Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-20 / 196. szám

a "Képújság 1978. augusztus 20. Ki árulna szövőszéket? it döntő lépés elmaradt őszintén szólva, a dolog tipikus „kis ügynek” lát­szott. Nem lehet kapni szö­vőszéket, no igen, de meny­nyi minden egyéb sem kap­ható — gondoltam, amikor először szóba került a kézi szövök gondja. Aztán „egyre mélyebbre ereszkedve” a bonyodalmas ügy útvesztőiben, éreztem már én magam is, hogy a szövőszékdolog komoly ügy. Elsősorban azért, mert mo­dellje annak a fajta tehe­tetlenségnek, amely kerék­kötője számtalan más ügyünknek. AZ ÖTLET Az egész valamikor nyolc éve kezdődött. Mözsi Szabó István festőművész — akko­riban a fóti gyermekváros képzőművészeti vezetője — azon töprengett, hogy milyen elfoglaltságot találhatna ki szakközépiskolás leányoknak? Olyasmire gondolt, amivel jóltelik a szabad idő, fejlesz­ti a kézügyességet, az ízlést, sőt, nyitva hagyja az utat az alkotókedvnek is. Mindez kü­lönösen fontossá azért vált, mert a szakközépiskolás lá­nyok gyermekfelügyelőnek készültek és leendő neveltjeik is kamatoztathatnák a jól si­került ötletet. Töprengés és több kísérlet után végül a szőnyegszövés­nél állapodott meg Mözsi Szabó István. A dolog még ekkor sem vált egycsapásra egyszerűvé, ugyanis ki kellett találni a célnak megfelelő szövőszéket. A hagyományos, az osztováta típusú helyigényessége, mé­retei és bonyolult technikája miatt nem volt erre a célra megfelelő. Mözsi Szabó István: — Olyan szövőszéken gon­dolkodtam, ami könnyen mozgatható, kis helyen elfér, és amin szőnyeget szőhetünk, nemcsak hímes vásznat. Akko­riban került a kezembe egy német gyermekjáték, egy sál­szövő keret. Ez adta a terv megvalósításához az egyik öt­letet. A másikat a gobelin­szövőszékek álló helyzetű, függőleges felvetésű konst­rukciója.. Ennek a két szék­nek a megváltoztatására több apró módosításra volt szük­ség — mondja, és mindjárt mutatja is a megyei művelő­dési központ szövőszakköré­nek apró szobájában, hogy mit változtatott a nyüstfán, milyen bevágásokat alkalma­zott, és a többi, nyilván egy­szerű technikai fogást, ami­ből, aki nem szőtt még soha (velem együtt) nem sokat ért. Számunkra a lényeg, hogy elkészült az újfajta szövő­szék, és hogy jól sikerült, azt azok a szőnyegek bizonyítják, amiket ezeken készítenek, azóta is. Mözsi Szabó István közben Fótról visszatelepedett szülő­földjére, és magával hozta Szekszárdra az újfajta szövő­székeket is. 1975 őszén, ami­kor elindította a megyei mű­velődési központban a szövő­szakkört, már ezeken a köz­ben még tovább módosított székeken kezdtek el dolgoz­ni, azaz akkoriban tanulni a szakkör tagjai, felnőtt asszo­nyok és férfiak, akiknek idő­közben kedves időtöltésük lett a szövés, sőt, némelyi­küknek még több is. ORSZÁGOS HlRÜ Egy fecske nem csinál nya­rat, de harminc már igen: a szövőszéknek hamarosan hí­re ment. Először csak a me­gyében (azóta már ezzel a szövőszékkel dolgozik egy­egy szakkör Mözsön és Len­gyelben is) aztán Mözsi Sza­bó Istvánt a Népművelési In­tézet megkérte, hogy mutas­sa be a nagy hírű találmányt az ország összes díszítő- művészeti szakreferensének egy tanfolyam alkalmából. Hogy ezek után az ország különféle pontjairól érkez­nek levelek a művészhez, hogy valahogy próbáljon egy, csak egyetlen szövőszéket sze­rezni, nem csoda. Még kevésbé az, ha tudjuk, hogy a fővárosi művelődési házban működő folklórcent­rumban is bemutatkozott ez a szövőszék, és hogy az Ezer­mester két folytatásban kö­zölte házi elkészítésének re­ceptjét... A maga módján a megyei művelődési központ és Mözsi Szabó István is igye­kezett segíteni: manufaktúrát ugyan nem állíthattak be a szövőszék készítésére, de ké­szítettek egy 500 példányos füzetkét, amelyben a szék pontos leírását adták közre. EGY VÁLLALAT KÖZBELÉP A szövőszék ügye egyszer- csak pártfogókra talált. A Szekszárdi Bútoripari Válla­lat bizonyította ezúttal is ki­váló hírét: vállalkoztak rá, hogy elkészítenek nyolcvan darabot ebből a profiljukba alig-alig illeszthető, de idő­közben olyan nagyon fontos­sá vált eszközből. Mözsi Sza­bó István nyomatékosan kér, feltétlenül írjam meg: ifjú Teisz Lőrinc és asztalosbri­gádja bíbelődött a kényes munkával, tulajdonképpen csakis segítőkészségüktől ve­zérelve. A nyolcvan szövőszé­ket a művelődési központ egyébként önköltségi áron vá­sárolta meg: a bútoripari vál­lalat azzal indokolta a meg­lepő olcsóságot, hogy ők a maguk módján, így támogat­ják a közművelődést... Míg a nyolcvan szék ké­szült, más is történt: a nagy szövőszékínség híre eljutott a TRIÁL-hoz is. A legjobbkor mert éppen olyan játékot kerestek, amely megoldaná a nagyobb lányok szabadidős foglalkoztatását. (Ott va­gyunk, ahol elindultunk — mondhatja az olvasó.) Már éppen Ausztriába kér szültek, hogy onnan hozzanak be valami szövőszékfélét, amiről a szemtanúk azt állít­ják, hogy komolytalan jószág, ráadásul drága, ráadásul va­lutáért. Kézenfekvőnek tűnt az ötlet: inkább a komoly, in­kább az olcsóbb, inkább a hazai, azaz rendeljenek a szekszárdi vállalattól szövő­széket! A Népművelési Intézet el is kérte a módszertani le­írást, meg is indult a levele­zés a TRIÁL-lal. Úgy tűnt nekik is tetszik ez a meg­oldás. A bútoripari vállalatnak mindössze annyi kérése volt, hogy a megrendelést még az idei év első félévében, leg­később augusztusig adják le, mert különben nem tudják a jövő évi termelési tervbe be­építeni a nevezetes szövő­széket. Augusztus második hetében érdeklődtünk Bus Ambrus igazgatónál, mi történt. A válasz rövid volt: semmi. A TRIAL ahogy mondani szok­ták: a fülét sem mozgatta. TANULSÁG Igény van, gyártó van, csak a kettő közötti összekö­tőszerepre nem vágyik az il­letékes. Nincs más megoldás, mint illetékes — azaz keres­kedelmi szerv — után kell nézni. De ki nézzen utána? Néhány ábra — a sok közűi — szőnyegszövőszék barká­csolásához, a művelődési központ kiadványából. Ugye ért­hető, ha inkább megvennék, mint maguk készítsék a szö­vőszéket a szőni vágyók...? Mözsi Szabó István kitalál­ta és megszerettette a széket, azt hiszem, ez éppen elég egy művészembertől. A vál­lalat elkészítette a prototí­pust, és nagyvonalúan, a közművelődés érdekeit szem előtt tartva, vállalta a továb­bi gyártást is. Az emberek Tolnában és az országban egyre többen szeretnének szőni ilyen, a sarokba beál­lítható és onnan bármikor elővehető alkotmányon, amellyel szépséges festése­ket készíthetnek. De hát ők sem állhatnak be ennek az ügynek az intézé­sére. így hát nem lesz szövő­szék? VIRÁG F. É. görög mitológia máig buzogó forrás, istenei, történetei ■ ■ nélkül el sem tudnánk képzelni életünket. Szavak, fo­galmak ivódtak be a köztudatba, még a görög ábécé is Ifii'üi"-! külön értelmet kapott, így beszélünk deltáról (Duna- delta, szekszárdi delta), azt mondjuk, valaminek az alfája, vagyis az alapja, s ha hozzátesszük az ómegát is, akkor va­laminek a teljességéről beszélünk, vagy átvitt értelemben, mint Babits versében: Én vagyok az alany és a tárgy, jaj én vagyok'az omega, s az alfa. A tudományos nyelvben is nél­külözhetetlen, a fizikában különböző mértékegységet jelente­nek a görög ábécé betűi, de beszélünk béta-, vagy gamma- sugárzásról is. A mitológiával sincs másképp. Elektra története évezre­dek óta visszatérő témája az irodalomnak, Heraklész hős­tetteit, Odüsszeusz csalafinta történeteit, legalábbis a sziré­nekkel, mindenki ismeri, Léda és a hattyú, Iaszon és az aranygyapjú, vagy éppen a szép Heléna története szerves ré­sze az általános műveltségnek. De talán a legismertebb mi­tikus alak Prométheusz, akiről Petőfi így dalolt: Prmttaz története Ott fekszik, mint egy új Prométheusz, Évezred óta a bilincsbe-vert nép, És rágja máját a saskeselyű, És vérzi lábát és kezét a lánc. A mitológia egy nép hitregéinek összessége, azoknak az ősi történeteknek ^ sorozata, amelyek történetük kezdetén