Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-20 / 196. szám

1978. augusztus 20. KÉPÚJSÁG 13 A főnyeremény egy csikó Bravúros lovasbemutatók Tamásiban Gasiulis Raimondas az akadály felett Kijártunk építeni, mind­annyian. Építeni? x Meszes deszkákat hurcol­tunk egyik helyről a másikra, maltermaradványokat söprö- gettünk. Jó volt, mert úgy éreztük: csinálunk valamit, hozzájárulunk. Papp Laci öreg katonasapkával a fején lapátolt, gyakran ott volt az aranycsapat is. — Minden úgy ment, mint a pályán — meséli Grosits Gyula. — Mi melóztunk, Pus­kás dirigált. Hazalátogat egy köpcös úr Amerikából, régi fotót húz elő. ö látható rajta kis gatyá­ban, huszonöt évvel véznáb­ban. Egy táblát tart, rajta a felírás: „Úszók”. — A megnyitón készült — mondja. — Én voltam a Ma­gyar Úszó.' És könnyes a szeme. Ma is büszkélkedünk vele. Külföldi turistákat fuvaro­zunk fel buszrakományként a betonlejtőn, mutogatjuk, ez itt a Népstadion. Nekik talán nem mond semmit. Ha kő­csipke, hát kőcsipke, egyik stadion olyan, mint a másik. Nekünk az életünk egy da­rabja. Az emlékek visszahoz- hatatlanok és megismételhe­tetlenek. Ez a szép bennük, mert így a gólok évről évre nagyobbak, a versenyek év-, ről évre felejthetetlenebbek lesznek. És tapsolunk és örü­lünk és győzünk. Mindig és mindenütt csak mi győzünk! 1954. május 23. Tizenegy fehér inges, jól nevelt és jól fésült fiúcska rohangál a gye­pen a végső kétségbeesés ál­lapotában. Anglia válogatott­ja, a labdarúgás feltalálói. Tizenegy piros trikós svihák szórakozik velük, űz gúnyt belőlük és körös-körül száz­ezer boldog ember számlálja a kórusban: — Négy... öt... hat., most jön a hetedik... Magyarország—Anglia 7:1. Hinné-e valaki? 1954. szeptember 20. Újabb kábulat. A Honvéd—Vasas (4:4) mérkőzés hetvenezer szurkolója a helyén marad, hogy végignézze a magyar— szovjet atlétikai verseny mű­sorát. Az olimpiák kivételé­vel soha nagyobb közönség előtt nem futottak még öt­ezres versenyt. Vlagyimir Kucra hatott az atmoszféra. Meg akarta javítani Gunder Hägg világcsúcsát. A balti flotta matróza szédületes iramban kezdett. 3000-nél 6 másodperccel volt jobb a részideje, mint a svéd futóé a világcsúcsjavításkor. Kuc itt már 120 méterrel vezetett Ko­vács József előtt. Ettől fogva aztán visszaesett, és a „Bü­työk” lépésről lépésre kezdte lemorzsolni a hátrányát. Csengetéskor azonban Kuc még mindig jó negyven mé­terrel futott Kovács előtt. A szőke kis magyar a hetven­ezer néző orkánszerű biztatá­sa mellett fantasztikus hajrá­ba kezdett. Az utolsó kanyar­ban sikerült befognia Kucot, s a végén 15 méterrel nyerte a versenyt. És tovább... 1959. november 8. A 47. percben l:0-ra vezettünk az NSZK válogatottja ellen. Al­A labdarúgó-megyebajnok- ságban a következő mérkőzé­seket rendezik: Dombóvári MSC—Fadd, Bátaszék—Tevel, Tengelic—Bogyiszló, Paks— Gerjen, Kisdorog—Bonyhád, Pincehely—TÁÉV SK, Apar- hant—Tolna. Valamennyi ta­lálkozó 16 órakor kezdődik. bért kap labdát a tizenhato­son. Elindul. Stollenwerk, Juskowiak, Erhardt magaso­dik előtte. Fehér mezes védő­fal, világbajnoki bástya. Al­bert táncol, megmutatja a labdát a fiúknak, aztán el­dugja. Nemsokára háromfelé fekszik a három hátvéd. A középcsatár balra sodródik, aztán a kapu túlsó sarkába vágja a labdát. 