Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-04 / 103. szám
1978. május 4. ffÉPÚJSÁG 5 FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK VIT-műszak A Vetőmagtermeltető és -Értékesítő Vállalat Dél-dunántúli Területi Központja Dombóvárott VIT-műszakot tartott április 22-én, melyet a „Baross László” KlSZ-alap- szervezet szervezett, csatlakozva a KISZ KB titkárságnak a felhívásához. Mivel a vállalat jellegéből adódóan a csúcsmunkák befejezéshez közelednek, a városi KlSZ-bi. zottság akcióprogramjának egyik pontjához kapcsolódva az évek során felhalmozódott hulladékanyagok gyűjtését és a környezet rendezését helyezték előtérbe. A fiatalokon kívül részt vettek a társadalmi munkában a szocialista brigádok tagjai. A közös munka eredményeként befolyó összeg egy részét felajánlották a VIT-alap növelésére, az összeg további részét pedig kulturális célokra használják fel. Pauer Gyula KISZ-titkár Büszkék a mórágyiak Ezt a fényképet kapták Nagy Istvánék (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az apa megviselt levélborítékot szorongat kezében: könnyen megállapítható, hogy a boríték tartalmát sokszor forgatták tulajdonosai. „Kedves Szülők! Értesítem Önöket, hogy fiuk Nagy Gyula határőr, aki alakulatunknál teljesít tényleges katonai szolgálatot, az 1977-es évben elérte a „HATÁRŐRSÉG KIVÁLÓ KATONÁJA” címet. Fiuk munkájával, magatartásával, a kollektívához való viszonyával kivívta parancsnokai, elvtársai megbecsülését. A szocialista versenymozgalomban elért kiemelkedő teljesítményével jelentős mértékben hozzájárult egységünk és alegysége eredményeinek fokozásához. Ezúttal szeretném megköszönni a Kedves Szülők fáradságos munkáját, melyet fiuk nevelése érdekében kifejtettek és egyben gratulálni az általa elért szép eredményekhez.” A hétcsaládos Nagy István bognár és felesége büszkék Gyula fiukra, a legfiatalabb- ra, és arra, hogy négy katona gyermeket neveltek a hazának, akik közül három volt határőr, és egy hivatásos katonatiszt. Nagy Gyulára büszkék Mórágyon barátai, a KlSZ-fiata- lok is, mert innen, közülük indult el Gyula. Itt volt úttörő, majd községi KISZ-tit- kár. Politikai meggyőződése, a termelőmunkában, közéleti tevékenységben való helytállásáért felvették a pártba is. LOVÄK ANDRÁS Találkozó a Sió mentén Pilanatkép az Alkotó Ifjúság pályázatról Szolidaritási park Mint arról már hírt adtunk, szakmai programokkal, az ipari szövetkezeteknél, illetve a bőrös szakmákban dolgozó fiatalok fórumaival kezdődött április 29-én a Sió menti fiatalok ötödik találkozója. A dolgozó fiatalok egész napos fórum jellegű találkozója mellett a fiatalabb korosztály, az úttörők és kisdobosok részére szombaton délután a vár kőtárában bábműsort rendeztek „Falusihangverseny” címmel. Este a művelődési ház színpadán a pári német nemzetiségi és a madocsai népi együttes mutatkozott be. Ezt követően nyolc órától bált rendeztek, amelyet az éjfélkor a vár tornyából elhangzó „II si- lentió” zárt le. A találkozó második napja volt talán a programokban leggazdagabb. A vár előtti szabadtéri színpadon a KISZ tamási járási bizottságának titkára, Mészáros Gyula nyitotta meg ünnepélyesen a találkozót. Az ünnepi köszöntő után a Lyra együttes „Buenos Cuba” című műsorát mutatta be. A simontornyai művelődési házban április 30-án délelőtt nyílt meg a Tolna megye ipari szövetkezetei által hirdetett „Alkotó Ifjúság” pályázat anyagából rendezett kiállítás, valamint a művelődési ház díszítő szakkörének kiállítása. Sifter József, a Tolna megyei KISZÖV szövetkezeti bizottságának titkára nyitotta meg a kiállítást, majd átadta a pályadíjakat. Az első díjat Szebényi Géza, a Bátaszéki Fémipari Szövetkezet szerszámkészítője kapta juh- fülplomba-sorszámozó készülékéért, a második díj a szekszárdi „Szakály testvérek” Építőipari Szövetkezet elsőéves vilanyszerelő tanulóié lett, az általuk készített villamos kapcsolótábláért. A harmadik díjat Düssler Géza, a Bonyhádi Ruházati Szövetkezet szakmunkása nyerte bőr női divattáskájával, a negyediket Fodor Tibor, a SIMO. VILL Ipari Szövetkezet mérnöke az optimális termékrangsor kialakítása matematikai módszerrel című tanulmányával. A vár kiállítótermében rangos eseményre kerül sor délelőtt 1.1 órakor. Dr. Szilágyi Miklós, a megyei múzeum igazgatója