Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-23 / 95. szám

IO ^PÚJSÁG 1978. április 23. Rumen Balabanov: A malacok Ivan Milonov vett egy ma­lacot. Kicsi volt, rózsaszínű — és agyag. Egy rés is volt a malac hátán, amelyen ke­resztül a sztotinkákat lehe­tett beledobni. Ivan Milonov naponta húsz sztotinkát do­bott bele. Végül is összetör­te a malacot és kivett belőle öt leva nyolcvan sztotinkát. — Kevés! — állapította meg <van Milonov. Elment, és vett két mala­cot. Kicsit, rózsaszínűt, agya­got. A két malacban két hét alatt tizenegy leva és negy­ven sztotinka gyűlt össze. Tetszett a dolog, és vett még tíz malacot. így már ti- zenketten voltak. Egy hónap leforgása alatt az agyagjó­szágokban tizenöt leva és harminc sztotinka csörgött. A házban azonban híre ment, hogy Ivan Milonov ál­latfarmot hozott létre. Sőt, a szomszédok váltig állították, hogy esténként öt sajtárnyi moslékot kever a jószágai­nak. A szembenlévő szövet­kezetben pedig arról panasz­kodtak, hogy az ólak elvisel­hetetlen szagot árasztanak. Ivan Milonov eleinte mit- se törődött a pletykával, de egy nap kijöttek a közegész­ségügyi állomástól, hogy megnézzék a malacokat. Buz­gó kutatásuk ellenére sem ta­láltak semmit, de Ivan Milo- novot végül is megbüntették, mert a szemetesvödrön nem volt fedő. Ivan Mílo»ov ösz- szegyűjtött pénzének a felét fizette be. Néhány nap múl­va kiszállt egy újabb bizott­ság, most a — mezőgazdasá­gi osztálytól. Iván Milonov- nak pedig, szerencsétlenségé­re, nem volt virág az erké­lyén. — Hová lettek a virágok? — találgatták a szomszédok a bizottság előtt. — Bizonyá­ra mindent kidöntöttek a malacok!!! A bizottság felháborodott, megbüntette Ivan Milanovot, aki összegyűjtött pénze má­sik feléből fizethette a bír­ságot. Hazaérve Ivan Milonov határtalan elkeseredettségé­ben, hidegvérrel törte össze a malacokat. De nem változott meg semmi. Szomszédai továbbra is el­kerülték. Ivan Milonov el­gyengült, szeme alatt sötét gödör jelent meg, haja hul­lani kezdett. — Még megbetegszik ez az ember — suttogta valaki. — Igen. de ha eladja a ma­lacait, felveti majd a pénz, — egészítette ki a másik. — A malac az kényes do­log! Törődést kíván — mond­ta egy hajdani mezőgazda- sági dolgozó. A ház két táborra szakadt. A többség elítélte Ivan Mi­lonov tettét. Beadványokat írogattak a hivatalokhoz és a főhatósághoz, feljelentést tet­tek a rendőrségen, és lenéző mosollyal mentek el mellet­te, ha történetesen találkoz­tak vele. De voltak olyanok is, akik esténként a részvét­től űzve tették le ajtaja elé az ételmaradékkal telt zacs­kót. öt hónap múlva Ivan Mi­lonov nem bírta tovább, la­kása ablakát szélesre tárta és bocsánatot kért a szomszé­daitól. Utána meghívta őket, és remegő hangon bizony­gatta, hogy itt sohasem vol­tak malacok. A szomszédok szobáról, szobára jártak, figyelmesen körülnéztek, és bólogattak. Végül is azt mondták: — Idefigyelj Iván! Olyan nagy lakásod van, miért nem foglalkozol malacneveléssel? Fordította: M1GRAY EMÖD Az „olvasást” csecsemőkorban kell kezdeni Képeskönyvtől a gyermekköltészetig Az ENSZ az 1979-es évet a gyermekek nemzetközi évé­nek nyilvánította, és felhívá­sában a gyermekek jogainak védelmére szólította fel a kormányokat. Hazánk is csatlakozott a felhíváshoz, már megalakult a gyerme­kek évének magyar bizott­sága. A gyermekek jogához — a felnőttekéhez hasonlóan — hozzátartozik a művelődés joga: a nemzeti és egyete­mes kultúra elsajátításának lehetősége. Minden felelőssé­gét átérző szülő kötelessége, hogy gyermeke érzelmi és értelmi fejlődését elősegítse. A kultúra alapjait iskolás kor előtt szerzi meg a gyer­mek, hatéves korra a befo­gadási készséget tekintve nagy különbségek alakulnak ki, amit a közösségileg — el­vileg egyenlő mértékben — biztosított oktatás már nem tud teljesen megszüntetni. A gyermek értelmi és érzelmi fejlődésének egyik leghatá­sosabb eszköze csecsemőko­rától kezdve — mégha első hallásra furcsán is hangzik — a könyv. Kezdetben a könyv a kis­gyermek számára persze még különválik két alkotó­elemére: külön jelenik meg tárgyi valóságában lapozó­ként, képeskönyvként: és kü­lön a tartalma: a szöveg, amit a szülők, felnőttek mon­dogatnak, dúdolgatnak az ágya mellett. A mondókák, hintáztatok, altatók, ringa­tok adják az első irodalmi él­ményt, ezek ritmusa, dalla­ma közvetlenül hat a csecse­mők érzékszerveire, de ezek az öntudatlanul felfogott be­~ KEREKECSKE GOMBOCSKA nyomások elengedhetetlenül szükségesek lesznek az anya­nyelv elsajátításához, később a versélmények befogadásá­hoz. A szótagok ritmikus is­métlődése, a szavak zeneisé­ge az ilyenfajta szövegekben mint a „csicsija, bubuja” vagy a „rirom, rárom, vá­rom” a gyermeket ismétlésre és hasonló hangkapcsolatok képzésére ösztönzi, elősegíti tehát a beszédkészség fejlő­dését. A szöveg értelmének még nincs jelentősége, leg­többször a felnőtt számára is érthetetlen, csak a tudo­mányos elemzés tudja kimu­tatni, hogy sok ilyen szöveg népi műveltségünk legrégibb — nem egyszer kultikus —■ elemeit őrzi meg. Ezeket az ősi mondókákat, réjákat ré­gebben a szülők közvetlenül örökítették gyermekikre, s azok tovább, az orális kultú­ra szegényesedésével azonban szükségessé vált könyvalak­ban való kiadásuk. Néhány korábbi jó válogatás mellett (a kezdeményezés Kresz Má­ria nevéhez fűződik) új ki­adásokból is megtanulhatják a mai fiatal szülők azokat a mondókákat, amelyeket any­juk, nagyanyjuk esetleg még mondogatott ágyuk mellett. Ezeknek a könyveknek ál- londóan a könyvesboltok pol­cain a helyük, éppúgy, mint alapvető klasszikusainknak: sok évszázados (néha évezre­des) tapasztalat ölt ugyanis bennük testet. Korán a gyermek kezébe kerülhet a könyv tárgyi mi­voltában: a járókában hever­ve, szívesed ismerkedik a csecsemő a lapozókkal, lepo­ÖSSZEÁlllTOTTA KRESZ MARIA rellókkal. Kezdetben dobál­ja, szagolgatja, nyalogatja, később fokozatosan felfedezi a belőlük feltáruló tárgyi vi­lágot. Az első képeskönyvek esetében a hangsúly a képen van. A képeskönyvtől nem az aláírt — sokszor együgyű versike — vezeti el a kicsit az irodalomhoz, hanem ma­ga a kép — ha az jó — szol­gálja leginkább az irodalmi befogadó készség fejlesztését. A képeket, képsorokat néze­getve, a felnőttek hozzáfűzött magyarázatai nyomán feltá­mad a gyermekben a mese, a történet iránti érdeklődés. A jó kép kérdések, asszociációk sorát indítja el, a vizuális készség fejlesztése mellett tehát a fogalmi fejlődést is segíti. Könyvkiadásunk felismerte a képnek, a vizuális élmény­nek ezt a később pótolhatat­lan szerepét, és sikerült kép­zőművészetünk kiemelkedő alkotóit megnyerni lapozok rajzolására, a legkisebbek­nek szánt könyvek illusztrá­lására (például Reich Ká­rolyt, Réber Lászlót, Hincz Gyulát, Kass Jánost, Szántó Piroskát, Anna Margitot stb). A kép és szöveg egymást erő­sítő hatása később sem szű­nik meg, az olvasni tudó gye­rek könyvélményét is elmé­lyíti a színvonalas, lényeglá­tó illusztráció. A gyermek fogalmi fejlő­désével párhuzamosan, na­gyon korán érzékeny lesz a költészetre, a ritmus és ze­neiség mellett hamar fel­fogja a vers értelmét is, sőt bizonyos értelemben