Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-13 / 190. szám

1978. augusztus 13. «ÉPÚJSAG 13 Érdekességek a sportágak történetéből Vízilabdázás Az úszás a vízi sportok őse, vízilabdajáték azonban a fia­tal sportágak közé tartozik. A vízilabdázás ötlete — a labdarúgás nagy sikere nyo­mán — 1869-ben vetődött fel Angliában. A labdával elein­te minden megkötöttség nél­kül játszadoztak a vízben, így azonban versengésre nem volt alkalmas a játék. Ezért már 1871-ben nagyjá­ból összeállították a water- polo (vízipoló) legfontosabb szabályait. Az első hivatalos mérkőzésre 1874-ben került sor a londoni Crystal Palace medencéjében. A „vízi fut­ball” rövid idő alatt meg­nyerte a sportkedvelő ango­lok tetszését. Ezen felbuzdul­va a glasgowi W. Wilson 1876-ban részletesen kidol­gozta a vízilabdázás játék- szabályait. A vízilabdázás hamarosan átkerült a kontinensre is. 1894-ben Németországban, Berlinben már vízilabda­mérkőzést játszottak. Innen jutott el Ausztriába, majd Magyarországra az új játék híre. Hamarosan megismer­ték Franciaországban, a né­metalföldi államokban és Skandináviában, - Svédor­szágban is. A gyors elterjedés első lényeges eredménye: a vízilabdázás már az 1900. évi olimpiai játékok műsorában helyet kapott! Hazánkban a vízilabda- sport úttörője egy sportked­velő pesti ügyvéd, dr. Füzes- séry Árpád, a Magyar Üsző Egyesület egyik vezetője volt. A MUE-úszók rövid idő alatt nagyon megkedvelték az új játékot és kétévi gya­korlás után, 1899. július 30- án, Siófokon, a Sióban le­zajlott az első nyilvános mérkőzés a MUE két csapa­ta között. A testvérharc 1:1- se döntetlennel végződött. A MUE mellett hamarosan egy másik egyesület is hathatós pártfogásba vette a vízilab- dázást. A híres hosszútáv­úszó Balatoni (Gräfl) Károly kezdeményezésére 1900-ban megalakult a Balaton Úszók Egyesülete, amelynek tagjai sorában hamarosan eleven vízilabdaélet alakult ki. 1907-ben megalakult a Magyar Üszószövetség, amely természetesen a vízilabdá­zás ügyeinek irányítását is átvette a MASZ-tól. Ám a bajnokság színvonala fokoza­tosan hanyatlott. A BUE aranycsapata szétszéledt, és az 1907., majd az 1908. évi bajnokságot is ellenfél nélkül nyerte a MUE! 1910-től az­után az FTC lépett a nagy elődök örökébe, s hosszú időn át egyeduralkodó volt a hazai porondon. A Komjádi által szervezett magyar válogatott játékfel­fogása valósággal forradal­masította a vízilabdázást. A víz feletti, pontos, kézről kéz­re szálló adogatások, az öt­letes játékmód, a gyakori helycserék, a sok mozgás, a lövésfajták változatossága és a végrehajtás biztonsága jel­lemezte a Komjádi által ta­nított vízilabdát. Ezek a té­nyezők emelték a magyar vá­logatott — hosszú időre! — a világrangsor élére. 