Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-25 / 148. szám
a Képújság 1978. június 25. a sportpályák sem, bár fönn a sport- és művelődési központ mögött ott áll a 3500 nézőt befogadó stadion. A désztér méreteivel lenyűgöző. Itt zajlik a tábor életének minden kiemelkedően fontos, egyben ünnepi eseménye. Például a tábornyitás és -zárás. A dísztértől balra elhelyezkedő 3000 adagos konyha és önkiszolgáló ebédlő mögött vannak a csak nyáron működő táborépületek. Egy épületben 120 úttörő kényelmes elhelyezésére van mód. Évente 23 000 úttörő vesz részt táborozáson és 1975. május 25. óta már közel 100 ezer úttörő volt zánkai lakos. A nagydorogi Lang Imre szerencsés fiúnak mondja magát, mert most jöhetett Zánkára másodszor. Első alkalommal őrsvezető-képzésen volt itt. A nyurga termetű fiú most lesz nyolcadikos és a Tolna megyeiek 8 fős modellezőcsapatának a tagja. Sági Jancsi is nagydorogi, de ősszel ő már gimnazista lesz. A csapatban öten vannak repülőépítők. Három, termetre, korra is „kisebb” legény, kaj- dacsi. Azért jöhettek Zánkára, mert remek hajókat tudnak készíteni. — Mit vártok a versenytől? — Győzelmet! Ami azt illeti, ide én is visszavágynék. Ahogy igenigen nagy tetszésemre szolgálna az idei nyár programja is, ha úttörő lennék még. Nézzük csak... Június 7-től 21-ig: Éneklő ifjúság nagydíjas kórusainak, a XIV. nyári úttörő-olimpia labdajátékosainak, a kisdobosoknak és úttörő sakkozóknak a tábora. Itt vannak még ebben a tábornyitó turnusban az UHV-sek, az úttörő honvédelmi versenyek legjobbjai, közöttük 30 Tolna megyei pajtás. Kívülük a szolgálatellátó úttörők és a vándortáborozók. Június 23-tól július 7-ig: Interkozmosz-szaktábor, társadalomkutatók, nemzetiségi nyelvet, orosz és eszperantó nyelveket beszélők tábora. Aztán: Kazinczy-jelvényesek, technikusok, kis matematikusok, bélyeggyűjtők, pályázatot nyertek, úttörő, képzőművészek, valamint a technikai és természettudományos szakkörök tábora. A megyék külföldi cserekapcsolatai révén nálunk vendégeskedő gyerekek táboroztatása is ebben a turnusban kezdődik, majd folytatódik a július 11-től 25- ig tartó turnusban is, melyben döntően az úttörőtanácsok titkárai kapnak helyet. A legparádésabbnak azonban a július 27. és augusztus 10. közötti időszak ígérkezik. Ekkor lesznek Zánkán a Szülőföld expedíció kiváló őrsei és a VIT-akció győztesei mellett az úttörő filmművészek, továbbá a béke- és barátság nemzetközi táborba érkező pajtások. A záróturnusban veszik birtokukba Zánkát többek között az V. nemzetközi technikai verseny résztvevői. Ide nem szeretnék menni, mert tisztelem a technikát, de ami hozzáértésemet illeti, egy kisdobos is lepipálna. Szabad picikét fájdítanom a felnőtt szíveket? Kedves szülők és nagyszülők! Zánka olyan mesevilág, amilyet csak egy emberközpontú társadalom tud építeni a gyerekeknek, a való világ megismertetése és birtokba adása igényével ! Ezért' van az. hogy bár_________ milyen .feszes p rogramúak az itt töltött napok, a megszerzett úttörőélmények birtokosai mindig boldogok, ha ismét eljöhetnek ide. Visszaforgatva az idő kerekét, mi sem tennénk másként... — óa — Fotó: K. Z. tesebben nézhetjük meg a 220 hektárnyi területen elhelyezkedő várost, amit a 71-es műúton közlekedők bekívánkozva bámulnak meg évente sokan. Magam is jártam erre számtalanszor és láttam igen vonzónak, sokat ígérőnek ezt a gyermekparadicsomot. Minden adott, ami — egy turnusonként 3000 lelket számláló — város zavartalan életéhez kell. Mindez közel a Balatonhoz, a Csorsza-patak természeti szépségekben gazdag és szerfölött romantikus völgyében. Van az úttörővárosnak saját kikötője, strandja, csónakháza. A