Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-19 / 221. szám
u Képújság 1978. szeptember 19. Moziban Blődség profi módra I Egy dombóvári kísérlet kudarca Makovecz Imre „naplóle” A tündéri nők, az El Greco, a Csak rá kell nézni című filmek után Luciano Salce olasz filmrendező új alkotása a Fantozzi címmel filmvígjátéknak hirdetett történet újra telt házat hozott a szekszárdi Panoráma filmszínházba. Akik végignézték, bevallva vagy bevallatlanul csalódással távoztak a moziból. A plakátok alapján senki sem várt elgondolkodtató, lélekemelő, továbbgondolásra késztető alkotást. Szórakoztató, vidám filmre, amolyan igazi filmvígjátékra ültünk be. És azt sem kaptuk. Fantozzi, a szerencsétlen, kétbalkezes, igazi kishivatal- nok alakját már sokan és sokkal jobban megformálták, mint ahogy most Paolo Vil- lagio alakításában láthattuk. Talán ez nem is elsősorban a színész bűne, hiszen ő megpróbált az agyonírt, már- már sematikus alakba valami színt vinni, egyetlen próbálkozása — amikor hivatali főnökei imádott, de kétségkívül csúnyácska kislányát durva vicceik céltáblájává teszik, igazi öntudattal, emberiességében föléjük emelkedve viszi haza a kislányt — a film egészén belül igazi gyöngyszem, de nem illeszkedik a filmbe, idegen, és épp ezért érthetetlen a még blődnek sem nevezhető történeten belül. A népes filmírógárda — amelynek a főszereplő Faolo Villaggio is tagja volt — Röviden így jellemezhetnénk azt a hangversenyt, melyet három kórus adott a fenntartószervek dolgozóinak tiszteletére az ipari szövetkezeteknél megrendezett „Közművelődési hónap” programjainak keretében szombaton a városi úttörőház aulájában. Elsőként a mözsi Bartók Béla női kar lépett színpadra Schmidt Józsefné vezénylésével, zongorán kísért Thész László. Műsoruk gerincét Balázs Árpád és Karai József művei alkották. Tiszta intonációk, pontos indítások, egyenletes, szép hangzás jellemezte előadásukat. Külön említést érdemel Balázs r Bölcsődal és Karai: Amerikai munkásdalok című kompo- cízióinak hangulatos megszólaltatása. Az együttes egyenletes fejlődése ígéretes. Szívesen hallgattuk a dombóvári Kapos kórust PászAz ötvenes évek elején indult költőnő negyedszázados költői útját áttekintve roppant gazdag lírai terméssel ismerkedhetünk meg. A szülőhely, az ..ős bölcső / a gyárakkal zsúfolt külváros, amelyet kívülről már a nádas. szegélyez / ringató melegségéből kiúszik a remény „zsúfolt teknőhajója”, fedélzetén azokkal, akik új beevezhető világot választanak: „Evezősök, kislányok, csibészek, / piros-szoknya-vitor- lés vitézek, / messze szállunk a megáradt bú fölött / tán a boldog tengerig!” Népmeséi a ciklusszám: hét gyönyörű erőpróba mindegyik rész. Az Angyalok strandja a költői megérkezésé, a továbbiak a költői cselekvés eszközeivel már fölvértezett erő győzelmeti és kudarcai / Páva a tűzfalon, A trombitákat összesöprik, Papírkorona / Az indulás jelmondata még ez volt: „Egy- szál ruhában indulok el, / mindent összehordott, amit más. filmekben — jobban — már láthattunk. A bevált gégék, sokszor jól elsült poénok itt sem voltak hatástalanok, de kerek történet, sodró filmvígjáték nem kerekedett belőlük. A film elkezdődik egy sztorival — amelynek lényege, hogy a főhőst munkahelyén annyira nem veszik észre, hogy egy átalakításkor véletlen befalazzák, és két hétig, amíg a felesége nem keresi, senkinek sem hiányzik — a tor Jánosné vezetésével. Főként mozgalmi dalokat, madrigálokat, népdalfeldolgozásokat tűztek műsorukra. Arcadelt: Ave Mariájának bensőséges hangvétele, Szvesnyikov: Ej, a nyelves asszonynép című kórusművének pletykás cserfessége és a „Zúgj hullám” című néger spirituálé feldolgozás emberi vágyakat kifejező hömpöly- gése méltán aratott sikert, örvendetes, hogy az