1948 után erőteljes fiatalítás indult meg a magyar vízilab­dasportban. A sikeres szak­mai munka, valamint a te­hetséges és szorgalmas él­gárda jóvoltából az ötvenes években a mieink két-két olimpiai és Európa-bajnoki győzelemmel ismét a világ- ranglista élére verekedték fel magukat. A hatvanas eszten­dőkben már „csak” egy-egy olimpiai (1964, Tokió) és Eu­rópa-bajnoki (1962. Lipcse) diadal jutott legjobbjaink- nak, akik azonban változat­lanul egyenrangú esélyesként vetélkedtek a világelsőségért legnagyobb vetélytársaikkal. Az ötvenes években vitat­hatatlanul a magyar váloga­tott játszotta a vezető szere­pet, bár a jugoszláv, majd a villámgyorsan fejlődő szov­jet vízilabdázók személyében új nagy vetélytársak támad­tak. A hatvanas esztendők­ben már váltakozó sikerrel folyt a nagy vetélkedés az él­sportot alkotó hármas, a ma­gyar. a jugoszláv, és a szov­jet válogatott között. 1962-es EB-n, majd a tokiói olimpián (1964) még a mieink diadal­maskodtak, ám a két Európá­ba jnokságon (1966 és 1970) már a szovjet, a mexikói olimpián (1968) pedig a ju­goszláv vízilabdázók szerez­ték meg az aranyérmet! „A búcsút nem íny képzeltem el” Szögre akasztotta a futball- csukát — mondják, ha egy labdarúgó befejezi aktív pá­lyafutását. Emlékezetes mér­kőzések, gólok, csalódások és örömteli pillanatok után — kapuzárás. A búcsú mindig fáj, de az élet örök törvé­nyeit a sportban sem lehet megváltoztatni. Az Ibolya utcai lakás tera­száról csodálatos panoráma tárul elénk. Tekintetünk egy pillanatra végigpásztáz az alattunk terpeszkedő város új lakótömbjén, az utcák lámpasorán. Még gyönyör­ködnénk, de az indián fej­dísszel előviharzó ötéves Jan­csika türelmetlen: — Apu, mutasd meg, hol a puskám! Ülünk a szobában, s vala­hogy hitetlenkedve summá­zom magamban a makacs té­nyeket. Korner János július­ban még nagy ambícióval dolgozott az edzéseken, készült az új idényre. Most pedig már mint a Szekszárdi Dózsa visszavonult labdarú­gójával beszélgetek. — Vége, nincs tovább. Az Április 4. Vasas elleni nyári Totó-kupa mérkőzés utáni éjszakán alaposan begörcsölt a gyomrom. Alig vártam a reggelt, az orvosi vizsgálatot. Kezdődő gyomorfekélyt álla­pítottak meg nálam. Diétáz­ni kell vagy hat hónapig, kerülni az izgalmakat. Aztán majd meglátjuk, sikerül-e megúszni a műtétet. Pedig a búcsút nem így képzeltem el — mondja lemondóan. Feleségére pillant, s Ágnes tekintetéből — mint a házas­ságuk eddigi hat éve során mindig — most is együttér­zés, segíteni akarás tükröző­dik. A férj többször szorult ápolásra egy-egy sérülés után, de ez a mostani egészen más. — Hát akkor vágjunk a közepébe János, pergessük vissza az eseményeket. Ho­gyan is kezdődött? — Zombán, 1961-ben az ifiben kezdtem általános is­kolásként. Később Pécsre, az építőipari technikumba ke­rültem, ahol a középiskola csapatában kézilabdáztam, a Pécsi Postás Sportkörben pe­dig atletizáltam. A focitól nem szakadtam el, hisz va­sárnaponként gépkocsival jöttek értem Zombáról, s 17 évesen már a felnőttcsapat­ban játszottam. 