Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-15 / 191. szám

1978. augusztus 15. «ÉPÚJSÁG 3 A pártbizottság megtárgyalta Gazdálkodás az első félévben „Lemondtunk a szárítóról“ A szabvány az szabvány Az üzemek, vállalatok első félévi gazdálkodásáról, a cselekvési programok végre­hajtásának tapasztalatairól tárgyalt a paksi járási párt- bizottság és a nagyközségi bizottság is, rövid időn belül. A járási pártbizottság elé került jelentés megállapítja: A pártszervek, -szervezetek cselekvési programjaikban az elmúlt évinél nagyobb fi­gyelmet fordítottak a haté­konyság üzemi szintű elem­zésére, a korszerűbb gyárt­mányszerkezet kialakítására, a gazdaságtalan termékek gyártásának csökkentésére, a piacképes export árualap nö­velésére. A paksi nagyközségi párt- bizottság ülésén így összegez­te a tapasztalatokat Baksai Ferenc, titkár, a vb nevében: pártalapszervezeteink életé­ben a cselekvési programok végrehajtása a mindennapi pártmunka részévé vált. A munkatervek alapján rend­szeresen tárgyalnak gazdasá- ' gi jellegű témát és ellenőrzik a cselekvési programok vég­rehajtását. A tárgyalt napi­rendek egyre inkább konkré­tak és elemzőek. Nagyon jó­nak tartjuk, hogy az alap­szervezetek munkájában elő­térbe kerülnek á termelést közvetve segítő tényezők, a termelés emberi oldalai: a munkásellátás, az üzemi de­mokrácia, a munkahelyi lég­kör. A céltudatos közös mun­ka eredményeként úgy érté­kelhetjük a község gazdasági egységeinek első félévi ter­melését, hogy összességében teljesítették a tervet, sőt több helyen lényegesen túlteljesí­tették. A betonüzemnél ta­pasztalható lemaradás nehéz­ség nélkül megszüntethető, a téglagyár termelésének 25 százalékos lemaradása a nagy gond. Itt a pártalapszervezet tárgyalta a közelmúltban az okokat és a gazdaságvezetés­sel közösen kidolgozta a ten­nivalókat. A hatékonyságot növelő té­nyezők egyre jobban előtér­be kerülnek. Pakson is nagy a munkaerőhiány, ez legin­kább a konzervgyárban mu­tatkozik meg: 6,7 százalék­kal csökkent a fizikai mun­kások száma, viszont az egy dolgozóra jutó termelési ér­ték 27 százalékkal nőtt a termelés korszerűsítésének, termelékenységének növelé­sével. A járásban az exportra is termelő üzemek közül a du- naföldvári Fa- és Építőipari Szövetkezet a termelési át­állással járó gondok ellenére teljesítette első félévi export­tervét, ugyanígy a BONY Ci­pész Szövetkezet. A Paksi Konzervgyárban a teljes ex­portértékesítés első öthavi ár­bevétele 36,6 százalékkal na­gyobb, mint az előző év ha­sonló időszakában. A Tolna megyei Ruhaipari Szövetke­zet termelésének 90 százalé­ka exportcikk. A növekedés az előző évihez képest 31 százalék és ez 5 százalékos tervtúlteljesítést jelent. A Dunaföldvári Kendergyárban 10 százalékos létszámcsökke­nés mellett teljesítették túl a tervet. A járási pártbizottság meg­fogalmazta cselekvési prog­ramjában a rét- és legelő- gazdálkodás színvonalának növelését, a háztáji és kise­gítő gazdaságok folyamatos segítését, a parlagterületek gyorsított ütemű felszámolá­sát. Az eredmények: a mező- gazdasági szövetkezetek több­ségében már kialakultak az önálló háztáji üzemág szer­vezeti formái. A közöstől ka­pott támogatás hatására az első félévben az állatértéke­sítés 20 százalékkal több mint tavaly. A gyepgazdálkodás­ban nincs mindenütt javulás. Erőfeszítéseket csak a Duna- menti Egyesülés Tsz, a bölcs­kei Rákóczi Tsz és a györ- könyi