Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-14 / 112. szám
1978. május 14. ‘fÉPÜJSÁG11 A fehér házak festője Heitler László tárlata Győrött Csárda. Heitler László festménye Táncművészetünk jelenkora A műveket inspiráló táj határain túl is figyelmet keltő kiállítás nyílt Győrött. Egy új lakótelep iskolaóriásának galériájában Veszprém megyei festő, Heitler László sajátos hangvételű festményeivel ismerkedhetnek egy új közösség tagjai. A Pápán élő művész sokoldalú munkássága mind szélesebb körben válik ismertté az utóbbi években. Nem véletlenül! Élete, pályafutása, munkája kezdettől szülővárosához köti, ahol 1937-ben született. Itt végezte iskoláit, találkozott a művészettel, s mindmáig egyetlennek vallott mesterével, Cziráki Lajossal. A fiatal tanító olyan ösztönzést kapott a hajdan pezs- dülő, ma inkább álmatag kisvárosban, amely lehetetlennek látszó feladatok vállalására késztette. Egyre többet festett, írt, rajzolt. Közben Pécsett rajztanári képesítést- szerzett. Lassan meghódította dolgozataival, elemző kritikáival a vidéki, majd fővárosi lapokat, folyóiratokat. (Életünk, Jelenkor, Művészet, Népszava). Később a művészeti könyvkiadók műhelyében is megbízáshoz jutott. Négy, a szakma rokon- szenvét is elnyerő kismonográfiáját adták ki mostanáig, így került művészeti íróként a szövetség tagjai közé. Ez az önmagában is egész embert igénylő vállalkozás mégsem ajándékozta meg az elégedettség örömével. Bőven maradt csak a képek nyelvén közölhető mondanivalója is. Témát, megfesteni való gondolatot gazdagon kínált a táj, amely életének keretéül szolgál: a Bakony és Balaton vidéke. A sokat utazgató, nyitott szemmel, érzékeny befogadó lélekkel szemlélődő festők típusához tartozik. Külföldön is megfordult, képei tárgyát, néhány kivételtől eltekintve, mégis tágabban értelmezett szülőföldjén találta meg. Kezdetben városrészleteket, a földművesélet képre írható mozzanatait festette. Az impresszionisztikus festésmód mögött azonban mind határozottabban jelentkezett a szerkezetességre törekvés szándéka. Jelentkeztek az egyéni látásmód csírái. Döntő fordulat a hatvanas évek közepén jött el festészetében. Néhány ívelt tor- nácos, iratos homlokú parasztház, öreg barokk ormú pince sajátos harmóniája ragadta meg valahol a Bakony alján. Nagy igyekezettel kezdte gyűjteni e motívumokat. Ma sem szűnő módszeres alapossággal járta körül tárgyát. Az egészből indult ki, de fokozatosan leszűkíti a képhatárokat. Szívesen elidőz egy-egy ívelt vagy farkasfogmintás homlokzat, egy ablakrács szeszélyes rajzolata, a pincék faragott ajtaja, egy rátétes virágmotívum, vakolatból formált kedves monogram, évszám, felirat plasztikája előtt. Ezekből — hosszabb ideje — főként finoman árnyalt fehér színben tartott, mértanias jellegű, összefogott, de gazdagon részletezett felületű képeket alkot. „Megjelenített bakonyi emlékei a népi alkotóerőről, tisztaságról tudósítanak, amely ennek a tájnak, a benne élő embernek is egyik sajátja” — mondta egyik méltatója. Az ember ritkábban jelenik meg meszelt falú fehér házakat ábrázoló képein, ám az apró szépségeket teremtő mesterek simogató kéznyoma minden képrészletből elhitető erővel sugárzik. Heitler képalkotó művészete a népi építészet hagyományaiból táplálkozik. A múló életforma emlékeinek megörökítése csak másodlagos célja e festészetnek. Legjobb műveiben a jelképteremtés magasáig képes emelkedni, hiszen erre törekszik. Ez egyben cáfolata is annak, mely szerint a manapság divatos nosztalgiát ébresztge- tők, táplálók igényeit szolgálná. Művészetének áttetszőn csobogó patakja újra és újra erőt merít a dunántúli nép művészetéből, képei azonban az egész néphez, nemzethez szólnak egyszerű, őszinte, megnyerő szavakkal. SALAMON NÁNDOR Az elmúlt másfél esztendőben mozgásba lendült a magyarországi táncművészeti élet, s bár közel sem tartunk ott, hogy csupa befejezett tényről, eredményről számoljunk be, érdemes e kétszeresen mozgó világ frontvonalait és céljait áttekintenünk. Milyen alapokra támaszkodhatnak alkotó- és előadóművészeink terveik kialakításában? Az elmúlt három évtizedben kialakult a táncművészet intézményi bázisa, s noha