Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-13 / 190. szám

1978. augusztus 13. 'Képújság 11 Hetven éve született a modern magyar képzőművészet egyik jelentős alakja, Vajda Lajos, akinek műveiből az évforduló alkalmából emlékkiállítás nyílt a Nemzeti Ga­lériában. Képünkön: Kollázs önarcképpel című műve. Sztoján Radev beszélgetése Kodály Zoltánnal Sztoján Radev a budapesti Bolgár Kulturális Köz­pont igazgatója. 1932-ben Várnában született. A szó­fiai egyetemen a történelem és újságírás szakot végez­te. 1970-ben a budapesti egyetemen elnyerte a törté­nettudomány kandidátusa fokozatot. Azóta dolgozik Magyarországon a hagyományos bolgár—magyar ba­rátság kutatásán és elmélyítésén. Dal Jósé Mexikóváros egyik szép épülete a Jósé Marti kultu­rális központ, a Hidalgó- sugárút és a Reform-sétány sarkán. A modern épületet XVI—XVIII. században épült műemlék paloták veszik kö­rül. A közelmúltban avatták fel a kulturális központ dí­szét, a „Dal Martihoz” című nagyméretű falfestményt. Mexikói művészek: Orozco Rivera és Luis Nisiz'ava, va­lamint kubai festőművészek: Mariano Rodriguez és Favad Jamis készítették a Mexikó és Kuba hagyományos barát­ságát jelképező, 3 méter ma­Készül a Kis Mongol En­ciklopédia, az első ilyen ki­advány az ország életében. A jelentős mű szerkesztésé­ben 450-en vesznek részt: közgazdászok, a kultúra és Martihoz gas és 28 méter hosszú fest­ményt, amely a kontinens függetlenségéért, az elnyomás ellen vívott harcokat ábrá­zolja az elmúlt évszázadtól napjainkig. Az óriási falfestmény nem csupán Jósé Marti, a nagy kubai költő (1853—1895), a nemzeti felszabadító mozga­lom harcosa és mártírja alak­ját örökíti meg, hanem az amerikai népek szabadságáért küzdő olyan nagy egyénisé­gekét is, mint Benito Juarez. Simon Bolivar, Emiliano Za­pata és Camilo Cienfuegos. a tudomány jeles képviselői. Az enciklopédia a mongol nép történetét, ősi kultúrá­ját, a népi állam szocialista vívmányait dolgozza fel. Intézetének kulturális tevé­kenysége az egész országra kiterjed, Budapesten rend­szeresen érintkezik a magyar szellemi élet legkülönbözőbb rétegeivel, hiszen idejövetele előtt a bolgár filmgyártás irányítója is volt. Művei bolgár, orosz, angol és ma­gyar nyelven jelentek meg, A bolgár—magyar történeti és kulturális kapcsolatokról a következő hét könyve je­lent meg eddig bolgár nyel­ven: 1. Az 1876-os Áprilisi felkelés visszhangja a ma­gyar sajtóban, 1969. 2. Vér a rózsákon. (Magyar utazók leírásai a bolgár népről a XVII—XIX. században), 1971. 3. Amíg a Duna folyik. (A több évszázados haladó bol­gár-magyar kapcsolatok), 1975. 4. Bolgárok és magya­rok. (A bolgár—magyar tör­ténelmi és kulturális kapcso­latokról), 1978. 5. Az Áprilisi Felkelés 100. évfordulója. (Antológia a világsajtóból), 1977. 6. A bolgár filmművé­szet, 1972. 7. Barátság. (Be­szélgetések és interjúk a ma­gyar társadalmi, politikai és kulturális élet kiemelkedő képviselőivel, köztük Kádár Jánossal, Münnich Ferenccel, Dobi Istvánnal, Ortutay Gyulával, Nagy Lászlóval és másokkal), 1974. Ebben a kötetben jelent meg a Ko­dállyal folytatott alábbi be­szélgetés, amely 1966-ban történt, s amely eddig nem jelent meg magyarul: Amikor az ember egy köz­ismert alkotóművész ottho­nába látogat, valami szokat­lant, különöset vár, mint amit ismerőseinél láthat na­ponta. Kodály Zoltánnál, ko­runk egyik legnagyobb zene­szerzőjénél azonban nem fo­gadott semmi rendkívüli. Ta­lán a legjellemzőbb otthoná­ra az volt, hogy semmiféle fölösleges, semmi oda nem illő tárgy nem zavarta a la­kás harmóniáját. A zene­szerző csodálkozva