Szabadság Tsz tett és ezzel kedvező eredményeket ért el. A parlagterületek fel­számolásában nagyot léptek előre a paksi járás üzemei: az 1976. évi második határ­szemlén talált műveletlen te­rület 83 százalékát, vagyis 457 hektárt hasznosítottak az idei első félév végéig. A beruházások időarányos teljesítését vizsgálta a járási pártbizottság mellett működő gazdaságpolitikai munka- bizottság. Megállapította, hogy a beruházások többsé­ge tervszerűen, a költségek és határidők tartása mellett folyik. Nem megfelelő az ütem a 11-es Volán paksi te­lephelyének kivitelezésénél és nagy késéssel épül a megyei ruhaipari szövetkezet paksi üzemháza. A termelőszövetkezetek hét­millió forinttal növelték sa­ját beruházási forrásaikat a bázishoz viszonyítva. Az első félévben 45 és'fél millió fo­rintot fordítottak beruházás­ra, 4,4 millió forinttal töb­bet. mint az elmúlt év ha­sonló időszakában. Tovább terjed a paksi já­rásban az iparszerű termelé­si rendszerekhez váló csatla­kozás, bár vannak ellent­mondások, kedvezőtlen jelen­ségek is. A termelési rend­szerek tevékenységét határo­zottabb ellenőrzéssel kell kö­vetni, mert mindinkább a nyereségcentrikus szemlélet érvényesül, szolgáltatásaik nagyságának és színvonalá­nak rovására. A kiskereskedelmi forgalom 2—3 százalékkal nagyobb a tervezettnél és 12 százalék­kal növekedett'a tavaly első félévihez képest. A jó áru­ellátás mellett ennek az az oka, hogy a lakossági bevé­telek 18,7 százalékkal na­gyobbak és a népesség száma is emelkedett, főként Pakson. G. J. Lapunk július 25-i szá­mában cikket közöltünk: „Lemondtunk a szárítóról” címmel. Ebben megírtuk: a szárítók helyett, amelyekre ma már nincs szükség, jobb lenne- olyan helyisé­geket építeni, amelyek le­hetővé tennék a lakóközös­ség számára a közösségi élet kialakítását. Cikkünkre több hozzászó­lás érkezett. Mindenki he­lyeselte a cikk alapgondola­tát, de. .. Kenderes László, a Tolna megyei Tanácsi Tervező Vállalat műszaki és ellenőr­zési osztályának vezetője így kezdte levelét: „Örömmel olvastuk lap­juk július 25-i számában megjelent „Lemondtunk a szárítóról” című cikket, mert élő problémát vetett fel. Tény, hogy a többszintes la­kóépületek közösségi helyi­ségeinek használata külön­böző okok következménye­ként nem gazdaságos, más funkcionális követelményt (például közösségi összejö­vetel) kialakításuk műszaki­anyagi követelményeinek megfelelően kielégíteni nem tudnak. A szárítóhelyiségek tervezését az 1975. augusz­tus 1. óta érvényben lévő ÉSZ 201/1—75. építésügyi ágazati szabvány szabályoz­za. E szabvány 3., 31., 5. pontja kötelező hatállyal előírja, hogy: 1. a szárító- helyiség alapterülete'' leg­alább 8,0 négyzetméter, legkisebb vízszintes mérete 1,8 négyzetméter, belmagas­sága 2,2 méter lehet. 2. többlakásos lakóépületben 10 lakás felett 20 lakáson­ként egy ruhaszárító helyi­séget kell biztosítani.” A hozzászólásból az is ki­derül, hogy a szabvány alól felmentést a szabványt ki­bocsátó szerv vezetője, az építésügyi' és városfejlesztési miniszter engedélyezhet. Ez esetenkénti engedély lehet, és a létesítmény beruházója kérheti. Tudomásunk szerint ilyen kérelemmel még egyetlen beruházó sem for­dult a miniszterhez. A szabvány él, a szárítók épülnek. A szárítókat nem használják. „Nem vitás, hogy célszerűbb lenne a fürdőszobát csupán fürdő­szobaként, a loggiát a pihe­nés, a szabad idő eltöltése, a napfény, a friss levegő, az