Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-11 / 136. szám
1978. június 11. tÉpÚJSÁG 7 En neked, te neki, önekünk Nem tudtuk* hogyan köszönjünk az asszonyoknak" •*» Szívós emberek a tolnaiak: amit ma kitalálnak, holnap valóság lesz. A Babits utca története ezt példázza. Az ingovány megelevenedik Szeméttelep, senki földje — 1972-ben a Herbária és a termelőszövetkezet közötti keskeny kis földcsík. A terület a szövetkezeté. Örökös gond, nagyüzemi termesztésbe nem lehetett fogni. Az akác — mindenhol előbújik, ha nem irtják —, a cserjék minden régiója gyökeret vert ezen a talajon. A környék piszkát, szemetét — jobb híján — ide hordták. Ilyen volt a kép hat évvel ezelőtt. A közös gazdaságban úgy gondolták, hasznosítani kell: felparcellázzák. Ajánlották a tsz-tagoknak, de nem nagyon „haraptak” az ötletre. Aztán két testvér: Pfundtne- rék vállalkoztak, vettek két telket, építkezni kezdtek. Hamarosan elkészült a ház, modern, a mai követelményeknek megfelelő, nem hivalkodó, a családot szolgáló A hír aztán szájról szájra terjedt, egymásnak ajánlották a telket. Olcsó volt: átírással tízezer. Megelevenedett az ingovány, a szeméttelep. Átalakították a természetet, nyűtték a cserjéket, a fákat, elegyengették a talajt — és már mint mondottuk a tolnaiak szívósak — ma, 1978- ban kész az utca. Kis pénz, nagy elhatározás Szabó Jánosnak már derűsebb a homloka. Kész a ház: két szinten — három szoba és minden szükséges mellékhelyiség. A hálószobában beszélgetünk. — Nekem is úgy szóltak az ismerősök. Pénzem nem nagyon volt. A tízezer éppen futotta telekre, majd újabb 15 ezret összegyűjtöttünk, kaptam 10 .ezret és a feleségem édesapja halála után a biztosítótól hatot. Ezzel kezdtünk. Lassacskán vettem az anyagot, ahogy a családban jött össze a pénz — apámé és két testvéremé — vettünk ezt-azt, ami szükséges, később ezeket a pénzeket visz- szaadtam — eleveníti fel az 1974-es esztendőt. Szabó János a textilgyárban dolgozott, 2800—3000 forint körüli fizetéssel. Marika, a felesége pedig a gyes bevételét könyvelte el a házi kasszába. Ebből kellett kigazdálkodni a házépítést. Az építkezés elhatározásával egyidőben született Ildikó, 1973. október 13-án, majd egy év három nap múlva János és a kész házba jött már 1977. november 22-én, László. — Szakemberek — a villanyszerelő, az ács és az üveges kivételével —, nem fizettünk. ItL minden a két kezünk munkája — mondja a családfő. A napi nyolc óra mellett nyugodtan lehet számolni még hatot a házra és a szombat, vasárnapi egész napot. A szakmunkát maguk csinálták, a fő mester, János édesapja volt. Annak idején a sajátját is ő építette. Sokat segített a 140 ezer forintos OTP- kölcsön — ezután szinte gomba módra nőtt a ház. — A kölcsönből megvettük a hiányzó anyagot. Talán ez volt a legnehezebb. Majd Himmel József mindent más-más TÜZÉP- telepen szereztem be. — Szabó János már csak az emlékezés kedvéért bosszús, a végeredmény már nyugodtságot, biztonságot ad. Szabó János 26 éves, Szabó Jánosné, Marika, 27 éves. Háromgyermekes munkás emberek. Nyaralni még életükben nem voltak. Ismeretség — hiányérzettel A közös sors, a nehézségek általában összehozzák az embereket. Az egyiknek a szemébe fröccsent a munkahelyén az ólom, közben az éüít- kezéshez rendelték a darus kocsit. Mindenféle szervezés nélkül, a többiek abbahagyták a munkát és felrakatták a betongerendákat a falra... Nem lehetett anyaghoz jutni, de egy-két háznál már előbb beszerezték, kölcsönöztek a többieknek... Ezeket a történeteket oldalakon keresztül lehetne sorolni. Nekik ma már természetes, de tulajdonképpen ez hozta össze az embereket, főleg a férfiakat. — Nem tudtuk, hogyan köszönjünk az