Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-27 / 202. szám
1978. augusztus 27. nÍÉPÚJSÁG 11 A Sárköz-kutatás kezdetei A tudományos szakiroda- lom és most már a köztudat szerint is — amint erre Kis- asszondy Éva a közelmúltban rámutatott —, Garay János írt elsőként tanulmányt a Sárközről. Valóban neki jelent meg nyomtatásban először írása e tájegység történetéről, népéről, néprajzáról, a cikk keletkezésének azonban előzményei voltak. Garav figyelmét nemcsak a paraszti kultúra iránti érdeklődése és érzékenysége, valamint a szekszárdi piacon is megjelenő, feltűnő szépségű és ruházatú menyecskék irányították a sárközi nép és kultúra tanulmányozása felé. A Sárköz általánostól eltérő vonásait már korábban 1 felismerték, nemcsak a megyénkben élő tudósok és művészek, hanem az ország tudományos életét irányító intézmény, a Széchenyi István felajánlásából alapított Magyar Tudományos Akadémia vezetői és tagjai is. A Marczibányi Intézet (Marczibányi István által tett (ötvenezer forintos alapítvány, mely magyar tudományos és szépirodalmi művek jutalmazására és nyelvészeti pályakérdések kitűzésére szolgált) kezelői már 1831- ben gróf Cziráky Antal országbíró útján levélben megkeresték Tolna megyét, melyben tudósították a nemesi közönséget arról, „hogy a Marczibányi fundátió részéről legközelebb jutalomkérdésül adatott fel: Mik legyenek a Sárközi és Ormánysági Magyar nyelvnek különlegességei?" és segítségüket kérték a válasz elkészítéséhez. A megyei közgyűlés azonnal intézkedett. Határozatot hoztak, hogy felkérik a tudományokban jártas Egyed Antal földvári plébánost, valamint az érdekelt sárközi községek református prédikátorait, hogy a korábban szerzett tapasztalataik alapján egyeztessék véleményüket, majd a kialakított közös álláspont alapján készítsenek el egy pályamunkát, melyet azután a megye fel- küldhet az alapítvány kezelőihez. A lelkipásztorok híven eleget tettek a felkérésnek: már a következő közgyűlésre el is készítették javaslátaikat, melyet végső formába öntve felküldtek az alapítvány illetékeseihez. Sajnos a prédikátorok által készített összeállítást nem találtuk meg a levéltárban, annak ellenére, hogy a közgyűlési jegyzőkönyv szerint egy példánya a „megye leveles tárába” került. Valószínű, hogy az alapítvány által kiírt kérdésekre beérkezett válaszok nem lehettek a bírálók véleménye szerint teljes értékűek. „Azonban e Kérdésről Te- kéntetes Nemes Tolna Vármegyének bölts gondoskodásából már 1832-dikben Mar- tius 26-dikán Szikszai József, Ötvös István és Soltra János tudós Hazánkfiai köz figyelemre méltó Töredékeket küldettek a Küldöttséghez” — írta a Tudományos Gyűjtemény 1836. évi IX. kötete. Ezek szerint a közgyűlésnek megígért értekezés teljes terjedelmében nem is készült el. Ilyen előzmények után kezdett hozzá Garay János a Sárközzel való ismerkedéshez. Lehettek már korábbi tapasztalatai is a Sárköz néprajzi sajátosságairól, viszont a tudatos ismerkedést és gyűjtő, kutató munkát e megyei felbuzdulás hatására kezdte el. Amint cikkében maga is megvallja, nem sok időt töltött e jellegzetes magyar népcsoport körében, így megfigyelései is esetlegesek. Ennek ellenére munkája a Sárköz-kutatók szempontjából alapműnek számít. A cikk legértékesebb része a sárközi női népviselet elemzése, valamint a tájszavak lejegyzése. A néprajz- tudományban általánosan elterjedt nézet, hogy a sárközi nők