Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-07 / 81. szám

1978. április 7. hÉPÚJSAG 5 körüli férfi igazít egyet a nyakkendőjén — mintha tán­colni hívná a pult mögötti höl­gyet —, aztán könnyedén megszólal: — Személyi kölcsönt szeretnék kérni, kézcsókom... A nyomtatványok mellé meg­kapja a szóbeli tájékoztatást, bólogat. Igen, értem, világos... Indul kifelé. Az ajtóban ismerős köszön rá. Meg kell állnia pár perc­re, kezében az összehajtogatott nyomtatványokkal, mintha csak friss Esti Hírlap lenne, ütögeti a tenyerét. — Volt egy kis hivatalos dolgom — mondja, aztán el­köszön. Kettesével szedi a lépcsőket lefelé. A kapuban jár már, amikor megállítom. — Kinek mi köze hozzá, hogy mire kér az ember köl­csönt? — mér végig válaszként a kérdésre. Nem kenyérre kell — ha ez magát megnyugtatja. Ebből aztán kisüthet akár egy agitatív vezércikket is... A járda mellett kék Wartburg, szőke hölggyel. Mielőtt ki­engedi a kuplungot, félmondatban tájékoztató a hölgynek. Ajakbiggyesztés a szélvédőn keresztül... De tényleg, mire kell ma hirtelen pénz az embereknek? a Ö a negyedik a pult közelében, akit szóra szeretnék bír­ni. A pult az OTP szekszárdi irodájának emeleti helyiségé­ben áll, rajta kis eligazítótábla: Személyi kölcsön. Aki a pult előtt áll, hatvan felé járó, idősebb asszony. Látszik rajta, hogy nem szokta az ilyen papírosos, pecsétes, hivatali dolgokat. Várja a kezesét, kezében a személyiben a már kitöltött nyomtatvány. Míg nem jön a szomszédasszony, addig leülünk. ölében a retikül, szinte kapaszkodik bele az idegen kör­nyezetben... — Tudja, van egy kis spórolt pénzem, de az nem elég. Mármint hogy megvehessem a Munkácsyt. Illetve én még nem kértem ilyen hiteleket, most sem azért teszem, mert 'a magamé nem elég... Üjra kezdi a magyarázatot. — A nászomék most vettek a fiaméknak egy olyan dupla lemezjátszót... — Sztereót? — Azt — bólint rá. — Japánt. És mivel én egyedül ke­resek, nem tudtam nekik venni még ilyen drága dolgokat. Nem azért mondom, mert jó gyerekek, a menyem is, de olyan rossz volt hallgatni az Ilustól, hogy na anyus, mit szól hozzá, ezt édesanyáméktól kaptuk... — Még van egy évem a nyugdíjig, aztán tudom én fizet­ni ezt a részletet, hatszáz forint havonta. így megveszem ne­kik készpénzért a színes tévét, a Munkácsyt. Mert arra fáj a foga a fiamnak... Megjön a szomszédasszony — a kezese. Ö már magabiz­tosabban mozog, gardírozza a nénit egész a pénztárig. Moso­lyogva nézi, ahogy az öregasszony a tenyérnyi kis bukszá­ba hajtogatja a lila bankókat... .a.. Ezt a csizmás, vasutassapkás férfit nem kell faggatni. Már a bizományis becsüsnek is közli a jövetele okát: — Kinőtte az a lakli egy fél év alatt az összesét. Mond­hattam én az asszonynak, hogy fölösleges még az ilyen kö­tökre ráaggatni az áruházat. Itt van, egy pakkban az egész... A Bizományi Áruház becsüse egyenként szedi ki a cso­magból a ruhákat. Nagykabát, vastag, svédkockás öltöny, dupla talpú téli cipő. Forgatja, kézzel, szemmel végigtapogatja, Az öreg gya­nakodva nézi: — Nem hibás az egyik sem. Hisz mire hazaértünk vele Szekszárdról, már kicsik voltak. Azér’ is hoztam most be, mit foglalják a helyet otthon. — ... forintot tudunk értük adni — mondja a becsüs, kis idő múlva. Hátrább csúszik a vasutassapka, kicsit megnyúlik az arc. — No, mindegy, ebből is csak a felét mondom meg oda­haza. Szidja az asszony magukat! — neveti el magát. — Még a kis pénz sem lehet hívatlan vendég sehol — mondja, és tényleg kétfelé számolja a pénzt... .iSl. Z. úrral ismeretlennek ismerkedni nem könnyű. Nekem egy ismerősöm ismerősének