alig több mint fél évtizedes múltra visszatekintő dombóvári kamarakórus ma már a megyének, sőt az egész szövetkezeti kórusmozgalomnak is az egyik reprezentatív együttesévé vált. A hangverseny következő részében a szekszárdi szövetkezeti madrigálkórus mutatta, be műsorát Ligeti András dirigálásával, zongorán közreműködött Lányi Péter. Kodály: Adventi énekek hibátnincsen egyebem, csupán a dal.” A megérkezés egyik remeke (Címer) nem tagadja meg a korábbi, az „ifjúságért pörlekedő” elszántságot, de motívumai már belülről rajzoltak, a létezés-harc fedezetéből érdesebbek: Se oroszlán, se olajág, se cifra mező — címerében Uram, Uram, se pénz, se erő, de én hálok a világgal, nem énvelem ő. Kellene szólnom a formai sokrétűségről is, hiszen már Szécsi Margit első költői korszakában találkozunk hosz- szú vers kísérletekkel is (Pörlekedés az ifjúságért, Angyalok strandja). A leglényegesebb vonás azonban nem a formai gazdagodás kizárólagosan, hanem ehhez társulva a költői látásmód elmélyülése: a realista jelképi- ségtől eljut a gondolati általánosítás végső határáig. A Kassák ifjúságát megidéző nagy záróversben (Madár-e a sztori végén kibontják a falat, fejbe verik a főszereplőt, és minden rendben van. Jöhet a következő bárgyú történet arról, hogy a reggel minden percéért, amit az ágyban tölt, ádáz rohanással kell megfizetnie. És folytathatnánk tovább, akár nem kettő, hanem négy órán keresztül. A néző közben kimehetne, bejöhetne, újra nézhetné, és a felénél hazamehetne. Nem veszítene semmit! lan megszólaltatása után a nagyhatású „Fölszállott a pá- va”-t hallhattuk, majd Thor- mis: Lakodalmasának két részlete idézte a rokon észt nép érzésvilágát. Geene Mertzl: Olasz operasalátája zenei paródia. Humora most is kedves közvetlenséggel hatott. A mozarti muzsika minden szépsége megelevenedett a Verperae című mű „Lauda- te Dominum” részletének éneklésekor. Reméljük, hogy a nem távoli jövőben az egyre igényesebb műveket műsorára tűző kórus a teljes Vesperae bemutatásával ajándékozza meg a műfaj kedvelőit. A három együttes jól szerkesztett, igazi zenei csemegét nyújtó műsorát sajnálatosan gyér számú közönség érdeklődése kísérte. Munkájuk több figyelmet érdemel! LEMLE ZOLTÁN denevér) az igazi értékrendet fölrúgó világot átkozza: „Minden, amit föltalálnak / miért hogy megszégyenül? / Mért rohad a tudás fája / szedve is szedetlenül?” A vers „manifesztumában” mégse mond „Ámen”-t, helyette a GONDOLKODOM- keresztjét vállalja, s itt a megfogalmazott cselekvésszimbólum a föl-nem-ádás valamennyi jelképét magába sűriti. A létezés teljességét ácsolja ez a költészet: eggyé az áldozat vállalását, a gondolkodás létező cselekvését. A daltól történelem és jelenidő parabolájáig ível Szécsi Margit költészete: nincs alku, nincs napi módosítás, elfogadhatatlan számára az etikai revízió és relativizmus, az emberség nélküli tótágas! „A miénk a mindennapi MIÉRT.” Vihet mindent a folyó: szerelmet, ifjúságot, erőt. A mindenkori cselekvés végső kérdése a parton marad! DEVECSERI ZOLTÁN A dombóvári művelődési központ „belső módszertani használatra” kiadta Makovecz Imre Napló című művét, mely műfaji meghatározása szerint „naplómásolatok, nép- művészeti minták jel- és szerkezetelemzései, meditá- ciós eszközök, épület- és tárgyfotók”. A nagy alakú kiadvány díszes, nyomdai kivitele kifogástalan, s megjelentetéséhez az szolgáltatott ürügyet, hogy Dombóvárott rendezték a művész kiállítását. Az viszont nem derül ki, hogy miféle módszertani használatra szánták ezt a kiadványt, melyről már elöljáróban jegyezzük meg, hogy zavaros, korszerűtlen. Ráadásul — vagy netán ez egyetlen előnye? — helyenként tökéletesen érthetetlen. Lektort a kiadvány nem tüntet fel, így megállapíthatatlan, hogy a szerző