csillogó-villogó. díszes népviselete csak a múlt század hetvenes éveiben, a nagy lecsapolások befejeztével, a sárközi parasztság meggazdagodásával egy időben alakult ki. Ez valóban így is volt, viszont ennek a szokatlanul fényűző népviseletnek az eredete a XIX. század első évtizedeire nyúlik vissza. Tanú erre maga Garay, ki színes költői eszközökkel érzékelteti e különös viselet színpompáját. Az általa lejegyzett tájszavak egy része a mai napig ismert és használatos, főleg az idősebb, törzsökös sárközi népesség körében. Tanulmányának történeti része ma már csak kuriózum és csak olyan szempontból érdekes, hogy milyen volt a sárközi nép történeti tudata a reformmozgalom felfelé ívelő szakaszában. Az, hogy e népcsoport büszke ösma- gyar származására (ami sok esetben írásos forrásokkal nem mutatható ki, csak a parasztság tudatában él) és szabad voltára (ami szintén nem olyan egyértelmű), a cikk megjelenésének idején pozitív volt, és a nemzeti ébredés, a reformmozgalom kibontakozása szempontjából haladó szerepet töltött be. Ezt a határozott öntudatot erősítette református voltuk, hisz Kálvin tanai a szabadabb mezővárosi, paraszt- polgári népesség számára a feudális kötöttségektől való függetlenedést, a polgári fejlődés lehetőségeit támasztották alá. Garay megfigyeléseinek nagy része a mai napig helytálló és használható. A népszokásokkal kapcsolatos feljegyzések — hasonlóan a népviselet elemzéséhez — a legkorábbiak a Sárköz jellegzetes szokásrendjéről. balAzs kovács Sándor A reneszánsz Lengyelnrszágban varsói Arkady Kiadó a Corvinával a magyar érdeklődés számára nagyon előnyös szerződést kötött és kooperációt teljesít: a krakkói Wawel, a Krakkó múzeumai című albumok után harmadiknak A reneszánsz Lengyelországban című összefoglalás jelent meg, írói Helena és Stefan Kozakiewicz. Mindhárom kötet olyan témát ép Krakkóban olyan várost mutat be, amelyhez nem kevés köze volt az egykorú magyar kultúrának és társadalomnak is, és amelyet olyan nagy előszeretettel idéz és látogat az egyre bőségesebb arányú kapcsolatteremtés és turista- forgalom. A címben jelzett kötet azért is többszörösen üdvözölhető, mert gazdagon tágíthatja a hazai szemléleteket: Krakkó mellett bőséggel mutat be hasonlóul jelentős dél- és közép-lengyelországi emlékhelyeket, érdeklődést kelthet a kevésbé ismert városok, várak és várkastélyok, templomok iránt. Az érdeklődő tehát nemcsak a köztudottat ismerheti meg, de az album ismertetőitől, tanulmányaitól és képtábláitól meg- indultan mintegy feltérképezheti magának az előbb magyar közvetítéssel, utóbb önálló kapcsolatteremtéssel megindult, olasz eredetű lengyel reneszánszot, a teljes kibontakozást. Ha el sem tud indulni az itt megismertek személyes befogadására, ke- zeügyében akkor is ott van a szépen kiállított, jó minőségű fényképekkel és reprodukciókkal, kitűnő metszetrajzokkal gazdag kötet, elmélázhat a múlt remek emlékein, szellemi és képzőművészeti kapcsolatain. A sokban közös múlt és közös sors megmaradt emlékei felett. És bizonnyal hasonló élő közösségi kapcsolatokra támad vágya: szellemében vagy valójában is elindul keresni a jelenkori kapcsolatok lehetőségeit. Az album nemcsak a tudományos érdeklődés számára kiadott munka, bár nem is egyszerű útikönyv: szerencsésen ötvözi a népszerűsítéssel az elmélyült tudományt. így inkább a közérdeklődés, az emlékeit felidéző vagy éppen hasonló emlékekre