1967-ben érettségiztem, egy évvel ké­sőbb próbajátékra hívtak Komlóra. Egy kicsit megle­pődtem, amikor közölték: le­igazolnak. Komlón egy évig az NB I-es tartalékcsapatban szerepeltem. Aztán 1970 ja­nuárjában átigazoltam a Szekszárdi Dózsába. Március 15-én a Zalaegerszegi Dózsa elleni NB Il-es találkozón mutatkoztam be a szekszárdi közönségnek. — Azóta nyolc év múlt el, miközben 231 bajnoki mér­kőzésen játszottál a lila-fehér együttesben. — Legtöbbször védőként, némelykor középpályásként vettek számításba az edzők. — Melyik mérkőzésre em­lékszel legszívesebben? — A sok közül nehéz kivá­lasztani csak egyet, de talán a Vasas Izzó elleni hazai 1:0-ás győzelmet említeném. Az a 90 perc NB I-es színvo­nalú küzdelmet hozott. — Pályafutásod során több edzőt ismerhettél meg. Közü­lük kitől tanultál legtöbbet? — Emberileg és szakmai­lag is a legtöbbet Kiss János­tól kaptam. Nagyszerű tu­lajdonságokkal áldotta meg a sors, érte tűzbe mentünk volna. — Sok csatár őrzésével bíz­tak meg a 231 meccsen. Ki volt a legnehezebb ellenfél? — Bartalos, a Dorogi Bá­nyász balszélsője, ördöngő- sen cselező, technikás, nagy lövőerejű csatár. — Labdarúgóként hány or­szágban jártál? — Jugoszláviában, Bulgá­riában és Romániában. — Gólt lőttél a bajnoki mérkőzéseken? — Négyet. Közülük három pontot jelentett számunkra. Sőt, a KOMÉP és a Nagy­kanizsa elleni találkozón a győzelmet is. — Csupaszív, de balszeren­csés játékosnak tartottak a szurkolók. — A sérülésekre gondolsz? Azokból alaposan kijutott nekem. 1973 májusában ed­zésen Mucskával ütköztem, az eredmény bordatörés. Há­rom hét múlva Dorogon már játszottam. A következő év januárjában porcműtét, tíz­hetes kényszerpihenővel. Még ugyanebben az évben, no­vember 17-én a Volán elleni hazai mérkőzés 35. percében újabb sérülést szenvedtem. Félidőig még játszottam, a szünetben dr. Bíró főorvos talpcsonttörést állapított meg. 1975. március 23-án játszot­tam újra, de szeptemberben Dunaújvárosban külső-belső bokaszalag-szakadás követke­zett. 1976 májusában borda­törés Várpalotán, s végül ez év januárjában az alapozás utáni első edzésen bokatörés. — Közben egyszer sem gondoltál arra, hogy befeje­zed a sportolást? — Nézd, imádom a focit, nehezen tudtam veszíteni. Ezért sokszor nem kíméltem magam a szikrázó összecsa­pásoktól sem. Feleségem se­gítéségével, mindig volt erőm újrakezdeni egy-egy kény­szerpihenő után. úgy tervez­tük itthon, hogy két-három évet még játszom. Szerettem volna segíteni a mostani fia­tal csapatnak. Szép emlékeim maradnak, sok szállal kötőd­tem a lila-fehérek klubjához. Annak idején megkeresett a SZEOL és a Pécsi Dózsa — maradtam. Nem bántam meg. — Hogyan tovább? — A tanácsi tervező válla­latnál építésztechnikusként dolgozom. Betegségem miatt labdarúgóként már csak örö­kös „kispados” leszek. A le­látóról szorítok majd a fiúk­nak. Becsukom a jegyzetfüzetet, búcsúzom a Korner családtól. János kikísér, sóhajtva mond­ja: „Az a legrosszabb az egészben, amikor a két gye­rek, Diána és Jancsi meg­kérdezi tőlem, hogy miért nem megyek a pályára.” FEKETE LÁSZLÖ Tömegsport Bátaszéken befejeződött a Bátaszéki VSK és a helyi szakmaközi bizottság által közösen rendezett kispályás labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye. Egy évvel korábban ebben a tömegsport akcióban még tizenegy csapat indult, az idén tizennégy együttes szerepel. TAVASZI VÉGEREDMÉNY: 1. Várdomb 13 10 2 1 52-22 22 2. Malom 13 11 — 2 57-23 21 X 3. FOKI 13 9 2 2 55-18 20 4. M.