stílus iránti tökéletes érzéketlenségén kívül kit terhel a felelősség a fogalmazás általános iskolásokra is szégyent hozó pontatlanságaiért, magyartalanságaiért. Az egyes és többes szám, a vonatkozó névmás rossz használata akkor sem lenne megbocsátható, ha helyenként értenénk a szöveget. Az ünnepélyesen Invokációnak nevezett bevezetőben a szerző önérzetesen vallja: „A nyomtatás, a fotó maga a közrebocsáthatóság hangulatát kölcsönzi. Ezen a szomorú tényen a konceptuális művészetek átértelmező erejével tudok csak segíteni.” A „közrebocsáthatóság szomorú ténye” sajnos valóság, a szerző viszont semmiféle átértelmező erővel nem tudott segíteni mondanivalója kuszaságán, s ha el is hisszük neki, hogy „urbánus-népi, magyar-zsidó, úr-szolga, expresz- szív-rendszerszemléletű vitákon én felül állok”, a többivel nem tudunk mit kezdeni. A szerző — manapság nagy divatja van ennek — titkos Rádió A környező világ A népvándorlás nagyon szerény kis kirándulás, szomszédba ruccanás volt ahhoz mérten, ami napjainkban évről évre zajlik. Magyarországon milliók, külföldön magyarok milliói, az egész világon pedig más és más államok polgárainak százmilliói fordulnak meg. Azt talán mondani se kell, hogy ez még akkor is nagyon jó, ha az idegenforgalmi „népvándorlás” gyökerei között találhatni kétes értékűeket is. Aki fel akar készülni, annak Magyarországon nincs nehéz dolga. A Panoráma útikönyvek kis és nagy méretben egyaránt kaphatók, számuk gyarapszik. (Azt most ne részletezzük, hogy rólunk milyen felvilágosításokhoz lehet jutni határainkon kívül!) Az ismeretterjesztésben örvendetesen segít a rádió is, a maga „Környező világ” sorozatával, melynek Jugoszláviával kapcsolatos adása az elmúlt szerdán hangzott el. Annak ellenére is érdemes felhívni ezekre az adásokra a, figyelmet, hogy azok nem közvetlenül idegenforgalmi célt szolgálnak. Ebben az esetben Farkas Zoltán szerkesztő déli szomszédunk, Jugoszlávia gazdasági helyzetét, bankrendszerét, a dinár konvertibilitásának nem is túlságosan távoli lehetőségeit magyarázta, magas rangú szakemberek bevonásával. Régi tétel, hogy épp legközvetlenebb szomszédainkról tudunk a legkevesebbet (valószínűleg kölcsönösen), akikhez sok százados történelmi kapcsolatok fűznek. O. I. jeleket keres a művészetben, és aki keres, az természetesen talál is. Azt írja Makovecz: „Én a csillagba belátni szeretnék, hogy átléphessek egy percre abba az ismeretlen, de alig várt tartományba, ahol a fényinterferencia szűzmáriájának káprázata esendő csacsiság.” Hát kérem, bele is lát abba a csillagba, de adjuk vissza a szót a szerzőnek: „A kőkori minták szemlélésének hatására észrevettem a népi minta — pl. a sárkányos minta gorgó- hajának — a fehér vásznon „kimaradt” formáját is. A szemlélés -közben hozzászoktam, hogy valamely sötétnek mindig van egybevágó világosa is. Láttam, hogy rontott távolságban fehérben is ott a minta, ahol a parasztművész azzal nem gondolt, vagy ki tudja, nem mert gondolni.” Makovecz bezzeg mert gondolni, s megállapítja: ,.A minta egymásba fonódó szövedéke ugyanazon jelek változó helyiértékű ismétlése hasonló az írott történelem előtti minta-, vagy jelrendszerhez.” Maradjunk csak az idézeteknél, nehéz elszakadni tőlük. Szerzőnknek filozófiája is van, s például erre tanít: „Valósabb az igent és a nemet egyszerre választani, mint az élet szereposztása szerint hol az igent, hol a nemet.” Aztán fejünkre olvassa, hogy „szívesebben hiszünk akár környezetünk szükség- szerűségében, vagy saját sorsteremtő akaratunkban, minthogy a kettőt egyszerre egy egészként éljük át.” Egyébként „az ember én-je része a Földgömb lényegének (így!), vele egylényegű „intelligenciája” meghaladja topográfiai helyzetét, az ember „örökéletű” én-jéről