Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-17 / 193. szám

1978. augusztus 17. FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Felhívás A Kulturális Minisztérium, a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Népműve­lési Intézet meghirdeti az amatőr vers- és prózamondók V. országos versenyét. Jelentkezhet minden olyan tizennégy életévét betöltött pályázó, akinek nincs hiva­tásos előadóművészi működé­si engedélye, nem tagja szín­háznak vagy színházi stúdió­nak, valamint nem nyert fel­vételt a Színművészeti Fő­iskolára. Gazda: a városi KISZ Csónakház épül a Sió-parton Megkezdődött a szekszárdi Sió csárdától mintegy 200 méterre annak á vízi bázis­nak az építése, amely a vá­ros vízi úttörőinek, az 505. számú Szakmunkásképző In­tézet tanulóinak és a Sparta­cus sportkörnek nyújt majd lehetőséget a vízi sport fej­lesztésére, gyakorlására. Az építkezés gazdája Szek- szárd város KlSZ-bizottsá- ga. A kiviteli terveket a Tol­na megyei Tanácsi Tervező Vállalat KISZ-alapszervezete készítette, a műszaki ellenőri teendők elvégzését a TOL- NABER KISZ-fiataljai vég­zik társadalmi munkában. A kivitelezésben közreműködik KDT VÍZIG, az OVIBER, a Tolna megyei Kommunális Szolgáltató yáHalat, a Kpjy[ Közúti Igazgatóság, a KÉV gépeket biztosít a földmun­kák elvégzéséhez, a TÁÉV laborja a tömörítést ellenőr­zi, a városi költségvetési üzem a kézi szerszámokat biztosítja és a városgazdálko­dási vállalat a sávalap elké­szítését vállalta. A hét végén negyven KISZ- fiatal serénykedett, hogy a markológép után elkészítse a tükörvágást és a talajcserét. A feladat nagyságára jellem­ző, hogy még egy alkalom­mal társadalmi munkát kell szervezni ahhoz, hogy a sáv­alapozás elkezdődhessen. A földvisszatöltéshez és a fel- építményi munkák elkészíté­séhez újabb és újabb akciók- re lesz szükség. Az elképzelések szerint 1979-ben a Gyermekek évé­ben veszik birtokukba a gye­rekek a csónakházat. Ennek a nagyon szép ajándéknak az átadására viszont csak akkor kerülhet sor, ha a város KISZ-fiataljai, a szocialista brigádok tagjai és a vállala­tok, üzemek, intézmények to­vábbra is segítik az építke­zést. II „volánosok” sportolni vágytak .........■..... :; • • • ,■ . ,• • • /, ; •;••. ; . ’ • •,.-. Ú jra megrendezték Tamá­siban a sportpályán a már hagyománynak számító „Vo­lán-napot”. A sportolni vágyó volánosok az egész megyéből szép számban, közel százan sereglettek össze. Itt voltak a szekszárdi MÁVAUT-tól a karbantartók, TEFU-sok, KISZ, szervizesek, bonyhá­diak, dombóváriak, tolnaiak, pincehelyiek. Volt női asztalitenisz, ke­rékpáros ügyességi verseny, százméteres síkfutás, kispá­lyás labdarúgás, kétezer méteres síkfutás. A délelőtti sportolás után jólesett a kondérban főtt gu­lyás. A résztvevők nagyon jól érezték magukat. A zárszó az volt, hogy jövőre is itt talál­kozunk. Könye Iván „Antiimperialista szolidaritás, béke, barátság” jegyében Kirakatrendező verseny A kilométeróra száztízet mutatott A verseny zsűrije a jelent­kezőktől elsősorban Radnóti Miklós verseinek, prózájának és műfordításainak, illetve a XX. századi magyar és világ- irodalom lírai alkotásainak bemutatását kéri. • Jelentkezni lehet személye­sen vagy írásban (név, élet­kor, foglalkozás, lakcím "és esetleges színjátszócsoport­beli tagság feltüntetésével) a megyei művelpdési közpon­tokban (népművelési tanács­adóknál), illetve Budapesten a kerületi tanácsok népmű­velési csoportjánál. A fegyve­res testületek