Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-05 / 104. szám
a Képújság 1978. május 5. A közművelődés kérdései Gépiesség avagy a kultúra hasznáról Mert annyiszor hallunk róla, minden rosszalló íz nélkül nyugodtan nevezhetjük társadalmunk fejlődésének legújabb szakaszában divatkérdésnek is, azon megszorítással, hogy nemcsak divat lett róla szólni, s foglalkozi vele, hanem kötelesség és előfeltétel is. A közművelődés nemes ügyében csak az a meglepő, hogy a közismert, s most már letagadhatatlanul az, mert megjelent kitűnő foglalata, a Közművelődési kézikönyv dokumentumsor és utasítások ellenére számos helyen — titkos — ellenállásba ütközik még az ezt célzó végrehajtás vagy annak előzetes terve is. Sokszor leírták már, hogy a munka nem feltétlenül örömszerző művelet, de azzá válhat, ha helyesen közelítünk hozzá, — s valóban alapfeltételként — ha mindenki a neki megfelelő, képességei és vágyai szerinti munkát végezheti, amit színvonalasan el tud és el is akar látni. „Művelődni jó” — ez volt az egyik, e sorozathoz kapcsolódó írás címe, s ezt kár lenne tagadni, ugyanakkor bíztatás is. Elsődlegesen azoknak akik még nem kerültek a kultúra vonzásába, a teljesebb emberi élet határmezsgyéjére. A művelődő alany miért is szenvedne a művészetektől, irodalomtól, vagy éppen a politikai változásokról értesítő izgalmas előadástól? Ami érdekes, vonzó és emberi, az nem lehet nyűg, bosszúság, megfellebbezhető elhatározás. A baj csak az, hogy még ma is irritál egyeseket, ha könyvet, egyéb műveltségforrást látnak a másik kezében. Ritkán van idő? Ennyire ráért? — vetődik fel bennünk azonnal a „lóel- lenzős” kérdés, s rendíthetetlenül vallják a másik „lógásának” hiteles történetét, pláne, ha az ismétlődik is. Sajnos az az igazság, hogy a művelődést sokszor és sokan amolyan elegáns fölöslegnek, luxusnak érzik, olyasminek, amire csak akkor juttatható idő, ha az már végképp el- verhetetlen —, s ugye, ilyen eset ritkán fordul elő ... A munka ma is, mint minden időben, az anyagi gazdagság, egyáltalán: a létezés alapja, ennek elsőbbségét senki és semmi nem vonhatja kétségbe. A munkavégzés ténye önmagában tehát elégséges anyagi potenciál az egyéni és társadalmi létezéshez, de csupán elméletileg. Gyakorlatilag azért nem, mert a munkavégzés, a teljesítőképesség határa is véges, s ekkor jelentkeznek — többek között, s nálunk ugyan csak partikulárisán — a kapitalista külföldön hosszú évtizedek óta ismert és jelzett, felettes fenoménként kezelt elidegenedés tünetei. Ennek persze több előidézője is van, a munkától való azonban már a Marx által történt elméleti kiteljesítés óta közismert. A leküzdés módozatai viszont éppen azért kevésbé ismertek, mert másutt ezt valamiféle kötelező létezőnek és leküzd- hetetlennek vélik, jóllehet ha egészében és gyökeresen időlegesen meg nem is szüntethető, lényegesen gyengíthető hatása a mi viszonyaink közepette, s éppen ezt célozza több más mellett a közművelődés céltudatos tervezete. Egy hasonlóan fontos másik faktor a már említett kulturált, gazdagabb, emberibb élet. Egyik sem lebecsülendő szempont. Nélkülözhetetlen a tettvágy A gépies munkavégzés, a fáradtság természetes jelentkezése nem csupán fiziológiailag oldható fel. Az „lenyú- lás” — minden jogos igényérzet ellenére — egyedül nem pótolhatja az energiát, a munkavégzéshez nélkülözhetetlen tettvágyat és jó hangulatot, nem feledteti a napi problémákat sem. Kell valamilyen, kisebb eksztatikus élményt kiváltó foglalatosság, akár még a legbanálisabb is megteszi olykor. Kell-e hát hangsúlyozni az önmagában (vagy embergép) — tudat mellett a kultúra és kulturáltság hasznosságát? Lévén, hogy az utóbbi sem csupán valamilyen elvont szellemi szintet biztosít. Hisz éppen nem erről van szó! A kulturális szint megléte, fejlettsége az anyagi kultúrának is alapEszmény Nem csupán a száraznak tűnő eszményfogalmat kell látni (de azt legalább ismerni kell! s néha gondolni rá), a sokoldalúan képzett és termelő-alkotó képességekkel bíró humánus ideált, hanem a hozzá elvezető út, az egyes ideált önmagának (!) megteremtő ember feladatait. Az eszmény megvalósítása ugyanis az egyes emberen múlik, hisz az akkor lesz konkréttá, ha létrejött, létrehoztuk már, nem határozatokkal, s ekkor az már nem is ideál a szó távlatot jelentő értelmében, hanem idális. A