-GÉP 13 9 1 3 55-17 19 5. ÁFÉSZ 13 6 3 4 52-32 15 6. Fémip. I. 13 7 1 5 32-30 15 7. MÁV Fűt. 13 6 2 5 36-32 13 x 8. Tanács 13 5 1 7 22-46 11 9. Tsz. Gép. 13 4 2 7 28-49 10 10. G.-fore. 13 3 2 8 23-45 8 11. Tsz. Ép. 13 3 2 8 20-44 8 12. Fém. II. 13 5 — 8 25-34 7 x 13. MÁV For. 13 1 2 10 20-51 4 14. Alsónyék 13 1 2 10 13-48 3 Megjegyzés: x -■ büntetőpont le­vonás. A góllövőlista állása: 24 gólos: Holtc (Malom), 18 gó­los: Németh (FOKI), Mezei Z. (MEZŐGÉP), 17 gólos: Wolf (ÁFÉSZ), Máté (ME­ZŐGÉP), 15 gólos: Tatár (ÁFÉSZ), 14 gólos: Farkas (Tsz. Gépm.), 13 gólos: Mayer (Várdomb), 12 gólos: Gaál (FOKI), Topor (Vár­domb. 10 gólos: Makk (Vár­domb. Az őszi . idény mérkőzéseit augusztus 18-tól játsszák a csapatok. Felhívás tudósítóinkhoz / Kérjük tudósítóinkat, hogy a ma délutáni labdarúgó előkészületi mérkőzésekről 19—20 óra között szívesked­jenek közölni a jelentésüket. Sportrovatunk telefonszáma: 12—815. Fáradozásukat előre is köszönjük. Vitorlázórepülés Rövid versenyszám Kedvezőtlen időjárású, zá- poros, felhős napok közben szerdán sikerült megtartani a VI. gemenci vitorlázórepülő­bajnokság harmadik ver­senyszámát. Nagy távú fel­adatot most sem lehetett ki­tűzni, de az alig néhány órán keresztül „élő” emelőáram­latokat nagy sebességű repü­lésre felhasználni rövid tá­von, amikor az esetleg elkö­vetett hibákat nincs mód ki­javítani — talán még nehe­zebb. A szabadosztály a paksi konzervgyárat, majd a sza- kályi vasútállomást vette célba, hogy onnan hazatérjen öcsénybe. A legtöbben jól ki­használták az időjárás nyújtotta 1—2 órát — 100 km/ óra feletti átlagsebességgel haladtak, és Pollermann Ju­ditnak, a MALÉV verseny­zőjének 93,33 km/órás ered­ményéhez mindössze 0,6 km/ óra hiányzott, hogy Őcsény- ben új magyar női rekord szülessen. A versenyszám győztese, a békéscsabai Hala­si Gábor a három szám utáni összesítésben is az élre ug­rott: bár 2970 pontját a 2888 ponttal rendelkező Szabadfi Bolond, a Posta versenyzője, vagy akár Szentvölgyi Tibor (Dunaújváros) 2840 pontjával még könnyen behozhatja. A kategíória finn versenyzői közül Raine Mönkkönen 2116 pontot ért el, ezzel a 11. he­lyen áll. E. T. Grönlund 1441 pontja is jelentősen gyarapodhat a verseny végéig. A 15 méter szárnyhosszú­ságú, főleg lengyel Pirat tí­pusú gépekkel repülő stan­dardosztály a „nagyokénál” valamivel rövidebb, 86 kilo­méteres feladatot kapott; ők is Paksnak indultak, de már Kölesdnél visszafordulhattak az őcsényi repülőtérre. A versenyszám győztese, Far­kas Imre kaposvári verseny­ző, az eddig három, verseny­számból kettőt megnyert, a második helyezett Pongrácz Lajos (Szeged) szintén volt már napi győztes, a kiskun- félegyházai Hevér Lajos pe­dig talán ezzel a harmadik helyezésével indult el a do­bogó felé. Odáig persze még hosszú az út, és tele van aka­dályokkal, hiszen a három versenyszám utáni összesített