Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-09 / 83. szám
io "KÉPÚJSÁG 1978. április 9. Egy szegény kis palack panaszai A palack whiskys, vagy mind közönségesen viszkis- üveg volt, de nagyon panaszos. En, aki mindenkor jó alanya voltam és leszek a pa- naszkodóknak általában is, hogyne hallgattam volna meg a szegény kis palack panaszait, amelyet feketén fehéren sipogott el nekem... — ... mert nincs rám szükség. Érti ezt. Uram? Nincs rám szükség? Pedig valódi, fekete-fehér viszki vagyok és mégsem kellek... ön Uram, ha meg nem sértem, a tizenötödik, de úgyis tudom, hogy önnél sem melegszem meg, akarom mondani önnél sem hülök le egy darabka jéggel a metszett pohárban... Hogy miért, Uram? Ez az, amit nem tudok, ez az, amit nem értek... Hogy mit hallottam? Hát igen, valami olyast hallottam, az első gazdámtól, hogy Ibiké... ez valami titoknő ott nála... szóval, hogy Ibiké fel ne bontsa, holnap János lesz, aztán milyen jó lesz ez ajándéknak... így mondta, meg valami elfogyott reprezentációról és rep- rezentálásról beszélt. Igen Uram, ez az első gazdám volt... Aztán elvitt egy selyempapírban és egy nagy kocsiban valakihez, aki meg- rázot, gazdámat, az elsőt, öröméről biztosította, s félretett engem, míg ők valami mást ittak. Nem belőlem, Uram... Akkor még azt hittem, hogy tévedés az egész, de félóra múlva hallottam, hogy második gazdám rári- vall valami Julika nevű nőre, hogy meg van huzatva talán, meg fel ne bontsa, úgyis vége az év végi repinek, milyen jó lesz, viszi tovább valami Istvánhoz... Igen, Uram, nem téved. Megint selyempapír. Megint autó. Megint megráztak és félretettek és aztán... Úgy van, Uram... Kisvártatva vittek tovább. Es megint vittek. Uram én még annyi selyempapírt és annyi autót nem észleltem, mint most néhány nap alatt... Es nem kellek, Uram. Senkinek sem. Illetőleg kellek, de nem rendeltetésszerűen, Uram... Ugye érti, mire gondolok, Uram? — Értem — mondtam a szegény kis palacknak, de gyorsan befogtam a száját egy kis selyempapírral. Nekem sincs reprezentációm, meg pénzem sem, viszem tovább. Remek ajándék, egy üveg eredeti skót whisky, kérlek, a névnapod alkalmából. — öregem — mondta névnapi ismerősöm —, a próba sikerült. Az üveg visszakerült. Ráismerek. En indítottam ajándékútjára. Nézd, mi van benne? — mondta gúnyos mosollyal és egy üvegnyi teát gondosan szétöntött közöttünk. — A feleségem főzte. Valódi grúz tea Jó, mi...? — tette hozzá, miközben én látni véltem, amint a szegény kis palack kajánul éppen az arcomba vigyorog. GYURKÓ GÉZA Dunatáj-köszöntő Uj lapot kézbe venni mindig izgalmas, szép élmény. A még friss nyomdafestékillatot árasztó Dunatáj esetében ez hatványozottan így van. Az érdeklődés első oka azonos azzal, ami minden új újságnak, folyóiratnak természetszerűleg kijár; a fokozódás első lépcsője, hogy igényesen: Tudományos és művészeti antológiának nevezi magát; a második, hogy megyénk szülötte. Anakronizmus azt mondani, hogy hiánypótló ez a folyóirat külsejű, nyolcvanoldalas lap, hiszen hazánkban soha ilyen választékban, soha ilyen példány számban nem jelentek még meg hasonló feladatot vállaló kiadványok, mint napjainkban, ám mégis igaz. Igaz, hiszen aligha van jelenleg Magyar- országon olyan megye, amelyik legalább egy, de esetenként akár két — saját kiad- ványú — irodalmi, művészeti, tudományos folyóiratot, vagy időszaki lapot ne jelentetne meg. És ez nem kivagyiság, hanem meglévő, természetes igény kérdése. DUNATAJ A Dunatájt sem az indította útjára, hogy „miért éppen nekünk ne lenne”, mégke- vésbé a „van pénzünk, mire költsük”, hanem éppen egy adóság törlesztésének belső kényszere. Az alig több mint három éve megjelent Korok és emberek című összeállítás — amely a