ez a bázis ma már kiegészítésre szorul, mégis vívmányok sokaságát jelenti. Mindegy, hogy most az Operaház balettjére gondolunk — ilyen létszámú, felkészültségű, széles reper- toáru társulatról a felszabadulás előtt nemigen mertek álmodozni a legjobb szakemberek sem — vagy akár a huszadik esztendejéhez közelgő Pécsi Balettre, amely repertoárjával és stílusával, s még inkább problémafelvetéseivel különleges helyet tölt be a hazai kulturális életben. Említhetjük négy hivatásos együttesünket is: az idők során mindegyikük hozzájárult, hogy a néptáncból színpadi művészet váljék, s hogy amit Bartók és Kodály megvalósított a zenében, ahhoz a mozdulat művészete — legalább céljaiban és néhány gyakorlati ponton — felzárkózzék. Folytathatjuk a sort a művész- képzésben nélkülözhetetlen szerepet játszó Állami Balett Intézet munkájával, s nem feledkezhetünk meg a jelentős amatőr művészegyüttesekről sem. Az utóbbiak egészen sajátos helyet töltenek be tánckultúránkban: koreográfiái műhelymunkájuk szembetűnő dinamizmussal párosul, s ez csak serkentő .lehet a művészeti fejlődésben. ÚJ KOREOGRÁFIÁI MEGOLDÁSOK Mindig nagy kérdés azonban, hogy az intézmények stabilitása meddig jelent biztos alapot, az egyszer már megszületett értékek hűséges ápolását, s mettől jelentheti a fogékonyság hiányát, az elzárkózást minden friss kezdeményezéssel szemben. Úgy tűnik, az elmúlt másfél-két esztendő ezt a kérdést a korábbiaknál sokkal erősebben állította együtteseink elé, sürgetve a nyitást az új koreográfiái gondolatok és megoldások irányában. A figyelmeztetés persze nem minden alkotórrfuhelynek szól egyforma erővel, hiszen a Pécsi Balett mindig is híres volt vállalkozókészségéről, s az Operaház balettje is időről időre megteszi lépéseit műsorának korszerű kiegészítésére. Hivatásos folklóregyütteseink vállalkozókedvét azonban nagyban visszafogta az elmúlt évtized forgalmazáspolitikája, ami miatt a folklórműsorok nem egyszer már a szolgáltatás „rangján” kerültek a közönség elé. Ezért fontos és biztató, hogy az évekig „idegen- forgalmi életet élő” Budapest Táncegyüttes új szellemű kamaraműsorával is sikeres előadássorozatokat rendezett az elmúlt évben, miközben megtartotta korábbi eredményeit, s az új művek kialakításában is a táncfolklórra, a mozdulati anyanyelvre támaszkodott. A NÉZŐ MEGHÓDÍTÁSA Művészeti megújulás valóban ritkán képzelhető el önmagában a közönséggel való éltető kapcsolat, kölcsönhatás nélkül. Nem véletlen hát, hogy a közelmúltban újabb bemutatkozási formákon kezdték fejüket törni együttesek és koreográfusok, s nem egyszerűen azért, hogy valamilyen statisztikai bűvöletben csupán a nézők számát emeljék. (Ezen a téren nincs ok nagyobb aggodalomra: az operaházi össz-néző- szám kisebb csökkenésén belül például évek óta erősen emelkedik a balettek látogatottsága.) Nem, inkább az eddig érintetlen rétegek meghódításáról van szó, s főleg arról, hogy valóban intenzív kapcsolat jöjjön létre előadó és néző között, hogy a táncos ne csak „teljesítse” kötelességét, hanem élményt adjon, hogy a néző sem emésztéses hangulatban, hanem megrendülésre és fel- emelkedésre készen fogadja a produkciót. De bő tere nyílhat még a táncos ismeretterjesztési formáknak is... A vágyak, elképzelések valóra váltásának igazában még csak kezdetén tartunk (többnyire „táncszínház” néven sűrűsödnek az új fórumot sürgető igények). A Pécsi Balett kamaraműsorai azonban már legtöbbször kiállták a próbát, s jó reményre jogosít a vezető szak- szervezeti együttesek erőteljes mozgása is, hiszen éppen nem szokványos műsorösszeállítással, hanem „tartalmat hordozó” korszerű művekkel lépnek közönségük elé. S nagyon nem mindegy, hogy ezek az együttesek egyre gyakrabban lépik át a főváros határait, a sokszor elmarasztalt vidéki közönség pedig feltűnő fogékonysággal, elismeréssel fogadja az újkeletű táncalkotásokat. MAÁCZ LÁSZLÓ Sokat foglalkozott művészetével Moldován Domokos is, aki mint fotóművész és mint filmrendező a néphagyományok, a néphit és hiedelmek felé fordult érdeklődésével; filmjei, kiállításai, publikációi, s a nemrég elkészült lemez szerkesztése: mind elkötelezettségét szemléltetik. Nemrég