alkotott hiedelem nem irreális, csak az életről alkotott felfogása lehet érintőleges”. Bevallom, még csak azt sem értem, hogy két esetben miért használ idézőjelet. Makovecz munkája igazi eredményét abban a megerősödött meggyőződésben látja, hogy „korunk aktuális szemlélete egy most születő tudatos imaginációban bontakozhat ki. Valószínű, hogy ez nemcsak a művészetekben és a tudományban elkerülhetetlen, hanem az egyéni és a társadalmi életben is, hiszen máris ez működik az emberekben, fokozatosan egyre tudatosabban”. Mind többet olvashatunk meg nem értett vagy félreértett kozmikus összefüggésekről, az elveszett paradicsom boldogságáról, vagy arról, hogy a középkori ember istenélménye hogyan fejeződik ki titokzatos összefüggésekben és arányokban, melyekben a templomküszöb mérete is viszonyítási tényezővé válik. Makovecz is titkos jeleket keres, sőt módszert kíván adni ehhez a rejtélyes tudományhoz, okfejtése azonban ott is szegényes, ahol éppen nem zavaros, a népművészettel kapcsolatos megállapításai — helyenként tévedései — erőszakoltak, stíluskészsége pedig egyszerűen minimális. Gondolatmenete akkor is elfogadhatatlan lenne, ha világosan, tiszta magyarsággal írná le, az egymásra dobált sete-suta mondatok útvesztőjében pedig egyszerűen nem hisszük el neki. hogy „futunk egy érzékelhetetlen ponton át a jelben rejtező minőségbe”. Minőségről itt nincs szó. A kérdés inkább az, hogy kinek a jóváhagyásával, milyen megfontolásból és minő anyagi forrás felhasználásával tették lehetővé ennek a dolgozatnak a megjelenését? Ugyanis hasonló félreértéssel nagyon ritkán lehet találkozni. CSÁNYILÁSZLÓ TV-NAPLÓ A táltosfiú Csodálkozni is lehet, bosszankodni is. író, rendező, dramaturg merészen nekivágott az ősi magyar mondakincsnek, ám ugyanakkor erősen vitatható a vállalkozás tudományos megalapozottsága. Elég arra utalnunk, hogy a szereplők elnevezésének nagy része nem tartozik az ősi nyelvkincshez, s még banya szavunk is csak a XVII. században bukkan fel, ellentétben a hajnal szóval, ami valóban finn-ugor eredetű. Az ősi magyar mondakincs egyébként sem érett még meg arra, hogy tv- darabot készítsenek belőle, s ebben az esetben csak súlyosbító körülménynek tekinthetjük, hogy a szövegbe belevették Diószegi Vilmos eredeti sámánénekeit is, ami így a tudományosság és a hitelesség látszatát keltette. Pedig épp Diószegi V ilmos, aki ennek legnagyobb ismerője volt, írta a következőket: „Az eddigi mitológiai vizsgálatok világossá tették, hogy csakis részlettanulmányok hosszú sora után lehet majd fogalmat alkotnunk a régi magyar hitvilág egészéről, arról, hogy milyen elképzeléseik voltak őseinknek a világ teremtéséről, az alsó és felső világról, az azokat benépesítő jó és rossz szellemekről.” így „az ősi magyar szájhagyományok alapján” készített tv-dráma meglehetősen zavaros képet adott őseinkről, számos olyan meseelem került bele, aminek a magyar hitvilághoz semmi köze, s inkább Grimm vagy Andersen képzeletét idézi. A sámán apa vagy a Forrás király szegényes Mikulás-jelmezében csak fokozta a félreértést, s egy pillanatig sem éreztük, hogy a magyar régmúltban járunk. Az egész vállalkozás inkább az esti mese folytatásának tűnt, de azok közül is a gyengébbekre emlékeztetett. Mint ismeretterjesztő film, nem jöhet számításba, játékfilmnek pedig nem állja meg a helyét. Ami ezenkívül van, azt kaptuk egy órán át. Cs. Martinék József kiállítása A Volán II. sz. Vállalat szakszervezeti bizottsága kiállítást rendezett Martinék József festőművész alkotásaiból. Képünkön: a kiállítás egyik szép darabja. TAMÁSI JÁNOS Következő heti filmjegyzetü nket a Keoma című olasz kalandfilmről írjuk ■9 enyes koncert Könyv fKP: Mit viszel, folyó / - '• Szecsi Margit gyüjtemenyes kötete
