Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-14 / 87. szám

* ^KÉPÚJSÁG 1978. április 14, jf közoktatás kérdései i fi szakmunkásképzés korszerűsítésének útja ........ -....... ....... .............. .................................. A z MSZMP Központi Bizottságának az oktatás fej­lesztésével foglalkozó 1972. júniusi ülése megszabta a szakmunkásképzés korszerűsítésének feladatait iskolarendszerünk jelenlegi keretei között. Azóta a különböző intézmények, oktatástervezéssel foglalko­zó szakemberek számos javaslatot készítettek a szak­munkásképzés korszerűsítésére, fejlesztésére. z—_________________:_____________________________________ M ilyen tényezők indokol­ják a szakmunkásképzés mai rendszerének megváltoztatá­sát? Egyrészt az, hogy átala­kulóban van a középfokú oktatás, erősödik a középis­kola szakmai jellege. De át­alakulóban van a szakmai képzés rendszere is, mind tartalmi, mind szervezeti vo­natkozásban. Fokozódik az igény a szélesebb alapozó is­mereteket nyújtó képzés iránt, ugyanakkor nagyobb fontosságúvá válik az általá­nos műveltség növelése is. Szükségessé vált a szakmai képzés idejének differenciált meghatározása, a szakmai oktatás többlépcsőssé tétele. Az egyes munkakörök ellá­tásához nélkülözhetetlen spe­ciális szakismeretek elsajá­títtatását mindjobban a mun­kahelyek, illetve az ún. posztgraduális (utófokozatos) képzés formái veszik át. A tudományos-technikai fejlő­dés dinamikája, a szakmun­kaerő hiányából vagy átcso­portosításából adódó gondok sürgetik a munka melletti szakképzés szélesítését, s mind erőteljesebb a törekvés a második szakma megszer­zésére. A szakmunkásképzés táv­latait — ha nem akarunk el­szakadni a valóságtól — aszerint kell meghatározni, hogy a szakmunkásképzés fejlettsége összhangban le­gyen a gazdasági fejlettség­gel. E törekvés hatása a mi oktatási rendszerünkben is tapasztalható. Az iskolarend­szerű szakmunkásképzésben folyamatosan áttérnek az egységes, a korábbinál maga­sabb általános műveltséget nyújtó oktatásra. A szakkö­zépiskolák pedig az évtized végére két nagy csoportra különülnek. Az egyik cso­portba a továbbra is közép­fokú szakképzést nyújtó sza­kok (építőipari, kereskedelmi, közgazdasági, művészeti stb.), a másikba az elméletigényes ipari és mezőgazdasági szak­mákra (gépszerelő, villany- szerelő, rádió- és tv-műsze- rész, kertész, stb.) kiképző iskolák tartoznak majd. Na­pirendre került a szakközép­iskolai szakmunkásképzés fo­lyamatos és fokozatos kiter­jesztése. A társadalomnak ma — és a közeli jövőben — az az ér­deke, hogy erőteljesen és korszerűen segítse a szak­munkásképző iskolát alap­funkcióinak betöltésében. Nem kevésbé fontosak a he­lyes arányok a szakmai-gya- gyorlati, illetve az általános és természettudományos mű­veltséget nyújtó ismeretek között. Ezeknek a tartalma és mértéke egyrészt a gazdaság struktúrájának fokozatos át­alakulása, másrészt a szak­munkás-utánpótlás mobilitá- si-átrétegződési sajátosságai következtében időről időre szükségszerűen változni fog. E meggondolásokból kiin­dulva a szakmunkásképző is­kola által közvetített általá­nos műveltségi ismeretanya­got az általános társadalmi szükségletekhez, a szakmai és természettudományos isme­retanyagot pedig a tudomá­nyos-műszaki fejlődés hosz- szabb távon áttekinthető táv­lataihoz kell igazítani. A gya­korlati képzés ismeretanya­gának a termeléshez kell kötődnie, ahhoz a meghatá­rozott munkakörhöz, helye­sebben munkakörcsoporthoz, amelyet a tanuló szakmun­kásként majd az üzemben betölt, illetve pályafutása során potenciálisan betölthet. A szakmunkásképzés tár­sadalmi szerepe többirányú, Alapvető fontosságú felada­ta a termelésbe lépő szak­munkásnemzedék alkalmassá tétele arra, hogy — elegendő és megfelelő ismeretek birto­kában — belépjen a munka­megosztás adott rendjébe. Ezzel együtt hozzá kell járul­nia a munkásosztály vertiká­lis mobilitásához szükséges társadalmi előfeltételek meg­teremtéséhez, más szóval ah­hoz, hogy a munkások a to­vábbi tanulás útján értelmi­ségivé, vezetővé válhassanak. Elő kell segítenie a