egészséges élet színteréül használni — állapítja meg Kenderes László. — Úgy tű­nik azonban, hogy a lakók a kisebb bosszúsággal és ké­nyelmetlenséggel járó szárí­tást választják a lakás funk­cióinak viszonylagos korlá­tozása ellenére. Valószínű, hogy kényelmesebb a fürdő­szobában vagy loggián szá­radó ruhákat kerülgetni, mint a szárító kulcsát meg­szerezni, a ruhát le- és-fel­vinni, a szárítót használat után rendben átadni.” Kiegészítésül ide kívánko­zik: a fürdőszobákban, log­giákon történő szárítás ab­ból is adódik, hogy egy-egy bérházban be kellene oszta­ni, hogy ki mikor moshat, mert egy-egy alkalommal legfeljebb két család ruhá­ja szárdhatna. Ezt a „be­programozott” . mosást sem vállalják á lakók. Mindenki akkor kíván mosni, amikor ideje van erre és amikor szükségessé válik ez a mun­ka. Ezek után ismét Kenderes Lászlót idézzük, aki ezt ír­ja: „Amennyiben a szárító­kat nem használja senki, valóban felmerül a kérdés: érdemes-e anyagi áldozatot hozni egy nem funkcionáló épületrész létrehozására, amikor mintegy száz laká­sonként egy lakást lehetne megépíteni létesítésük költ­ségeiből? Az igények pon­tos felmérése után a beru­házók dönthetnek arról: kérjenek-e felmentést a szabvány kötelező alkalma­zása alól és ebben az eset­ben meghatározhatják a szárító helyett mely funk­ciók kiszolgálása a fonto­sabb.” Gallai Ferenc, Szekszárd város Tanácsa V. B. osz­tályvezető főmérnöke így összegezte véleményét: „Osztályunk teljes mérték­ben egyetért a cikk olyan felvetésével, hogy lehetőség szerint a használaton kívül; helyiségeket a nagyközönség' (lakókollektíva) céljainak, igényeinek megfelelő funk­ciójú helyiségekké alakítsák át. Az átalakítások elvég­zésében és az ötletek adásá­ban elsősorban a lakóközös­ség tagjaira, számítunk. Mindezek ellenére sajnálat­tal közöljük, hogy a jelen­leg megépülő lakások és la­kóépületek helyiségeit, il­letve funkcióját a jelenleg érvényben lévő (a tervező­re és beruházóra egyaránt kötelező érvényű) MOTI- irányelvek határozzák meg. A cikkben tett javaslat el­bírálása, illetve érdem sze­rinti figyelembevétele az Építésügyi és Városfejlesz- téis Minisztérium, valamint az Országos Tervhivatal jogköre.” Mindezekből kiderül: van egy kötelező szabvány, amely alól lehet felmentést kérni. Felmentést nem kér­nek. A szárítók épülnek. A szárítók nem funkcionálnak. A szárítókról lemondó nyilatkozatokat írnak álá a lakók, mert nem használ­ják. .. A szabvány az szabvány. Jó ez a merev szabvány? Szerintünk nem jó. A szekszárdi példák legalábbis ezt bizonyítják. — Sz. J. —- A keltáktól a mini crosspályáig ­Csatár Szekszárd város­széle. Ezt nem lehet nagy történelmi előrelépésnek mi­nősíteni, mert sok valószínű­ség szól amellett, hogy vala­mikor itt volt maga a város, vagyis annak kelta elődje: Alisca. A jóval későbbi ma­gyar időkben jómódú falu, melynek lakói (a szekszárdi­akkal együtt) megkezdték az erdők visszaszorítását, hogy szőlőt mívelhessenek: — megvetve ezzel mai eróziós­gondjaink alapjait. A török megszállás idejéből fennma­radt egy defter, azaz adó­összeírás, melyből kiderül, hogy az akkori csatáriakból több adót sikerült kisajtolni, mint a volt szekszárdi ben­cés monostor tövében lakó jobbágyoktól. A XIX. század­ban az egyik présház építése­kor aranykorona került elő itt és egy ugyancsak arany­veretes markolatú kard. Meg­találója nyomban el is adta egy bajai ékszerésznek, a Theresianum