Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-25 / 148. szám

JŰNttJS 25 VASÁRNAP Névnap: Vilmos. A Nap kél 3.48 —, nyugszik 19.45 órakor. A Hold kél 22.51 —, nyugszik 9.27 órakor. Hetven évvel ezelőtt, 1908. június 25-én született Nagyszombatban és 1960 januárjában halt meg Buda­pesten Antos István közgazdász, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, pénzügyminiszter. + MÖCSÉNY község közös tanácsának végrehajtó bi­zottsága legutóbbi ülésén tár­gyalta a közigazgatási terü­letéhez tartozó községek köz- tisztasági és környezetvédel­mi helyzetét, az ezzel kapcso­latos teendőket. A végrehaj­tás értékelésére a Hazafias Népfront és a Vöröskereszt helyi szerveivel közösen augusztus húszadikán, az al­kotmány ünnepén kerül sor. (L. A.) # KÖRNYEZETVÉDELEM. ■Szénpor festi feketére a nagy- mányoki brikettgyár környé­kén lévő házak tetejét. Ezt akarják megszüntetni hama­rosan a vállalat dolgozói. A Mecseki Szénbányák tervező­osztályának KISZ-brigádja készíti a terveket, melyek alapján meg lehet majd aka­dályozni, hogy a szénszállító berendezésekről a levegőbe kerüljön a fekete por. * A BÄBSZAKKÖRVEZE­TÖK idei továbbképzését kö­zösen oldja meg Baranya és Tolna megye. így az egyhe­tes tanfolyamra június 26. és július 3. között, Pécsett kerül sor. O LENGYELEN a posta és az óvoda felé vezető úton 800 méter hosszú és 3 méter szé­les makadámút épül; a sport­pálya és templom közötti út pedig másfél kilométer hosz- szan bitumen szőnyeget kap. 'v AZ OTP bonyhádi járási fiókjának vezetője, Berlinger Ferenc tartott előadást Mó­rágyon a klubkönyvtárban. Értékelte a lakosság és az OTP kapcsolatát, tájékoztat­ta a mórágyiakat a betétállo­mány alakulásáról, a lakos­ság által igénybe vehető kü­lönböző kölcsönfajtákról. (L. A.) A MERKUR kocsiátvételi sorszámai 1978. június 24-én Dacia 18 415 Moszkvics 3 257 Polski Fiat 1500-as 13 475 Polski Fiat 126-os 11 033 Skoda 105 S (Bp.) 92 979 Skoda 120 L (Bp.) 851 Skoda 120 L (Debrecen) 588 Skoda 120 L (Győr) 1 090 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 21 008 Trabant Lim. Spec. (Győr) 10 271 Trabant Lim. (Bp.) 13 962 Trabant Lim. (Győr) 5 157 Trabant Combi (Bp.) 2 984 Trabant Combi (Győr) 983 Trabant Hyeomat 6 973 Wartburg Limousine 9 921 Wartburg de Luxe 10 532 Wartburg Tourist 3 684 Wartburg de Luxe tolótetős 3 483 Wartburg Lim. tolótetős 2 511 Zaporozsec 26 458 Zsiguli (Bp.) 95 203 Zsiguli (Debrecen) 46 154 Zsiguli Combi 11 759 Zsiguli 21011-es (Bp.) 9 302 Zsiguli 21011-es (Debrecen) 5 993 Zsiguli 2103-as 12 210 •"v. A MÓRAGYI német nemzetiségi kultúrcsoport műsort adott, a mőcsényi mű­velődési házban. Az énekkar nemzetiségi dalokkal, a tánc­csoport hagyományos mórá- gyi és tájjellegű láncokkal mutatkozott be a mőcsényi közönség előtt, szép sikerrel. A csoport^ májusban Páriban tartott előadást és tervezik, hogy műsorukat több nemze­tiségi faluban is bemutatják. (L. A.) # FÖLDRENGÉS. 48-ra emelkedett a keddi földren­gés halálos áldozatainak szá­ma Thesszalonikiben. A men­tőosztagok tovább keresik az életben maradottakat. A haj­léktalanná váltak számára el­sősegélyhelyeket és étkezőhe­lyeket állítottak fel. á l NYEREMÉNYBETÉT- NYV-SORSOLAS. Az Or­szágos Takarékpénztár 1978. július 3-án, hétfőn 17 órakor Keszthelyen, a szabadtéri színpadon rendezi meg a nye­reménybetétkönyvek idei má­sodik negyedévi, 108. sorso­lását. Aki kellemesen, izgalommen­tesen akar szórakozni, az ma csak délutánra válassza a tele­víziót. Az 1937-ben készült Lova­glás ügy — a Kabos Gyula-soro­zatban —, Hunyady Sándor azo­nos című vígjátékból készült, és Kabos Gyula mellett Perczel Zita, Ráday Imre, Gombaszögi Ella és Gózon Gyula a szerep­lői. Ma este a világbajnokság dön­tőjét közvetítik a műholdakon át Argentínából. Ha esetleg nem lenne elég izgalmas a döntő, ajánljuk az Es hamarosan a sö­tétség... című angol bűnügyi film megtekintését. A mesterien felépített történetet nyugodtan nevezhetjük tökéletes kriminek. Éppen ezért