képessé­gek és készségek kibontako­zását, a társadalomra nézve hasznos szocialista vonások kialakulását a tanuló szemé­lyiségében. A szakmunkás- képzés kulturális és művelő­dési szerepe, valamint gaz­dasági feladatai ellentmon­dásba kerülhetnek egymás­sal, ha a képzés fejlesztése során az oktatásnak ezt a hármas szerepét nem ismerik fel és az ebből adódó követ­keztetéseket nem vonják le. Bár a szakmunkásképző iskola funkciórendszerének kialakítása a szocialista át­alakulás kezdeti időszakától fogva tudatosan megfogal­mazott politikai célkitűzés volt, a funkciók komplex ér­vényesítése csak a hatvanas évek végén kezdődhetett meg. így ez az iskolatípus, amely korábban szinte kizá­rólag szakképzési funkcióját teljestíette, most már részt vállalhatott más, nagy jelen­tőségű — oktatás- és ifjúság- politikai — feladatok végre­hajtásából is. Ezt azért fon­tos hangsúlyozni, mert az ál­talános iskolai tanulmányai­kat befejező fiatalok tovább­tanulásának és munkássá vá­lásának különböző útjai kö­zül a legtömegesebb, a leg­jellemzőbb az iskolarendsze­rű szakmunkásképzés. A munkásutánpótlás abszolút többsége az iskolarendszerű szakmunkásképzésből kerül ki. A kedvező eredményekkel együtt kevésbé örvendetes jelenségek is tapasztalhatók. Az iskolarendszer mai m,rev szelektív mechanizmusa (gimnáziumba mennek a legjobbak, a közepesek lehe­tősége a szakközépiskola és a szakmunkásképzés), amely a tanulmányi eredmény szerint csoportosít, hátráltatja a gyöngébbek felzárkózását. Az iskolahálózat — bár komoly erőfeszítések történtek kor­szerűsítésére — a maga túl­terhelt pedagógusaival, el­avult épületeivel és gyakran korszerűtlen felszerelésével ugyancsak nem mindig al­kalmas a hátrányok kiegyen­lítésére. A pedagógus, bármennyire elismeri és tudomásul veszi azt az igényt, hogy az egyén felkészítésének igazodnia kell az objektív gazdasági struk­túrához — tulajdonképpen sohasem mondhat le az egész ember művelésének igényé­ről. Még akkor sem, ha — tudjuk — a szakmunkáskép­zésben egyelőre korántsincs megteremtve az általános műveltség és a szakmai kép­zés harmóniája. Valószínű­leg még hosszú ideig feszül­nek majd ellentmondások a szocialista embereszmény ki­alakításának követelményei, illetve a közvetlenebb társa­dalmi-gazdasági szükségletek kielégítését szolgáló tenniva­lók között. Ez az ellentmon­dás azonban a fejlődésnek szükségszerű velejárója. GÁL ROBERT Zene w Uj sorozat a rádióban A mai magyar zene­szerzők műveinek ran­gosabb hazai és külföldi bemutatóiról, azok előz­ményeiről, szakmai fo­gadtatásáról és közönség­visszhangjáról indít új sorozatot szombaton a rádió. A félévenként két- két részes összeállításban jelentkező műsor ripor­tokban, hangképekben és interjúkban kíván tájé­koztatást adni a hallga­tóknak a kortárs magyar zene jelenéről és rangjá­hoz méltó nemzetközi si­kereiről. Az április 15-én a har­madik műsorban első­ként elhangzó összeállí­tás egyebek között Balas­sa Sándor Az ajtón kí­vül című operájának rá­dióbemutatóját az év elején megtartott stutt­garti magyar hét hang­versenyeit, Durkó Zsolt Turner-illusztrációk cí­mű művének hazai be­mutatóját és londoni ős­bemutatóját idézi fel. A műsorban a szerzők és a bemutatókon közremű­ködő művészek is meg­szólalnak. Az összeállítás máso­dik részét április 22-én közvetítik ugyancsak a 3. műsor programjában. A komisszár látogatása „Egész életem munkáját igazolva látom...** Olcsai-Kiss Zoltán Kossuth- díjas, érdemes művész ápri­lis 4-én az Országházban nem vehette át a „Szocialista Magyarországért” érdemren­det. Régi harcainak színhe­lyén, Tambovban járt, így a kitüntetés átadására csak ké­sőbb, április 10-én került sor. Majdnem hat évtized óriási idő a véges emberi életben. A tegnap és a ma Tambovjá- nak összehasonlítása olyan lá­tószögből történt, ami csak keveseknek adatott meg. Ezt tudakoltuk a művész Száza­dos úti műteremlakásában. — Való igaz — mondotta —, hogy néha magam is érez­tem, az ottani fiatalabb elv- társak számára a megeleve­nedett történelmet képvisel­tem. Márpedig mindenki fia­talabb volt mint