tagjai lakó-, illetve szolgálati helyükön, a fentiek szerint jelentkezhet­nek. Jelentkezési határidő: 1978. szeptember 10. Kulturális Minisztérium, Magyar Televízió, Magyar Rádió, Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, Népművelési Intézet. A Kubában megrendezett XI. VIT tiszteletére kirakat- rendező versenyt hirdettek fiatal kereskedelmi dolgozók részére. A Tolna megyei MÉ­SZÖV elnöksége, a Népbolt vállalat és a megyei KISZ- bizottság által kiírt vetélke­dőre készített kirakatok érté­kelését a napokban végezte el a zsűri. A VIT eszméit és ha­zánk ifjúsági mozgalmát be­mutató politikai jellegű kira­katok rendezőinek versenyé­ben a zsűri külön értékelte a kirakatrendezők és a bolti dolgozók munkáit. Az első kategóriában Tarjáni Kata­lin, a Népbolt vállalat deko­ratőre végzett az élen. Mö­götte a sorrend Nagy Endré- né, Csizmadia Hona. Mind ketten a dunaföldvári ÁFÉSZ dolgozói. A bolti dolgozók kategóriá­jában a dunaföldváriak je­leskedtek. Első díjas a földvá­ri ÁFÉSZ „Felszabadulás” szocialista brigádja által ké­szített kirakat lett, harmadik díjat is az ÁFÉSZ dolgozói szerezték: Takács Zoltánná, Tamási Vilmosné Stauf Lídia közös kirakatukkal. Második díjat a Népbolt vállalat dol­gozója, Szijjártó Mária nyer­te. Az ünnepélyes eredmény- hirdetés és díjkiosztás augusztus 22-én lesz. A falu határában történt a baleset, ha lehet egyáltalán így nevezni a történteket, nem pedig a cselekmények egyenes következményének. A vizsgálat még folyik az ügyben. A fiúk valamennyien hu­szonévesek voltak. Béla kőműves, szorgalmas fiú, mindenki szerette. Géza, a gépkocsi vezetője nem állt jó hírben: gyakran ült részegen a volán mellé, volt egy karambolja is, ahol megsérült, de orvoshoz nam ment el, csak azután, hogy teljesen kijózanodott, nehogy baja legyen a rendőrséggel. Ádám volt a harmadik utas. Csendes, szerény gyerek. Neki sem ez volt az első bal­esete. Még a katonaságnál el­vesztette a gyűrűsujját, ka­rambol következtében. Az óra mutatója akkortájt érhette el a tíz órát. A szomszédos községbe i"--ekeztek, hogy ott folytas­sák a megszakadt szórako­zást, mert a faluban bezárt az italbolt. A Zsiguli kilométerórája száztízet mutatott. Béla és Ádám szóltak Gézának, men­jen lassabban, mert külön­ben kiszállnak az autóból. De ki az az ember, aki ilyenkor parancsolni tud az ittas so­főrnek? A fiúk féltek, ez még job­ban heccelte Gézát, beletapo­sott a gázpedálba. A kanyar után egyenes út jött, és mégis itt történt a szerencsétlenség. A kocsi belerohant az út melletti árokba, nekiütközött az árkot átívelő kis betonhídnak, meg- pördült a tengelye körül, elő­ször jobbra, majd előredőlt és megfeneklett a parton álló platán törzsénél. Béla ott feküdt a kocsi alatt, a nyitott ajtón esett ki. Miközben menekülni próbált, jajgatott: — Segítsetek! Ne hagyja­tok meghalni! Ádám elájult, Géza félel­mében az ujjait ropogtatta. Mikor Ádám észhez tért, Géza beszaladt a faluba, né­hány perc múlva Béla már egy kocsiban feküdt. Leemel­ték róla az autót, megmozdí­tani nem tudták, kérték, hogy próbáljon meg a saját lábán beszállni. Megtette, a saját lábán. Hétfőre mégis meghalt a kórházban, hiába volt az or­vosok áldozatos erőfeszítése. A faluban azóta sem térteic napirendre a történtek felett. A község minden lakosa meg­rendültén beszél a balesetről. Mondják, aznap reggel jött haza a munkából Béla, éj­szaka csempézte a húga für­dőszobáját. Még két éve lett volna vissza, hogy megszerez­ze