alakították ki világképüket. A mítoszok üzenetek az ősidőből, a történelmileg ellenőrizhetetlen korokból, amikor mesék, hiedelmek magyarázták a világegyetem összefüggéseit, jelen­ségeit. Néha, mint a mi esetünkben is, töredékes, hiányos ez a világkép, csak egyes elemei maradtak fenn (Hadúr, Ár­mány, vagy helynevekben Oltárkő. Pogányvár, Boldogasz- szonyfa, stb.), máskor, mint a görögök esetében, szinte min­den részletét ismerjük, sőt rekonstruálni lehet kialakulásuk, fejlődésük egyes állomásait is. Igaz, a görög mitológia tudo­mányos kutatása korán, már a hellenisztikus kor elején (i. e. IV—III. század) megkezdődött, s olyan jeles művelői voltak, mint Apollodórusz, akinek Bibliothéké című műve nemrég jelent meg magyarul, vagy Partheniosz, Liberális, Lactantius, hogy csak néhány nevet említsünk. A mitológia két legjele­sebb magyar tudósa Trencsényi-Waldapfel Imre, aki sokat fordított is. és Kerényi Károly, akinek Mitológiája a közel­múlt igazi könyvsikere volt. A mitológia tehát tudomány, mégsem szabad azt gondol­nunk, még a görögök esetében sem, hogy egységes rendszer, amelyben minden egyértelmű. Főleg az istenek genealógiájá­nál számos változatot ismerünk, ami azt mutatja, hogy nem egyszerre és egy időben, hanem különböző helyen, különböző forrásokból alakultak ki az őstörténet egyes elemei, s ez ma­gyarázza azt is, hogy néha bizonyos szereplők felcserélődnek, máskor a történetet új fordulatok tarkítják, de épp ezekkel a variánsokkal válik teljessé a mitológia. A következőkben az egyik legismertebb mitikus alak, Prométheusz történetet mondjuk el, abból az alkalomból, hogy Szekszárdon felállították és ma avatják Varga Imre kitűnő szobrát. A megyeszékhelyen sok nézője volt annak a nagy munkának, ami a szobor körüli park kialakításával járt, a szobor felállítását is sokan végignézték, s olyanok is voltak, akikben felmerült a kérdés: mit jelképez a figura?? Erre igyekszünk a következőkben választ adni. MITOLÓGIA — 16 ÉVEN FELÜLIEKNEK A görög ember sosem volt biztos a dolgában, már ami az égi és földi kapcsolatokat illeti. Ha az úton egy koldussal ta­lálkozott. két eset volt lehetséges: az illető vagy valóban koldus, vagy az álruhát öltött Pállasz Athéné, esetleg egy másik isten. S ezzel már a görög mitológia lényegénél va­gyunk, mert egük tele volt derűs istenekkel, akik semmiben sem különböztek a városállamok derék polgárától, beleértve meglehetősen szabados erkölcsüket is. Mert Zeusz, a főisten igazán nem szűkölködött emberi, sőt nagyon is emberi tulaj­donságokban, főleg ami a nők iránt érzett vonzalmát illeti. A legismertebb történet Amphitrüónról szól, Alkeos király fiáról, akiről Moliére is, Kleist is kacagtató komédiát írt. A történet elég harciasán kezdődik. Amphitrüón megölte fe­leségének, Alkménének apját, ezért Thébába kellett menekül­niük, ahol Kreon fogadta be őket. Az ember most azt hinné, hogy a gyilkosság miatt az ég bosszúja szállt Amphitrüón fejére, de erről szó sincs. Zeusznak egyszerre megtetszett Alkméne, s olthatatlan vágy gerjedt szívében. Ezért tehát midőn Amphitrüón hadba szállt, a férj alakját vette magára, így kopogtatott be a mit sem gyanító Alkménéhez. De adjuk át a szót Apollodórosznak: „Zeusz az éjszakát háromszorosára nyújtva együtt hált Alkménével. Majd megérkezett Amphit­rüón, s amikor észrevette, hogy felesége nem túlságosan örül neki, faggatni kezdte, mi baja, Alkméné azt felelte, hogy már előző éjszaka is együtt hált vele, hiszen akkor érkezett. Amphitrüón végül is Teiresziasztól tudta meg, hogy Zeusz együtt hált Alkménével.” Az isteni jutalom azonban nem maradt el. Alkméné ik­reket szült, az egyik a Zeusszal töltött nászból jött a világra, s Héraklész néven ismerjük, a másik Amphitrüón fia, Iphiklész. * (Folytatjuk) CSÁNYI LÁSZLÓ Antik-szerelem. Pablo Picasso rajza Ovidiushoz. ( Orpheusz és Euridiké. V. századi görög munka római másolata.

Next

/
Oldalképek
Tartalom