Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-30 / 125. szám
1978. május 30. Moziban Fayard bíró, akit Seriffnek hívtak Vannak kisemberek, akik konokul küzdenek az igazságért. Eleinte naívul, később egyre indulatosabban, hogy végül lelőjjék őket. Jönnek további kisemberek (az se baj, ha vizsgálóbírák az illetők), akik újra igyekeznek megpróbálni ugyanezt, valószínűleg ugyanilyen eséllyel. A hosszú című, színes, szinkronizált francia film nagyjából erről szól. Minden képsora, mozzanata hitelesnek tűnik a néző számára, amiben nincs semmi csodálatos. Emberrablások, az elrablottak „nyomatékül” megküldött füle, ujjperce, repülőgép-eltérítések szinte játékos apróságnak tűnnek ma már a Moro- iigy tényeinek (de nem tetteseinek) ismeretében. A filmet az elmúlt szombaton néztem meg, az esti tv-híradó már egy újabb terrorista megszök- íetéséről számolt be a jól őrzött Berlin-Moabit fegyház- ból. Ezekhez mérten Fayard bíró sorsa szinte leányregény: — de persze nem az. Egy Re- naud nevű „igazi” kollégáját Lyonban szintén meggyilkolták. Mi lehet egy vizsgálóbíró bűne? Az, hogy küzd az igazságtalanság, az államnak egészen magas köreibe nyúló maffia ellen. Elér néhány részsikert, egy-két kiskaliberű csirkefogó hurokra kerül, néhány közepesnél nagyobb méretű vagy tűzharcban pusztul el, vagy a saját cimborái teszik ártalmatltanná Az Yves Boisset rendezte „Fayard bíró” kitűnő film. Szereplői a magyar mozilátogatók előtt jórészt ismeretlenek, pedig egyik-másikuk kiemelkedő alakítást produkál. Például Patrick Dewaere, akinek Fayard bírája fokozatosan veszti el uralmát idegei fölött és eközben furcsa kontrasztként teljesedik ki embersége. Jó a rokonszenves Ma- rec felügyelőt megformázó Philippe Leotard is. Marcel Bozzuffitól pedig már nem az első esetben láttuk az életre kelt kifogástalan „szakembert”, a Vietnamot, Algériát, Katangát megjárt profi zsoldost és mesterlövészt. A „Fayard bíró” megtekintése után sok gyengébb idegzetű (vagy netalán már emberhalált közelről látott) nézőnek nem lesznek kellemes álmai. A kiskorúaknak egészen biztosan nem. Jobb lenne ez utóbbiakat otthon hagyni.:. ORDAS IVAN felülről és alulról Rádió Élet A kifejezést nem egészen irodalmi értelemben hasz. nálva: — szeretünk „líráz- ni”, másként: — szeretjük a „lírát”. Erről bárki meggyőződhetett, aki az elmúlt pénteken a Kossuth Rádió „Történeteim” sorozatában meghallgatta Turay Idát. Az egykor népszerű, sőt, nagyon népszerű színésznő ismét hazatért és felidézte elsősorban neki fontos emlékeit. Minden tökéletes volt, minden nagyon szép és jó, még az is, hogy az egyik színház bejárata mellől valamikor levetették a fényképét, mert Honthy Hanna megdicsérte szépségét. Mindennek ugyanolyan színház- történeti jelentősége van, mint sok más lényegtelen apróságnak, melyek felelevenítésére általában lehetőséget adunk „távolba szakadt honfitársainknak” —, de minek? Turay Ida kétségtelenül felülről nézte a maga fénykorának, a cseppet sem fényes 30-as éveknek életét, mint ahogyan Stefka István ugyancsak pénteken és szintén a Kossuthban elhangzott adásának szereplői alulról — a jelenlegit. Ez a műsor a pince- és üzletlakásokban élőkről szólt. Bár ezekről a lakásokról senkinek nem szabad pozitív kicsengéssel beszélni, Stefkának sikerült legalább azt a pozitívumot megmutatnia, hogy milyen erőfeszítések történnek felszámolásuk érdekében Történnek — de ilyen lakások még vannak, ha ugyan ez a titulus megilleti emberi lények életterének ezt a formáját. Csak a riport vége tájékán kellett volna mérsékelni a kérdezősködést. Az üzlet-odúban is példás rendet tartó köztisztasági alkalmazott (pontosabban Közterület Fenntartó Vállalatbeli) házaspár mi mást válaszolhatott volna a kü- lön-külön ismétlődő kérdésekre, mint azt, hogy az őrmezei lakótelep és az üzletlakás közt ég és föld a különbség. — s n — D Jelenkor júniusi száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának élén Bertha Bulcsú sorozatában a Csanádi Imrével készített interjút olvashatjuk. A lírai rovatban többek között Bency Zsuzsa, Fodor András, Kálnoky László, Ke- rcsztury Dezső, Mészöly Miklós és Takáts Gyula költeményei kaptak helyet. A prózai írások sorában Czclc György és Sziládi János elbeszélését, László Lajos riportját, valamint Tüskés Tibor szociográfiájának befejező részét közli a folyóirat. Az irodalmi tanulmányok, esszék közül figyelmet érdemel Czinc Mihály írása Darvas Józsefről, Rónay László tanulmánya Devecseri Gáborról, továbbá Pomogáts Béla Takáts Gyula költeményéről szóló elemzése. TV-NAPLÓ A kalandor szerelme Többszörösen is elgondolkoztató témát pendített meg a Nézőpont legutóbbi adása, amikor bőséges részletekkel szolgált A kalandor szerelme című zenés játék balatonföldvári előadásából, majd elvitt bennünket egy disco-klubba. Igaza van Érdi Sándor műsorvezetőnek, szeretünk szórakozni, bár én hozzátenném, hogy lassan egész misztifikált fogalom lesz a „szórakozás”, de nem mindefey, hogy mi szórakoztat bennünket. Az egyes ember számára sem és társadalmi méretekben sem. Közhely számba megy, de el kell ismételni: milliárdokat költünk arra, hogy az emberek emberhez méltóan tölthessék szabad idejüket, de ebben az országos programban A kalandor szerelme tudtommal nem szerepel. Ezeket a gyatrácska giccseket már egyszer kiszórtuk az ajtón, s lám, most visszamásznak az ablakon. Mert nem arról van szó, hogy az alkalmi dalitársulat milyen színvonalon adja elő Balatonföldvá- ron A kalandor szerelmét, hanem arról, hogy egyáltalában előadja. S itt a nagyhangú és távolról sem rokonszenves „igazgató” nagyzoló kijelentései igazán nem mondanak semmit. Ahogy az sem, hogy a „közönségnek” tetszik, hisz már Voltaire megállapította az ízlésről értekezve, hogy mialatt egyesek tapsolnak „közben a jó ízlésű emberek nem tesznek semmit”. A dalitársulatok, alkalmi együttesek létezése sajnálatos tény. A jelek szerint ezek műsorválasztását nagyvonalúan kezelik, tehát elindulnak a könnyebb ellenállás irányába, bízva a még meglévő kispolgári mentalitásban, s tudva azt is, hogy erejükből nem futja többre. Ám ne feledjük, hogy a tudat formálásában, pontosabban deformálásban ezek is részt vesznek, s bár senki nem mérte föl káros hatásukat, szociológiai vizsgálódás nélkül is tudjuk, hogy ilyen van. Jó lenne valamit tenni, Nem is ellenük, hisz szerepük és hatásuk alkalmi, hanem az igazi művészetért. Legalább ennyire elgondolkoztató volt a disco-klub- ban tett látogatás. A fiatalok miért ne szeretnének táncolni, az viszont mégis fájdalmas igazság, hogy jó néhány fiatalnak ez az egyetlen és kizárólagos szórakozása. Anélkül, hogy frázisokat ismételnénk: az élet annyi szépséget, elmefrissítő örömöt kínál, hogy ezek sorában a bömbölő zenegép és a mechanikusan ismételt táncmozdulat, ha ugyan nem kellene mást mondanunk, nagyon a periférián van. S aki monomániásan csak discóban hajlandó gondolkozni, magát rövidíti meg, amikor érzéketlenül elmegy minden egyéb mellett, amit az élet kínál. Amint hallottuk, a „lemezlovasok” is szervezkednek, jogaikat követelik, felpanaszolva, hogy kevés a fellépti díj és sok a rezsi, önmagában a kérdés ellentmondására világít rá, hogy ilyen periférikus szórakozás nagy költséggel jár. Komolyan mondom, nem éri meg. CSÄNYI L. Házasságok zsákutcája Sírva bizonygatja az óvodában a gyerek: — De igen! Nekem is van apukám! Majd meglátjátok, ha egyszer eljön értem ide, az oviba. Délután már minden gyereket hazavittek. Anyu még nem végzett a munkahelyén. Apuka meg nem jön. Talán soha többé. Elment. Sokára mégis megérkezik az anyja. Kézenkapja és rohannak. A gyerek szólna, de anyu siet. Együtt futnak a boltba vacsorához valóért, aztán haza. Átöltözés, főzés, mosogatás, és már csak a fürdetés van hátra. Nyomás az ágyba! A gyereknek nyolckor már aludni kell. — Elválok! Nem bírom