én. Ami ne­künk, a néhány száz ott har­coló magyar internacionalis­tának a mindennapok véres valósága volt, az nekik törté­nelem, esetleg regénytéma. Ha az összehasonlításról aka­rok beszélni, erről is szólni kell. Magammal hoztam A. Sztrigin: Raszplata című két­kötetes regényét, melyet sze­retnék lefordíttatni. Ebben a mi akkori harcainknak ál­lít emléket, pedig hát a mi fegyveres erőnk csak egy csepp volt a tengerben, me­lyet a visszavonhatatlanul megerősödött szovjethatalom az utolsó nagy ellenforradal­mi lázadás, az Antonov-féle leverésre zúdított. Közel hatvan esztendő telt el azóta! A változások érzé­keltetésére azt hiszem az én eszközeim végesek. Én egy huszonötezer lelkes, túlnyomó többségében faépületekből álló, sáros, cári kormányzó­sági székhelyt ismertem meg és most egy 270 ezer lelkes, modern nagyvárost találtam a helyén. Óriási, felejthetet­len élmény volt! AZ UTAZÁS — Szeretném, ha elhinnék, hogy nem a felsőfokú jelző­ket akarom halmozni, hanem minden valóban a legtökéle­tesebben sikerült. A Tolna megyei IBUSZ jó szervező­nek bizonyult, 35 tagú cso­portunk hamar összekováeso- lódott, legfeljebb csak tol­mácsproblémánk akadt hely- lyel-közzel, mert az egy szem ottani, az aranyos Gyurka, nem szakadhatott 35 felé és mi a feleségemmel több al­kalommal is külön utakon jártunk. Sajnos nemcsak az idő múlik, hanem az ember nyelvtudása is megkopik. Én, aki annak idején kapásból fordítottam a cirill betűs új­ságokból a vöröskatonáknak, most bizony rá voltam utalva a tolmácsi segítségre. Az emberek tulajdonkép­pen mindenhol egyformák, hiszen joggal valljuk, hogy „egyik ember annyi mint a másik”. Az emberi élet hul­lámhosszában azonban van eltérés. Engem elsősorban a szovjet élet emberközpontú­sága ragadott meg. A „hu­manizmus” kifejezést is nyu­godtan használhatnám. Ez kezdődik talán már az óvo­dákban, az egyszerű eszkö­zökkel fabrikált babáknál, melyekhez a gyerekek maguk költenek verseket, története­ket és így már életük első lé­péseivel egyidőben megérzik az alkotás örömét. És folyta­tódik ... nos, folytatódik mindenütt. Azon a nagy ün­nepi gyűlésen, melyet egy 800 személyre méretezett te­remben rendeztek a tisztele­Olcsai-Kiss Zoltán lerója kegyeletét a Nagy Honvédő Háború áldozatainak tambovi emlékműve előtt. tünkre, ezt is elmondhattam. És azt is, hogy milyen óriási élmény egy idős embernek megvalósulva látni mindazt, amiért harcolt, amiről álmo­dott, de amit ilyennek azért — legyünk őszinték — álmodni se mert! A MŰVÉSZEK — Szobrászattal telt el az életem, talán természetes, hogy a legnagyobb érdeklő­déssel ottani kollégáim alko­tásai felé fordultam. Nagyon jó, sőt kitűnő művészeket is­mertem meg, akiknek alkotá­saiban egész életem munkás­ságát igazolva láttam. Ez a környező élet és társadalom, utóbbinak a szebb és jobb élet megvalósítását szolgáló törekvéseinek tükrözése. A nyugati iskolák sok zavaros próbálkozásainak épp az el­lentétjével találkoztam. Hig­gadt, de ugyanakkor nem egyszerűsítő realizmussal. Ezt minden kedves tambovi pá­lyatársam munkásságára el­mondhatom, de különösen Sz. E. Lebegyev és T. G. Velja­csen szobraira, V. J. Zseltikov festményeire és N. Valjagu- rova páratlanul szép textil­terveire. Lebegyev műtermé­ben örömmel láthattam egy korábbi Tolna megyei látoga­tás emlékét, Mözsi-Szabó Ist­ván szobrászművész jól sike­rült portrészobrának formá­jában. A művészek munkakörül­ményei példásak, alkotóhá­zuk méretei, felszereltsége a legkényesebb igényeket is ki­elégítheti. Egyáltalán, ha le­hetne „súlyozni” még rend­szerezésre, ülepítésre váró emlékeim között, legmara­dandóbbként azt emelném ki, hogy milyen óriási erőfeszí­téseket tesznek tambovi ba­rátaink az élet emberivé for­málása érdekében. Ezt láttam a pionírok otthonában épp­úgy, mint a művészeknél, akik a társadalom joggal megbecsült tagjai és nekem most már kivétel nélkül ked­ves barátaim, — fejezte be nyilatkozatát Olcsai-Kiss Zol­tán Kossuth-díjas, érdemes művész. O. I. Minden a legtökélet esebben sikerült...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom