Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-31 / 205. szám
6 "Képújság 1978. augusztus 31. Rajt a Botond- kupában Mint arról már korábban beszámoltunk, a Bonyhádi Botond SE tíz csapat részvételével nagyszabású kosárlabdatornát rendez. A Bo- tond-kupa háromnapos küzdelemsorozata a ma délután, 15.30-kor sorra kerülő ünnepélyes megnyitót követő hat mérkőzéssel kezdődik Bony- hádon a városi tornacsarnokban. A résztvevő tíz női együttest a rendezők két csoportba osztották be. A csoportokon belül körmérkőzéseket vívnak a csapatok, majd a torna utolsó napján, szombaton a két csoport azonos helyezettjei egymás ellen döntik el a végső helyezések sorrendjét. Az „A” csoportban a Pécsi Sportiskola, a BKV Előre, a NIKE Fűzfő, a MAFC és a Bonyhádi Botond, míg a „B” csoportban a Zalaegerszegi TE, a Komlói Bányász, a Pécsi Postás, a Kecskeméti SC és a Bajai Tanárképző együttese szerepel. A bajnokság rajtjára történő felkészülést segítő, rangos mezőnyű torna keretében huszonöt mérkőzés szemtanúi lehetnek a sportág szurkolói. A ma délutáni mérkőzések időrendje: 15.45: MAFC— BKV Előre. 16.35: Kecskeméti SC—Komlói Bányász. 17.25: Bonyhádi Botond—NIKE Fűzfő. 18.10: Bajai TK—Pécsi Postás. 19: Pécsi Sí— BKV Előre. 19.45: Zalaegerszegi TE—Komlói Bányász. A mérkőzéssorozat szeptember elsején nyolc órától folytatódik, ezen a napon az utolsó csoportmérkőzést 19.40-kor rendezik. Szombaton nyolc órától döntők, az ünnepélyes eredményhirdetésre 12.15-kor kerül sor. Ma délután Sz. Dózsa-FTC öregfiúk mérkőzés A ma délután 16.30-kor kezdődő Szekszárdi Dózsa— Ferencváros öregfiúk labdarúgó-mérkőzésen búcsúztatják el az aktív labdarúgástól visszavonult dr. Freppán Miklóst, a Dózsa játékosát. A Ferencváros öregfiúk-csapa- tában Géczi, Gulyás, Albert, Borsos, Dalnoki, dr. Dékány, Mátrai, Novák, dr. Fenyvesi, Karába, Fenyvesi II., dr. Juhász, Gerendás, Havasi, Lá- posi, Ombódy, Orosz, Thó- mann és Vilezsál is pályára lép. A vendéglátó Szekszárdi Dózsa öregfiúk-együttesének keretét az 1972. évi NB Il-es bajnokcsapat labdarúgói alkotják. A keret tagjai: Csordás, dr. Freppán, Gellér, Hegedűs, Jferabek, Kalász, Kálmán, Korner, Lelovics, Licker, Lipovszky, Micskó, Török, Vábró és Zielbauer. A nagy érdeklődéssel várt találkozón Wottava Tibor, egykori FIFA- játékvezető bíráskodik. így látja a szövetség vezetője Emelkedett a női bajnokság színvonala Labdarúgás Járási bajnokságok sorsolása A megyei kézilabda-szövetség elnöksége értékelte az 1978. évi megyebajnokságban eddig lejátszott mérkőzések tapasztalatait, a szakmai munka alakulását, a tervezett feladatok időarányos végrehajtását. Ezekről beszélgettünk Taksonyi Istvánnal, a szövetség vezetőjével. — Hogyan értékeli a szövetség a megyebajnokság színvonalát és a fegyelmi helyzetet? — A bajnokság eddigi mérkőzésein nem történt kirívó sportszerűtlenség. Azért hangsúlyozom a sportszerűséget, mert a bajnoki cím sorsa még sem a nők, sem a férfiak mezőnyében nem