uradalom inté­zőjének épp elég gondja volt vele, amíg vissza tudta pe­relni legalább az árát. Ennek ismeretében sincs sok értel­me annak, hogy valaki nap­jainkban kezdjen hozzá itt I. Béla király sok helyi iz­galmat okozó sírja keresésé­nek. A csatári változások nem aranytárgyakkal függe­nek össze... ELTŰNŐ TÉGLAGYÁR A városszéli „rang" meg­marad. Szekszárd az Iván­völgy torkolatáig nyúló Cs­ukásoknál nem terjeszkedik tovább. Magához Csatárhoz azonban más irányból mégis közelít és ennek az itt élők mindennapjaira fokozatosan egyre nagyobb hatása lesz. A Baktán már régóta folyó épít­kezés tovább tart. A VI. öt­éves tervben 710, a VH-ben 420 lakás épül fel a városfej­lesztési tervek szakkifejezése szerint „Szekszárd 12. számú szerkezeti egysége” — egysze­rűbben a baktai városrész egészen Csatárig nyúlik majd. Ha teljesen elkészül, ez összesen 2048 lakást, nagy- községnyi lélekszámú 6—8000 lakost jelent. Mindennek a csatáriak szempontjából az épülő két iskola, áruház, gyógyszertár és az egyéb üz­letek szempontjából lesz je­lentősége. Baktárói széles út kanyarodik majd ide, a vá­rosszélt a jelenleginél köz­vetlenéből becsatolva a vá­ros vérkeringésébe. Uthálózatbéli változás már napjainkig is sok történt. Aki csak 1—2 évenként vetődik erre, az örömmel tapasztal­hatja, hogy már az 5-ös autó­busz se a régi kacskaringókon át. hanem sokkal jobb nyom­vonalú úton jut el Csatárra. Antlfingerék egykor volt tég­lagyárának maradványai be­látható időn belül eltűnnek. A régi téglaszárító színeket (jobbára ezek is csak marad­ványok) átveszi a kerámia­üzem, eltűnik a fahíd és — sejthetőleg az itt lakók nem csekély örömére — szilárd útnak is kell épülnie. Hiszen, erről már hírt adtunk la­punkban. itt lesz a nagy múltú és remélhetőleg felvi­rágzó szekszárdi motoros­sport bázisa, mini crosspálya épül. HAZAK és PRÉSHAZAK Csatár városszéli jellegét csak a háromféle beépítési mód megmaradása őrzi to­vább. A gazdatelkes, a kertes családi házas és kifelé menet, a régi út jobb oldalán lévő pincék-présházak sora. Előb­biek és utóbbiak megmarad­nak, a másodikként említet­tek tovább gyarapszanak. Jó néhány olyan családi ház lát­ható ma is Csatáron, mellyel Szekszárd (okkal-oktalanul) „rangosabbként” jegyzett belsőbb területein se kellene szégyenkezni. A már említett és Csatár­nak sokáig „márkát” adó téglagyár eltűnése gazdasági szükségszerűség. Az alap­anyagot adó agyagbánya ki­merült, üzemszerű kiterme­lése nem érdemes. Az itt-ott még kitermelhető, lepényszei rűen elhelyezkedő agyag leg­feljebb csak kisüzemi „va- kargatásra” alkalmas. Az már más kérdés, hogy a romlásból is lehet hasznot húzni. A he­lyiek egybehangzó véleménye szerint a téglagyár környé­kéről tonnaszám tűnt el az itthagyott vasanyag. Július utolsó hetében még magunk is láttunk egy csak feléből- harmadából szétszerelt, de akkor még az égnek ágasko­dó, a jelek szerint senkinek sem kellő szállítószalagot. Csatár közúti forgalma nagy. Az újabban „hobbi­kertek” gyűtőnéven emleget­ni szokott szekszárdi szőlők jelentős része a csatári út egyenes folytatására nyíló völgyekben, domboldalakon van. Azt a megfontolásra ér­demes ötletet is hallottuk a környéken, hogy nem lenne-e érdemes egy, a szőlősgazdák ellátását szolgáló, akár csak idényjellegű szakboltot (bó­dét) nyitni itt. O. I. Fotó: K. Z. Egy telek, egy présház Egyfalunyi új ház Csatári változások

Next

/
Oldalképek
Tartalom