2:0. És még nincs vége. Középkezdés. Sándor elcsípi az NSZK csa­tárok elől a labdát, belövi a résbe és utánairamodik. Le­futja Juskowiakot, s az alap­vonalnál balra bólint. Til- kowski reflexszerűen mozdul a vélt beadás irányába, mire Sándor jobb külsővel a kapus füle mellett a hálóba perdíti a labdát. — Ne keresd — mondja a kapusnak. A közönség eufórikusán ün­nepel. Kis gyógyír Bernért. A Népstadion első váloga­tott mérkőzését egyébként 1953. november 16-án Svéd­ország ellen játszottuk. A papírforma szerint az arany­csapatnak meg kellett volna ennie a skandinávokat. Az­tán Puskás kihagyott egy ti­zenegyest, Källgren a své­deknek szerzett vezetést és végül még mi örülhettünk a 2:2-es döntetlennek. Nyolc­vanezer ember lógó orral ment haza és keserves gon­dolatokkal bocsátotta útjára a válogatottat. Amely kilenc nappal ké­sőbb Wembley-ben 6:3-ra Verte Angliát. Világrekordok is születtek a Népstadionban. Az első 1953 szeptemberében, a szov­jet női 3x800-as váltó érte el. A legnagyobbat Németh Imre. Huszonöt évig volt egyfoly­tában igazgatója a Népsta­dionnak ! A vajúdás hosszú volt és keserves. 1921. Az Lili. te. kilátásba helyezi a Nemzeti Stadion építését. 1928. január 1. A kultusz- miniszter a Nemzeti Stadion felépítését az Országos Test- nevelési Tanács gondjaira bízza. 1932. Karafiáth Jenő: „Tel­jesül hő óhajunk, a Régi Ló­versenytéren felépül a Nem­zeti Stadion.” 1934. A Stadion felépítésére az Aranyhegy környékét sze­melik ki. 1939. január 20. Prém Lo- ránd a kormányzó fogadá­sán: „És itt van a budapesti stadion, amelyet oly tökélete­sen szeretnénk felépíteni a Lágymányoson, a Főméltósá­gú Urunkról elnevezett híd budai hídfője közelében, ahogy azt a Főméltóságú Ur előrelátó bölcsessége már el­képzelte...” A történet második része jóval egyszerűbb. 1947. Az MKP sportprog­ramja szükségesnek tartja a Népstadion felépítését. 1953. augusztus 20. Fel­avatják a Népstadiont. Vajon ma mennyi idő alatt építenénk fel? * A fejlettebb technikánkkal és a hűvösebb szívünkkel? PETERDI PÁL Tamásiban 10 órától foly- ' tatódik a nemzetközi lovas­napok versenysorozata. Ün­nepélyes zárás 17.30-kor. Kézilabda-megyebajnokság: Szedres—Simontornya (8 és 9), Bonyhád-^Mözs (8.30 és 9.30) női, valamint Szedres— Simontornya (10 és 11), Duna- földvár—Mözs (9 és 10) férfi­mérkőzések. Hajnalban még zuhogó eső áztatta a tamási lovaspálya gyepszőnyegét, délelőtt azon­ban már meleg napsugarak simogatták a harmattól csil­logó füvet. — Kimondottan jót tett ez az eső az egyéb­ként kemény talajú pályánk­nak — mondta Dávid Gyula, a XV. nemzetközi meghívásos lovasverseny rendező bizott­ságának vezetője. Korán kel­tek pénteken a rendezők és a versenybíróság tagjai. A rajt előtti izgalom parancsol­ta a korai ébresztőt. Pedig ők igazán tudták: a több hóna­pos szervező munka eredmé­nyeként minden feltétel adott a háromnapos küzdelemsoro­zat sikeres lebonyolításához. Néhány órával később az­tán az öt külföldi és a hét magyar csapat kilencvenhat lovasa is meggyőződhetett a házigazda tamásiak körülte­kintő szervezőkészségéről. Az első napon három verseny­szám szólította rajthoz a ju­goszláv, szovjet, csehszlovák és magyar lovasokat. Az if­júsági díjugratás közel negy­venfős mezőnyéből elsőnek Papp Tibor, a Budapesti Hon­véd versenyzője Telex nevű lován vágott neki a 110 ern­es akadályokkal tűzdelt pá­lyának. A minden szép lát­ványért hálás közönség első tapsát ő érdemelte ki. A töb­biek sem panaszkodhattak, a lelkes publikum elismerésé­ből nekik is jutott bőven. Ebben a versenyszámban Ambrus Imre, a Kiskunhalasi Határőr Dózsa versenyzője szerezte meg a győzelmet Zsena nyergében. A második helyen a szovjet Gasiulis, Raimondas végzett, míg Papp Tibor (BHSE) Borvi­rág nevű lován harmadik lett. Befejeződött Öcsényben az MHSZ, MALÉV és a mező- gazdasági repülők VI. gemen- ci vitorlázórepülő-bajnoksá­ga. Pénteken délelőtt tartot­ták a nemzetközi bajnokság záró ünnepélyét, melyen megjelent többek között Hor­váth József, a megyei párt- bizottság titkára, Péti Imre, a megyei KISZ-bizottság első titkára, dr. Adrián Zsigmond ezredes, megyei