dőlt el. Megítélésünk szerint a női bajnokságban színvonal-emelkedésről beszélhetünk. Ennek tudható be, hogy a tavaly ezüstérmes Bony- hád, valamint a bronzérmes Szedres ezúttal szoros küzdelmet folytat- a legjobb nyolc közé jutásért. Különösen örvendetes á Dalmandi MEDOSZ és a Gyönki Gimnázium csapatának előrelépése. A mözsiek bizonyultak az idén a bajnokság meglepetéscsapatának. Rendezték soraikat, s egyszeriben a bajnoki aranyérem egyik várományosává léptek elő. Esélyeiket növeli, hogy hazai pályán fogadják a jelenlegi listavezető és évek óta bajnokságot nyerő Simontornyai BTC-t. I — A férfiaknál viszont már a mözsiek állnak a táblázat élén — vetettük közbe. — Igen. A férfiak mezőnyében immár második éve. hogy három bajnokesélyes van, a végső helyezés várhatóan most is csak az utolsó fordulóban tisztázódik. A Szekszárdi Spartacus, a Hő- gyész,, és a Mözs vív külön harcot. A mözsiek fiatal játékosai Szászi János vezetésével, úgy tűnik, az idei évre érnek be, első számú esélyesként várják a soron következő mérkőzéseiket. Kellemes színfoltja a bajnokságnak az újonc Nógrádi SE szereplése A Honvéd-csapat lelkes, lendületes játékával eddig valamennyi ellenfelét „megszorongatta". A nagy múltú Simontornyai BTC viszont leginkább csak a túlzott, kemény játékával hívta fel magára a figyelmet. A Paks és a Dunaföldvár teljesítménye eddig elmaradt a várttól. Nem megfelelő az NB II-ben szereplő dombóváriak utánpótlása sem. — A bajnokság színvonala szoros függvénye az edzők szakmai munkájának az edzésszámok alakulásának és azok intenzitásának. — Ezen a területen ha kis mértékben is, de javulás történt. A TS kihelyezett edzői tagozatán 1978-ban öt edzőnk végzett. A csapatoknál dolgozó edzők részére a játékvezetők nyári továbbképzésével egyidőben közös tanácskozást rendeztünk. Azon jogMinden gólért keményen kell megküzdeni gal merült fel az eddiginél sokoldalúbb tájékoztatás igénye. Ennek megoldása az edzőbizottság feladatát képezné. A bizottság vezetésére Tuba Gyula szakmailag és emberileg is alkalmas, munkahelyi elfoglaltsága azonban nem teszi lehetővé számára az ez irányú feladatok maradéktalan végrehajtását. Szövetségünk legnagyobb gondja, hogy megfelelő személyeket találjon az edzőbizottságba. — Sokat vitatott téma a játékvezetők működése. — A játékvezető-bizottság helyzete kedvezőbb. Több olyan játékvezetővel rendelkezünk, akik a nagyobb feladatok megoldására is alkalmasak és társadalmi munkát is vállalnak. A távlati utánpótlást azonban nem látom biztatónak. Kevés az olyan fiatal, aki a játékvezetést hosszú távon is vállalja. Félő, hogy a jövő évben érvénybe lépő új játékvezetői díjak sem eredményeznek túlzott vonzerőt. A csapatoktól várjuk a segítséget az utánpótlás biztosításában: az aktív játéktól visszavonult versenyzők játékvezetőkként szolgálják e népszerű sportág fejlődését. Eddig is és a jövőben is támogatjuk előrelépésüket, az NB-s osztályba történő feljutásukat. — Hogyan