azoknak, akik gyön­gébb idegekkel rendelkeznek, vagy az este látottak miatt rosz- szul alszanak, nem ajánljuk! Megnyugtatásul, üdítőül szán­ják a müsorszerkesztők a színes, osztrák zenés filmet a késő esti órákban, amely 1975-ben a montreux-i fesztiválon több dí­jat nyert. — vfé — És hamarosan a sötétség Felhőátvonulások Várható időjárás ma estig: átme­netileg erősen felhős idő, átfutó zá­porokkal, zivatarokkal, majd a fel­hőátvonulások, élénk, többször erős, időnként viharos déli, később észak- nyugati, északi szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—23 fok között. A Balaton vize szombaton, 11 órakor, Siófoknál, 22 fokos volt. Kilencmilliós társadalmi munka A népfrontbizottság megtárgyalta Az ötödik ötéves terv vég­rehajtásának tapasztalatairól, valamint a „Szekszárd vá­rosért” mozgalom eddig elért eredményeiről tartott tájé­koztatót a városi népfront­bizottság legutóbbi ülésén Gallai Ferenc, a városi ta­nács műszaki osztályának ve­zetője. Ismertette többek kö­zött a lakásépítési progra­mot. Az ötödik ötéves terv­ben 2800 lakás épül. Ezzel A tűzoltóság jelenti Az elmúlt héten két tűzeset volt megyénkben. Ozorán a helyi „Egyetér­tés” termelőszövetkezet szé­rűjében a szálas takarmány rakodó gépével a magasfe­szültségű elektromos légveze­téket rakodás közben elszakí­tották. A szakadáskor kelet­kezett elektromos szikra a lucernaszéna kazlat meggyúj­totta. A tüzet az ozorai és tamási önkéntes, valamint a dombóvári állami tűzoltó- egységek oltották el. A kár jelentős. Attalán a helyi tsz központi majorjában traktorszikra kö­vetkeztében kapott lángra egy összerakás alatt álló len­kazal. A tüzet az attalai ön­kéntes és a dombóvári állami tűzoltóegységek fékezték meg. A kár nem jelentős. A dombóvári állami tűzol­tóság egységét június 23-án a Somogy megyei Gálosfa köz­ségbe riasztották hideglevegős technológiával készített lu­cernaszéna kazal öngyulla­dásból keletkezett tűzéhez. A jelenség figyelmeztető megyénk területén lévő azon gazdaságok és termelőszövet­kezetek részére, akik hasonló technológiával készítenek kazlakat. Ezért kérjük a gaz­daságok és termelőszövetke­zetek vezetőit, hogy a szük­séges intézkedéseket tegyék meg és fokozott mértékben ellenőriztessék a kazlakat, hogy az öngyulladásos tűz­esetek elkerülhetők lehesse­nek. együtt a járulékos létesítmé­nyek építését is megoldják Szekszárdon. Dr. Bősz Endréné, a városi tanács vb.-titkára — a be­számolót kiegészítve —, a gyermekintézményekkel kap­csolatos gondokról szólt. A város vezető testületé nagyra értékeli az üzemi dolgozók, a szocialista brigádtagok, a vá­ros lakosságának a város fej­lődéséért, szépítését segítő Szokatlan dolog történt Iregszemcsén. Az emberek, mint minden évben, ahogy megérett a cse­resznye, leszedték és a fel­vásárló helyre vitték. A ZÖLDÉRT Vállalat dom­bóvári telepének vezetői szemügyre vették a cseresz­nyét és mintegy tíz mázsára kimondták a megfellebbezhe­tetlen ítéletet: nem megfele­lő. . A cseresznyét leszedték, társadalmi munkáját. El­mondta, hogy az elmúlt év­ben a társadalmi munka ér­téke 9 millió forint volt. A második napirendi pont­ban Eszenyi Antalné titkár, a májusi béke és barátsági hó­nap sikeres rendezvényeiről tartott beszámolót. Ezután Szigetvári Ernő a városi nép­front 1978. második félévére szóló munkatervét ismertette. (i-é) odavitték, munkát öltek bele, így hát mi sem természete­sebb: a termelők nem vetet­ték szemétdombra. Elvitték a szomszédos So­mogy megyébe, ahol hetven százalékát első osztályú, har­minc százalékát pedig másod- osztályú áruként vették át. Ezek után azt kérdezik az iregszemcseiek: más a mérce Somogybán és más a mérce Tolnában? Mi is ezt kérdezzük? Dijoni trió A „Szekszárdi zenélő nyár” hangversenyzorozat kereté­ben június 26-án, hétfőn ke­rül sor a francia Dijoni-trió hangversenyére. Tagjai: Dominique Mon- nin, Roger Desoomer, Pierre Ganzoinat. A dijoni Conservatoire há­rom kitűnő művésztanárából alakult