Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-08 / 185. szám

U KÉPÚJSÁG 1978. augusztus 8. Moziban Előkelő alvilág A paksi moziban vetített olasz film„ az Előkelő alvi­lág — nem új. Avultságát elsősorban nem készítésének időpontja jelzi (1976-ban szinkronizálták magyarra), hanem a tartalma. Bűntény bűntény hátán torlódik a filmben, s a<külön- böző eseteket a nyomozást vezető Grimaldi felügyelő személye fűzi össze, ö az, aki rájön arra a közhely- szerű igazságra, hogy kétféle alvilág létezik: a szegényeké és a gazdagoké. Egy percig sem vitás, melyik a nagyobb gazemberség. Katona József szállóigévé lett sorai a Bánk bánból, rendkívül tömören vonják le az igazságot: „...aki száz meg százezret rabol, bí­rája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kény- szerített." Az „Előkelő alvilág” című film egyszerre akart az izgal­mas krimi és a társadalmi dráma követelményeinek megfelelni. Ez önmagában helyes' is, hiszen nem árt, ha a keserű orvosságot édes be­vonattal árusítják. Az sem törvényszerű, hogy a fordu­latos krimicselekmény föl­eméssze a gondolatiságot. Példának okáért Shakespeare színpadán bőséggel hevernek a hullák, de a krimivázra a világirodalom remekművei épültek. Persze túlzott elvárás, sőt illetlenség is egy tömeg- fogyasztásra készült filmen klasszikus irodalmi értékeket számonkérni. Mérettessék meg tehát a saját kategóriá­jában! Az olasz arisztokrácia rom­lottságáról, kiégettségéről nem ez az első tudósítás. Sokkal régebben beszámolt már róla Fellini az „Édes élet” című filmjében. Az egy­két évvel ezelőtt játszott em­lékezetes angol film, a „Fel­ső tízezer”, szintén azt bizo­nyította, hogy a feudaliz­musból ittrekedt osztály, az arisztokrácia régen túlélte már önmagát. Vagyis mind­az, amit az „Előkelő alvilág” elmond erről a dúsgazdag csillogó, de erkölcsében bomló társadalmi osztályról — nem újdonság. Gyakran hallottunk, olvas­tunk a dél-olaszországiak nyomoráról is, az északi ipar­városokban megélhetést ke­reső szegényekről. Csak ép­pen elmaradottságuk és a szülőföldhöz való kötődésük nem ilyen tanmeseszerűen került elénk, mint a Romoló Guerrieri rendezte filmben. A főszerepet alakító Enrico Maria Salerno azonban ki­tűnő színész, az ő tolmácso­lásában a banális gondolatok is hitelt nyernek, az ő sze­replése egyértelműen emeli az „Előkelő alvilág” színvo­nalát. Az idő múlása nem tett jót ennek a filmnek. Azóta az Aldo Moro-ügy kapcsán az egész világ meggyőződhetett az olasz valóság kegyetlen­ségéről. Ez a „felvilág” sok­kal súlyosabb problémát je­lent valamennyi előkelő és kevésbé előkelő alvilágnál. KOVÁCS MÁRIA Kossuth-könyvek Pártmunkások kézikönyve Ismét megjelent a Párt­munkások kézikönyve, a har­madik átdolgozott kiadás vál­tozatlan utánnyomásaként. Szinte minden megtalálható ebben a kis könyvecskében, amire nem csupán az alap­szervezetek vezetőségének, de a párttagoknak is szükségük van. A keresletre mi sem jel­lemzőbb, mint hogy már ne­gyedik alkalommal hagyja el a nyomdát. A már párttagoknak úgy­szólván kötelező mindazt tudni, amit ebben a könyv­ben összefoglaltak a szer­kesztők, de a jövendő párt­tagok is haszonnal forgathat­ják, különösen abban az eset­ben, ha egyébként nem vesz­nek részt sem előkészítő tan­folyamon, sem pedig szerve­zett pártoktatásban. Nézzünk ízelítőül néhány címszót. A taggyűlés, az alap­szervezeti vezetőség, a titkár feladata, hatásköre. Az alap­szervezetek és az irányító pártszervek kapcsolata. A munka tervezése, a párthatá­rozatok előkészítése, végre­hajtásuk megszervezése és ellenőrzése. A fegyelmi mun­ka, ügyviteli, a gazdasági, az ideológiai élet feladatai. A kézikönyvön kívül, amelynek tartalma az év minden szakában aktuális, megjelent a kiadónál egy négy plakátból álló tömb, augusztus húszadikára. Párt- szervezetek, vállalatok, in­tézmények és magánszemé­lyek is megvásárolhatják. I. Könyv Nagy emberek gyerekeinek sorsa ritkán szerencsés. Óriások mögött könnyen epigonnak érezheti magát bárki, és ami legalább ennyire kellemetlen, így véle­kedhetnek róla a kortársak is Az NDK-beli Harald Wessel nagyon sajátos formát választott annak érdeké­ben hogy hősét (hősnőjét) közelebb hozza az olvasó­hoz. Marx Károly Eleanor lányának életét nyomozva, tevékenységének minden állomásáról levelet írt egy Lukrécia nevű tanárnőnek, egykori nagy szerelmének. Ezen az első pillanatban mosolyogni is lehetne, hiszen a levélregények kora éppúgy lejárt mint a régi nagy szerelmeké. Ahogy azonban az olvasó a több mint négyszáz oldalas kötetben előre halad, egyre érdeklő, dőbbé válik. Legyünk őszinték, elsősorban nem a Tussy bece­nevű Marx lány érdekli, noha ő minden tiszteletet és megbecsülést megérdemel. Maga a két szellemóriás. Marx és Engels. Utóbbinak szinte valószerűtlen segítő­készsége barátja és barátjának családja iránt. Engels jómódú volt, Marx egész életében krajcáros gondokkal és rossz egészségi állapotával küzdött. Magánéletében tragédia követte a tragédiát gyerekei és unokái sorra haltak meg. „A tőke” szinte elképzelhetetlen körülmé­nyek közt, alig fűthető és még kevésbé világítható, szűk lakásokban született.- A lány — Tussy — mindennek ellenére egy mindig mosolygós, tréfára és kirándulások­ra egyaránt kész apa mellett nőtt fel, akinek óriási egyénisége egész rövid életére kihatott. Az olvasó Harald Wessel jóvoltából a múlt század hetvenes—nyolcvanas évei születő munkásmozgalmá­nak szinte minden műhelytitkával megismerkedhet. Ennek a mozgalomnak Tussy állandó és nagyon tévé. kény szereplője volt. Kitűnő szónok, jó tollú újságíró, számos országban előadó körutakat tevő agitátor és az angliai szakszervezeti mozgalmak egyik megalapítója. Ezenkívül a női egyenjogúság előharcosa, aki a fülledt viktoriánus korban a maga életén is bizonyította elveit. Élete tragikusan zárult alig több mint negyvenévesen öngyilkos lett. öngyilkossága keserű logikával követ­kezik a korból és a körülményekből, valószínűleg töb. bet vállalt, mint amennyit viselni tudott. De az, amit, és ahogyan vállalt, egymagában is a munkásmozgalom története nagy alakjává teszi Marx legkedvesebb lá­nyát. A kötet végére érve az olvasó egyre inkább mél­tányolja Harald Wessel kissé sajátos szerkesztési mód­ját és olykor- bőbeszédű stílusát js. A kötetet a Kossuth Kiadó jelentette meg. gazdag fényképillusztrációkkal. ORDAS IVÁN Félidőben a szabadtéri játékok Félidejéhez érkezett a sze­gedi szabadtéri játékok idei programja. Eddig nyolc elő­adást tartottak a Dóm téri óriásszínpadon. Erkel Hunya­di László című operája, Katona József Bánk bán-ja * és a Magyar Állami Népi Együttes műsora több mint 40 000 embert gyönyörköd­tetett. A játékok vasárnapi elő­adásának és az ünnepi he­tek más rendezvényeinek megtekintésére az ország minden részéből mintegy 100 különautóbusz vendégeit fo­gadták. Népes turistacsopor­tok érkeztek külföldről is, Megteltek a szállodák, a kempingek, a fizetővendég­szolgálat szálláshelyei. Bánifi nemzetiségi nap Mintegy tízezren voltak kí­váncsiak vasárnap az immár hagyományossá vált bánki nemzetiségi nap eseményeire, amelyeket ötszáz népviselet­be öltözött néptáncos szín­pompás felvonulása vezetett be. A Bánki-tó vízi színpadá­nál megrendezett nemzetisé­gi nagygyűlést követően 14 együttes mutatta be műsorát Jártas-költés vőlegény A Zalaegerszeg melletti Egervár műemlék várkas­télyában nyári játékokat rendeznek. Képünkön: Andresz Kati és Pécsi Ildikó, Bartsai László Jártas- költés vőlegény című játékában. (Képtávírónkon érkezett.) TV-NAPLÓ Boldogság A század második felének legnagyobb irodalmi meglepetése Mihail Bulgakov volt, akinek a Turbin család napjai című drámáját ugyan éveken át játszot­ták Moszkvában, de világhírnévre csak A Mester és Margarita című regényének megjelenése után jutott. Bulgakov ekkor már nem élt, nagyon fiatalon, még 1940-ben meghalt. Sorra ismertük meg maradandó alkotásait, köztük színpadi műveit, melyek közül most kettőt filmesített meg a tv. A Boldogság és az Iván, a rettentő (a hé­ten láthatjuk ezt) szorosan egybe tartozik: az elsőben Rein mérnök csodálatos találmánya a boldog jövőbe röpíti utasait, a másodikban Tyimofejev feltaláló ma­sináján Rettenetes Iván udvarába lehet