válaszolt kérdéseimre, hogy dolgozik-e még és mik a tervei: — Nincs joga senkinek sem a télien életre. Terveim­ről azonban nem szeretek beszélni. Hogy miért? Talán ha beszelek róluk, nem va­lósulnak meg. Inkább a már ismert és elfogadott művei tanúskodjanak az emberről és terveiről. Hogyan látja ön a zene helyét és szerepét a társa­dalom és a kulturális élet egészének fejlődésében ko­runkban, amikor a techni­ka fejlődése egyre jobban felgyorsul és egyre na­gyobb hatást gyakorol az egyes emberek személyisé­gére és az egész társada­lomra? — Mi az egész társadal­mat akarjuk megtanítani, hogy értse és szeresse a ze­nét. Magyarországon eddig öbb mint 140 iskolát szervez­tünk, melyben a gyerekek a tananyagon kívül heti hat órában, azaz naponta egy órát zenével foglalkozzanak. A technikai haladás az em­beri személyiség fejlődésében bizonyos egyoldalúsághoz ve­zet. Amíg azonban az embe­rek nem gépiesednek el egé­szen, meg kell tanulniuk éne­kelni, hogy tudjanak örülni az életnek, képesek legyenek az életben gyönyörködni, szeres­sék és értékeljék a zenét és a művészeteket, Amikor Amerikában jártam, feltet­ték nekem a következő kér­dést: csak a kommunista or­szágokban lehetséges nagy létszámú zeneiskolákat létre- hQzni? Azt válaszoltam, hogy igen. mindaddig, amíg a ka­pitalista államokban is meg nem értik, hogy az ember­nek ugyanúgy szüksége van a zenére, mint akár a számo­lásra és az írásra . .. Minde­nütt találkozhatunk olyan művelt emberekkel, akik a zenét egyáltalán nem értik. Ezek az emberek bizonyos értelemben szegények, sajná­latra méltóak ... Mi azt sze­retnénk, ha a mai modern emberben az ismeretek va­lamiféle harmóniája, egyen­súlya alakulna ki. Ennek a problémának a megoldásá­ban azonban még csak a kezdeti lépéseket sikerült megtennünk. Magyarorszá­gon még csak 15 éve él ez a törekvésünk. Egy zenei mű megalkotásához egyaránt szükséges a tehetség és a munka. Sok ember van, aki alaposan és jól megtanulta a zeneszerzés technikáját. A helyzet azonban az, hogy semmi újat nem tudnak mon­dani. Ugyanígy van az iroda­lomban is. ön mikor érezte meg, hogy az, amit álkot érté­kes, és van értelme, hogy tovább alkosson? — Áz ember nem egy pil­lanat leforgása alatt döbben rá, hogy alkotóművésszé vált. Ez az érzés lassan, fokoza­tosan alakul ki, az alkotó munka folyamán. Akkor vol­tam magammal a legelége­dettebb, amikor 4—5 éves voltam. Akkor élveztem a legjobban saját alkotásaimat, melyeket magam is el tud­tam énekelni. Később egyre többet vártam magamtól. Mindig találtam valamit mű­vemben, amit jobban is meg lehetett volna oldani. Mi az ön véleménye a dzsessz-zenéről? — A dzsessz, mint minden, ami divatos, ahogy jött, el is fog múlni. Minden modern táncnak megvan a maga mo­dern zenéje. Mit tudna mondani a zenéről, a békeharcról és a népek közötti barátság­ról? — Sajnos a legjobb és leg­zseniálisabb zenét is elnémít­hatja a fegyverek zaja. De az ember hivatása nem a pusztítás, hanem a békés al­kotó munka. Úgy látom, hogy az embereknek már régóta elege van a háború­ból. Az emberek többsége hallani sem akar róla. Min­den attól függ, hogy a há­borút óhajtó kisebbséget meg tudjuk-e fékezni. Arra a kérdésemre, ho­gyan értékeli Bulgária zenei életét, Kodály Zoltán egy egészen friss nyugati újságot mutat, melyben felvételek és hírek vannak a mi ,,Bodar Szmjáná” kórusunkról, mely­nek művészetét Kodály Zol­tán magasra értékeli. — Annak ellenére, hogy számtalan meghívást kaptam, még nem jártam Bulgáriá­ban De ismerem Vladigero- vot, és ismerem Pipkovot. Is­merem és különösen nagyra értékelem Petko Sztajnovot. A mi Bartók Bélánk zené­jében alkalmazta, felhasznál­ta a bolgár ritmust. Azt kí­vánom a bolgár zeneszerzők­nek, hogy új. érdekes műve­ket alkossanak. Olyanokat, melyek a népzenén alapul­nak. népzenei motívumokra épülnek, de magán viselik egy alkotó egyéniség munká- ját. Közli: GÁL ISTVÁN Az első enciklopédia Egy kevéssé ismert folyóiratról... Bemutatjuk a Magyar Tudamány-t Van egy folyóirat, amely tudományos közéletünk majd minden személyisége által ismert és várva várt sajtótermék, de az utca em­bere talán még nem is hal­lott róla. Ami persze, nem egészen véletlen, hiszen a Magyar Tudomány összesen 3200 példányban lát napvi­lágot. ebből is kétezret elő­fizetők kapnak. A fennmara­dó példányok egy része ke­rül csak utcai terjesztésre, az is inkább a fővárosban és egyes vidéki egyetemi váro­sokban. (A Magyar Tudomá­nyos Akadémia tagjai hiva­talból kapják a lapot.) Kis létszámú kollektíva készíti a lapot: Köpeczi Bé­la akadémikus, az MTA fő­titkárhelyettese a főszerkesz­tő, Csató Éva az újságíró­szerkesztő, Szántó Lajos, az MTA Tudományszervezési Csoportjának igazgatója az egyik felelős szerkesztő, a másik Rejtő István, az MTA könyvtárának igazgatóhelyet­tese. rajtuk kívül két szerző­déses munkatárs tartozik még a „stábhoz”. A lapról, irányvonaláról. tartalmáról Köpeczi Bélát kérdeztük: — Havonta jelenik meg folyóiratunk, egy-egy szám 5 nyomdaív terjedelmű. Szerkesztő bizottságát -az Akadémia elnöksége jelöli ki. úgy. hogy abban minden akadémiai tudományos osz­tály képviseltesse magát. Barta György akadémikus a geotudományok. Beck Mi­hály a kémia, Elekes Lajos, a történelem, Hajdú Péter a nyelvészet, Hollán Zsuzsa az orvostudomány, Láng Géza, az agrártudományok. Eörsi Gyula a gazdaság- és jogtu­dományok, Straub F. Brúnó á biológia, Vámos Tibor pedig a műszaki tudományok .képviseletében” vesz részt a munkában. A szerkesztő bizottság tagjai közreműköd­nek a lap tervének alakítá­sában. a szakterületükhöz tartozó írásokról véleményt mondanak, évente egyszer pedig értékelik a lap mun­káját. Folyóiratunk hosszú múlt­ra tekinthet vissza: elődjé­vel. a Magyar Tudományos Akadémia Értesítőjével együtt 85 évet számlál. Je­lenlegi címén 1956 óta jele­nik meg. Magam 1973 óta va­gyok főszerkesztő, olyan nagynevű elődeim álltak e poszton, mint Erdei Ferenc és Trencsényi-Waidapfel Im­re. — Voll-e komolyabb változás az utóbbi években a lap tartalmában? — Legelőbb is inkább a jellegében. Igyekeztünk szí­nesebbé, „fölyóiratosabbá" tenni. Korábban közlöny jel­lege volt, és sok tudomány- politikai. kutatásszervezési írást, illetve hírt közölt. Most arra törekszünk, hogy az ilyen kérdésekről is érdemi tájékoztatást adjunk, s a puszta regisztrálását elhagy­juk. A tudományok doktora, vagy a kandidátusi címért készített értekezésekről to­vábbra is tájékoztatunk. Ele­ve megszabott „irányunk” nincs, törekvésünk, hogy le­hetőleg minden tudományág közös érdekű mondanivalója helyet kapjon lapunkban. Terveink között szerepet, hogy évente két-három pro­filszámot jelentessünk meg, melyekben egy téma minél sokoldalúbb megközelítésre, megvilágításra törekszünk. — Milyen szerkezeti ala­pon épül fel egy-egy szám? — Minden számunkban van rövid, aktuális, tudomány- politikai vezércikk, néhány tanulmány, interjú, törek­szünk a vitákra is, most ép­pen a más lapokban is élénk visszhangot kiváltó tudomá­nyos minősítési vita folyik. Kitekintés című rovatunkban külföldi tudományos ered­ményekről, rendezvényekről stb adunk hírt, Nobel-díjas tudósokat mutatunk be. Más vonatkozásban csak akkor szerepel külföldi szerző