Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-02 / 128. szám
1978. június 2. A A közművelődés kérdései Gépesített kultúra ? Tudományos tanácskozás A Dunántúl településtörténete 1848-1867 A diauetitötöl « hépmagnúSft mikor Szekszárdon, a megyei művelődési központ egy értekezletén szóba került, hogy az intézmény képmagnót szeretne vásárolni, a jelenlévők izgalomba jöttek. A hír — a hozzá tartozó kommentárokkal együtt — lábra kelt és bejárta a megyét. Sokan büszkén adták tovább, mint annak a jelét, hogy milyen korszerűen felszerelt művelődési intézménye van Szekszárdnak, a megyének —, de nem ők voltak a többség. Az emberek inkább elszörnyedtek a dolgon: minek egy művelődési háznak képmagnó, és vajon nem pazarlás-e egy képmagnót venni több százezer forintért, amikor sok kis művelődési háznak alapvető felszerelési gondokkal kell évről évre küzdenie? A vita hamarosan befejeződött — legalábbis ami a döntés szintjét illeti — és az év elején megvásárolta — a megyei tanács támogatásával — a megyei művelődési központ a képmagnót, ipari tévélánccal egyetemben, ami két felvevő kamerából, ellenőrző monitorból és készülékből áll. Az ipari • tévélánc működését sokan ismerik, a nagyobb rendezvények későn érkező nézői a márványcsarnokban, házi tévén nézhetik a műsort, 'amiről lekéstek. A képmagnónak is megvolt a premierje, az egyik továbbképzésen mutatkozott be. A televízió néhány közművelődési adását rögzítették vele, hogy a továbbképzés résztvevői közösen megnézhessék a műsorokat és módjuk legyen elemezni a bennük felvetett kérdéseket. A képmagnó és az ipari tévélánc ennek ellenére még kísérleti korszakát éli a szekszárdi művelődési intézményben, sokféle más módon tervezik felhasználni. Elkerülhetetlenül: a tévének igazolnia kell saját maga — nos és a ráköltött negyed- millió — értelmét... A megyei művelődési központ „gépesítési nagy kérdése” tehát a televízió volt Természetesen a művelődési intézmények zömének a közeljövőben nem kell ezzel a gonddal számolnia. A szűkös költségvetési keret legtöbb művelődési házban, könyvtárban arra készteti a szakembereket, hogy magnetofonok, diavetítők sorsán töprengjenek. Mert azon már régen túl vagyunk, hogy a közművelődés gépesítésétől rettegve kizárjuk ezeket az alapvető eszközöket a művelődési folyamatban való közreműködésből. De a felhasználás módja sokszor még nagyon esetleges. Igaz, lehet alkalmazni minden technikai eszközt úgy, ahogyan a legadottabb: a lemezjátszó segítségével zenét hallgatni, a magnetofonnal lemezeket másolni és így tovább. így azonban szimpla szórakoztatásról van szó.' Ha a lemezjátszó, magnetofon, vetítő szervesen beépül a kis csoportok foglalkozásainak menetébe, kiderül, hogy mennyi mindent tudnak. De sokféle szolgálatot tehet a filmfelvevő, a fényképezőgép is: például dokumentumokat készíthetnek vele a település, a művelődési intézmény életéről. A közművelődési intézményekben használatos gépek többségének egy közös nagy hibájuk van: ugyanolyanok, mint amilyeneket az ember saját használatára vásárol. De amit egyetlen család, vagy csak egyetlen gazda kezel, az összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben van, mint a művelődési házak technikai eszköze, amellyel legjobb esetben három-négy szakkörvezető foglalkozik. (Rosszabb helyzetben három-négy szakkör egész tagsága, természetesen nem sokáig.) A művelődési intézmények régi kívánsága, hogy hozzá juthassanak, sajátos céljaiknak jobban megfelelő, a tartós használatot, a „megpróbáltatásokat” jobban bíró gépekhez. A gépek fontos tartozékai a „hozzávalók”: lemezek, szalagok, filmek, diák. Népművelő legyen a talpán, aki mindegyikből hozzájut aleg- megfelelőbbhöz, a legjobban használhatókhoz. Cseppet sem vigasztaló a tény, hogy a képmagnót birtokló művelődési központnak e téren éppen olyan gondjai vannak, mint a kis művelődési házakak. A képmagnó használatát ésszerűsítő akció, a Mindenki Iskolája anyagának átmásolása, mebukott. Csupán a másolás nyolcvanezer forintba került volna. ■ FsT?M égezetül a technikai* eszközök ésszerű fel- használásának új út- ^:: J jára hívjuk fel a figyelmet: azokban a községekben, ahol a közművelődés és közoktatás komplex irányításával kísérleteznek, közös „gépparkot” hoztak létre az iskolák, művelődési intézmények. A eredmény kitűnő: több és többféle technikai eszközt használhatnak így valamennyi helyen. Bár a megvalósításnak adminisztratív akadályai lehetnek — a leltározás és a felelősség kérdése miatt — mégis javasoljuk ott is, ahol kísérlet ugyan nem folyik, de az iskola és a művelődési ház segíthet egymáson. —vfé— Visszhang A MÉSZÖV, mint rendező szerv, valamennyi néptáncegyüttes fenntartójához elküldte a Népújságban 1978. április 1-én megjelent „Kultúra címén: Szégyen” című cikket és a kártérítési jegyzőkönyvet. A válaszokból feljegyzést készítettünk. A dunaföldvári igazgató, Göttzinger Károly, a kritikát alaptalannak ítéli és hangsúlyozza, hogy a Földvár együttest mindig a fegyelmezettség jellemezte. A dombóvári együttes vezetője, Kovácsné Lebényi Klára vezetésével március 4-én a táncház befejezése után 23 órakor érkezett a szállásra Mindenki elfoglalta szobáját és körülbelül éjfélkor nyugovóra tért. „Sajnos, a többi csoportra ez nem volt jellemző, mivel egyesek elég későn és igen nagy zajjal érkeztek a szállásra és miattuk többször felriadtunk.” A csoport az első és a második emeleten lakott. A negyedik emeleten nem jártak, így az ott történt rongálásokért felelősséget nem vállalnak. A jegyzőkönyv alapján a második emelet 3. számú szobában egy összetört széket találtak. A csoport megérkezésekor a szobákat nem adták át, és 5-én délelőtt az eltávozáskor nem vették át, így a lányok szobáit Kovácsné, a fiúk szobáit Balázs István ellenőrizte és semmi rendelleneset nem fedeztek fel. Tiltakoznak az utólagos vád ellen! Ezek alapján a kiszabott 623 forint kártérítési összeget nem hajlandók kifizetni. A budapesti ÁFÉSZ válaszlevelében megállapítja, hogy a jegyzőkönyv alapján a rongálások — egy kivétellel — nem a csoport szobáiban történtek. A nevezett szobában — első emelet 25- ben — egy házaspár lakott, akik viszont tagadják, hogy bárminemű kárt tettek volna a szobában. A házaspár a csoport legfegyelmezettebb tagjai, maguk is az utánpótlás iskolai tánccsoport vezetői. A csoport vezetője dr. Osskó Endréné volt, aki részben igazolta, illetve alátámasztotta a vizsgálat eredményét, amely szerint a hangoskodásban, italozásban részt vettek, amit nagyon sajnálatosnak tartanak. A tapasztaltak alapján a jövőben erélyes férfi kísérőt bíznak meg a csoport vezetésével, aki a fegyelmet jobban tudja biztosítani. A csoport tagjait megdorgálták és felhívták a figyelmet, ha a fegyelmet valaki megsérti, fellépéstől való eltiltással, esetleg kizárással fogják büntetni Rendkívül sajnálják, hogy egy olyan jó hangulatú este után, amilyenben Sióagárdon részük volt, ilyen kellemetlenségek fordultak elő. Biztosítják, hogy a jövőben a néptáncegyüttesükkel hasonló eset nem fordul elő. A száz forint kártérítést már átutalták. A Fejér megyei Ipari Szövetkezet szerint a kálózi tánccsoport az okozott kárról nem tud. A rendező szerv által biztosított KISZ- tag kísérő sem tett észrevé- elt. Véleményük szerint a kárt bárki más okozhatta, a 800 forint kártérítési összeget nem áll módjukban kifizetni. A Fejér megyei MÉSZÖV, mint a kálózi tánccsoport másik fenntartója elismeri, hogy a dohányzásból eredő kárt a táncosok okozták, az anyagiakat már át is utalták. Az együttes tagjai egyéb rongálásokban és randalírozásokban nem vettek részt és a cikk ez- irányú részeitől elhatárolják magukat. összességében megállapítható, hogy a budapesti ÁFÉSZ-csoport randalírozott, ami elítélendő. A csoport fenntartói a szükséges intézkedést megtették. A dunaföldvári és a dombóvári vezetők tiltakoznak az általánosítás miatt, mivel csoportjaik nem vettek részt a rendbontásban. Az anyagiak