rendőrfőka­pitány, Fazekas József, a MALÉV vezérigazgató­helyettese és Nagy Bálint, a MÉM RSZ főigazgatója. Nagy Bólint, a MÉM RSZ főigazgatója értékelte a két­hetes versenysorozat tapasz­talatait. Nagyszerű sikerek­ről adott számot. A bajnok­ság során összesen 56 ezer 441 kilométert repültek a magyar, finn és lengyel ver­senyzők. A szabadosztály ver­senyzői 25 ezer 536 kilomé­tert repültek, számukra hét versenyszámot rendeztek, köztük egy 514 kilométeres feladat is szerepelt. Ezt a tá­vot a kedvezőtlen időjárás következtében ugyan nem si­került befejezni, de tízen négyszáz kilométer feletti tá­volságot repültek, sőt Szent­A délelőtti műsort a kis­kunhalasi Szegedi Gábor bra­vúros lovasbemutatója zárta. A közönség szűnni nem akaró tapsa bizonyította: ritkán lát­ható csikósprodukciónak le­hettek szemtanúi. A jól fel­készült vendéglátós sátrak élőtt elfogyasztott ebéd után a nemzetközi megnyitó ver­senyszám vonzotta a nézőket. Pontosabban annak első for­dulója, amelyben 120 cm-re emelték a korlátokat. Rózsa István (Lajoskomárom) Iszki- ri lovával bizonyult a leg­jobbnak, mögötte Horváth József (Határőr Dózsa) Kop- pánnyal, illetve Mezei Miklós (Határőr Dózsa) Keltével végzett a második-harmadik helyen. Az igar-simontornyai Lenin Tsz lovasa Kovács Jó­zsef, Erika nyergében a ne­gyedik helyet szerezte meg. A dalmandi Kovács Mihály Dagasztó nevű lován kilen­cedik létt. völgyi Tibor 461 kilométer után szállt le. A standardosztályban hu­szonnyolcán indultak, nyolc versenyszámban összesen 30 ezer 905 kilométert repültek. A VI. gemenci vitorlázó­repülő-bajnokságon három versenyző — Papp György (Postás), Szihay György (Szombathely) és Pálóczy Fe­renc (Postás) — az arany­koszorús teljesítményfokozat­hoz szükséges 300 kilométeres távolságot első alkalommal repülte meg. Végeredmény. Szabad­osztály: 1. Halasi Gábor (Bé­késcsaba) 6875, 2. Szabadfi Botond (Postás) 6686, 3. Szent­völgyi Tibor (Dunaújváros) 6462 ponttal. Az 5. helyen Raine Mönkkönen (Finnor­szág) végzett 5904 ponttal, a szekszárdi Kóré Vilmos 5506 pontjával a 8. helyet szerezte meg. Standardosztály: 1. Farkas Imre (Kaposvár) 7036, 2. Szieberth Béla (Pécs) 7014, 3. Depinyi János (Pécs) 6928 ponttal. A szekszárdi Talabos Gábor 5763 pontjával 9., Jor- ma Jaatinen (Finnország) 5584 ponttal a 12., a két len­gyel versenyző közül Zénón Az első napot a nemzetközi megnyitó verseny második fordulója zárta. A 130 cm-es magasságon Farkas József (BHSE) győzött Előd nevű lovával. A kiskunhalasi Var­ró József Heródes nyergében a második, Gyimes nevű lo­vával pedig a harmadik he­lyezést szerezte meg. A si- montornyai Kapoli István is derekasan küzdött, Bulyánnal az ötödik helyen végzett. Szombaton délelőtt a bur­genlandi fúvószenekar „mu­zsikálta össze” a járási nép­viseleti bemutatóra készülő­dő tizennégy Tolna megyei és a két külföldi csoport tagjait. A résztvevők színpompás, hosszú menete még az ünne­pi ebédet főzőket is az utcá­ra csalta. Délután két órakor a lovascsapatok bemutatásá­val kezdődött a nemzetközi verseny ünnepélyes megnyi­tója. Dr. Polgár Ferenc, a megyei tanács titkára mon­dott ünnepi köszöntőt. A foly­tatásban aztán előbb a stafé­taugratás, majd újabb lovás- bemutató, kultúrműsor és vé­gül a szabadon választott pá­lyán lebonyolított díjugratás szórakoztatta a közönséget. A verseny mai, záró nap­jára is maradt még látni- és szurkolnivaló bőven. A ren­dezőktől tudjuk, egy különle­ges „műsorszám” is várja a vasárnapi látogatókat. Dél­után négy órakor az alkalom­hoz illő tombolasorsoláson fő­nyereményként egy csikót, második díjként bárányt, har­madikként pedig népművé­szeti ajándékot nyerhetnek a Fortuna kegyeltjei. Jó lesz te­hát figyelmesen