a barátja révén sikerült vele ta­lálkoznom. Nem a „hivatalában”, nem nálam, semleges tere­pen, a Várköz presszóban. Z. úr jószándékú maszek pénzkölcsönző. Miután tisztáz­tuk, nem pénzt akarok tőle kérni — mellesleg közölte, hogy én nem is látszom e téren megbízható ügyfélnek — hajlan­dónak mutatkozott a témáról beszélgetni. Vagyis arról, hogy mire kell manapság gyorsan pénz? Z. úr kifejezésével élve: rövid lejáratú középkölcsön — az embereknek... — Nézze, én nem vagyok uzsorás. Van egy kis spórolt pénzem, és ha ismerőseim megszorulnak, kisegítem őket. Nincs papír, nincs adminisztráció, és a kockázatot én viselem. Ezt egyenlíti ki az a kis többlet kamat — belekortyol a po­harába, csak aztán folytatja. — Kértek tőlem lakásbeugróra egy tízest, „oltárian meg­éri” — kocsivételre egy húszast. Esküvőre — mindenki azon spórol amin lehet — ötöt. Soroljam? A leghihetetlenebb: Spanyol turistaútra is kölcsönöztem már... — Az én kis szolid vállalkozásom — abszolút propagan­da ennek a rendszernek: Még senki sem jött úgy kérni — ha nem segitik rajta, vizbe ugrik, mert nincs mit enni a család­nak. Higgye el, ilyennek nem adnék. Tízes alatt kérni nem jó reklám. Akkor még csóró az illető. Tíz éve még kétezer fo­rint is „előkelő” adósságnak számított... Hívja a pincért, még két konyakot rendel. Szabadkoz­nék, de magabiztosan leint. Hagyja csak, én fizetek — nyug­tat meg enyhén kaján mosollyal. Szó ami szó, Z. úr tényleg a vesékbe — és a bukszákba lát... — Merre van Szekszárdon a zaci? — kérdem húszéves ismerősömet. — Mi merre van? — kérdi vissza csodálkozón. meg neki. Hisz Szekszárdon nincs zálogház, s ha lenne, ugyan ki vinné be ilyenkor a télikabátját egy százasért? Ezen töprengek, amikor a szer­kesztőségi folyosón megállít egy kollégám; — Ne haragudj, meg tudnád adni az ötvenesemet? GYŐRI VARGA GYÖRGY A magas, négy véli Nem magyaráztam Felújításra 740 millió Az állami tulajdonban lé­vő, tanácsi kezelésű álló­eszköz-állomány értéke Tol­na megyében 3,2 milliárd forint. Állóeszköznek tekint­hető minden ötezer forint értékhatár feletti eszköz: in­gatlanok, gépi felszerelések, járművek. E jelentős állomány meg­óvása fontos a nemzeti va­gyon védelme szempontjá­ból, de gazdasági, szakmai érdeke is a tanácsoknak és intézményeknek. Az amorti­zációt, vagyis az elhaszná­lódási folyamatot csökkenti a rendszeres karbantartás és az időszakonként visszatérő felújítás. A felújítási terve­zés az ötéves tervhez kap­csolódik; az V. ötéves tevre vonatkozó feladatokat az 1976-ban elkészülj részletes középtávú terv rögzítette. Az állóeszköz-állomány nagy részét — 2,8 milliárd forintot — a középületek és azok felszerelése alkotja, így az öt évre tervezett fel­újítási pénzösszeg itt a leg­magasabb; 299 millió forint. Ebből a pénzből bölcsődék, óvodák, iskolák, kollégiu­mok, művelődési házak, egészségügyi intézmények, sportlétesítmények, stb. fel­újítását végzik. A tanácsok kezelésében lévő utak, hidak felújításá­ra, fenntartására 240 millió forintot szándékoznak fordí­tani öt év alatt. A lakóház­ként használt állami épüle­tek javítási, felújítási mun­kálatait lakbérből és állami támogatásból fedezik. Az ál­lami dotáció itt 211 millió forint. Az állóeszköz-állomány felújításához tehát az ötödik ötéves tervben összesen 740 millió forint áll a költség- vetési szervek rendelkezésé­re Tolna megyében. A felújítási alappal való központi gazdálkodás ta­pasztalatai kedvezőek, ön­álló felújítási alapképzésre jogosultak a megye három városán kívül Paks, Tamá­si, Tolna és Dunaföldvár nagyközségek, valamint a megyei kórház