Tolna megyével tartós kapcsolatban lévő személyiségek gondos adattára — nyolcvanöt nevet sorol fel az írók, költők, nyelvészek, újságírók címszó alat. A névsor — amely az ABC szerint Alpári Gyulával és Babits Mihállyal kezdődik, Vörösmarty Mihállyal és Zsigmond Jánossal végződik — megyénk e vonatkozásban is páratlan gazdagságát mutatva szinte önmaga is kérdez: itt eddig nem volt ilyen természetű folyóirat? Az igaz válasz pedig: a nem. Nem lenne bölcs dolog azt kutatni, hogy miért csak most indult meg ez a lap. A lényeg a fontos; van. Múltba utaló, de a jövő derűjét idéző szép kiállításban, múltunkat és jelenünket, értelmi és érzelmi elkötelezettségünket egyaránt tükröző igényes tartalommal. Köszöntünk, Dunatáj! Ügy illenék most, hogy néhány jó szávai beajánljunk olvasóink figyelmébe. Ám erre aligha van szükséged. Elvégzed ezt magad. Mi jó szívvel hosszú életet, a születésednél felmutatott tisztes szándék minél teljesebb megvalósítását kívánjuk! Ze/ei Miklós: Hűvös, sötét helyen Mostanában csak úgy otthon töltögeti el az estéket. Nemcsak azért, mert egykori törzshelyüket, a Borostyánt lebontották és egy talán túlságosan is tágas, Bukarest nevű étterem épült a helyén, ahol a kicsi európai országokat, no meg fő- és egyéb városaikat — így Budapestet is Bukaresttel — összekeverő, hangos és tájékozatlan újvilági turisták valódi magyar csorbalevest esznek és cuikát isznak rá, amitől még hangosabbak és még tudatlanabbak lesznek, hogy némelyik éjfél felé már azt hiszi, hogy a Budapest Körszállóban van Bukarestben és nem a Bukarest étteremben Budapesten. Ezen morfondírozott Gáspár, valahai lámpagyújtogató, a városháza nyugdíjas hivatalsegédje. Hozzá lehetett igazítani az órákat, illetve hát, nem volt akkor még fűnek-fának órája, amit hozzá igazíthatott volna, de legalább napjában egyszer, amikor Gáspár horgász botjával megjelent az utcában, mindenki biztosan tudhatta a pontos időt, ha ugyan szüksége volt rá. Ült a nyikorgó divány szélén, nézett ki a nappali fényű estébe, s ekkor ma este fedezte fel, hogy hosszú évek óta mi hiányzik neki ilyenkor: nem látja az eget. Sem a sötétséget, sem a csillagokat, de nem látja a holdat sem. Nem látja az éjszakát. Az autók, a buszok és a villamosok, a lámpák meg a reklámok úgy pazarolják fényüket, hogy az éjszakából semmi nem marad. — Hm — mondta Gáspár és tekintetével a Holdat kutatta, de nem látta meg. Nézelődött egy darabig, azután bement a kamrába, leakasztotta a szegről a kiszolgált horgas botot, aztán a szekrény aljából előkereste a régi dobozsipkát, lekefélte, fejébe csapta és elindult. A villamoson rászólt a vezető: — Két méternél hosszabb sportszerekkel nem szabad felszállni!— Ez munkaeszköz, kérem — mondta Gáspár, koppintott a padlón a bottal és rendíthetetlenül állt a peronon. — A trolitól, ugye? — mo- solyodótt el a villamosvezető és bólintott is, helybenhagyó- lag. Gáspár hallgatott, tehát több baj nem is érte. A végállomáson leszállt, elindult az Átlós út felé, keresni az éjszakát, megtalálni a Holdat. Távol, az utolsó lámpák irányában már sötétedett, csillagok fénylettek a sötétben és köztük ott sárgállott a Hold. Gáspár szuszogva közeledett, aláállott, horgas botjával felnyúlt és leakasztotta a Holdat. Alig fért a zsebébe^- pedig aznap éjjel szerencsére még nem is volt telihold. Hazaérve elővette legnagyobb uborkásüvegét, akkorát, ami holdtöltekor sem fog belülről szétrepedni, óvatosan belétette a Holdat, az üveg száját lekötötte celofánnal, az oldalára ragasztotta a cédulát: hűvös, sötét helyen tartandó. A stelázsi legalsó polcára tette és lefeküdt aludni. Keresztury Dezső: Levendula Levendula, levendula, fanyarédes animula, lettél lila lángfurulya, mert perzsel vad