Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-03 / 129. szám

Korszerűbb termelés — javuló szolgáltatás NEB-ülés 3ŰJÍWS Névnap: Klotild A Nap kél 3.50 — nyugszik 19.35 órakor A Hold kél 2.46 — nyugszik 17.09 órakor Százharmincöt évvel ezelőtt, 1843. június 3-án született — és 77 éves korában, 1920-ban halt meg — Kliment Tyimirjazev, orosz növényfiziológus, a dar­winizmus egyik első oroszországi népszerűsítője. 3 SZOMBAT # A BERETTYÓ folyóba fulladt Szolnok megyében, Mezőtúr külterületén, fürdés közben Fadgyas Géza 14 éves mezőtúri kisfiú. A bal­eset körülményeinek tisztá­zására és a felelősség meg­állapítására vizsgálat indult. ÓVODÁVÁ alakítják át Szekszárdon a volt Ga­ray Tsz irodáit. A város vállalatainak, üzemeinek dolgozói társadalmi össze­fogással készítik el még az idén ötven kisgyereknek az óvodát. O ÜJ HÍD Belecskán. A termelőszövetkezet építő­brigádja befejezte Belecskán a Szabadság utcai híd épí­tését, valamint a környékén lévő útszakasz felújítását. A beruházás 160 ezer forintba került. + ÜJ GYÓGYSZEREKET állítottak elő a Budapesti Gyógyszerkutató Intézetben, amelyek hatékonyan szabá­lyozzák a véralvadást és a vérrögök oldódását is előse­gítik. A készítmények klini­kai kipróbálása után kerül­het sor majd az új gyógy­szerek üzemi gyártására, amelyek iránt külföldön is nagy az érdeklődés. A RÁKSZŰRÉS. Német- kéren a tavalyi 196 fős re­kordot sikerült 210-re javí­tani, ennyien jelentek meg ugyanis az idén a rákszűré­sen. (N. A.) Szekszárdon, az Arany János utcai önkiszolgáló étteremben ebédeznek az I. számú (Garay-téri) és a kisegítő iskola ta­nulói. Az étterem veze­tői tegnap, az utolsó ta­nítási napon, kedvesked­tek kis vendégeiknek. Minden általános iskolás gyerek — amint Tatár Nándor üzletvezető el­mondta —, nemcsak a Garay-tériek, ingyen ka­pott egy fagylaltot. Amint képünk is bizo­nyítja, a fagylaltakció osztatlan sikert aratott. Fotó: CZAKÓ 'v KERTBARÁTOK köre alakult Pakson a népfront­bizottság és a tanács szerve­zésében, kiskerttulajdono­sok, hétvégi telket bérlők számára. A baráti kört Kel­ler János, a Duna-menti Egyetértés Tsz főkertésze vezet; és ő tartja a legtöbb előadást is, a telepítési elő­készületekről, a gyümölcsfák védelméről, a zöldségfélék gondozásáról. — SÁRSZENTLÖRINC központjában újabb szaka­szon építettek betonutat, a megyei tanács útépítési ke­retéből. A beruházás lehe­tővé teszi rossz időben is az orvosi rendelő elérését gép­kocsival. # PARKOLÓHELY ké­szült 120 gépkocsi számára Szekszárdon a megyei kór­ház orvos- és nővérszállója mögöt. A várakozóhelyet a tanács költségvetési üzeme készítette, s grünbetonnal burkolta. A lassan kataszt­rofálissá váló várakozóhely­hiányt enyhítő parkolóhelyet a beton közé vetett fű meg­erősödését követően, a hó­nap közepén nyitják meg * MŰVELŐDÉSI ház fel­újítás. Keszőhidegkúton megkezdődött a község mű­velődési házának felújítása. Az idén a tetőszerkezetet cserélik ki 100 ezer forintos költséggel. A lottó nyerőszámai 25, 45, 57, 74, 78 Ma délután kerül sorra a tánczenekedvelők műsora, az Egymillió fontos hangjegy. Ez­úttal az egész adás egyetlen énekesé: Késmárky Marikáé. Neve azoknak ismerős, akik an­nak idején szívesen nézték és hallgatták a táncdalfesztiválo­kat, mert az NSZK-ban élő énekesnő sikeresen szerepelt ezeken, sőt, az egyiket meg is nyerte. Azóta azonban nélkülöz­ték itthoni rajongói, akik most nyilván izgatottan várják Kés­márky Marika új számait. Ez még nem minden, a köny- nyűzene híveinek még egy mű­sorral kedvez ma a televízió. A focimeccs és a krimi után ugyanis Charles Aznavourt lát­hatjuk. A népszerű francia san­zonénekes londoni műsorát a BBC rögzítette. A második csatornán 20 órától Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című darabjának kecskeméti előadását láthatjuk, felvételről. A rendező: Gábor Miklós. Száraz, meleg