Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
Névnap: Lenke. A Nap kél 4.10 — nyugszik 19.30 órakor. A Hold kél 21.22 — nyugszik 8.19 órakor. Hetven évvel ezelőtt, 1908. július 23-án született — és 58 éves korában, 1966-ban halt meg — Elio Vittorini ismert olasz regényíró és elbeszélő. A HATÁRIDŐ ELŐTT elkészítette a DÉDÁSZ szekszárdi üzemigazgatóságának szerelési osztálya a szekszárdi vízmű mangántalanító berendezését villamos energiával ellátó transzformátorállomást. 'v, JŐ ÜTEMBEN épül Du- naföldváron a Duna ifjú és idősebb szerelmeseinek csónakháza. A MAHART-tól kapott uszályt a község üzemeinek, szövetkezeteinek dolgozói társadalmi munkában felújítják, átalakítják. Segítik a munkát a magyar és a szovjet katonák is. A napokban a szovjetek a hatalmas hajótest festését, belső burkolását készítik elő. * TÍZ SZÁZALÉKKAL több népművészeti kerámia- terméket készített tőkés exportra a Tolna megyei Építőanyagipari Vállalat csatári kerámiaüzeme az idei első félévben, mint tavaly, hasonló idő alatt. A korsók, tálak, bo- kályok jelentős részét az NSZK-ba küldték. A tűzoltóság jelenti Kölesden az egyik lakás konyhájában kigyulladt a PB- gázpalack. Lángot íogott az ottlévő gyermekheverő és egyéb berendezési tárgy is. A vizsgálat kiderítette, hogy bőrtömítés helyett — szabálytalanul — klingerit tömítést használtak a nyomáscsökkentőhöz. A tűzoltóság közbeavatkozása eredményeként csak kisebb anyagi kár keletkezett. Pénteken délután lábonálló gabona égését jelezték a szekszárdi tűzoltóságra. A helyszínre érkezéskor derüli ki, hogy tarlóégetést végeznek. Ezúton is felhívjuk a termelőszövetkezetek. gazdaságok figyelmét, hogy a tralóégetések pontos helyét és idejét előre jelentsék be az állami tűzoltóságnak. E tűzhöz történt vonulás közben a szekszárdi kórház sarkánál a ZR 15—23 frsz. Trabant gépkocsi nem adta meg az elsőbbséget a szirénát és kék lámpát használó tűzoltóautónak. Csak hirtelen fékezés árán lehetett elkerülni az összeütközést. A gépkocsi vezetője ellen feljelentést tettünk. — KIÁLLTA A PROBAT V. Trűnov donyecki elektrotechnikus új kétéltű járműve, amely 12 nap alatt tette meg a Moszkva és Szevasztopol közötti 4 ezer kilométeres utat. A ló — szívünk kedves állata. Lehet-e szebbet, többet mondani róla, mint Huszárik Zoltán tette az Elégiában? Baranya megyében vasúti kirakodás közben megszökött egy musztáng. Nyolc hónapon át kószált: időről időre felbukkant, majd újra eltűnt. Az emberek mesélni kezdtek a befoghatatlan paripáról... A musztáng történetéről láthatunk ma délután dokumentumfilmet A szökevény címmel. Este Shakespeare vígjátékának angol tévéváltozatát vetítik a Szentiván éji álmot. A Royal Shakespeare Company előadása a bagyományokhoz hűen mutatja be a játékot, amit az tesz különösen élvezetessé, hogy szabadban forgatták. Ez az első BBC-film, amit egyetlen műtermi felvétel nélkül készítettek el. Jelenet a Szentiván éji álomból A posta központi járműtelepének portáján készüléket helyeztek el az időjárási frontok jelzésére. Az orvos-meteorológusok adatai alapján működő készülékkel a gépkocsi- vezetőket tájékoztatják. Hűvös idő Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, néhány helyen, inkább csak keleten, zápor, zivatar. Az erős északnyugati, északi szél lassan mérséklődik. Az évszakhoz képest hűvös marad az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között várható. A Balaton vizének hőmérséklete szombaton, 11 órakor, Siófoknál 18 fok volt. Export Bonyhádról Hagyományos terméknek számít a Bonyhádi Vasipari Szövetkezetben az NSZK-beli partner megrendelésére készülő marmonkanna-kiöntő. A kanna szájára illeszthető alkatrészből az idén eddig 30 ezret készítettek a szövetkezetben, s az év végéig közel nyolcvanezret adnak át a megrendelőnek. Képünkön: a hajlítható csőre a kúp alakúan illeszkedő véget forrasztják az asszonyok. Fotó: SZEPESI OL VAS TAM Mindenki egyformán fizet... Panaszkodik értényi olvasónk, sok az udvariatlan fiatal, s a zsúfolt autóbuszokon gyakran előfordul, hogy nem adják át helyüket az idősebbeknek, mondván, mindenki egyformán fizet... Minden együttérzésünk a törődött időseké, akiket bizony könnyen félrelöknek a felszállásnál tapasztalható tolongásban, s akiknek izmai bizony nem olyan rugalmasak, mint a fiataloké. Persze az is igaz, hogy az ilyesmit nem lehet szabályozni, minden járművön magától értetődő, hogy az utasok érkezési sorrendben foglalnak helyet. Vagy nem foglalnak, s akkor állni kényszerülnek. Nem is a szabály hiányzik, hanem a megértés, a jóérzés vagy éppenséggel a tisztelet. Tisztelet az idősek iránt, de egymás iránt is. Mennyivel szebb, nyugalmasabb lenne az élet, ha mindenki tiszteletben tartaná embertársát, ha nemcsak a közlekedésben, hanem az élet területén is tapintatosak, megértőek lennénk. Igaza van értényi olvasónknak sok még az olyan eset, amilyent ő is említ, de bőven vannak ellenpéldák is, gyakran hallunk megértő fiatalokról és nem fiatalokról, olyanokról, akik nemcsak jogokat vagy éppen előjogokat követelnek maguknak, hanem arra is kiterjed figyelmük, hogy nyugodtabbá, elviselhetőbbé tegyék környezetük életét. Higgyük, hogy előbb utóbb ők lesznek többen... Több hízót a háztájiból Termelési kedv és betétállomány Bakán fixáinak ka gópkaasíra A kettő szorosan összefügg. Nagy a sertéstenyésztői kedv a kistermelők körében. Ez jó az egyénnek is, jó a társadalomnak is. A sertés- tenyésztői kedv növekedését mutatja, hogy a kisüzemek december 31-ig 95 ezer sertés értékesítésére kötöttek ugyan, de az év végéig — azóta újabb szerződéskötések történtek — várhatóan mintegy 117 ezret értékesítenek. Ez 1977- hez képest 27, de 1976-hoz viszonyítva 65 százalékos növekedést jelent. Megnőtt a vemheskoca- igény is. A Tolna megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat 1978 — első félévében 1640 kocát helyezett ki a kisüzemekbe — 67 százalékkal többet, mint az elmúlt év azonos időszakában — ennek ellenére az igényeket nem tudták kielégíteni. A vállalat vezetői szerint a későbbiek során ezt a megnövekedett igényt is ki tudják elégíteni. A termelési kedv növekedésével összefügg — legalábbis falun — a betétállomány növekedése is. Az idén, az első félévben 70 millió forinttal volt magasabb az OTP-betétállományok növekedése, mint a korábbi bázis- időszakáé. Az OTP tájékoztatása szerint különösen a gépkocsi-fedezeti betétek emelkedése volt élénk. Közel tizennégymillió forintot fizettek be gépkocsira. Az áruvásárlási akció is élénkült. Különösen a labda- rúgó-vb alkalmából meghirdetett megyei tv-vásárlási akció idején nőtt az érdeklődés. A mezőgazdasági hiteleket — ez is összefügg a termelési kedv növekedésével —, főleg sertés- és takarmányvásárlásra vették igénybe. Családi ház és szövetkezeti szervezésű társasház építésére is többen kértek hitelt, mint az elmúlt év azonos időszakában. KRESZ-vizsga fogatoknak A tamási járási közlekedés- biztonsági tanács vizsgálta a lassú jármű-vezetők, fogatosok részvételi arányát a közlekedésben, valamint a balesetek számának alakulásában. Ennek eredményeként született meg a döntés, hogy a járás termelőszövetkezeteiben, állami gazdaságaiban ilyen beosztásban dolgozók részére KRESZ-oktatást és -vizsgát szervezünk. írásos megkeresésünkre a gazdaságoktól 167-en jelentkeztek. Negatív, hogy három tsz nem is válaszolt, annak ellenére, hogy kettőnek balesetveszélyes — 61-es — út mellett van a területe. Az oktatást 4—5 órá- -ban több községre elosztva a tamási közlekedésrendészeti alosztály dolgozói tartották. A július 7-én megtartott vizsgán 141-en jelentek meg, ebből 79-en tettek sikeres vizsgát. A sikeres vizsgázók lassújármű, segédmotorkerékpár, vagy fogatolt jármű vezetésére, illetve hajtására jogosító igazolványt kaptak. Ügy érezzük, az összkörül- ményt figyelembe véve, hogy ez az eredjnényesség is sikeresnek mondható. A jól sikerült KRESZ-okta- tásért köszönet illeti a gazdasági vezetőket, az oktatást végzőket és nem utolsósorban a túlnyomórészt idősebb korosztályba tartozó dolgozókat, akik vállalták a néhány órás oktatást és az egyéni KRESZ- tanulást annak érdekében, hogy biztonságosabban vegyenek részt a közúti közlekedésben. NAGY ISTVÁN r. szds. JKBT ügyvezető elnöke A MERKUR kocsiátvételi sorszámai július 22-én Dacia 10 415 Moszkvics 3 257 Polski Fiat 1500-as 13 756 Polski Fiat 126-os 13 029 Skoda 105 S (Budapest) 94 311 Skoda 120 L (Budapest) 1 216 Skoda 120 L (Debrecen) 718 Skoda 120 L (Győr) 1097 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 21 008 Trabant Lim. S. (Gyöl') 10 587 Trabant Lim. (Budapest) 14 315 Trabant Lim. (Győr) 5 533 Trabant Combi (Budapest) 3 098 Trabant Combi (Győr) 1 063 Trabant Hycomat 7 131 Wártburg Limousine 10 589 Wartburg de Luxe 10 861 Wartburg Tourist 3 684 Wartburg de Luxe tolótetős 3 806 Wartburg Lim. tolótetős 2 511 Zaporozsec 26 458 Zsiguli (Budapest) 95 786 Zsiguli (Debrecen) 46 723 Zsiguli Combi 11 759 Zsiguli 21011-es (Budapest) 9 785 Zsiguli 21011-es (Debrecen) 6 033 Zsiguli 2103-as 13 420 Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 29. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt, négytalálatos szelvénye 97 fogadónak volt, nyereményük egyenként 72 642 forint, háromtalálatos szelvénye 7617 fogadónak volt, nyereményük egyenként 463 fornit, a két- találatos szelvények száma 220 684 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. Gyermekuszoda A közelmúltban nyílt meg Budapesten az V. kerületi tanács Hárshegyi úti napközis táborának gyermekuszodája Ha mentőt látunk Ha mentőt látunk, csak az jut eszünkbe: valahol, valakivel baj van. A mentő szirénázva rohan, a benne ülő arca is elmosódik. A mentősökről az emberek alig tudnak valamit, pedig náluk is vannak kommunisták, törzsgárdatagok, szakképzettek és szakképzetlenek... A mentőállomások dolgozóinak 44,5 százaléka törzsgárdatag. Ök már soksok emberen segítettek: sérültön, betegen egyaránt. Igaz, a gyógyintézetben dolgozókon múlik elsősorban, de a mentősök magatartása is meghatározza a jó kapcsolatot és hozzájárul ahhoz, hogy a betegeket azonnal, zökkenőmentesen veszi át kezelésre a gyógyító személyzet. A megyében működő mentőállomások dolgozói az elmúlt évben 40 830 mentőfeladatot láttak el, a sérültek, betegek érdekében pedig 1 287 947 kilométert tettek meg. De ki gondol ilyen adatokra, tényekre, amikor szirénázva robog a mentő, bajbajutott embertársunk megmentése érdekében! TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Te. lefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postáéin: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551 \