kánikula. Kék a lába, zöld a szárnya, a madár beh gyöngyön járja; vele hívó szép dalára vén szívem is lépne párba. Fenn az égen sűrű csillag, lenn fekete falú falvak; éj ködében tarló, parlag, jobb ki békén hazaballag. Levendulaillat illan, az a madár meg se cikkan, de ami volt mégis itt van híven őrzött álmaimban. Talán csak egy pillantásra megéled az éj varázsa: virággal telik a váz, ha szívós élet lobban lángra. Viliik tánca hív már útra, s valami megárad újra: telt szívem veled virulna levendula, levendula. Román Babits-kötet Bukarestből Az utóbbi években külföldön megjelent Babits-fordí- tásokhoz az orosz, az ukrán, a lengyel, a cseh, a szlovák, a szerb és a szlovén kötetekhez most egy román nyelvű Babits-versgyűjtemény is csatlakozik. A bukaresti Edi- tura Univers nevű kiadóvállalat Colectia Poesis című sorozatában Poeme címmel jelent meg egy éppen százoldalas kötet. Fordítója Constantin Olariu a 19. és 20. századi magyar klasszikusok ismert fordítója. A negyvenes éveiben járó román író a Székelyföldön, Zabolán született. Eddig Jókai, Petőfi, Ady, Móricz, Karinthy, Móra, József Attila, az élő drámaírók közül Örkény és Sütő András műveit fordította. Kedvenc magyar írója azonban Krúdy. A 44 Babits-verset tartalmazó, szép kiállítású és rendkívül olcsó (6,75 lei árú) kötet egyharmad része a legnehezebb és legfontosabb Babits- verseket tartalmazza. Hogy irodalomtörténeti fontosságuk szerint utaljunk a válogatás hozzáértésére, itt adjuk a versek címét: Húsvét előtt, Fortissimo, Fekete ország, Esti kérdés, A Danaidák, Vakok a hídon, Május 23., Rákospalotán, Fiatal katona, Hegyi szeretők idill je, Síremlék, Ujesztendő, Mint a kutya... Ósz és tavasz között. De ad egy töredéket a Laodameiaból és közli a Jónás könyve teljes fordítását is. Szász János, a fordító egyik sugalmazója írta a bevezető tanulmányt Babits tömör jellemzésével és életrajzi adataival. A maga időrendi helyén szerepel Babits nagy önvallomása 1925-ből, az Örökkék ég a felhők mögött. A fordító az eredeti versformát tartja meg, de van egy érdekes kísérlete, am.i magyar eredetiben is utánozható lenne nyomdatechnikailag: a Danaidák versszakainak lépcsőzetes sorokba való tördelése. A román nyelvű Babits- antológiával egy időben jelent meg a romániai magyar olvasóközönség részére egy nagy válogatás Babits költészetéből. GÁL ISTVÁN Weöres Sándor: Rapszódia Behajtom éjre ablakom és egy kopott bérházról álmodom, lehet Kőbányán vagy Újpesten vagy sehol sincs talán csak álmomba bújva testtelen-resten. De fölremeg belőlem, hintázik, meleg életek hajtják, lehelletek ringatják az éjfél ágbogán. Ébrenlétek és álmok szuszogása feszíti a tetőgerendát s nyög mintha értené, fáradtak öntudatlan hangja gondok szünetlen vészharangja vágyakozók szerelmes kínja reménykedők kék baldahinja hintázik gödrök közt az ég felé. Hajléktalannak még itt sincs lakása ahol a lakó befalazva tombol, ahol rossz csapok s vécék csobogása kíséri örök zenével a hintát, zuhog a tenger a falból. Valaki mondja: — Istenem segíts legyőzni végzetem — Valaki súgja: — Kedvesem ne hagyj el, csak te vagy velem — Valaki sírja: — Jaj nekem most rázza ki a láz az életem — Valaki káromkodik: — Isteném hát öld meg minden gyermekem — és nem tudják meg sohasem hogy mind e fuldokló meleg beszédes éhes életek egy nagy palotát építenek; lesz annyi szobás mint a bérház és mégse lesz szegényház: aki most éhes, ajakán tiszta méz lesz, fagyos szerető csókja méz lesz, káromló nyelve is csupa méz lesz, mily messzi cél, mégis közel! Már labdázhatnak gyümölcseivel. Siracusai bolond Farkas ístván festménye a Nemzeti Galériában rendezett emlékkiállításon Anna Margit festménye a Műcsarnokban rendezett kiállításáról