és a lengye- li szakmunkásképző intézet. A felújítási keretet szak­ágazatokra lebontva hasz­nálják fel. A legnagyobb fel­újítási kerettel a művelő­désügyi osztály rendelkezik, az eredeti terv szerint 61,2 millió forinttal. Ebből az első két évben 33,1 millió forint értékben ötven épüle­tet újítottak fel. Üveg alatt - a jövő Keresi a szem, az ujj a régit... A fényes szárú csizmák ko­pognak a kőkockákon. A rán­colt szoknya a falat súrolja. Nem gyakori vendég itt a tanácsházán a viselőjük. A folyosó sarkában üveg­vitrin. Alatta gyufaskatulyá- nyi méretekben házak, temp­lomtornyok, pár centis utak. A fejkendő az üveglap fölé hajol, az ujjak tétován kere­sik az ismerős helyeket a maketton. Az üveg alatt nagy betűk­kel a felirat: Dunaföldvár távlati fejlesztési terve. Tíz-húsz esztendő is talán addig, amíg a kis kockákból valóságos üveg-beton épüle­tek, az ujjnyi vonalakból kor­szerű utak lesznek. Sóhaj a kendő alatt, vajon én megérem-e? De hisz már eddig is mi minden változott? Hol a régi Duna-parti falum? Itt ni, simít végig az ujj az üvegen. Itt volt a régi elemi iskola, itt meg az evangélikus templommal szemben a régi szérű, itt meg... Keresi a szem, az ujj a ré­git, böngészi a jövőt... Aztán ajtónyitásra meg­rezzen a szoknya, hisz nem bámulni jött a tanácsházára Markovics Józsefné. Vasár­nap vettek egy kisborjút a vásárban, annak kell kiállít­tatni az állatkísérő lapot. Már be is kötötték a jószágot az istállóba, hisz ott a faluszé­len még nem terveznek ilyen csudákat, mint ez itt ni. Hisz az a Pentelei utcai ház még a maketton sincs rajta... — Gyvgy — Fotó: CZAKÓ S. Éhínség Helytörténésznek kellene lenni ahhoz, hogy valaki megmond­hassa, mikor sújtotta megyénknek ezt a talán legszebb Duna men­ti községét éhínség. A turistáknak már nem kell visszamenniök a régmúltba. Ami őket illeti, történt, felszabadulásunk 33.-ik év­fordulóján. Gyönyörű idő, négy égtáj felől áramló idegenforgalom. Az idegennek van miért forognia Dunaföldvárott, hiszen a táj szép, az újjáépített Török-torony a legkényesebb szakmai és nem szakmai igényeket is kielégíti, ömlenek is az idegenek gépkocsi­val, külön és nem külön, hanem menetrendszerű busszal. Aztán éheznek. A part menti halászcsárda az egyetlen nyitva lévő ven­déglátó hely, amellett, hogy kicsi, még zsúfolt is. Ez utóbbi érthető. Az már kevésbé, hogy április 4-én (legalább) 13 órától 14-47-ig a szűk helyiség legnagyobb részét ugyanazzal a busszal érkezett egyetlen turistacsoport vette igénybe. A nagyközség tele volt éhe­sen kódorgó turistákkal, központja pedig csábító feliratokkal. Például ilyenekkel: „Büfé, falatozó”, „Borozó, forró virsli, kolbász”, „Pecsenyesütő” — külön megállító táblával, de valamennyi zárt ajtókkal. Egyetlen örvendetes kivétel a vendéglátóipari vállalat pinceborozója volt, ahol — délután 3-tól — legalább kolbászt, hagymát, zsíros kenyeret lehetett kapni. A Török-torony túl szellős presszójában mégcsak szendvicset se. Az ünnepek, sőt a kettős ünnepek furcsa sajátossága, hogy kirándulókedvet gerjesztenek. Évek óta hirdetjük ezeken a hasá­bokon a honismeret fontosságát. Azt is hirdettük már, hogy Du­naföldvár nagyközség Tanácsa nagy súlyt helyez a fejlődő és fej­lesztendő idegenforgalomra. Miért nem rendelt el nyitva tartást az ünnepre az összes elképzelhető vendéglátóipari egységnek a nagyközségi tanács? Zsíros kenyérre bajos idegenforgalmat építeni. (ordas) ILYEN MOST ­ILYEN LESZ Jó ütemben halad a bonyhádi 400 személyes nagyteremmel épülő, új művelődési ház építése

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom