Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-02 / 180. szám
1978. augusztus 2. \ Képújság 5 Volán 11-es Vállalat Jól sikerült az első félév A Volán 11-es Vállalatnál nem mondhatja Piegl Ferenc igazgató, hogy nincs gondja. Ugyanis egyre több a szállításra váró áru és személy, s a feladat ellátását a főhatóságok, de a fuvaroztatók és utasok is mind kulturáltabban várják. Kiemelt helyen kezeli a vállalat a két nagyberuházás kiszogálását. így Pakson és a szekszárdi vágóhíd építésénél a fuvaroztatók megelégedésére végezték munkájukat. A másik fontos terület a személyszállítás. Nagy erőfeszítéseket kell tenni, hogy a napi, rendszeres járatok mellett kielégítsék a különjárati igényeket. Sajnos nem minden alkalommal sikerül. Pedig idén 5,6 százalékkal több autóbusszal dolgoztak és ezekben 5,8 százalékkal több utast tudnak elszállítani, mint 1977-ben. Az első félévben szinte másfél Magyarországot kitevő utast vittek céljához: 15 874 000 utas váltott jegyet a Volán buszain. Nem csodálkozunk ezek után, ha arra gondolunk: mindig volt, s lesz majd olyan személy, aki nem elégedett a Volán járataival. S természetes, hogy a buszok által megtett 8 954 000 kilométer út alatt voltak az utasok között is nézeteltérések. De a legfontosabb : a menetrendszerűség 98,8 százaléknál jobb volt és a kimaradt járatok száma 50 százalékkal csökkent az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva, mindösszesen 23 buszjárat maradt ki, s csak 117 érkezett késve. A késések és járatkimaradások általában műszaki hiba miatt következtek be. Igen fontos, és megnyugtató az is, hogy az autóbuszokkal nem történt baleset. Érdekes jelenség, hogy a nagy vállalatok egyre több autóbuszt bérelnek munkásaik szállításához, ez egyrészt segíti a gyárakat, másrészt pedig növeli a gondot: a hétközben elfoglalt autóbuszt nem tudják igénybe venni különjáratra, kirándulók szállítására vasárnap. A megyében tizenhét taxi dolgozik. Kilométer-teljesítményük kevesebb volt mint a bázis idején, de a bevétel több, ez érthető, hiszen tarifaemelés volt a közelmúltban, s ez növelte az ágazat bevételét. A teherautó-közlekedésben a legfontosabb területeken az igényeket kielégítették: főleg a földszállítás, sóderhordás és a nagyberuházások kiszolgálása adja a legtöbb tennivalót azon túl, hogy egész sor túrajáratot, hosszú fuvaros szerelvényeket is közlekedtetnek. Miután egyre kevesebb a sofőr, a vállalat arra kényszerül, hogy nagyobb járműveket, illetőleg pótkocsis szerelvényeket közlekedtessen. Kilenc százalékkal nőtt a tehergépkocsi-állomány, de a pótkocsik száma 14,5 százalékkal volt nagyobb, éppen az előbb mondott ok miatt. A rossz időjárás nehézségeket okozott a földmunkáknál, a billenős autók nehezebben tudták terhüket üríteni, ugyanakkor a rakodás-szállítás is több időt, energiát vett igénybe. 2 730 000 tonna árut szállítottak a szekszárdi vállalat autói az első félévben. A 11-es vállalat 2628 dolgozója 1978 első félévében 238 millió forint értékű munkát végzett. Ez mindösszesen néhány tized százalékkal kevesebb a tervezettnél, de a bázist lényegesen meghaladja. Az elmúlt évben is az volt a jellemző a Volán gépjárművezetőire, hogy biztonságosan dolgoznak, balesetet alig okoznak. Az idén az első félévben mindössze négy baleset volt, ebből három „saját hibás”, egy pedig vitatott, még nem tisztázódott ki volt a baleset okozója. A szigorú házi szabályok, a rendszeres oktatás, az előforduló balesetek oktatáson történő elemzése, a szigorú felelősségre vonás eredménye, hogy a 11-es Volán járművezetői a nagy teljesítményhez képest igen kevés balesetet okoznak. A forgalmi szolgálatnak hasznos segítője volt az első félévben a javítóüzem. Hiszen a gyors, szakszerű javítás az alapja egyrészt a biztonságos közlekedésnek, másrészt az állandó üzemkészültségnek. A járművek álláside'-' je igen csekély, néhány alkatrész hiánya miatt fordul csak elő, hogy a járműveket le kell állítani. A 11-es Volán vállalat dolgozói múlt évi első félévi teljesítményüknél jobbat értek el az idén. Az egyre javuló munkát természetesen kellő erkölcsi és anyagi elismerésben is részesítik a vállalat gazdasági és tömegszervezeti vezetői. PÁLKOVÁCS JENŐ Közművelődés a Szekszárdi Állami Gazdaságban (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Gazdaságunkban évről évre nő az oktatásban részt vevők száma. Egyre több dolgozónk végzi el az általános iskola hiányzó osztályait, ezt a gazdaság vezetősége ösztönzi. Jelenleg a fizikai állományú dolgozók szak- és betanított munkás aránya 66,3 százalék, a szakmunkások javára, 1980-ra már 75 százalékra szeretnénk felemelni. Szak- és betanított munkássá 1974 óta 306 dolgozót képeztünk, közöttük az állat- tenyésztésben dolgozókat, amely munkakörben természetesen nehezebb megoldani az oktatást. Az ismeretterjesztő tanfolyamokon idén 479, műszaki és adminisztratív továbbképzésben 76 dolgozónk vett részt. Egy-egy iskola, vagy tanfolyam elvégzéséhez gazdaságunk magas összeggel járul hozzá, például egy növénytermesztő gépész 5 hónapos tanfolyama 20 ezer forintba kerül, a dolgozó munkabérét is felszámítva. A Szekszárdi Állami Gazdaság vezetősége igyekszik biztosítani az oktatáshoz szükséges tárgyi feltételeket is a jobb munkavégzés reményében. SÁRKÖZI JÁNOS Uborkaszezon A Paksi Konzervgyárban a zöldség- és gyümölcsfeldolgozás teljes kapacitással folyik. Az időjárás miatt egyik-másik zöldségből nem termett annyi, mint terveztek, más félékből pedig jó a termelőüzem ellátása. Az uborkafeldolgozó gépsoron naponta négy-öt vagonra való termést tartósítanak, ötliteres üvegekbe töltik — képünkön — az ízletes uborkát. A gép alól félpercenként jön ki a telerakott üveg. Gyulaji pincék árom rövidet tülkölt a Moszkvics a ház előtt. Az asszony beszólt a fürdőszobába: itt vannak. A férfi a borotvahab maradékát letörölte az arcáról. Felhajtotta a kávét, harapott a szendvicsből, a feleségének a homlokára lehelte a szokásos reggeli csókot. Az autóban lekezelt munkatársaival. A sofőr frissnek látszott, a főmérnök biztos dorbézolt az éjszaka, a szemét apróra összehúzta, a szakszervezeti titkár ideges, nem ismeri a fontieket. — Indulhatunk? — kérdezi a pTlóta a „vezértől”, hu- nyorítással jelzi, mehetnek. — A kocsi lágyan húz a főútra. A marósból lett szak- szervezeti titkár a pilótával próbál társalogni. A tegnapi meccsről beszélnek, de Józsi nem látta az „aranylábúa- kat”, s így nincs mit mondania a vereségről. Annál inkább van a hátsó ülésen a főmérnöknek, ö az egyesület vezetőségének tagja. — Nekünk nem kell a két pont, ők meg ezzel maradtak bent a bajnokságban, sokszor segítettek már, hát nem hajtottak a fiúk. — Bunda volt? — kérdezi a titkár. — Nem. A gyerekeknek nem mondtuk; nyerni kell, de azt se: kapjanak ki. Az igazgató távoltartotta magát a focitól. Igaz, ha pénzt kértek, vagy ha egy játékost kellett elhelyezni, akkor aláírta a papírokat. Mérkőzésre csak egyszer ment el. A gondolatai foglalták le. „Ha kirúgnak, akkor is elmondok mindent a veMit mondunk otthon ? zérnek, nem lehet így dolgozni. Azt sem tudom, a következő hónapban mit adok az embereknek. Ilyen még nem volt, hogy ne legyen munka. Ott fenn a fülük botját se mozgatják. Az év elején másképp beszéltek, most meg nem tárgyalnak az emberrel. Az állásidő pedig több mint hétezer óra. A pártbizottság engem macerái, mintha tehetnék valamit.” Dunaújvárosnál a másik kettő befejezte a focit. A benzinkúti bisztró előtt Józsi fékezett. Mindig itt áll meg, ha mennek a központba. — Együnk valamit — szól a főmérnök. — Együnk — bólint az igazgató. Felülnek a bárszékre, rántottét kérnek, Józsi egy kávét is. Fél óra múlva az új Moszkvics ismét a főváros felé suhan. A többiek süketéinek, az istenért sem kezdenék az érdemi beszélgetést. Glavatity Péter igazgatót nem olyan fából faragták, hogy csak úgy hagyná a dolgot. A rác vér az ereiben sokszor teszi indulatossá, de mire deressé vált a haja, megtanult uralkodni magát. Most is sikerült, több mint másfél órája úton vannak, nem szólt semmit, gondjai foglalták le, mert ebben a „buliban” a másik kettőnek nincs vesztenivalója. A szakszervezeti titkár bármikor visszamehet marósnak, még több pénzt is keres. A főmérnök, bármi történik, mérnök: a többi vállalat igazgatója két kézzel kapna utána. „Én meg a technikumommal, talán ha művezetők lehetek, mert a szakmából rég kikoptam.” — Rendben vannak a papírok? -t- kérdezi a főmérnöktől. i — Itt 'van minden. — Kiszámították a veszteségeket ? — Pontos számokat nem tudok mondani. A hétezer óra állásidő konkrét, meg az is, hogy már közel egy hét az az idő, amit vállaltak az emberek, hogy ledolgoznak. — Arra az esetre van javaslat, ha nem adnak újabb rendeléseket? A jövő hónapban már nem tudunk dolgozni. — Kidolgoztuk, de\ ezt hamar visszaverik. Azt mondják majd, hogy mikor lesz még a jövő hónap!? — Nekem pedig sürgősen le kell adnom a második félév munkaverseny-vállalását, azért hivattak — szól hátra a szakszervezeti titkár. — Ezeknek fogalmuk sincs, hogy nem tudok programot adni a vállalásokhoz. — Mi ketten a vezérnél üt- juk| a vasat, maga .pedig a szakszervezetnél verje ki a balhét — hajolt előre az igazgató. — Nem kell félni senkitől. Csak nyugodtan sorolja az érveit, azt amit az emberek mondtak — vág közbe a főmérnök. — Egyáltalán, ismerik a helyzetet, küldött már valamilyen jelentést Kákonyi elvtársnak? — Glavatity most kissé gunyoros volt a fiatalemberrel. Hiába nem bízik benne, talán „betart”, amiért nem akarta, hogy a műhelyből kerüljön ki a titkár. Mindenesetre most bízni kell, mást nem tehet. — A múlt héten az infor- mációsy jelentés csak a munkahiányról szólt, választ sem kaptam rá. — Mindent a megegyezés szerint csinálunk, nem hagyjuk magunkat lerázni — hallatszott az igazgató utolsó eligazítása. hatszintes irodaháznál szerencsével találtak egy parkolóhelyet. Kikászálódtak. Az első lépéseket mereven tették meg, a közel kétszáz kilométeres út elzsibbasztotta minden tagjukat. A titkárnő közölte: a vezérigazgató csak egy óra múlva ér rá. De ne menjenek el. Az igazgató és a főmérnök leült, kapnak egy- egy kávét. A titkár a folyosó másik felén próbálkozik a szakszervezeti irodán. Nincs bent a titkár, csaz az egyik szakszervezeti bizottsági tag tart ügyeletet. „Neki mit mondjak?” morfondírozott magában Kovács János. — Bejelentettem, hogy jövök, meg tulajdonképpen hivattak is — mondja az idősödő, ősz hajú munkásnak. — Nekem nem jelezték, hogy jössz, de azért beszélgessünk a dologról. Sorra elmondja a gyár problémáit. Jólesik a panaszkodás. — Nálatok nincs munka?! Itt meg; nyakra-főre túlóráznak az emberek. Ezt nem értem. Holnap úgy is lesz bizottsági ülés, majd beolvasok, de azt nem teszik zsebre. A fiatal szakszervezeti titkár megkönnyebbülten megy vissza a titkárságra. Ismeri látásból az öreget, régebben hallotta egy-két hozzászólását, hát bizony nem sok jót szokott elmondani. Aztán egy ilyen felszólalás után mindig történt intézkedés. „Jó lenne holnap itt lenni, de nem hívtak.” szőke tündér — így hívta mindenki a titkárnőt — őt is leülteti. — Két perccel előbb mentek be Glavatity elvtársék. Várja meg őket — egy kávéval lejt a fiatalemberhez. Alighogy felhajtotta a feketét, kiszól a vezér, menjen be ő is. Ösztönösen összekapja magát, mint annak idején apja a jegyző előtt. A vezér irodájában javábán folyik a vita — Nem értem türelmetlenkedésüket. Eddig mindig volt valahogy. Ilyen apró-cseprő •dolgokért miért kell küldöttséget alakítani. Ismerjük a gondokat, a második félévben minden réndbe jön — a vezérigazgató nem kevés indulattal gorombítja le őket. — Nincs munkánk — szól a titkár, de a másik kettő leinti — itt meg túlóráznak, most mondták a szakszervezetnél. — Azok se tudják jól a dolgokat. Csak apellálnak állandóan, hogy sok a túlóra, meg nem szabad az embereket macerálni. Segíteni pedig... Maga is az információs jelentésébe beírta a munkahiányt, de a hátamat majd én tartsam a minisztériumban?! A járási pártbizottság is bennünket okol! Biztos, azokat is maguk küldték a nyakunkra. Szeretném, ha együtt tudnánk dolgozni az elvtársakkal, mert nem akarok megint új vezetőket keresni. — Komjáthy elvtárs! Mi nem ellenkezni akarunk, de jövő héten kevés embernek tudunk munkát adni. A szakemberek készülődnek a szomszédos gyárakba. Két hónap múlva hiába küldenek anyagot, nem lesz kivel dolgozni — próbálkozik a főmérnök. — Nézzék, most nem érek rá, mert várnak a minisztériumban, majd intézkedem, Értetlen arcot vágnak mindhárman. Százhalombattánál járnak, mikor megszólal az igazgató: — És most mit mondunk otthon? HAZAFI JÓZSEF