nyitotta meg a Mözsi Szabó István festőművész kiállítását. Vidám, színes kavalkád színhelye volt délután a si- montomyai sportutca. A fiatalok tréfás vetélkedőkön mérték össze ügyességüket, mozgáskészségüket. Az Edzett Ifjúságért mozgalom jegyében rendezett vetélkedősorozat kedvelt volt a Sió menti fiatalok találkozójának részvevői között. Sokan indultak a sportutca versenyein éppúgy, mint ahogy számos csapat nevezett a kispályás labdarúgó-tornára is a sporttelepen. A tizenegy induló csapat közül első helyezést a simontornyai bőrgyár szakszervezetének csapata ért el. A női focimeccsen a simontornyai pedagógus KlSZ-alapszerve- zet lányai nyertek, kézilabdában pedig a bőrgyár KISZ- szervezetének csapata lett az első. Az április harmincadiki sportversenyeken összesen mintegy ötszáz fiatal vett részt. Délután kezdődött az úttörők és kisdobosok aszfaltrajzversenye az általános iskola és a gimnázium udvarán. Sok szép, színes, ötletekben gazdag rajzot láthattunk. Ezt követően, három órakor Szarvas Antalné, a tamási járás sportfelelőse nyitotta meg az új iskolai tanuszodát Az ünnepélyes megnyitón a szalagot Szabó Sándor tanácselnök vágta át. Este a vár udvarán nagy számú nézősereg előtt mutatkozott be a szekszárdi Kísérleti Színpad Mosolygó Kaptafa együttese, őket a Bojtorján együttes követte a» színpadon. Hangulatos, vokális zenére alapozott előadásmódjuk nagy sikert ért el. Este kilenc órától a művelődési ház magnósklubja és a Panofix együttes szórakoztatta a találkozó résztvevőit. Zenés ébresztővel köszöntött be Simontornyára a má- jws elseje. Délelőtt a találkozó résztvevői együtt vonultak a község dolgozóival a Gyár utcáról a Vár térre majd tovább az ifjúsági parkba, ahol vidám majálissal köszöntötték a dolgozók nemzetközi ünnepét. Itt adott térzenét a Szekszárdi Fúvósegyüttes is ifj. Véghelyi Miklós vezényletével. Délután a várban Tornai Péter gitárművész és Havas Judit előadóművész dél-amerikai és kubai költők verseit, valamint különböző népek zenéjét mutatta be. Este nyolc órától a Sió partján felállított szabadtéri színpadon „Dallal, tánccal a Sió mentén” címmel mutattak be hangulatos műsort, majd a tábortűz mellett a tamási Saturnus együttes zenéjére táncoltak a találkozó résztvevői. Fél kilenckor kezdődött a már hagyományos tűzijáték és fák- lyaúsztatás. Éjfélkor pedig a vártoronyból idén utoljára felhangzó II silentió” zárta a Sió menti fiatalok ötödik találkozóját. Rokonszenves kezdeményezésnek lehet tanúja Dombóvár lakossága, fiatalsága. Az ÁFÉSZ KISZ-bizottságának szervezésében április 25-től VIT-pavilont nyitottak a HOTEL Dombóvár mellett. Chilei fiatalok által készített politikai plakátok, jelvények, trikók kaphatók. Szép kivitelű VIT-táskákat és VIT-emblémával ellátott számtalan hasznos apróbb tárgyat is árusítanak. A pavilon körül kialakított parkban dél-amerikai, chilei zene és politikai dalok mellett találkozhatnak a fiatalok. A VIT ideje alatt tervezik dél-amerikai fiatalok közreműködésével a VIT-presszó beindítását. Képünkön Böngészde a VIT-pavilonban. Ócsag Istvánná tudósító. Közlekedésbiztonsági hetek Program tanulóknak A megye általános iskoláinak környékén lévő gyalogosátkelőhelyeken egyenruhás úttörő közlekedési rendőrök irányítják az iskolába érkező és haza távozó iskolások forgalmát. — Délutánonként Szekszárdon az úttörőházban díjmentesen vetítik a STOP. közlekedj okosan c. közlekedési filmet. — Délutánonként Szekszárdon és Dombóváron a VOLÁN helyi járatain egyenruhás úttörő közlekedési rendőrök segítik az idős személyeket a le- és felszállásban, helyfoglalásban. — Közlekedésbiztonsági programmal egybekapcsolt úttörőtalálkozók lesznek: május 4- én 9.00—15.00 óráig Együtt a gárda járási úttörőtalálkozó Regölyben. Május 7-én Úttörő honvédelmi nap Váralján. Együtt a gárda harci túra Dombóváron. Nyílt levél a dombon KISZ-táborba idolé fiatalokhoz KEDVES FIATAL BARÁTUNK! Közel húsz éve nyaranként fiatalok vidám zsivajától visszhangzik a dombori „Mátai Antal” KISZ- és úttörővezető-képző tábor területe és környéke. Idén nyáron is fiatal KISZ-vezetők és propagandisták veszik birtokukba az évek során jól felszerelt kiképző bázissá alakított táborunkat, amely a képzéshez, a sportoláshoz és az aktív pihenéshez egyaránt jó feltételeket