asszonyoknak — mondja az egyik férfi. Hiába ismertük egymást, nem volt elég ahhoz, hogy utcabeliként jól megférjünk... — hallom egy másiktól. — Este nyolc órakor kihalt az utca, mindenki begubózott a saját házába — ezt már Eóhr Ádám főszervező mondja. — Volt másik probléma is. Reggelenként — esős időben — a gyerekeket a hátukon kellett kivinni az utcából. Nem volt rendes út, járda... ezen feltétlenül segíteni kell. Himmel József és Róhr Ádám egy este végigjárta a házakat, beszéltek mindenkivel, hamar egyezséget kötöttek. Szervezzünk halvacsorát? A Szélescsapás-dűlőben már messziről érezni a jó, finom tolnai halászlé illatát. A termelőszövetkezet borpincéjében gyülekezett a Babits utca „társadalma”. Himmel József mondja el az utca ismerkedési báljáról: „Egy életen keresztül lakunk majd abban az utcában, ugyanazok az emberek. Természetes: nemcsak a lakásnak kell megfelelőnek lenni ahhoz, hogy az ember kellemesen érezze magát, hanem a környezetnek is, a társakkal való jó viszony itt nélkülözhetetlen. Ezért jöttünk mi össze. A szervezés alig Róhr Ádám két óra alatt zajlott, hamar ráált a dologra mindenki.” Kint a szín alatt az áprilisi hűvös esték egyáltalán nem zavarják a férfiakat. Sorra kóstolják a két bogrács tartalmát, „taktikai” utasítást adnak Szászi Bélának, a főszakácsnak. A főzt- jét mindenki dicséri. Bent az asszonyok ismerkednek, már köszönőviszonyban voltak eddig is, de egy- korúak lévén — 30 alatt —, még sokszor magázták egymást. Itt aztán végleg eldöntötték: csak tegeződés lehet az utca lakói között. Hajnal háromig tartott a bál. Még egyszer leírom: Utcaismerkedési bál. Sárban járni? Az ismerkedési estnek volt egy másik célja is. Említettük már, hogy az utcában az útviszonyok nem illettek a modern telephez. Egy-egy esőzés után bokáig sárban Babits utca 1—23. jártak. Ezen próbáltak segíteni. A két megbízott, Himmel József és Róhr Ádám bement a tanácsra tárgyalni az ügyről. — Tudtuk, hogy a nagyközségi tanácsnak nincs pénze arra, hogy a Babits utcát rendbe tegye. Felajánlottuk: társadalmi munkában megépítjük a járdát, a kocsiutat gépekkel elegyengetjük, és a víz elvezetését is megoldjuk. Körülbelül egy óráig tartott a tárgyalás, míg a végén megígérték az anyagot — mondja Róhr Ádám. — Itt megbeszéltük a többiekkel, hogy 300 forintba kerülne lakásonként a gépmunka és a sör. Költségvetést csináltunk. Szegvári Andrásné lett a gazdasági felelős. Könnyen vállalták a feladatot; Himmel József és Főglein Ferenc szakemberek. Ök kimérték az úttükröt, kijelölték a járda helyét és gépeket is szereztek. A Szek- szárd—paksi Vízitársulat társadalmi munkában adott gépi erőt. A munkák május 5- én kezdődtek szombat és vasárnap, az utca minden lakója dolgozott, és 28-án már a munkákat be is fejezték. A járda mellé nem építenek kerítést. Tanítónő, betanított munkás... Elkészült az utca, 23 lakás. Közösség? A jelek azt mutatják, hogy az itt lakókban az igény megvan ahhoz, hogy közösséggé legyenek, összesen 46 felnőtt és 32 gyerek vette birtokába a Babitsról elnevezett utcát. Van közöttük: beanított munkás, brigádvezető, esztergályos, hajógépész, autószerelő, nyugdíjas, építésvezető, mérnök, tanár és tanítónő, admi-. nisztrátor. A felszabadult, baráti hangulatot a gyerekek tovább oldották. Néha a szomszédban ebédelnek, természetes, hogy kapnak gyümölcsöt, vagy akinek van korai szamóca a kertjében, a többi gyereknek is ad... Három hónapja költözött a fiatal család a házunkba, tőlünk a második lakásba. Nem köszönünk egymásnak. Bejárati ajtóink között a távolság: 12 méter. HAZAFI JÓZSEF GOTTVABD KÁROLY Családi felvétel Szabóékról Jaj de hosszú, jaj de széles ez az út Utcafront — járdával