a lapban, ha magyar tudósok­kal közös témáról, vagy ná­lunk rendezett szimpozionról. esetleg tudományos együtt­működésről van szó. Ezen­kívül információkat adunk a magyar tudományos életből, számonként könyvszemlét közlünk. — Csak akadémikus szerepelhet szerzőként? — Szó sincs róla! Bárki beküldhet hozzánk írást, an­nak megjelenése nem a szer­ző által elért egyetemi vagy tudományos fokozattól, ha­nem a téma érdekességétől és a megírás módjától függ. — Most melyik számon dolgoznak? — A 7—8. szám készül (A beszélgetés június közepén zajlott le — A szerk.), amely­ben részben az Akadémia ez évi közgyűléséhez kapcsolódó osztálygyűléseken elhangzott előadásokat ismertetjük, részben folytatódik a már említett tudományos minősí­tési vita, valamint az infor­mációról szóló vita. — Milyen témájú íráso­kat tartalmaz majd e szám? — Például a Kelet-Európa- kutatással kapcsolatban Nie- derhauser Emil „Kelet-Euró- pa a magyar történettudo­mányban” című írását, a ter­mészeti erőforrások témakö­rében (ez is osztályülési té­ma volt) Bogárdi János „A Föld vízkészlete és vízigé­nyek” című tanulmányát, Hajdú Péter nyelvészeti cik­két „Rekonstrukció az ura­lisztikában” címmel, de em­líthetem Adorján Bence— Szentgyörgyi Zsuzsa írását is a számítástechnika jövőjéről... Megköszönve a beszélge­tést, eltűnődöm: ennyi érde­kes téma mellett, és a tudo­mányok iránti érdeklődés fo­kozódása közepette nem len­ne érdemes nagyobb pél­dányszámban terjeszteni „ut­cán is” a magyar tudomány első számú szócsövét, a Ma­gyar Tudomány-t? SZATMÁRI JENŐ ISTVÁN ,.'J Több mint négy évtizede, hogy gazdagít bennünket al­kotásaival Mikus Sándor szobrászművész, aki most töltj be 75. életévét. Mint szegény munkáscsalád gyer­meke autodidaktaként indult el pályáján, s tehetségével harcolta ki azt a támogatást, amelynek segítségével vég­képp a művészi hivatás mel­lett dönthetett. A harmincas években már elismerő kriti­kák, tekintélyes díjak kísér­ték szereplését; az 1937-es párizsi világkiállításon be­mutatott munkáit arany­éremmel tüntette ki a zsűri. Életútján a munka és a si­ker azóta is kitart mellette: mintegy 200 elkészült alko­tása — kisplasztikák, érmek, köztéri szobrok vegyesen — szám szerint is imponálóan jellemzik teljesítményét. Eredményeiért két alkalom­mal Kossuth-díjat, érdemes, majd kiváló művészi címet kapott kormányzatunktól. Mikus művészetének leg­vonzóbb erénye a líraiság: szobrai a műélvezet derűs, örömteli klasszikus korok­ban honos változatával aján­dékozzák meg a szemlélőt. Bennük a művészi minőség harmonikus szépséggel páro­sul — láttukon* nemcsak az elme lesz pallérozottabb, de a szív is megleli a maga vi­gasztalását. Intimitásában az ember örök óhajai, humaniz- mu és harmónia iránti vá­gya, a társadami együttélés értelmébe vetett hite nyer­nek kifejezést, míg természe­tessége annak az igazolása, hogy sosem a látványos tet­tek hanem a kis dolgok, a hétköznapok apró helytállásai viszik előre a világot. Az emberség ereje, s az abban rejlő erkölcsi és esztétika; szép hatja át politikai em­lékműveit is, jó példát szol­gáltatván arra, hogy a mai hősábrázolás olyan érzelpii mondanivaló útján is lehet­séges, amely nem a fizikai küzdelem, az erőkifejtés mo­tívumaiból indul ki. Kívánjuk, hogy a kiváló mester, akinek — Illyés Gyu­la szavaival szólva — „töré­keny és engedő” figurái nemcsak a tűnő pillanatok, de a megtartó emberség szimbólumai is, még sokáig, jó egészségben munkálkod­jék mindnyájunk örömére. TASNÁDI ATTILA Mikus Sándor „Haját fonó nő” című szobra Mikus Sándor % köszöntése

Next

/
Oldalképek
Tartalom