az érettségi bizonyítványt. A munka mellett szorgalma­san, lelkiismeretesen tanult. Béla halott. Szülei egy hu­szonhárom éves fiútól vettek örök búcsút. A vizsgálat még folyik. SÁRKÖZI JÁNOS A jövő szakmunkásai A Szovjetunióban mind szélesebb körben megvalósu­ló, ingyenes szakmai-műszaki képzés biztosítja a szabad szakmaválasztást. Az ország­ban évente több mint 400 ha­talmas iparvállalatot helyez­nek üzembe. Különleges szakmai felkészülés nélkül ma már nehezen képzelhetők el olyan foglalkozások, mint a programvezérlésű automa­ta gépsorok, elektromos be­rendezések szerelői. A statisz­tika szerint egy középfokú képesítésű munkás kétszer gyorsabban elsajátítja az új technikát. A szakképzett munkások felkészítésére az állam milliárdokat fordít. Napjainkban a Szovjetunió­ban 6450 szakmunkásképző intézet van, amely komoly felkészültségű munkásokat ad az iparnak és a mezőgaz­daságnak. A fiatalok körében népszerűek a „középfokú” ipari szakiskolák, ahol a fia­talok nemcsak mesterséget tanulnak, de a tízosztályos is­kolának megfelelő, általános képzésben is részesülnek. Ezekben az iskolákban a tantervben politikai gazda­ságtan, társadalomtudomá­nyok, jog és esztétika oktatá­sa is szerepel. A tanulók ösz­töndíjat, ingyenes étkezte­tést, munkaruhát kapnak, ál­landó bérletük van színház­ba, hangversenyekre és a kü­lönböző kiállításokra. Azok a fiatalok, akik esti vagy leve­lező tagozaton főiskolára je­lentkeznek, rövidített munka­időben dolgoznak és kiegé­szített fizetett szabadságot kapnak. A főiskola elvégzé­se után pedig mindenkinek biztosított a foglalkozásának megfelelő munka. A tizedik ötéves tervben ezekben az iskolákban 11 millió fiatal munkást készíte­nek fel a Szovjetunió válla­latai számára. — APN — Fenn és lenn A nyári esték legutóbbi két programja valószínűleg a leg­nagyobb közönségsikert hoz­ta. Egy hete, kedden a Tűz- kerék volt a rendezvény fő műsora. Radics Béla, mint általában megszokott tőle, most is új felállással lepte meg a tiniket. A hazai könnyűzenei élet szereplői­nek fele megfordult Radics mellett, különféle együtte­sekben. Lehet mondani, fél­évenként változik mellette a hagyományos trió másik két tagja — dob, basszus — ám nem változik a zene; a mérv­adó a hatvanas évek végének szupertriói — lásd: Cream, Jimi, Taste etc. Mindeneset­re van ebben a kitartásban valami, ami még mindig ha­tással van a közönségre. Tegnapelőtt a P. Mobil mű­sor hozta az eddigi második vonalbéli bandák közül a legnagyobb sikert. Látnivaló, hogy még mindig a saját, egyéni hangjukat, a mással össze nem téveszthető szerze­ményeket keresik, erre utalt egyik nagyobb lélegzetű, több tételből álló kompozíciójuk, a Honfoglalás. A többi szám vegyes képet mutat, tán úgy lehetne jellemezni őket: két­forintos — tininyelven: bélás- dalok (van egy ilyen című számuk is.) Nos, ezen, illetve ezeken érezni valami sláger­gyanús ízt, és emellett azt is, hogy valamelyest — különö­sen Bencsik Sándor szóló­gitár-játékával — hajlanának a progresszívebb rock felé. Jó lenne ettől a kettősségtől megszabadulni és megtalálni az egyéni hangot, mert ettől eltekintve a hatosfogat kon­certeken a legjobbak közé tartozik a tinik népszerűségi listáján. — st — Komáromi Zoltán felvételei Most jó! (Most jó???) A vologdai szakközépiskola végzett hallgatói a helyi csap­ágygyárban fognak dolgozni Legnagyobb siker... A P. Mo bilnak ágyú is kell hozzá Ott lenn veszik a lapot

Next

/
Oldalképek
Tartalom