értékelik az ifjúsági bajnokságot? — Az utánpótlás-bajnokságunk korhatára a kiválasztási központ igényeivel van szinkronban. A bajnokság eddigi mérkőzései, a megyeválogatott pécsi szereplése, valamint a bonyhádi serdülő- edzőtábor tapasztalatai alapján azt mondhatom, hogy sok tehetséges játékossal rendelkezik megyénk. Általános vélemény azonban, hogy ezeknek a fiatal játékosoknak az előképzettsége meglehetősen hiányos. Talán az anyagiak hiánya okozza, hogy az ifjúsági bajnokságban szereplő csapataink közül nagyon kevésnél alkalmaznak csak a fiatalok felkészítésével foglalkozó edzőket. Az utánpótlás nevelésében tapasztalható hiányosságnak ez az elsődleges oka. Az előrelépést az szolgálja, ha az egyesületek megértik, áldozatvállalás nélkül hosszú távon nem biztosított a szakosztályok fejlődése. Csak az olyan felnőtt játékosoktól lehet sikert várni, akik fiatal korban megfelelő alapképzésben részesülnek. Nagyon lényeges továbbá, hogy az egyesületek és az iskolák közötti kapcsolat megteremtődjön. — Mit vár a bajnokság folytatásától? — Minden eddiginél szorosabb küzdelem várható a bajnokság hátralévő fordul lóiban. Ezt nemcsak a jobb helyezések elérése indokolja. A versenykiírás értelmében ugyanis csak az első nyolc között végzett csapat szerez jogot az 1979. évi megyebajnokságban való szerepléshez. A többiek a jelenlegi járási bajnokságban szereplő együttesekkel kiegészülve jövőre a megyei B osztályú bajnokságban játszanak. Rontotta a bajnokság morális színvonalát, hogy néhány egyesület a bajnokság elején, illetve menet közben visszaléptette csapatát. Reméljük, a jövőben a megyei B osztály megfelelő előiskola lesz a magasabb szintű versenyzési forma kialakításának — mondta a megyei szövetség vezétője. Felfedezték Domborít A volános serdülők edzőtábora Az átszervezett NB Il-es labdarúgó-bajnokságban két Volán-csapat indul, a Volán SC már „törzsgárdatag”, ám a 22-es Volán SE újonc, most lépett „felsőbb osztályba”. Ez természetesen nemcsak a felnőttcsapatokra ró az eddiginél nagyobb kötelezettséget, hanem az utánpótlás együttesekre is. Az I. számú serdülőcsapat a nagy-budapesti bajnokságban a harmadik helyen végzett, a következő idényben azonban már nagyobb képességű vidéki együttesekkel mérik össze erejüket, szeptember 3-án például a Sa- bariával. Ezért foglalkoznak az eddiginél intenzívebben a felkészüléssel. A csapat életében első ízben edzőtábort szerveztek. Hosszas keresgélés után — vagy tucatnyi helyet néztek meg, ami vagy nekik nem volt megfelelő, vagy az ottani tanács és a KÖJÁL — indokoltan — nem adott engedélyt — találták meg Domborít. Solti Ákos edző lejött „terepszemlére”, segítséget kért és kapott az itteni, 11-es Volántól, és a „felfedezés” után négy napra már itt is táboroztak, a Hullám kempingben a fiatalok. Valameny- nyien — mind a huszonhármán —, első ízben jártak Domboriban és véleményük egyöntetűen az, hogy érdemes volt idejönni, jól sikerült a választás. A napi