezető parancsára ne kelljen a már elvégzett munkához visszatérni igazítani, egyszóval jó és alapos munka, ahogy kell. Egyszer az oszlopokat ál- lítgattuk éppen. Mi természetesen komótosan, minden lapát földet a megfordított szerszám nyelével az oszlop tövéhez döngöltünk, hogy úgy álljon az akác, mint „Katiban a gyerek”. Nem úgy a brigád többi tagja. Bedobtak egy oszlopot a lyukba. Körbelapátolták. odaléptek a tövébe, aztán irány ki a sor végére a demizso- nért, vagy rágyújtottak, beszélgettek. Mégis egyvonal- ban haladtunk. Kissé idegesített a dolog és szóvá is tettem az öregnek. Boldizsár abbahagyta a munkát — ez is mutatta, hogy fontos dolgok közlése fog megtörténni. És valóban, székely természetéhez képest fecsegni kezdett. — ők — bökött a jobbszárny felé — azt csinálják. Mi pedig — ütögette meg a köztünk lévő akácgerendát — ezt csináljuk — mondta. Sötét pillantásával hosszasan fürkészte a tekintetemet, keresve benne azt, amit akkor még csak sejtettem. Akárhogy is volt, móst is jólesik a gondolat, hogy annak, azoknak az oszlopoknak, nyugodtan neki mernék támaszkodni..., az öreggel együtt. — steiner — Táskák a Bőrdíszműből Tetszetős, szellős női szandálok, Bonyhádról Megyénk legrégibb Szemének újdonságai Játszani lehet a vásárban is