idő Várható időjárás ma estig: kevés felhő, száraz idő. Mérsékelt, nap­közben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok kö-. zött. A Balaton vízének hőmérséklete Siófoknál nap 11 órakor 21 fok volt. Koncentráció a szövetkezetekben A termelés koncentrációjá­nak tapasztalatai, és az ezzel kapcsolatos további tenniva­lók volt a napirendje annak a koordinációs bizottsági ülés­nek, melyet pénteken tartot­tak a TESZÖV, a MÉSZÖV, és a KISZÖV illetékeseinek részvételével. A szövetkezetek a rájuk váró feladatoknak csak úgy tudnak eleget tenni, ha eme­lik a technika színvonalát, bővítik a termelés technikai bázisát. Ennek feltétele: a tőkeerősség, és a megfelelő üzemméret. Ez a felismerés tette szük­ségessé a szövetkezetek egye­sülését. 1976 óta 8 ipari szö­vetkezet egyesült 4 szövetke­zetté, 11 ÁFÉSZ öt ÁFÉSZ- szé, hat takarékszövetkezet hárommá, és 12 mezőgazda- sági szövetkezet négy szövet­kezetté. A szövetkezetek tagságát nem volt nehéz meggyőzni arról, hogy az egyesülés után létrejövő új szövetkezetek­ben a szervezettebb munka, az ésszerűbb eszközkihaszná­lás, a hatékonyabb gazdálko­dás és az, hogy a piaci köve­telményekhez jobban tudnak alkalmazkodni, növeli az eredményt. Az eredmény ja­vulása következtében termé­szetesen a személyes jövedel­mek is emelkednek. Az egyesülések következté­ben mindhárom szövetkezeti ágazatban növekedett az érin­tett szövetkezetek termelése. A Gemenc szövetkezet terme­lése 12 százalékkal, a Tamási Vegyesipari Szövetkezeté há­rom százalékkal lett több. Az ÁFÉSZ-ek kiskereskedelmi és vendéglátóipari forgalma együttesen 16,5 százalékkal emelkedett, és negyven szá­zalékkal emelték a zöldség- és gyümölcsfelvásárlást. Ha­sonló a helyzet a mezőgazda- sági szövetkezeteknél is: pél­dául a nagykónyi téesz ter­melése az egyesülést követő időszakban 15,3 százalékkal emelkedett. Javult a jövedelmezőség: az ipari szövetkezetek árbevétel­arányos nyereségüket 11—15,5 százalékkal, az ÁFÉSZ-ek nyereségtömegüket 14,5 szá­zalékkal növelték. A maga­sabb nyereség magasabb ösz­szegű fejlesztési alapképzést tett lehetővé: a források meg­kétszereződtek, meghárom­szorozódtak. Az már most is jól látható, hogy az egyesülések követ­keztében az ipari szövetkeze­teknél javul a termékössze­tétel, bővülnek a piaci és az exportlehetőségek, s megold­ható az üzemek közötti mun­kamegosztás. Az ÁFÉSZ-ek- nél bővül a hálózat, javul a technikai ellátottság. Ahhoz, hogy szövetkezeteink elérjék az optimális üzemnagyságot, további koncentrációra van szükség. Az ÁFÉSZ-ek újabb egye­süléseket nem terveznek, vi­szont a takarékszövetkezetek igen. A lakásszövetkezeteknél egy-egy járási lakásszövetke­zet megteremtése látszik cél­szerűnek. Az alapos, átgon­dolt további centralizáció és koncentráció következtében biztosítani kell, hogy a me­zőgazdasági, ipari, fogyasz­tási és értékesítő szövetkeze­tek rendeltetésüknek megfe­lelően hozzájáruljanak a gaz­dasági és társadalmi felada­tok megoldásához. 0 belső turizmusról A Tolna megyei Népi El­lenőrzési Bizottság tegnapi ülésén két napirend szerepelt. A bizottság, Korsós István­nak, a megyei tanács keres­kedelmi osztálya vezetőjének előterjesztése alapján meg­tárgyalta a belső turizmus feltételeinek javítására tett intézkedéseket. Megállapítot­ta a NEB-ülés, hogy különös figyelmet érdemel a belső tu­rizmus, márcsak azért is, mert megyénk idegenforgal­ma mintegy nyolcvan száza­lékban belföldi és csak el­szórtan, főleg a szezonban van jelentősebb külföldi for­galom. Az újítómozgalom helyzeté­ről és fejlesztésének lehetősé­geiről a belkereskedelmi ága­zatban, Németh Lajos vizs­gálatvezető tett jelentést a megyei NEB-nek. A vizsgá­lat a következő gazdasági egységekre terjedt ki: Tolna megyei Népbolt Vállalat, Tolna megyei Vendéglátó­ipari Vállalat, Bátaszéki ÁFÉSZ, Bonyhád és Vidéke ÁFÉSZ, Dunaföldvár és