követelését a budapesti és a kálózi együttes ismeri el, a többiek nem, ugyanis ők nem vettek részt a rendbontásban és a szobákat senki nem adta át és nem is vette vissza. Tanulság a rendező szervek és szállásadók részére: a szobákat hivatalosan át kell adni és az ellenőrzés után visszavenni. Csak így lehet konkrét, szobákra lebontott kárt, reklamáció nélkül jegyzőkönyvezni. Tanulság a rendbontó csoportok részére: társadalmunk komoly anyagi alapokat és erkölcsi megbecsülést ad a művészeti csoportoknak Elvárás, hogy az együttesek tudásuk legjavát adják, példás, fegyelmezett magatartást tanúsítsanak színpadon és azon kívül egyaránt. Tolna megye Tanácsa V. B. ISTVÁN JÓZSEF, a megyei tanács elnökhelyettese (Szerkesztőségünkbe „Szégyen” című cikkünkre több reagálás is érkezet, de az alap-mondanivalója mindegyiknek az, ami ebben a cikkben is szerepel, hogy a szobákat minden esetben hivatalosan át kell adni és az ellenőrzés után vissza kell venni.) Az MTA veszprémi bizottságának településtörténeti szakbizottsága, az MTA pécsi bizottságának VIII. számú szakbizottsága és a Magyar Történelmi Társulat dunántúli szervezetei rendezésében kétnapos tudományos ülésszak volt Székesfehérvárott a dunántúli településtörténet eredményeiről. Az 1975-ben Székesfehérváron elkezdett sorozat résztvevői elhatározták, hogy a török kiűzésétől egészen napjainkig áttekintik a Dunántúl fejlődését. Ezért kétévenként tudományos tanácskozást rendeznek a legújabb kutatások eredményeinek számbavételére. A most megtartott III. konferencia előadói 1848— 1867-ig tárgyalták a Dunántúl települési struktúráját, a népesség alakulását, a mező- gazdasági, ipari, művelődési és családtörténeti viszonyokat. A bevezető előadást Katus László „A Dunántúl gazdasági és társadalmi fejlődésének főbb jellemzői 1848— 1867” címmel tartotta. Elemezte a kor legfőbb sajátosságait, azt a hatalmas változást, amely történelmünkben ekkor lezajlott. A bevezető előadás után a konferencia öt szekcióban ülésezett tovább. P következő témák szerint oszlott meg a tanácskozás: A Wellmann Imre vezette szekció a mező- gazdaság főbb problémáit vizsgálta. Eperjessy Géza csoportja a dunántúli városok fejlődését tárgyalta. Szita László szekciója a Dunántúl nemzetiségi struktúráját, és a különböző etnikai csoportok magatartását elemezte, elsősorban az 1848-as horvát támadással kapcsolatban. Kanyar Józsefék az oktatásügy alakulását vizsgálták az adott korszakban. A Kállay István vezette családtörténeti szekció a korra jellemző családok történetével foglalkozott. Az öt szekcióban a vezetők a megjelölt témákból előadást tartottak. Ezekhez a fő előadásokhoz kapcsolódtak a felkért hozzászólók. Tolna megyéből hárman vettek részt a konferencián. Szilágyi Mihály „A Pimitzer kereskedőház története” címmel tartott kor- referátumot. Mohay Lajosné a szekszárdi Garay család XIX. századi történetét ismertette. Kisasszondy Éva Tolna megye 1848-ás nemzetiségi viszonyait elemezte. Az egyes dunántúli megyék szakemberei saját tájegységeik adataival színessé és teljesebbé tették a korszakról rajzolt képet. A kétnapos tanácskozás plenáris üléssel zárult, ahol a szekcióvezetők beszámoltak a végzett munkáról, és az előadókat a felmerült problémák kutatására sarkallták. K. É. Úttörőpalota Komlón Baranya legszebb, legkorszerűbb úttörőháza épült fel Komlón. Tizenhárom1 millió forintba került a bányászváros pajtásainak új otthona. A palotának is beillő épületben százötven személyes színházterem, könyvtár, olvasó, játékszoba és több szakköri helyiség van. Komló kialakulóban lévő kulturális központjának hangulatos része az úttörőház. Gyakorolnak a go-kart szakkör tagjai. A kis autókat a komlói AKÖV ifjúsági brigádja készítette A képző- és iparművészeti szakkör vezetője Blumschein Dezső, rézdomborításra tanítja a pajtásokat. (MTI-Fotó — Bajkor József felvételei — KS) Tévéközvetítés a megyei művelődési központban: a színházi előadást az előcsarnokba. ..