már tovább! Csavarog, iszik, nem törődik velünk. Hónapok óta anyámnál lakom, a két gyerekkel együtt. Kitűzték már az első, békítő tárgyalást. Csak egyszer vége lenne ennek a cirkusznak! * — Estéimet legtöbbször barátoméknál töltöm. Vacsorázni is ott szoktam. Néha megiszom egy-két pohár sört. De mit tehetek? Otthon csupasz falak, a lakás rendetlen, a ruhám mosat- lan. Az asszony elment. Vitte a gyerekeket is. Az anyja meg tüzeli: „Ne hagyd magad, lányom!” Nem tudok elszakadni a két gyerektől. Nem akarok válni. Nyolc évet éltünk együtt. Én is szülők nélkül nőttem fel. * — Nem merek férjhez menni. A rengeteg válás, a sok rossz példa elriaszt. Félek. Nem bízom a férfiakban. Persze egyedül is rossz. A gyerek hiányzik. * — A nők?! Jobb róluk nem beszélni! önzőek. Nem tudnak társak lenni. „Egyenjogúság” felkiáltással legszívesebben rabszolgának tekintenék a férfiakat. S ha ezt nem érik el, megsértődnek, és rögtön szaladnak válni Hűségről meg maholnap csak a mesékben hallani. * — Elváltam, majd újra megnősültem. Volt feleségem úgy akar bosszút állni rajtam, hogy elzárja tőlem a gyereket. Gyámhatóság, bíróság, cirkusz. Közben a gyereket nagyanyja ellenem hangolja. Tanácstalan vagyok. Az én fiam, mégis el fogom veszíteni. * — Feleségem elhagyott. Elment egy másikkal. Becsületesen megosztoztunk mindenen. A két gyereken is. * — Hét éve, hogy elváltam. Férjem újra nősült. Én nem mentem férjhez. Két gyerekkel nehéz. Anyagi problémánk nincs, de az életem csupa rohanás Áruházban dolgozom. A munkám néha fárasztó. Türelmesnek kell lenni a vevőkhöz, nem érezhetik magánéletem problémáit. Szeretek emberekkel foglalkozni. Az áruházban mindenki megfordul. Sok ember. Sokféle ember. Aztán ki-ki siet dolgára. Én meg futok haza a családhoz, meghallgatni, mi történt az iskolában, szá- monkérni a feladatokat, elvégezni a házimunkát. * — Hogy mit kezdek a szabad időmmel? A gyerektől nehéz elszakadni, még rövid dőire is. Ha nélküle elmegyek valahová, sír. Talán tudat alatt attól fél, hogy én sem megyek többé haza. így tehát letgöbb időmet vele töltöm. Hogy még fiatal vakyok ahhoz, hogy ilyen visszavonultan éljek? Valóban. Sajnos, egy elvált asszony nehéz helyzetben van Már maga a megnevezés is előítéletektől terhes. Ha beülök este egy presszóba, megvetéssel néznek rám az emberek. Arra persze nem gondol senki, hogy a hétköznapok egyhangúsága, vagy a gyötrő magány elől menekül a szerencsétlen emberek közé, sokszor a megalázást is vállalva. Hogy utazzak, annak az anyagiak szabnak határt, így a gyerekkel maradok. Neki is jobb, nekem is. * — Feleségem nagyon jó asszony volt. Meghalt. Gyerekeimnek azóta nem találtam anyát. Férfi létemre egyedül nevelem őket. Minden szabad időmet lekötik, de szívesen gondozom, mert szeretem őket. * — Elviselhetetlen ez a kölyök! Mindent megtettem érte. Fölneveltem, neki szenteltem fiatal éveimet. Megvettem mindent, amit tudtam, megadtam mindent, amit lehetett. S most?! Csavarog. Egyre több zsebpénzt követel. Lányokat hoz föl a lakásba, néha még iszik is. Mit ronthattam el? Kicsi volt még, mikor az apja elhagyott bennünket. Nem mentem férjhez. Nem akartam. Az ő élete, boldogsága volt életem célja. És most kicsúszott a kezemből. * — Egyedül maradtam. Férjem elhagyott. Azt mondta, azért, mert nincs gyerekünk. Most együtt él egy nővel, aki fűnek-fának meséli: szülni fog. Nem tudom, mit kezdjek magammal, az életemmel, ötvenéves vagyok. Néhány beszélgetés-töredék sorsokról tanúskodik. Mindennapos történetek. Szerencsére nem általánosak. Az ilyen és hasonló panaszkodások azonban egyre gyakrabban hangzanak el. Tehétetlenül áll az ember a gyermektekintetek, a kettétört életútak előtt. Felelőtlenség, meggondolatlanság? Divatos betegség? Gyógyítani kellene. KEMENCZIK GITTA r A megye mozijainak műsorán szerepel A rendőrnő című színes, szinkronizált olasz filmvígjáték. „Majd meglátjátok, eljön értem...”