program igen kötött volt, ahogy egy edzőtáborban kell, ám az elméleti oktatáson és az edzésen — amit a kemping melletti pázsiton végeztek — kívül „belefért” a fürdés is. És természetesen a szabad idő nagy részét is a strandon töltötték. Táborozásuk a múlt héten ért véget, eredménye minden bizonnyal a rövidesen kezdődő mérkőzéssorozaton bizonyítódik. TAMÁSI Szeptember 3: Simontor- nya—Ozora, Gyönk—Szakály Tolnanémedi—Magyarkeszi, Fürgéd—Tamási MEDOSZ. Iregszemcse szabad. Szeptember 10: Magyarkeszi—Fürgéd, Szakály—Tolnanémedi, Ozora—Gyönk, Regszemcse—Simontornya, Tamási szabad. Szeptember 17: Gyönk— Regszemcse, Tolnanémedi— Ozora, Fürgéd—Szakály, Tamási—Magyarkeszi, Simontornya szabad. Szeptember 24: Szakály— Tamási, Ozora—Fürgéd, Regszemcse—Tolnanémedi, Simontornya—Gyönk, Magyarkeszi szabad. Október 1: Tolnanémedi— Simontornya, Fürgéd—Regszemcse, Tamási—Ozora, Magyarkeszi—Szakály, Gyönk szabad. Október 8: Ozora—Magyarkeszi, Regszemcse—Tamási, Simontornya—Fürgéd, Gyönk—Tolnanémedi, Szakály szabad. Október 15: Fürgéd— Gyönk, Tamási—Simontornya, Magyarkeszi—Regszemcse, Szakály—Ozora, Tolnanémedi szabad. Október 22: Regszemcse— Szakály, Simontornya—Magyarkeszi, Gyönk—Tamási, Tolnanémedi—Fürgéd, Ozora szabad. Október 29: Tamási—Tolnanémedi, Magyarkeszi— Gyönk, Szakály—Simontornya, Ozora—Regszemcse, Fürgéd szabad. PAKS Szeptember 3: Nagydorog II—Kajdacs, Bölcske—Duna- kömlőd, Pálfa—Madocsa, Dunaföldvár—Pusztahencse. Dunaszentgyörgy—Németkér. Szeptember 10: Dunaköm- lőd—Nagydorog II., Madocsa —Bölcske, Pusztahencse— Pálfa, Németkér—Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy—Kajdacs. Szeptember 17: Nagydorog II.—Madocsa, Bölcske—Pusztahencse, Pálfa—Németkér, Dunaföldvár—Dunaszentgyörgy, Kajdacs—Dunaköm- lőd. Szeptember 24: Pusztahen- cse-^Nagvdörög II., Németkér—Bölcske, Dunaszentgyörgy—Pálfa, Dunaföldvár —Kajdacs, Madocsa—Duna- kömlőd. Október 1: Nagydorog II.— Németkér, Bölcske—Dunaszentgyörgy, Pálfa—Dunaföldvár, Dunakömlőd—Pusztahencse, Kajdacs—Madocsa. Október 8: Dunaszentgyörgy—Nagydorog II., Dunaföldvár—Bölcske, Kajdacs —Pálfa, Németkér—Dunakömlőd, Pusztahencse—Madocsa. Október 15: Nagydorog II.— Dunaföldvár, Bölcske—Pálfa, Madocsa—Németkér, Dunakömlőd—Dunaszentgyörgy, Kajdacs—Pusztahencse. Október 22: Pálfa—Nagydorog II., Bölcske—Kajdacs, Dunaföldvár—Dunakömlőd, Dunaszentgyörgy—Madocsa, Pusztahencse—Németkér. Október 29: Nagydorog II— Bölcske, Dunakömlőd—Pálfa, Madocsa—Dunaföldvár, Pusz- - tahencse—Dunaszentgyörgy, Németkér—Kajdacs. SZEKSZÁRD Szeptember 3: Szekszárdi ÁG—Báta, Tengelic II.—Kötesd, öcsény—Harc, Sz. Dózsa II.—Alsótengelic, Szedres—Alsónána, Sióagárd szabad. Szeptember 10: Alsónána— Sz. Dózsa II., Alsótengelic— őcsény, Harc—Tengelic II., Kölesd—Szekszárdi ÁG, Báta—Sióagárd, Szedres szabad. Szeptember 17: Sióagárd— Kölesd, Szekszárdi ÁG— Harc, Tengelic II.—Alsótengelic, öcsény—Alsónána, Sz. Dózsa II.