Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-20 / 143. szám

© ^PÚJSÁG 1978. június 20. Úttörő-olimpia Tizenöten az országos döntőben Vaszkó ezüstérmes Az országos utánpótlás­bajnokságon Vaszkó Judit a magasugrásban 171 centimé­terrel a 2. helyen, Vida Ad­rienne a 400 méteres síkfu­tásban 58,0 másodperccel az 5. helyen végzett. Lapunk mai számában megjelent tudósításokat ír­ták és az eredményeket kö­zölték: Mercsényi Gyula, Kovács Kálmán, Boros Já­nos, Lerch Béla, Zwick Ja­kab, Orbán Lajos, Antal Vilmos, Kosztolányi Lajos, Klein Márton, Túrós József. A sportoldalakat összeállí­totta: Nyakas István rovat­vezető. Zalaegerszegen rendezték az úttörő-olimpia területi döntőjét. Az „A” kategóriá­ban az igazolt, a „B”-ben a nem igazolt pajtások szere­peltek. Az elmúlt évekhez vi_ szonyítva, ezúttal kiválóan helytálltak megyénk verseny­zői, közülük tizenöten beju­tottak az országos döntőbe. Kiemelkedően szerepelt a pálfai Lázár Tamás, akj két számban is győzött. A telje­sítményeket tekintve a báta- széki Győri Gábor súlylökő eredménye emelkedett ki, aki erősen megközelítette az or­szágos úttörő csúcsot. Megyénk versenyzőinek részletes eredményei: „A” kategóriában, területi baj­nokságot nyertek: Halász Ist­ván (Tolna I.) 100 m: 11,8 mp, Győri Gábor (Bátaszék) súlylökés 16,57 m, Szeleczki Judit (Dunaföldvár) magas­ugrás 156 cm. Második he­lyezettek : 4 x 100-as leány­váltó: Nagymányok 53,9, kis­dobos háromtusa, fiúcsapat: Zomba 663 pont, négytusa II. korcsoportos leánycsapat: Zomba 663 pont, négytusa egyéni összetett: Gotrián Jó­zsef (Szekszárdi 291 pont, 1000 m: Lamuth Jakab (Nagymányok) 2:50,5, súlylö­kés: Pálvölgyi Rozália (Paks) 10,09, távolugrás: Mozolai Annamária (Szekszárdi 497, Halász István (Tolna) 558 cm-rel. Harmadik helyezettek: Szekszárd Il-es iskola há­romtusa leánycsapata 474 ponttal, Ulbert Erzsébet (Szekszárd III.) a négytusa egyéni összetettben 277 pont, 1000 m-es síkfutásban 13,0, Nyerges János (Tolna II.) kislabdahajítás 72,60, Hor­váth Csilla (Dombóvár) 600 m-es síkfutásban 1:46,1, Dra. vecz Tibor (Szekszárd IV.) 1000 m-es síkfutásban 2:52,5, Tolna I. sz. iskola 4 x 100Tas fiú váltója 50,9. Negyedik helyen végeztek: Fejős Tibor (Zomba) három­tusa egyéni 152 pont, Hő- gyész II. korcsoportos fiú négytusa csapata 520 pont, Jakab Éva (Zomba) II. kor- csoportos négytusa egyéni 232 pont, Dombóvár Gárdo­nyi iskola I. korcsoportos le­ány négytusa csapata 966 pont, Dombóvár Gárdonyi isk. I. korcsoportos fiú négy­tusa csapata 1055 pont. A „B” kategóriában terüle­ti bajnokságot nyertek: Lá­zár Tamás (Pálfa) négytusa egyéni összetett 304 pont, va­lamint kislabdahajításban 85,10 m-rel, Apaceller Judit (Dalmand) távolugrásban 459 cm, Koch Jakab (Bonyhád II.) súlylökésben 14,40 m. Második helyezettek: Or­sós Mária (Hőgyész) kislab­dahajítás 55,30, Incze Valéria (Bonyhád II.) magasugrás 135, Bonyhád II. iskola 4 x 100-as fiú váltója 49,8. Negyedik helyezettek: La­kos Andrea (Pálfa) négytusa egyéni összetett, I. korcso­portban 227 pont, Sövér Lász­ló (Bonyhád II.) 100 m-es síkfutás 12,7, Barabás Ibolya (Tengelic) 100 m-es síkfutás 13,8, Papp János (Bonyhád I.) magasugrás 150. A tollaslabda döntőn is ja­vultak csapataink. A területi döntőn Bogyiszló fiúcsapata a második, Tolna II. leány­csapata a harmadik helyen végzett. Tornában Nagykanizsán rendezték az úttörő-olimpia területi versenyét. Az I. kor- csoportos fiúk egyéni össze­tett versenyében Régi Lajos (Szekszárd III. sz. isk.) 48,60 ponttal harmadik, Kerepesi Miklós (Szekszárd II. sz. isk.) 43,45 ponttal a nyolcadik he­lyen végzett. A fiúk szeren­ként döntőjében Régi Lajos talajon 17,70, lólengésben 15,70, nyújtón pedig 16,90 ponttal egyaránt második lett, míg ugrásban 16,55 ponttal a 3. helyet szerezte meg. Kere­pesi Miklós korláton 13,70 ponttal ötödik, ugrásban 12,47-tel hatodik lett. A nyári úttörő-olimpia döntőit június 21—28-ig Ta­tán rendezik. Szép Tolna megyei siker született Területi lovasbajnokság Simontornyán ­Három napon át kerestük a „titkot”, de nem sikerült megfejteni: hol vannak a né­zők? Mert kezdetben a simontor- nyai lovasnapokon még nagy volt az érdeklődés, de évről évre fokozatosan csökkent. — Korán van a verseny áprilisban — mondták többen — át kellene helyezni vala­melyik nyári hónapra. Aztán az idén már június közepén volt, de ez sem segí­tett. Az első napon vagy szá­zan voltak, de a második na­pon sem duplázódott meg a nézők száma. — Majd vasárnap — biz­tatták egymást a szervezők, a sportág kedvelői, akik úgyszólván reggeltől estig él­vezték a színvonalas küzdel­met. Csalódniuk kellett. Vasár­nap délelőtt sem voltak száz­ötvennél többen. Délután már javult a helyzet, de a terü­leti bajnokság több nézőt ér­demelne, mint az a 4—500, aki végignézte a változatos, izgalmas versenyt. Pedig ez­úttal az időjárásra sem lehe­tett panasz, mert szerencsére a meteorológia „melléfogott”, kellemes volt az idő. Kitűnően előkészített pálya jó szervezés jellemezte a baj­nokságot. Az első napon a kezdő lovak díjugratásában dalmandi siker született: Ko­vács Mihály Dagasztó nevű lován első lett. A második hely Micskó Jánosnak (Me- zőszilas) jutott Dilemma ne­vű lovával. A harmadik he­lyen is mezőszilasi verseny­ző végzett: Plank Egyed Csinzánón. Díjugratásban a dalmandi Kecskeméti József Alligátoron bizonyult leg­jobbnak. megelőzve a simon- tornyai Kapoli Istvánt Didón. A harmadik hely is Tolna megyei versenyzőnek jutott- Szabó Sándornak Bajadéron Dalmand színeiben. A har­madik versenyszám a serdü­lők versenye, kiskunhalasi győzelmet hozott. A sorrend: 1. Ambrus Imre (Határőr Dó­zsa) Heródes, 2. szintén Ambrus Imre Zsena nevű lo­ván. A mezőszilasi Inotai Gé­za Frankon szerezte meg a 3. helyet. Az első nap utolsó versenyszámában a kiskunha­lasi Horváth József Gumi nevű lován lett első. míg a simontornyai Kapoli István a második. A kiskunhalasi Varró József Heródesen sze­rezte meg a harmadik helyet. A második nap is jó küz­delmeket hozott. Délelőtt a kezdő lovak díjugratásában a következő sorrend alakult ki: 1. Rózsa István (Lajoskomá- rom) Lasfa, 2. Kanizsai Lász­ló (Dalmand) Durcás, 3. Bá­lint László (Kiskunhalas) Szamuráj nevű lovával. A következő versenyszámban, a díjugratásban Szamuráj nyer­gében a kiskunhalasi Eiler András bizonyult legjobbnak, klubtársa, Ambrus Imre Le­véllel a második, míg a har­madik az enyingi ifjú Her- czóg Emil lett Vosztok ne­vű lován. A felnőtt csapat- versenyben a következő sor­rend alakult ki: 1. Kiskunha­las „A”, 2. Kiskunhalas „B” csapata. A sorrendet sorsolás döntötte el, mert minkét csa­pat 16—16 pontot szerzett. További sorrend: 3. Mező- szilas, 4. Enying, 5. Dalmand. A nyeretlen lovak díjugratá­sában Kapoli István Buján nevű lován indult, és első lett. További sorrend: 2. Ró­zsa István (Lajoskomárom) Iszkirin, 3. Horváth József (Kiskunhalas) Koppány nevű lován. Vasárnap délelőtt a kezdő lovak díjugratásában dalman­di győzelem született: Szabó Sándor Decsinos nyergében nyert. További sorrend: 2. Plank Egyed (Mezőszilas) Csinzánó, 3. Micskó János (Mezőszilas) Dilemma nevű lovával. Az ifjúsági csapat- versenyben mezőszilasi győ­zelem született, megelőzvén a Kiskunhalasi Határőr Dózsa, valamint egy vegyes csapa­tot. A délutáni program a nyeretlen lovak versenyével kezdődött. A dalmandi Kecs­keméti József Alligátoron el­ső lett. A lajoskomáromi Ró­zsa István Iszkirin második, míg a kiskunhalasi Krizsán János Izisz nevű lovával har­madik. A 140 centiméteres akadályversenyben, mely egy­ben a háromnapos küzdelem­sorozat utolsó száma volt, szép hazai győzelem született. Kapoli István Buján nyergé­ben bizonyult a legügyesebb­nek, és megelőzte a második helyen lévő Berki Sándort' (Enying) Zavaros és a 3. he­lyen végzett Kecskeméti Jó­zsefet, aki Alligátor nyergé­ben vette fel a küzdelmet. A területi bajnokság szép Tolna megyei sikert hozott: a Dalmandi MEDOSZ, vala­mint az Igar—simontornyai Lenin Tsz lovasai kitűnően szerepeltek. A verseny ren­dezéséért, a magyaros vendég­látásért dicséret illeti a si- montornyaiakat. PERU ÉS AUSZTRIA MÁR ESÉLYTELEN A XI. labdarúgó-világbaj- nokság középdöntőjének va­sárnapi négy mérkőzése egyik csoportban sem hozott döntést. A második forduló csupán azt tisztázta, hogy Peru és Ausztria újabb vere­ségével kiesett a további ver­senyből. A további hat együt­tes azonban nagy várakozás­sal tekint a június 21. forduló elé. A vasárnapi eredmények: „A”-csoport: OLASZORSZÁG— AUSZTRIA 1:0 (1:0) Buenos Aires, 70 ezer néző, vezette: Rión (belga). Góllövő: Rossi. NSZK—HOLLANDIA 2:2 (1:1) Cordoba 47 ezer néző, ve- zete: Barreto (uruguayi). Góllövők: Ambramczik, D. Müller, ill. Haan, R. van de Kerkhof. • 1. Hollandia 2. Olaszország 3. NSZK 4. Ausztria „B”-csoport: 211-7-33 211-1-03 2-2-2-22 2 - - 21-6­ARGENTINA—BRAZÍLIA 0:0 Rosario, 40 657 néző, vezet­te Palotai (Magyarország). LENGYELORSZÁG—PERU 1:0 (0:0) Mendoza, 30 ezer néző, ve­zette: Partridge (angol). Góllövő: Szarmach. 1. Brazília 2 1 1 - 3-0 3 2. Argentina 2 1 1 - 2-0 3 3. Lengyelorsz. 2 1-1 .1-2 2 4. Peru 2 — 2 0-4 ­A vasárnapi négy mérkő­zésen látottak alapján az alábbi „forduló-válogatottat” állították össze: Koncilia (osztrák) — Sara (osztrák), Rüssmann (nyugat­német), Gorgon (lengyel), Tarantini (argentin), — Pro­haska (osztrák), Haan (hol­land), W. van de. Kerkhof (holland) — Bertoni (argen­tin). Rossi (olasz), Hölzen- bein (nyugatnémet). ESÉLYLATOLGATÁS A DPA nyugatnémet hír- ügynökség buzgó statisztiku­sai alapos munkát végeztek a vasárnapi forduló után. Kiszámították, hogy a világ- bajnoki címet védő NSZK- nak milyen reménye van az aranyérem megvédésére, a harmadik helyre, vagy rosz- szabb eredményre, összesen tizenhárom variáció létezik, ebben szerepel a döntőbe ju­tás lehetősége ugyanúgy, mint a csoportban a negyedik hely. A legvalósabban azonban Berti Vogst, az NSZK csa­patkapitánya látja a helyze­tet: — A hollandok elleni dön­tetlen nekünk vereséggel ért fel — nyilatkozta. — Csaló­dottak vagyunk, mert mind­össze hat perc hiányzott az álom, a döntőbe jutás meg­valósulásához. Most már leg­feljebb harmadikok lehetünk, bár még bízhatunk abban, hogy a hollandok és az ola­szok döntetlent játszanak egymással. Mi meg nagy kü­lönbséggel verjük az osztrá­kokat. Szép lenne, de csodák nincsenek. PALOTAI A MEZŐNY LEGJOBBJA azonnal megteremtette maga számára a kellő tiszteletet. Bár kezdetben nagyon he- veskedtek, végül is beletörőd­tek sorsukba a dél-amerikai temperamentummal alaposan megáldott labdarúgók. Rájöt­tek arra, hogy Palotaié az utolsó szó, ő tartja a gyeplőt a kezében... NANNINGA: „HÖLZENBEIN MEGFOGTA AZ ORROMAT” Ismét szó esett a magya­rokról... A holland Dirk Nan- ninga kiállítása kapcsán min­den hírügynökség megjegyzi: ez a Mundiál harmadik piros kártyája Törőcsik és Nyilasi után. Az NSZK—Hollandia mér­kőzés utáni sajtóértekezleten Nanninga volt az egyik fő­szereplő. A sokak előtt érthe­tetlen kiállítás okairól kér­dezték. — Teljesen - ártatlan eset volt — mondotta. Úgy ér­zem az uruguayi Barreto já­tékvezető túljátszottá a szere­pét. Egy szabadrúgás után Hölzenbein megfogta az orro­mat és azt kérdezte: „Na, mi van?” Erre én mellemmel ta­szítottam rajta és ugyanazt kérdeztem: „Na, mi van?” Ezzel a dolognak vége is lett volna, tömegével adódtak más mérkőzésen ilyen jelenetek. Ekkor azonban Barreto hoz­zám rontott, sárga lapot vett elő és felírta a nevemet. Hi­bát követtem el, mert ekkor elnevettem magam, miután érthetetlen volt számomra az egész. Barreto méginkább fel­dühödött, elkezdett ordítani, s mivel még mindig moso­lyogtam, elővette a pirosat is. Fogalmam sincs arról, mi a rossz abban, ha valaki mo­solyog. Továbbra sem komo- rodtam el és nemigen akar­tam lemenni a pályáról. Erre azt ordította, hogy rendőröket hív, ezután lementem. BANKIGAZGATÓ, ÖKÖLVÍVÓ Hivatalnok, elektromérnök, bankigazgató, földművelő is található a VB 32 játékveze­tője között. Valamennyien sportoltak, a legtöbben ter­mészetesen a kerek bőrlabdá­nak hódoltak, viszont koráb­bi ökölvívó és atléta is fel­lelhető soraikban. Egyértelműen Palotai Ká­roly lagdarúgó-pályafutása volt a legsikeresebb. Az 1964- es olimpián aranyérmet nyert magyar csapat kapitánya volt. Ki lesz közülük a VB-döntő bírója — még senki nem tudja. Csütörtökön eldől. GENTILE ELTILTVA Gentile, az olasz válogatott kitűnő teljesítményt nyújtó jobbhátvédje egy mérkőzésen nem játszhat, de nem a világ- bajnokságon. hanem az ősztől kezdődő BEK-ben. A Juven- tusban két sárga lapot gyűj­tött be a nemzetközi találko­zókon, ezért büntette így az UEFA. LEZUHANT A HELIKOPTER Vasárnap lezuhant és el­égett egy katonai helikopter, amely a labdarúgó-világbaj­nokság biztosítását szolgálta. A gép az Argentína—Brazí­lia mérkőzésen őrködött. A fegyveres őröket szállító he­likopter lezuhanását motor­hiba okozta. Négy ember ve­szítette életét. Menotti és Coutinho csapa­ta rosarioi estje minden te­kintetben igazolta az előzetes várakozásokat. Olyan iramú és ütemű mérkőzést vívott a két csapat, hogy az első perc­től az utolsóig forrponton volt a hangulat. Minden pil­lanatban attól lehetett tarta­ni, hogy elszabadul a pokol, olyan hévvel vetették magu­kat a küzdelembe a játéko­sok. Mintha gladiátorok küz­döttek volna az arénában az életükért. Hogy végül is nem lett különösebb baj, az a me­zőny legjobbjának bizonyuló Palotai Károly játékvezető érdeme, aki kitűnő segítőtár­saival, az NDK-s Prokoppal és az osztrák Linemayr-el KERKHOF KÉNYSZERSZAKÁLLA Rene van de Kerkhof, ki­váló holland csatár napról napra sűrűbb szakállal jele­nik meg az edzéseken, s most már a stadionok közönsége is megcsodálhatja „arcdíszét”. Megkérdezték tőle: Foga­dalomból nem borotválkozik? — Szó sincs róla — volt a válasz. — Nem is gondoltam ilyenre, egyszerűen csak nem tudok borotvát venni a ke­zembe, mert gipszben van. Majd ha hazafelé utazunk, akkor elmegyek egy borbély­hoz, s megszabadulok a kényszerszakálltól. Az akadály felett a simontornyai Kapoli István Szabó Sándor, aki az országos bajnokságon 140-es akadá­lyon Bajadéron második lett, ezen a versenyen is bizonyí­tott Mundiál ’78

Next

/
Oldalképek
Tartalom