fafúvósegyüttes, jó művészi hírnevet szerzett. A három kiemelkedő művész­egyéniség kamarazene-hang­versenyeiben ritkán hallható műveket szólaltatnak meg. Együttes játékuk művészi színvonala, hangszeres vir­tuozitásuk, repertoárjuk vál­tozatossága eredményeként, az együttes megalakulása után röviddel egyike lett a legkedveltebb francia kama­raegyütteseknek. Erről ta­núskodik az a tény is, hogy számos zeneszerző írt műve­ket az együttes számára. A hazai és külföldi kritika egyaránt nagy elismeréssel ír a Dijoni trió hangversenyei­ről, a három művész magas színvonalú, művészi fel- készültségéről és munkájáról. Magyarországon is felléptek mór, igen nagy sikerrel. Ál­landó műsorszámaik között magyar szerzők művei is sze­repelnek. Bőripari kiállítás Pécsett egy hét múlva nyílik meg az országos bőr­ipari kiállítás. Az iparág el­ső hazai közös bemutatóján, a Köztársaság téri iskolák­ban. félszáz bőr- és bőrfel­dolgozó vállalat, szövetkezet vonultatja fel a közszükség­let és a divat igényeihez egy­aránt igazodó legújabb ter­mékeit. Eljön az ország ti­zenöt leghíresebb bőrfeldol­gozó kisiparosa. A határon túlról Baranya szovjet test­vérterülete, Lvov mutatkozik be. Az ottani cégek bőrt, díszműárut, cipőt, szőrmét hoztak Pécsre. Kismama-találkozó A Tamási Vegyesipari Szövetkezetnél már hagyományossá váló kismama-találkozót tartottak. A 600 fős szövetkezet­ben 116 kismama van GYES-en. A mostani találkozót kint a szabadban, a káva Üzem fái alatt rendezték. Gondol­tak a gyerekek új játékainak kipróbálására és egy teher­autó homokot is hoztak, a gyerekek nagy örömére. (Könye Iván) Más megye, más mérce? OL VAST AM Lövések zöldborsóért A rádióban hallottam nyilatkozni egy nőt, aki egy hét szabádságot vett ki a Mundial idejére. Zavartala­nul akarta nézni a televíziót, nem akart kialvatlanul menni a munkahelyére. Azt mondta: nem érte meg ki­venni a szabadságot, mert a magyarok mégcsak nem is küzdöttek... Ezt követően kinyitottam a Népújságot, abban meg azt olvastam, hogy Lyonban egy férfi a Mundiál áldozata lett. ö nem vett ki szabadságot, sőt mi több, a meccs miatt még a házastársi kötelezettségét is elmulasztotta: felesége kérése ellenére nem tisztította meg a vacso­rához szükséges zöldborsót. Mi mást tehetett a felesé­ge, mint vadászpuskából többször rálött az engedet­len férjre, aki a sérüléseibe belehalt. Az esetnek több tanulsága van. Az egyik: ha zöldborsót kell tisztítani, akkor ne nézze az ember a meccset, mert megjárhatja. A má­sik: zöldborsószezon idején ne rendezzenek világbaj­nokságot, mert életveszélybe kerülhetnek a férfiak. A harmadik: jó lenne, ha nemcsak a világbajnokságok idején, hanem mindig lenne a boltokban kifejtett zöld­borsó. Így megkímélhetnék a férjeket a zöldborsó ki­fejtésétől, a feleségeket pedig a vadászpuska haszná­latától. (Sz.) Lottó-nyereményjegyzék A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 25. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy ta­lálatot 61 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 116 354 forint. Három találatot 6966 fogadó ért el, nyereményük egyenként 509 forint. A két- találatos szelvények száma 222 605 darab, ezekre egyen­ként 20 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték le­vonása után értendők, a kö­zölt adatok tájékoztató jelle­gűek. (MTI) Egész évben gyűjtse a „Márka”-kupakot! Ötven „Márka”-kupakért egy-egy sorsjegyet adunk, ha 1978. december 31-ig eljuttatja vagy elhozza a begyűj- tőhelyre. Cím: 1061 Budapest, Hegedű u. 9. Az átvétel időrendje: hétfő, szerda, péntek, 13-tól 16 óráig. Bármilyen „Márka" üdítő italos kupakkal szerencséje lehet. Sorsolás: 1979. január 13-án. Főnyeremény: egy Zsiguli személygépkocsi, és további értékes nyeremények. (123) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd. Béla tér 1. Te. lefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szek­szárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551

Next

/
Oldalképek
Tartalom