megőrizni a belépőjegyeket. — fekete — Mazurek 5262, Pjotr Kozak 2849 pontot szerzett, előbbi a 16., utóbbi a 26. helyen vég­zett. A MALÉV-kupa vándor­díját Halasi Gábor, a Ge- menc-kupa vándordíját pedig Farkas Imre nyerte. Az ün­nepélyes eredményhirdetés­nél több különdíj is átadásra került. A legjobb sebességi átlagot a szabadosztályban Szentvölgyi Tibor (Dunaúj­város) érte el — a 100 kilo­méteres háromszögben 100,66 km/óra — a megyei sporthi­vatal, Farkas Imre (Kapos­vár), a standardosztályban a 86 kilométeres háromszögben 71,11 km-es óraátlagú sebes­séget ért el, a bátai Novem­ber 7. Tsz küldöndíját kapta.. A KISZ-megyebizottság díját Gittinger Péter (MÁV), mint a legjobb ifjúsági versenyző kapta. Pollermann Judit (MALÉV), a női rekord be­állításáért Szekszárd város Tanácsának különdíját ve­hette át. A legjobb külföldi versenyzőt, Raine Mönkkö- ment (Finnország) a bátaszéki Búzakalász Tsz különdíjával jutalmazták. Kóré Vilmos a legjobb szekszárdi versenyző, az MHSZ Tolna megyei ve­m Milyen eredmények várhatók? Paksi SE—Gerjen: Utoljára 1964-ben játszottak egymás ellen bajnoki mérkőzést. Ak­kor mindkét találkozón a Paks győzött. Az újonc ger- jeniek ezúttal is nehéz 90 perc előtt állnak. Tippünk: 1. Dombóvári MSC—Fadd: A Nyári Totó-kupában nagy­szerűen szerepelt a DMSC, kérdés, hogyan sikerült át­menteni a játékosok formá­ját. A hazai pálya előnyén túl a nagyobb játékerő is á dombóváriak mellett szól. Tippünk: 1. Bátaszék—Tevel: Hat ko­rábbi mérkőzésükön öt báta­széki és egy teveli győzelem született. A vasutascsapat harminc góljára a teveliek csupán kettővel tudtak vála­szolni. A pontosztozkodás , már meglepetésnek számíta­na. Tippünk: 1. Tengelic—Bogyiszló: Eddigi egymás elleni szereplésük mérlegét tekintve ezúttal is tipikusan háromesélyesnek ígérkezik összecsapásuk. A hazai pálya előnye, és a jobb támadósor a tengelici csapat mellett szól. Tippünk: 1, x, 2. Aparbant—Tolna: Apar- hanton eddig még pontot sem sikerült szereznie a tolnai gárdának. Az átigazolásokkal megerősödött a vendégcsapat, az egyik pontot elcsíphetik. Tippünk: x, 1. Kisdorog—Bonyhádi Vasas: Legutóbbi nyolc találkozóju­kon négy kisdorogi, és egy bonyhádi győzelem született, háromszor megosztozkodtak a pontokon. A forduló egyik legérdekesebb összecsapása ezúttal is hazai győzelmet ígér. Tippünk: 1. Pincehely—TÁÉV SK: Ed­dig kevés siker termett a szekszárdi csapatnak a pince­helyiek ellen, még hazai pá­lyán is. A TÁÉV SK játékos- állománya kicserélődött, kér­dés: hogyan sikerül az új játékosok beépítése. Tippünk: 1, x, 2. zetőségének különdíját vehet­te át. Talabos Gábor (Szek­szárd), níint a legjobb „első versenyző” kapta a Szekszár­di ÁG által felajánlott tiszte­letdíjat. A legtöbb kilomé­tert repült Szentvölgyi Tibor (Dunaújváros) az 1742 kilo­méteres teljesítményéért a húskombinát különdíját kap­ta. A Tolna megyei Tsz Szö­vetség által felajánlott tiszte­letdíjat a standardosztály leg­jobb külföldi versenyző, Jor- ma Jaatinen (Finnország) kapta. Szieberth Béla és De­pinyi János pécsi versenyzők a- standardosztályban a leg­több kilométert repülték, ők a MEDOSZ megyebizottság különdíját vehették át. A sza­badosztályban Duzs István (IMRK), a standardosztály­ban pedig Pokarachy István (Nyíregyháza) a hagyományos Rebeka-vígaszdíjat vehette át. Az Eiri-Avion finn repülő- gépgyár különdíját ajánlott fel a legjobb PIK—20-as pi­lótának, ezt a díjat Hegedűs László kapta. Az ünnepélyes eredmény- hirdetés Négyesi József alez­redesnek, az MHSZ megyei titkárának zárszavával feje­ződött be. Mai műsor Eredményhirdetés a VI. gemenci vitorlázórepülő-bajnokságon Szegedi Gábor csikós bemutatója

Next

/
Oldalképek
Tartalom