film készült Dudás Julóról. Mostanában már nehezére esik, vágyott elismerésre, pénzre, csak énekelt, rajzolt, írt, a munka öröméért; s ezért, hogy el ne tűnjön nyomtalanul mindaz, amit a Galga- völgyében élő nép évszázadokon át létrehozott. Egyetemes — mondhatnám Dudás Juló művészetére, tevékenységére, életére; tavalyi könyvhéten jelent meg, és aratott nagy sikert könyve, a Hej, Galgamácsa, amelyben nemcsak személyes életrajzát írta meg, hanem feleleveníti az őt körülvevő tájat, embereket, régi és mai népszokásokat —, azt a környezetet, amelyben tehetsége gyökerezik. Színes reprodukciók teszik még érzékletesebbé sokrétű képességeinek ösz- szetevpit, s azt, hogy miben rejlik az az ihlető erő, amely egy parasztasszony kezébe tollat, ceruzát, ecsetot Dudás Julót nem zavarta meg a hírnév. És nincs nagyobb dolog, mint amikor egy — nincs rá igazabb szó — naív művész megőrzi eredeti, tiszta, gyermeki látás- és életmódját. Dudás Juló nem azért jár ma is a régi parasztruhában, fején kendővel, mert a folklórművésztől ezt várják el. Ö ebben a viseletben érzi magát önmagának. Ország-világ gyönyörködött már munkáiban. A megyei tanács nemrégiben megvásárolt Galgamácsán egy régi parasztházat, amelyet azért hoztak rendbe, hogy azok is láthassák Dudás Juló képeit, akik eddig csak hírből ismerték a Galga völgyét, és fáradhatatlanul munkálkodó szülöttét. PÉRELI GABRIELLA Élő néphagyomány Múzeumot kapott Dudás Julő hogy „idegenforgalmi szenzációként” szerepeljen — mondja. És igaza van. Hiszen nem ő maga a látnivaló, hanem mindaz, amit teremt. S ahhoz háborítatlan nyugalomra van szüksége, mert Juló rajzait, képeit békés, gyermekien tiszta, zavartalan figyelem jellemzi, s ha van mit csodálni mindabban, amit Dudás Juló ad a világnak, hát éppen ez a csodálatra méltó. Sosem tűzött ki maga elé külön célokat, nem akart feltűnni, nem kertészkedés, a kis falusi házak, a gyerekrajzok, a naív művészet, a népművészet megnyilvánulásai. A fővároshoz közel esik Galgamácsa. Időben mérhető földrajzi közelsége azonban nem bolygatta meg az ott élők világának bioszféráját. Látnivalóan nem élnek világtól elmaradott módon: életük modernizálódott, építkeznek, tollasodnak. De a Galga-völgye hűséges tegnapjaihoz is — ami, sajnos, nem mondható ej minden fejlődő vidékről —, becsben tartja, megőrzi és továbbadja mindazt, amit a nép tehetsége hozott létre. Galgamácsán született, ott vált világhírűvé, ott él ma is Dudás Juló. Hírét sokan hallották, de azt már kevesebben tudják, mennyire sokoldalú; de hát őrá nem is illik ez a kifejezés, annyira magától értetődő, elválaszthatatlan tevékenysége a rajzolás, festés, írás, kórusvezetés, a táncegyüttessel való foglalkozás, a dalolás. Fiatal lány korában népi együttest alakított falujában, s aligha véletlen, inkább ennek egyenes folytatása, hogy az effajta tv-műsorok indulásakor olyan emlékezetesen szerepelt a galgamácsai együttes. Ma pedig ott található a zeneműboltok polcain a negyvenperces Hungaroton- lemez: „Sej, Galgamácsa. eszembe se jutna” — énekli Dudás Juló, a mácsai felnőttek és gyerekek kórusával. „Songs of Juli Dudás Van- kó” — olvasható a szép, színes borítón (az angol mellett oroszul, németül is). Dalok a farsangról, a böjtről, a tavaszról. nyárról, őszről, télről, rajta Dudás Juló rajzainak reprodukciói; és~ fotók: Kodály és Juló 1953-ban — a nagy zenetudós már korán felfigyelt rá —. Juló munka körben, családja körében, egv szép faragott kapu a faluban. Vankóné Dudás Juló ma már világhírű népművész; de ritka természeti tünemény is, amelynek megértéséhez nem árt felidézni, mennyire kivesző emberi tulajdonsággá vált korunkban a sokoldalúság, a tartalmas egyszerűség, az elmélyültség. A napjainkban percenként feltűnő új felfedezések, találmányok, események, technikai-tudományos vívmányok közegében arra kényszerül az ember, hogy szüntelenül hajszolja magát — vagy szűkítse érdeklődési körét, hogy ne érezze lemaradottságát. De ellenpontként ezért fordulunk megújult nosztalgiával a természet és a természetesség felé; ezért vonzanak a szabad természet, a MEMflEKAZÉFÉU MISÉKÉ ® & • Aprószentekelés „Mennek az éjféli misére”