partról nem hiányozik a büfé sem és — Hogy érzitek magatokat? Micsoda kérdés! Kitűnően. Csak biztosan hamar eltelik majd az idő. Igaz, akkorra már megnő — kivált a kisebbekben — a honvágy. De, mint mondják, az úgy van, hogy alig ér haza a táborból az úttörő, már jönne is vissza, ha lehetne. » . a kijelentésre, hogy "rra manapság jó gyereknek lenni, nem én vetemedem először. Csak a gyerekek sóvárogják a felnőttséget, hogy pár esztendő elteltével rádöbbenjenek, milyen vétek volt sürgetni az időt, s vele a megismételhetetlen távozását... Fejemben ilyen gondolatokkal jártam be nemrég a balatoni úttörőváros, Zánka egy darabját, ami az egésznek csak töredékét jelenti. Sajtó- tájékoztatóra voltunk hivatalosak, ezért jutott a személyes ismerkedésre kevés idő. Hát persze, az igazi az lett volna, ha bevonulhatunk magunk is táborlakónak és tüzeSzárazföldi üzempróba Ki lesz a győztes?-----""t nalmas, esős vasárnap « d élutánokon, amikor í odakinn olyan nyomott — az idő, hogy az ember idebenn még a lelkét is ködösnek érzi, sok minden eszébe jut. Például az is, hogy van nyelvünknek egy eltűnőben lévő kifejezése. Ez „a szobaúr”. Valószínűleg nem ok nélkül tűnik el a viszonyokat sokkal pontosabban kifejező az, ami a helyébe lépett: „az albérlő”. A szobaúr megjelölés legalább halványan célzott arra, hogy valakinek némi jogai vannak az általa lakott szobában. Az albérlő elsősorban is „al” (vagyis alrendül, másodsorban pedig bért fizet és jobb nem elfelejtenie, hogy bérelt, viszonylagos jogait havonta meg kell vásárolnia. A kettő között persze csak hangnembeli eltérés van, korunk tárgyilago- sabb és udvariatlanabb. Az előbb említett köd, olyan, mint a jövő. Átláthatatlan és arra is késztet, hogy ráérő időnkben számot vessünk a múlttal. Rádöbbentem például, hogy életem ötven esztendejéből huszonegyet töltöttem albérletben, ami még hivatásos katonai szolgálatban is tiszteletre méltó idő. Azzal hízeleghetek magamnak, hogy e pályafutásom kezdetén (majdnem úgy írtam, hogy 13 helyőrségem közül az első laktanyában) engem még „szobaúrnak” tituláltak. Igaz, hogy a hátam mögött, de a fülembe jutott és ilyenkor kihúztam magam. Szállásadóm akkoriban a Fejér megyei P. községben egy csizmadia—varrónő házaspár volt, szobám ablaka a Fő utcára nyílt és reggelivel-vacso- rával együtt pontosan akkori fizetésem felét kérték érte. Amikor háziasszonyom ügyfeléi ruhát próbálni jöttek, ki kellett vonulnom a konyhába, de az ajtót nyitva hagyták. Szobám szentképekkel és tükrökkel volt tele, nem az előbbiek segítettek hozzá, hogy' figyelemre érdemes tapasztalatokat szerezhettem a P.-i női fehérnemű-divatról. Huszonöt éves legényember részére ez felettébb tanulságos. Szállásadóim vallásosságát utólag sincs jogom bírálni. Tény azonban, hogy ez volt életemben az egyetlen lakásom, ahol még az illemhely papírtartóján is a következő stikkelt felirat díszlett: „Jöjj szent Imre, szívünk kérlel, imádkozz a magyar néppel!” Máig sem értem, hogy éppen itt miért kellett volna imádkoznia. Innen a gépállomás felsze- reletlen fürdőszobájába költöztem, ami lényegesen olcsóbb volt, mert ingyen adták. Egy vaságy, szék és alumíniumból készült öltözőbeli szekrény fért el benne. Meg én, aki akkor a mainál jóval karcsúbb voltam, de a szekrény még így is ágyúlövésre emlékeztető hanggal jelezte, ha kivettem belőle valamelyik ruhadarabomat. A szolgálati lakások rövid ideig tartó átmenete után, immár feleségemmel és kislányommal 1957-ben a- budai Hunya- dorom oldalába kerültünk. Valamennyiünknek H. professzor adott otthont. Ingyen, ami annyit jelentett, hogy feleségem volt a szakácsnő, én a kerti munkás, lakásunk