eredménylistán Hevér még csak a 15. helyen áll. Az első helyeket Szieberth Béla Pong­rácz Lajos és Depinyi János tartják 2636, 2577, és 2562 ponttal. Sziebert, Depinyi és a harmadik pécsi versenyző, a most 10. helyen álló Mag­vasi Lajos mintaszerű hár­mas kötelékben repülnek a versenyen. Ezzel háromszo­rosára növelik esélyeiket, ugyanis ha valamelyikük a sajnos, nem látható termik- re, vagyis emelőáramlatra bukkan, rádión odahívja tár­sait és mindhárman kihasz­nálják a magasságnyerési le­hetőséget. A módszer hasz­nossága máris mutatkozik eredményeikben. Augusztus 18-20: Nemzetközi lovasnapok Tamásiban Lassan, immár két évtize­de, hogy megyénk egyik leg­rangosabb, legszínvonalasabb augusztusi sportműsorának számít a tamási lovasverseny. Joggal, hiszen az egykori re- gölyi verseny az elmúlt évek során nemzetközi rangot szerzett. A külföldi csapatok is örömmel vállalják a rész­vételt. A mindig látványos vetélkedést, kitűnő szórako­zást biztosító háromnapos rendezvénysorozat pedig ért­hetően vonzza a nézőket. A korábbi lovasnapok statiszti­kái tanúsítják: a nézőszám átlagosan húszezer körül volt. Ez pedig egyértelműen e sportesemény népszerűségét bizonyítja. Az idei XV. nemzetközi meghívásos lovasverseny és járási népviseleti bemutató szervező bizottsága hetek óta szorgalmasan dolgozik. Az eddigi lovasnapok sokéves tapasztalatait hasznosítva, gördülékeny rendezésre tö­rekszenek. Rendkívül színes, gazdag műsor várja ezúttal is a Tamásiba érkező közönsé­get. A verseny első napján, au­gusztus 18-án 10 órakor díj­ugratással rajtol az ifjúsá­giak mezőnye. Egy órával ké­sőbb Csikós és Koch ötös lo­vasjátéka ígér jó szórakozást. A nemzetközi megnyitóver­seny első fordulóját 14 óra­kor, a másodikat 16 órától rendezik, közben újabb lo­vasjátékra kerül sor a Koch- ötös jóvoltából. Augusztus 19-én, 10 órától a hagyományos népviseleti felvonulásra kerül sor. A nemzetközi meghívásos lovas- verseny ünnepélyes megnyi­tóját 14 órakor tartják, amit stafétaugratás, lovasjáték és kultúrműsor követ. Végül 16.30-tól rendezik a díjugra­tást. A verseny zárónapján, au­gusztus 20-án, 10 órától if­júsági díjugratás, 11-től lo- vasjáték. A délutáni program a korlátugratással kezdődik 14 órakor. A jugoszláv Vin- kovci népi együttes kultúr­műsora szórakoztatja a kö­zönséget 15 órától. Ezután újabb lovasjáték következik, majd a rendező bizottság nagydíjáért folyó versenyt rendezik. Az ünnepélyes zá­rásra, a részt vevő csapatok búcsúztatására 17.30 órától kerül sor. Kopoli István igar-simontor- nyoi versenyló A meghívott csapatok: Csehszlovákia: Kassai Lovas­klub, Jt. Kárpátia, Bratisla­va. Szovjetunió: Litván Vil- niusi SK. Jugoszlávia: Dako- voi ÁG, Zobnatica, Bácska- topolya. A részt vevő magyar csapatok: Kiskunhalasi Ha­tárőr Dózsa, Budapesti Hon­véd, Tlapi Arany János Tsz SK, Dalmandi MEDOSZ, Enyingi MEDOSZ, Igar-si- montornyai Lenin Tsz, Lajos- komáromi Győzelem Tsz, Me- zőszilasi Mezőföld Tsz. Szabó Sándor, a dal mandi csapot tagja

Next

/
Oldalképek
Tartalom