Bölcs­ke Egyesült ÁFÉSZ, Dombó­vári ÁFÉSZ és Kop-Ka ÁFÉSZ, Tamási. OL VAST AM A világbajnokságról — Akkor megkezdődött! — mondogatjuk egymás­nak. Nagy a felhajtás, az esélyek latolgatása van a mű­soron. Már szinte látom az alvatlan szemű szurkolókat: reggel az öltözőszekrények, az íróasztalok mellett vi­tatkozó feleket. Mert, hogy másként látja majd min­den ember, az jóelőre biztos. A fociellenesek tábora már számolgatja, hogy mennyi lesz a kiesés a munkahelyeken, hogy ez kész ráfizetés az országnak... Munkás barátom pedig azt mondja: Ha nyer a csapat, simábban forog a gép... Ezeken is lehetne vitatkozni napokig. Minek? A Mundial megkezdődött és biztosra veszem: a televíziók kékes fényei éjjel is látszani fognak az ablakokból. A műszergyár igazgatója nem vitatkozott, hanem mérlegelt, és körlevélben hozta tudomására az érde­kelteknek: a tv-közvetítések idejét mindenki előre dol­gozza le, hogy ne kelljen ellógni a munkából. Hj. Uj szalon A napokban új fodrász és kozmetikai szalon nyílott Szekszárdon, a Széchenyi utcai toronyház földszintjén, mellettük hamarosan megnyílik a kölcsönző bolt is. Fácánkeltetés géppel Népfront-elnökségi ülés A Hazafias Népfront Szek- szárd városi elnökségének csütörtöki ülésén Cziráki Já­nos postaműszaki vezető — a népfront városfejlesztési munkabizottságának tagja — a távközlési üzem városi munkájáról, valamint a pos­ta fejlesztési terveiről tájé­koztatta az ülés résztvevőit. Ezt követően a körzeti nép­frontbizottságok munkájának tapasztalatairól és a közeljö­vőben alakuló újabb körzeti bizottságok szervezésére irá­nyuló munka menetéről adott, tájékoztatást Eszenyi Antal- né, a népfront városi titkára. (-i -é.) A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat ér­tesíti tisztelt vendégeit, hogy a szekszárdi strandfürdőt 1978. jú­nius hó 3-tól megnyitja. A fedett úszoda építési munkái miatt csökken­tett alapterülettel bizto­sítjuk szolgáltatásain­kat. A lakosság szíves elnézését kérjük. (116) A mai vadászat kevesebb és több mint volt egykoron. Kevesebb, mert például a vadfogás változatos módjai és eszközei közül mára már csak a puska maradt. Több, mert a mai vadásznak és vadgaz­dának ahhoz, hogy vadász­hasson, gondoznia kell a va­dat, sőt tenyészteni. A vadá­szok rendszeresen keltetnek vad szárnyasokat, főleg fácá­nokat. A lucernakaszálás ide­jén elpusztult fácántyúkok gazdátlanul maradt fészkei­ből szedik össze a tojásokat és rakják a keltetőgépbe. A napokban ki is bújtak az el­ső, félénk fácáncsibék a zöl­des színű tojásokból. Lopott motorral részegen karambolozott Szabó Ferenc 27 éves szek­szárdi (Rákóczi u. 97.) lakos, 1978. május elsején napköz­ben nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, majd május másodikán hajnalban, Szekszárdon a Tartsay lakó­telepen ellopott egy motorke­rékpárt. Ezzel a járművel a Fűtőház környékén, az ittas­sága és gyakorlatlansága mi­att — mivel jogosítvánnyal nem rendelkezett — áttért a menetirány szerinti bal oldal­ra, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közleke­dő személygépkocsival. A baleset során személyi sérülés nem történt. A Szekszárdi Járásbíróság Szabó Ferencet lopás bűntette és közlekedési vétség miatt héthónapi, börtönben végre­hajtandó szabadságvesztésre, mint fő büntetésre, mellék- büntetésül, kétezer forint pénzbüntetésre, valamint a járművezetéstől háromévi el­tiltásra ítélte, ugyanakkor kö­telezte, hogy kényszerelvonó kezelésnek vesse alá magát. A szabadságvesztés végre­hajtását a bíróság kétévi pró­baidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. TARNÓCZI JÓZSEF TOLNA MEGYEI NÉPŰJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Te. lefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szek­szárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551 Kakasok lesznek vagy tyúkok?

Next

/
Oldalképek
Tartalom