—Szedres, Báta szabad. Szeptember 24: Alsónána— Tengelic II., Alsótengelic— Szekszárdi ÁG, Harc—Sióagárd. Kölesd—Báta, Szedres—öcsény, Sz. Dózsa II. szabad. Október 1: Báta—Harc, Sióagárd—Alsótengelic, Szekszárdi ÁG—Alsónána, Tengelic II.—Szedres, Öcsény— Sz. Dózsa II., Kölesd szabad. Október 8: Alsónána—Sió- ^ agárd, Alsótengelic—Báta, Harc—Kölesd, Sz. Dózsa II.— Tengelic II.. Szedres—Szekszárdi ÁG, Öcsény szabad. Október 15: Kölesd—Alsótengelic, Báta—Alsónána, Sióagárd—Szedres, Szekszárdi ÁG—Sz. Dózsa II., Tengelic II.—Öcsény, Harc szabad. Pécsett a területi ifjúsági összetett bajnokságon eredményesen szerepeltek versenyzőink. K. Balog Zsuzsa (Sz. Dózsa) a 18 éves lányok ötpróbaversenyén 2952 ponttal területi bajnokságot nyert, míg Kecskés Mária (Bonyhádi Spartacus) a 17 éves lányok versenyében 2498 ponttal 2. lett. Sümegi Tamás (Bonyhádi Spartacus) a 17 éves fiúk tízpróba-baj- nókságán lett 2. helyezett, 5139 ponttal. \L A * ll Pápán befejeződlek a'z idei labdarúgó Pajtás-kupa döntő küzdelmei. Az első helyet eldöntő összecsapáson Budapest- úttörőstadlon 4:l-re nyert Pápa ellen, elnyerte a Pajtás-kupát, amelyet Sebes Gusztáv adott át a győztes együttesnek. A harmadik helyért: Szeged— Barcs 2:0. * Zágrábban változatlanul nagy érdeklődés mellett folytatódott a 14. ejtőernyős világbajnokság. A férfiak 800 m-es egyéni célba ugró versenyén az ötödik sorozat után a magyarok közül Janovics Ferenc — az NDK-beli Knadeval és Partz-cal. a szovjet Terlóval és Gurnijjal, a kanadai Stefannal, a nyugatnémet Reisenbeckkel, a norvég Froilanddal, a svájci Klaival és Szombaton és vasárnap megyénk ifjúsági válogatottja Pécsett szerepel Baranya —Somogy—PMSC és Budapest válogatottja ellen az országos ifjúsági esb elődöntőjében. Sajnos Kovács Miklós és Zsemberi Ferenc sérülése miatt nagyon tartalékos csapatunk áll majd rajthoz és nehéz lesz az előző évek szép sikereit megismételni. a csehszlovák Florinnal — hi- bátlan: mind az ötször a cél közepében értek földet. A nők 2000 m-es stílusugrásában új világcsúcs született: az amerikai Stern 13.47 ponttal vezet és 7.17, majd 6.30 pontos, eredményével megdöntötte a régi világrekordot. * Az ismert nyugatnémet sportszergyártó vállalat, az Adidas az elsők között kapta meg a moszkvai olimpia hivatalos szállítója címet. Mint a Nyedelja című szovjet hetilap hírül adja. az Adidas különleges labdarúgó- és futócipőket készít az olimpia résztvevői számára. A nyugatnémet gyár ugyanakkor nagyszabású megállapodást kötött a moszkvai sport- cipőgyárral is. A megállapodás értelmében, a gyár az Adidas szabványai alapján évente egymillió pár labdarúgó- és futócipőt gyárt a szovjet sportolók számára. A szükséges technológiát, a betanítást az NSZK-ból érkezett szakemberek biztosítják a kezdeti szakaszban. Labdarúgó NB I. Dunaújváros—Vasas 5:1 Honvéd—Békéscsaba 2:0 FTC—Székesfv. MÁV 5:0 Tatabánya—Csepel 3:0 Videoton—Salgótarján 2:1 ZTE—Vasas Izzó 2:1 DVTK—MTK-VM 3:2 PMSC—Sz. Haladás 1:0 Technikai edzés a kemping mellett