utazni. Bulgakov vidám szatírát ír a XXIII. századba rop. pent hőseiről, de ez a harsány tréfa azért nem önma- ■ gáért van s tanulságát talán így lehet összefoglalni: ha kicsinyesek és értetlenek vagyunk, nem is álmodoz­hatunk a XXIII. század boldogságáról, s akkor a derék Rein mérnök találmánya is csupán rendőri ügy. Jó az előadás, jók a szereplők is, a mindig kitűnő Haumann Péter, Kottái Róbert, Garas Dezső. így is hat, ebben a tálalásban, pedig Várkonyi Gábor, aki a forgatókönyvet írta és rendezte a darabot, nem tett egyebet, mint megfilmesítette a színpadra szánt szö­veget. Pedig többet is tehetett volna, hiszen keze ügyé­ben volt a film minden lehetősége, s a fanasZtikus tör­ténet kikívánkoznék a színpad szükségszerűen szűkre szabott lehetőségei közül. Az is kár, hogy kihagyta Rettegett Iván cár jelenetét, s így a befejezés komikusán csorbult: a fontoskodó rendőr épp azért viszi el a mér­nököt, mert gépével föltámasztotta a cárt. De így is jól mulattunk, s érdeklődéssel várjuk a második Bulgakov-darabot. Negyedik forduló Felvidéki Judit részben írta is első filmjét, a Ne­gyedik fordulót, s így kettős szerepben mutatkozott be. A bemutatkozás nem sikerült, a Negyedik forduló rossz film, sőt, nagyon rossz film. Kár lenne udvariaskodni: a rendező pillanatnyi feszültséget sem tudott terem­teni, ásító unalom áradt filmjéből, mely egyedi sorso­kat mesél el, anélkül, hogy az általános fölé tudná emelni őket. S ezen az- sem segít, hogy önéletrajzi ele_ mekkel szőtte át a történetet, ha ugyan történetről le­het beszélni, mert egyetlen szituáció ábrázolásáról van szó, olyan szituációról, amellyel alig tudunk mit 'kez­deni. A Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakára jelentkezettek várják a felvételi vizsga eredmé­nyét, s egy házibuli keretében latolgatják az esélyeket. Közülük ketten (s mi is) tudják, hogy őket vették fel, a többi nem. Hát ez egy drámához kevés. Nem is ke­rekedik ki belőle semmi, pedig úgy látszik, az élet meglepő fordulatokkal szolgál. Itt van pédául egy vég­zett orvos (!). aki filmrendező szeretne lenni. Engem például inkább az érdekelne, hogy vele is komolyan tárgyalnak a felvételi bizottság tagjai? S ha igen hát ezt kellene motiválni, mert végzett, komoly orvosok azért mégsem szoktak felcsapni filmesnek. De erről sincs szó, másról sem. Az eredményt várók izgalmából mit sem érzünk, még azt sem, hogy valóban izgulná­nak. A főszerepeket főiskolások játszották, s szívesen megjegyeztük volna' egyik-másiknak a nevét. De eb­ben a filmben nem lehetett megállapítani hogy kiben milyen tehetség lakozik. CSÄNYILÁSZLÓ Rádió Sirius kapitány és a többiek Már jó ideje igyekszem kikerülni a tv andalító ha­tása alól. Ez irányú tevé­kenységemet az utóbbi hetek műsorai jócskán megkönnyí­tették. Ettől függetlenül (családpolitikai okokból) rendszeres hallgatója va­gyok az Esti mesének. Éppen ezért is végeztem egy kis magán közvéleménykutatástr azt kitudakolandó, hogy a talán egyetlen verhetetlen népszerűségű, bár szerintem rengeteg kritikára érdemes; tv-műsornak lehet-e egyálta­lán ellenlábasa a rádióban. A helyzet megnyugtató. Elég csak a múlt heti műsort végigböngészni, és az ember szinte elképesztő gazdagság­gal találkozik. ízelítőül: me­sejáték óvodásoknak, kórus­művek Weöres Sándor ver­seire, Fekete István regénye folytatásokban, Grant kapi­tány gyermeke^ ugyanígy, Tamási Áron mesejátéka, Si­rius kapitány haragszik kü­lön a Kossuth, és külön a Petőfi hullámhosszán. Utób­bin minden este „Jó estét!” címmel mese. Falun élő atyafiságom rendszeres rádióhallgató. Abból a meggondolásból, hogy az nem rontja a szemet, a műsor változatos és jó. „Háttér” rádiózás tagadha­tatlanul létezik, noha üdvös­nek nem mondható. Háttér tévézés már bajosabb. Ilyen és még sok más meggondo­lásból nem aggódok túlságo­san azért, hogy a gazdag gyerekműsor netán hallgató­ság nélkül szállna el az éter­ben. Azt mégis szeretném tudni, hogy vajon a rádió adta nevelési lehetőségekkel mennyire élnek az óvodák­ban. Remélem bőségesen. O. I. „Munkában” a milliomoscsemete

Next

/
Oldalképek
Tartalom