és lehetőségeket biztosít. Tehát a feltételek és a lehetőségek adottak, most csupán azt kell tisztáznunk, hogy mit akarunk elérni a táborban, és mit várunk tőletek, a leendő táborlakóktól? A csoportfoglalkozásokon az ifjúságmozgalmi munka soron következő feladatainak részletes megbeszélésére nyílik lehetőség. Megismeritek a KlSZ-alap- szervezetek feladatait, amelyek a fiatalok gazdasági építőmunkában való mozgósítására, részvételére vonatkoznak. Ezen belül módszertani felkészítést kaptok a „RADAR”-mozgalom gyakorlati végrehajtásához, va- vamint a szocialista munkaverseny-mozgalom más formáinak megvalósításához. Szóba kerülnek hosszú távú külgazdasági politikánk irányelvei, a termelési szerkezet korszerűsítésének feladatai, a foglalkoztatási politika és a munkaerő-gazdálkodás fejlesztése, valamint az ezekhez kapcsolódó gazdasági és társadalompolitikai feladataink. Természetesen a felsorolt ismeretanyagot a KISZ- szervezet szintjére lebontva, az ismeretanyagotok szintjéhez mérve, a KISZ szervezeti életének részeként ismeritek meg Ennek megfelelően feldolgozzátok az alapszervezetetek 1978—79. évi akcióprogramja végrehajtásának feladatait is. Szóba kerül a munkahelyi, szövetkezeti, tanintézeti demokrácia fejlesztésének soksok időszerű kérdése: az érdekvédelem és az érdek- képviselet fejlesztésének feladatait vitatjátok meg, és gyakorlati tanácsokat kaptok az ősszel lebonyolításra kerülő ifjúsági parlamentek megrendezéséhez. Mivel ifjúsági szövetségünk egyik fő feladata a fiatalok nevelése, az ideológiai nevelőmunka tennivalóival is, a kulturális tevékenységgel, a tömegpolitikai rendezvények rendszerével és szervezési teendőivel, a politikai képzés és a honvédelmi nevelés, a testedzés feladataival is megismerkedtek. Mindezt hat nap alatt, napi nyolc órás kemény munkában kell megtanulnotok. Nem lesz ez azért olyan nehéz, hiszen már rendelkeztek mozgalmi tapasztalatokkal, alapismeretekkel. A táborban azt várjuk tőletek, hogy a meglévő ismereteitekre támaszkodva feldolgozzátok az aktuális ideológiai, politikai témákat, megismerjétek a mozgalmi feladatokat, értelmezzétek a teendőket, és a végrehajtáshoz gyakorlati és módszertani útmutatást kapjatok. Idén május 23-án kezdődik a képzés. Az üzemi és lakóterületi alapszervezeti KISZ-titkárok turnusait a középiskolai titkárok és az ifivezetők felkészítése követi. A sportfelelősök és az IG-parancsnokok képzését követően a körvezető propagandisták képzésére is sor kerül. A képzési feladatok megvalósítására a személyi és a tárgyi feltételek együtt állnak. A tábor már kész a fogadásraaz újonnan épített szociális létesítmény, a csónakház, a sportpályák, a felújított tábor — és ha az idő felmelegszik, a kitűnő víz —, meg a táborvezetőség is vár benneteket. Szekszárdi siker a megyei elsősegélynyújtó versenyen A Vöröskereszt Tolna megyei vezetősége Tamásiban rendezte meg a megyei középiskolák és szakmunkás- képző intézetek ifjúsági vöröskereszteseinek megyei elsősegélynyújtó versenyét. Az 518-as számú Ipari Szakmunkásképző Intézet udvarán dr. Molnár Istvánná, az intézet igazgatója köszöntötte a kilenc csapatot, a zsűri tagjait és az érdeklődőket. A végig érdekes és izgalmas vetélkedő során az öt fős csapatoknak hat állomásnál gyakorlati, háromnál elméleti felkészültségükről kellett számot adni. Az elméleti feladatok között szerepelt a Vöröskereszt V. kongresszusa dokumentumainak ismerete. Számot kellett adni a nemzetközi, a magyar és az ifjúsági vöröskereszt történetéről is. A versenyen szekszárdi siker született. Első helyezést ért el a szekszárdi Egészség- ügyi Szakközépiskola és a szekszárdi Garay János Gimnázium. Második helyen végzett a dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskola es a tolnai Földváry Mihály Gimnázium. A második kategóriában a harmadik lett a bátaszéki gimnázium. Az első három helyezett csapat vásárlási utalványt, emlékplakettet és oklevelet kapott. A két első helyezett csapat részese lesz a májusban megrendezendő országos döntőnek. Valamennyi résztvevőnek oklevelet és emlékplakettet adtak át a rendezők. Az alaposan előkészített és jól szervezett vetélkedő valamennyi versenyzőnek kellemes emlék marad. SZARVAS ANTAL Fotó: KÖNYE IVÁN Az egyik állomáson vizsgáznak a versenyzők