pedig egy hatalmas, üvegezett veranda. Vakmerő ugrással kivettünk egy üres szobát ugyanannak a háznak a VI. emeletén, ahol anyám a félemeleten lakott. Azért nem nála, mert már volt albérlőié, akit köztudomásúan nem lehet kitenni. Akkoriban buzgón imádkoztam egy idős, magányos fogorvosnő haláláért, de nem sok sikerem volt az égieknél, mert ma is él. (Ugyanott.) Háziasszonyunk kellemes hölgy volt, körülbelül olyan szófukar, mint egy papagáj és éjszakánként hangosan álmodott. Volt a szomszéd szobában albérlőtársunk is, egy szerb autószerelő, aki általában csak szombatonként verte buszkalauznő hitvesét. Ezután ismét magányosan éltem Szombathelyen, egy valamikori cári törzszászlósnál. Élelmiszer-raktárt vezetett valahol és én ennek következtében ekkoriban ettem a legtöbb paradicsomos halat életemben. Ebből a konzerv- féleségből kimeríthetetlen készlete volt. Víg albérlet következett, Veszprémben, ahol egy furcsa hajlandóságú hölgy a fejébe vette, hogy kizárólag újságíróknak ad szállást. Be is költöztünk hozzá nyomban négyen: Szilágyi János, Baktai György, Túrái Lajos és jómagam. Végül mégis oda keveredett ötödiknek egy színházi díszletmunkás, korábbi társadalmi állása szerint született báró, akivel csodálatos politikai vitákat lehetett folytatni. Ritka buta ember volt, ideológiai nevelésére majdnem minden éjfélig ráment az időnk. Természetem szerint korán fekvő lévén, pár utcával odébb álltam és mivel érzékeny idegzetű szobatársamat (a Vas Népe jelenlegi főszerkesztőjét) minden erőfeszítés nélkül sikerült kihorkolnom otthonunkból, több mint másfél évig a magam ura lettem, potom havi 600-ért. Itt nem voltam „szobaúr”, de amikor a házban élő nagyszámú albérlőtársamat egy alkalommal meglátogatta a razzia, háziasszonyomtól megkaptam a „jobb ember” címet. „Kérem, nálam job}) emberek laknak!” mondta a rendőröknek, akik — alig hiszem, hogy ezért — csakugyan nem jöttek többször. Nagytétényben a P. házaspárnál, családostól kényelmes helyünk volt, de P. úr később úgy döntött, hogy a szoba neki is kell. Merő emberiességből hajlandó lett volna lakássá átalakítani számunkra a szeneskamrát: — havi ötszázért. Szekszárdon már 1963- ban is laktam egy fél évig, így itteni tapasztalataim cseppet sem szegényesek. Szerepel köztük egy idős és terebélyes özvegyasszony, aki szabad választást engedett, hogy vagy néhai férje helyén alszom a bárkányi kettős ágyban, vagy az udvarra nyíló kamrában, de annak nincs ablaka. Nyár lévén ez utóbbi mellett döntöttem, viszont a nyitott ajtón bejárt a kutya. Az aranyos K. néni következett újvárosi földes parasztszobájával. Később átmenetileg, szívességből P. kol- leginám édesanyjának mosókonyhája, majd családostól egy 3x3 méteres nagyon szép szoba, ahová emeletes ágyat vásároltunk (a hajókabinok és vasúti hálókocsik mintájára), ezenkívül pedig zsebbe vágó tapasztalatokat szereztünk a villanykandalló áramfogyasztásával kapcsolatban. Huszonegy éves praxisom tizenharmadik albérlete már tagadhatatlanul mutatta a társadalmi emelkedés jeleit. Uj ház, szép, tágas szoba (mi fűtöttük ki) és emellett egy használaton kívüli, berende- zetlen fürdőszoba is, melyet nagyképűségi rohamaink idején konyhának becéztünk, pedig leginkább csak a fűtőolajat tároltuk itt. zóta nem vagyok szoba- '.tk úr. Az előzőket nem .§\ >anaszként, hanem kor- ■■■■"" történeti dokumentumnak szántam. A legkisebb fiam hét év múlva érettségizik. Akkor sejthetőleg elmegy katonának és majd előbb- utóbb itthonról is. Ennek ellenére már most kijelenthetem, hogy a szobájára felesleges számítani. Nálam nem lesz szobaúr senki. Mégcsak albérlő sem. ORDAS IVAN Szobau r as kodásai m