feltétele, mert a munka technológiai oldala is feltételezi bizonyos kultúra meglétét, s hol van akkor még mondjuk, a szakmai fejlődés? Vagy bármiféle érdeklődési kör kielégítésének fel-felbuk- kanó igénye? És ha a „miért?” mindenki számára érthető, ha a kultúra valóban már mindenki napi és távlati szükséglete (hogy egy másik idevágó cikkből is idézzek: „közvetlen érdeke”), akkor csak a „hogyan” lehetőségeit, feltételeit kell önmagunk számára is megteremtenünk, az egésznek alapja tehát a ..miért” tisztázása, s a „kell” jogosságának belátása. Az elindulás képessége. Sokaknak pedig az addig rejtett belső, szellemi vagy manuális értékek felfedésének alkalma.- fogalom monotónia elképzelhető hálójából ez az ideális típus semmit sem fog érzékelni, mert nevelt képességei révén egyszerűen ismeretlen lesz majd számára a gépiesség érzete. S ami ma kulturálódás, kulturális nevelés vagy közművelődés néven ismeretes, akkorra (csak tőlünk, az egyesek társadalmától függ, mikor) névtelen lételemmé válik. És nem beszélnek róla többet. Érthető. Ki beszélne ma nyilvánosan — mondjuk a körömápolásról ? DRESCHER ATTILA \ Bemutatjuk Az Állami Balett Intézetet Huszonnyolcadik szezonját kezdte az 1977—78-as tanévben az Állami Balett Intézet — ifjúsága hamvát őrzik az új meg új növendékek —, de ez alatt a negyed század alatt még nem volt állandó székhelyük. Az oktatás jelenleg is három helyen, az Operaházzal szemben lévő egykori Upor kávéház helyén, korszerűtlen, majd- nemhogy életveszélyes körülmények között folyik, valamint az Operaház „kölcsön” balett-termeiben és a két esztendeje átadott Kazinczy utcai fémvázas, modern épületben. Az Állami Balett Intézetbe évente általában 700—800 gyerek jelentkezik. Közülük választják ki a legalkalmasabbnak vélt 25—30 fiatalt. Általában 16-an végeznek, mert a rosták erősek, a követelmények nagyok, s nem mindenki bírja az iramot. De a lemorzsolódásnak lehetnek alkati okai is, az évek folyamán kialakult fejlődési változások. A növendékek minden délelőtt és délután, sőt, sokszor még este is dolgoznak, igen „feszes” napi beosztással. Reggel nyolckor már munkához öltözve állnak a rúdnál a balett-termekben, majd másfél órás gyakorlat után egyéb szakmai tárgyak következnek, fél tíztől tizenegyig. I A metodikai intézetben a növendékek képmagnó segítségével idézhetik fel példaképeiket . ✓ Lányok a 3. évfolyamból Népitánc-szakos növendékek Barkóczy mester a végzősöknek tart eligazítást Tizenegytől egy óráig zongoraórák, színpadi próbák, illetve koncertpróbák következnek. Azok a növendékek, akiknek erre az időre nincs szakmai elfoglaltságuk, a tanulószobákban készülnek a délutáni órákra. Az ebédidő tizenhárom és tizennnégy óra között van, majd ebéd után következik az általános iskolai, gimnáziumi és művészképző évfolyamok oktatása, mely fél hatig tart. A növendékek ezután tesznek eleget egyéb feladataiknak, az ifjúsági szervezetekben, szakkörökben vállalt munkájuknak. Akik fellépnek az Operaházban, este hatkor ott jelentkeznek. „Magánéletre” tehát úgyszólván alig jut idő. Aki erre a pályára készül, az elkötelezettséget vállal, s fel kell adni az ifjúság sok apró örömét, de aki erre nem képes, nem is alkalmas a pályára. Az Állami Balett Intézetet előreláthatóan nemsokára főiskolai rangra emelik, s ez még több felelősséget, még több energiát jelent annak a negyven, mondhatni megszállott művésznek, tanárnak és nevelőnek, akik annak szentelik az életüket, hogy új meg új balettnemzedéket neveljenek. ÁGH TIHAMÉR Az életet szolgálja A filozófiának, mint tudománynak jelentősége napjainkban sem csökken. Avatott szakembereink munkálják, finomítják, kutatják általa az élet jelenségeit, pontosabban a törvényeket, törvényszerűségeket. A Magyar Filozófiai Szemle olyan hazai folyóirat, a Világosság és a Valóság mellett, amely nyilvánosságot ad a filozófiai kutató tevékenységnek, igyekszik bemutatni az eredményeket. Dr. Kéri Elemér főszerkesztő így határozza meg a lap feladatait: — Nemcsak az újabb filozófiai eredményeket igyekszünk közzé tenni, hanem ezen belül a filozófia körébe tartozó esztétika, etika, logika stb. problémáival is foglalkozunk, sőt az utóbbi években még tovább bővítettük profilunkat. így a szociológia, pszichológia és a történettudományok filozófiai összefüggéseivel, sőt az iparral kapcsolatos közgazdasági-elméleti kérdésekkel kapcsolatos írások is helyet kaptak a folyóiratban. Minden olyan témakörben megjelenő írást szívesen látunk, amelynek filozófiai tárgyalása, elemzése a szocializmus építése számára hasznos, szükséges lehet. — Milyen olvasóközönség számára készül a Magyar Filozófiai Szemle? — Természetesen a szakma számára készül a lap. de ez nem jár azzal, hogy kizárólag a szorosan vett „szakma” olvassa. Jellemző erre az, hogy egy-egy szélesebb érdeklődésre számot tartó írás megjelenése esetén kevésnek bizonyul az állandósított példányszám. Nem vitás, hogy például a strukturális nyelvészetről írt tanulmányt csak kevesen olvassák el, viszont a pedagógia, az életmód stb. tudományos kérdései már igen széles körben váltottak ki érdeklődést. Mai társadalmunkban a tudomány eredményei iránt sokkal szélesebb az igény, mint bármikor. — Kikből áll a szerzői gárda? — Általában a szakma legjobbjai, oktatók, kutatók, tudósok, akadémikusok írnak, de mások is kapnak lehetőséget, indulók, kezdők is, mint például egyetemi hallgatók. Tulajdonképpen egyetlen feltétel van, s ez a színvonal. — Szinte önkéntelenül adódik ebből következően a kérdés, hogy milyen módszerrel történik a szerkesztés? — Ismerjük a kutatóintézetek, a műhelyek, sőt az egyes kutatók terveit, munkásságát. Ezeket feltétlenül figyelembe vesszük a lap tervezésénél. Vannak éves terveink, s olyan témák is szerepelnek ezekben. amelyek esetleg nincsenek kimunkálás alatt. Ilyen esetben ösztönözzük a kutatókat a témák megírására. — Az elmúlt időszakban mire fektette a szerkesztés a fő hangsúlyt? — Legfontosabbnak tartjuk a szocializmus építése során felmerült problémák elméleti hátterét tisztázni. Ezért foglalkoztunk a tulajdonviszonyok elméleti kérdéseivel és az életmóddal is. Ez utóbbi világszerte téma és a körülötte kialakult tudományos filozófiai irodalom még nem elég jó színvonalú. Hazai tanulmányok az életmódról nem voltak, holott lényeges és fontos kérdés ez. Ügy véltük, hogy ideje serkenteni az életmód kutatását, amelynél eddig a konkrét szociológiai és filozófiai kihatások igazában nem találkoztak. — A Magyar Filozófiai Szemle miként ápolja szellemi hagyományainkat, illetve örökségeinket? — Ezt külön feladatunknak tekintjük. Érdekes, hogy éppen a közelebbi múlt tartalmaz leginkább fehér foltokat. Egyetemi hallgatóink például a XX. század magyar gondolkodástörténetéről vajmi keveset tudnak, mivel ez eléggé hiányzott ez ideig az oktatási anyagból. Csak a legutóbbi időben láttak neki a kutatók, hogy elvégezzék ezt a fontos munkát. A történeti kutatásokban jelentős eredmények vannak. Már jelentkeznek lapunkban ezek is. Ebből a sorból kiemelkedik Lukács György eddig kiadatlan moszkvai írásainak megjelentetése. Ez is hozzásegít ahhoz, hogy e nagy marxista gondolkodóról hűbb, pontosabb képet nyerjünk. — A jövőkutatás milyen szerephez jut a lapban? — Nem szeretem ezt a kifejezést! A jövő az ami még nincsen. Azt nem lehet kutatni. Nem is erre törekszünk. A jelen kutatása rejti magában a jövőre való következtetések lehetőségeit. A jövő a jelenből születik. A jelen ismeretének alapján sok mindent lehet előre jelezni, azonban az óvatosság nem árt. — Van-e tipikus magyar iskola a filozófiában? — Vannak iskoláink. Ez az elnevezés azonban még nem mondja meg a lényeget. Például mondjuk, hogy Lukácsiskola, de a Lukács-tanítványok később erre, vagy arra sodródhattak, tehát ma nem lehet őket valamiféle egységbe foglalni. „Budapesti iskola” címen például Nyugaton emlegetnek néhány filozófust, pedig ők nem a magyar marxista‘filozófia reprezentánsai. Más kérdés a magyar filozófiai kutatás helye a világban. Élénkek, jók a kapcsolataik a külfölddel, s ez a körülmény folyóiratunk nemzetközi összeköttetéseiben is megnyilvánul. — Hogyan látja a Magyar Filozófiai Szemle felelős szerkesztője filozófiai életünk jelenlegi helyzetét? — Kedvező jelenség, hogy a filozófiai kutatásban mind jobban felszámolódik a Bu- dapest-centrikusság. Ez nem azt fejezi ki, hogy a fővárosban lanyhul a munka, hanem' inkább azt, hogy a vidéki központok tevékenysége erősödik. Jelentős a debreceni vallástörténeti kutatás, Szegeden a logikai kutatás. Kialakult az intézetek között a jó együttműködés is. Mindebből lapunk nagyon sokat profitál, ami hasznos és jó dolog.