vágyó, olvasólámpa mellett ülő, vagy éppen tényleges utazó kezébe való. A szerzők elsősorban építészeti emlékeket mutatnak be, és az album felidézi Gdansk vagy Nyugat-Len- gyelország reneszánsz épületeinek csaknem teljes pusztulását, de tökéletes rekonstrukcióját is, emlékezetünkben mindazt, amit egy-egy háború. legkivált az elmúlt jelent. könyv a magyar Pétnek i Áron összefoglaló bevezetőjével indul, ebben a lengyel reneszánsz és kapcsolatainak története, majd a lengyel szerzők részletesebb elemzései a reneszánsz kezdetek és fejlődés korai szakaszától (1500—1545), a megerősödés és önállósodás idejéig (1545— 1575), végül a fénykorról és a hanyatlás koráról (1575—• 1640), a táblák sora egy-egy tanulmányrészlet után, köz- bül a bőséges képmagyarázatok. Láthatók itt természetesen nemcsak eredeti lengyel, de a külhonból származó, itt található reneszánsz emlékek is, amelyek részei lettek a lengyel kultúrának, miként a ülföldről származó, de itt olgozó építőmesterek, kőfaragók. szobrászok, szőnyeg- szövők. festők, miniátorok (stb.) részesei. Krakkó, Opatów. Varsó, Tarnóv, Wroclaw. Niepolomi- ce, Zamósc, Póznán, Bara- nów és más városok és kisebb települések várainak, kastélyainak, templomainak értékei: homlokzatok, erkélyek és loggiák, faragott oszlopok. ablakok és ajtókeretek, oltárok, síremlékek, szobrok, épületrészletek, enteriőrök, festmények, szőnyegek, sisakok és vértek, más iparművészeti tárgyak sorakoznak az album lapjain (8 színes. 252 fekete-fehér kép) egy hatalmas erejű kultúra megmaradt emlékei. Csodálatos látványokkal csábítva az érdeklődőt és az útrakelőt. művészek mutatójában jól csengő olakz és lengyel nevek, felfedezések, és újrafelfedezések a táblák lapjain, ismert és ismeretlen lehetőségek a helységnevek között. Bárha hasonló gazdagságú reneszánsz emlékekkel és hasonló szépségű album lehetőségével rendelkeznénk mi is. De a másfél százados török uralom, a sok-sok háború eltörölte a föld színéről a magyar reneszánsz emlékeit. így a hasonló lengyel fejlődésből, ennek gazdagabban és épebben megmaradt emlékeiből is következtethetünk. Sok más mellett ehhez is jó szolgálatokat tehet a most megjelent szép kötet. BODRI FERENC Mezőtúr fazekassága Kiállítás a Néprajzi Múzeumban MŰVÉSZÉT Fazekaskiállítással «köszöntötte a Néprajzi Múzeum Mezőtúrt, a 600 évvel ezelőtt városi rangra emelt települést. A régi túri kerámia legszebb emlékeit a Néprajzi Múzeum őrzi. Mezőtúr az Alföld második legnagyobb fazekasközpontja, a korsósmunka terén országosan első. A múlt század elején még olyan fekete edényeket egettek, mint napjainkban Nádudvaron. 1813-ban „Czéh- Forrna Társaság”-ot alakítottak, és 1817-ben sikerült elnyerniük a Korsós Céh kiváltságlevelét, költségeihez 88 mester járult hozzá. A gyűjtemény legkorábbi tárgya egy fekete gyertyamártó edény is az 1813-as évszámot viseli. Sok datált tárgy alapján a mezőtúri kerámia történeti fejlődését folyamatosan szemlélhetjük. A mázas edények az 1850-es évéktől jelennek meg. A virágozott díszítés klasszikus fénykorát az 1880-as évektől számítjuk, a fejlődés az 1890-es években jut el csúcspontjára. A korsómesterek írástudók voltak. a korsósok által szignált tárgyak alapján az egyes mesterek munkásságát be lehet mutatni. A „cifra” munka terén K. Nagy Gábornak volt nagy szerepe. Híres Badár Balázs, már a századfordulón nagy sikereket ért el díszedényeivel. kancsó, kulacs«