jobban követni tudja a vers asszo­ciációit mint a felnőtt, mert képzeletét nem köti a való­ság. A jó gyerekvers esztétikai szempontból egyenértékű le­het a „felnőttek” ködtészeté- vel — s ezt újabb gyermek­költészetünk minden kétsé­get kizáróan bizonyította. Jó hagyományai vannak a ma­gyar gyermekköltészetnek — gondoljunk csak Gyulai Pál, Móra Ferenc, József Attila, Móricz Zsigmond vagy Sza­bó Lőrinc gyerekverseire —, Weöres Sándorral azonban alapvetően új kezdődik. Weöres gyerekversei elsősor­ban: versek, esztétikai érte­lemben teljes műalkotások. Korábban még jó költőink gyermekverseinek költői ér­tékét is korlátozta a pedagó­giai célzatosság. Weöres ver­sei a legkisebbektől kezdve a felnőttekig minden korosz­tálynak teljes esztétikai él­ményt nyújtanak, mert — mint minden igazi műalko­tásnak —- több szintjük van. A felületi rétegek, mint a rim ,ritmus, zeneiség megra­gadják a szép vagy különös hangzásra érzékeny, játékos­ságra fogékony kisgyermeket, a mélyebb rétegek, rejtett asszociációk értelme, a vers gondolati tartalma fokozato­san tárul csak fel az újraol- vasások során. Weöres az ősatyja mai, te­rebélyes és színvonalas gyer­mekvers irodalmunk mind­két irányzatának. Az egyik irányzat Nagy László nevé­hez kapcsolható. Noha szán­dékoltan talán egyetlen gyer­mekverset sem írt, most je­lent meg verseiből egy válo­gatás gyerekek számára Csodafiú-szarvas címen. Nyomába fiatalabb költők léptek, mint például Buda Ferenc, Kiss Benedek, Szepe­Üfl RAJZOLTA SZYKSZNIAN WANDA si Attila. Gyerekverseik a gyermekfolklórból, a népda­lok és a népélet motívumai­ból táplálkoznak, ahogyan „nagyköltészetünk” — nem egészen pontos kifejezéssel — népi szürrealizmusnak ne­vezett ága is. Verseiket a friss képzelőerő, a nyelvi hu­mor és a játékosság teszi hozzáférhetővé a gyerekek számára. Ide sorolhatók Kor­mos István verses meséi is, amelyek végtelen ritmikai változatossággal, bő humor­ral, költői képgazdasággal dolgoznak fel ismert népme­séi motívumokat. Kassák Lajos és Tamkó Sirató Károly neve fémjel­zi a másik irányzatot, amely­nek a mindennapok, a gye­rekek által is megélt mai valóság a fő forrása. Különö­sen Tamkó Siratóra jellemző, hogy korunk új jelenségeit, a legújabb technikai vívmá­nyokat is a költészet körébe vonja, amelyek természetesen foglalkoztatják a gyermeki fantáziát. Gyermekverseinek esztétikai értékét az adja, hogy korunk valóságát tel­jességében, a maga ellentmon­dásaiban ragadják meg, de a nyelvi humor, s. a groteszk báj következtében a gyere­kek számára is felfoghatók. Könyvkiadásunk szép kiál­lításban és megfelelő pél­dányszámban hozzáférhetővé teszi értékes gyermekkölté­szetünket, egynémely gyer­meklapban és néhány más gyermekrovatában azonban még a hagyományos típusú vers van túlsúlyban, amelyek NAGY LÁSZLÓ Csodafiu-szarvas valamilyen didaktikus célt akarnak közvetlenül meg­valósítani „művészi” eszkö­zökkel. Van egy kiváló fo­lyóirat gyermekek számára, amelyben az irodalmi érték az elsődleges: a Kincskereső. Ez a folyóirat is figyelembe veszi természetesen a kor­osztályi sajátosságokat, és a neválési szándékot sem nél­külözi (például a tájhoz, kö­zösséghez kötődés igényének, a hazafiasságnak, s más ne­mes eszméknek a kialakítá­sa), de ezt irodalommal te­szi. Mert az értékes irodalom nevel igazán; hatása a hét­köznapi készségek kialakítá­sánál mélyebb: az ember szemléletét, személyiségének egészét formálja. ANGYAL JANOS FODOR JÓZSEF VERSEI: A Kénytelen számadás Túl sokhoz van itt vélt közöd, mi ferde. Vagy éppen rossz: jobb volna tán nyugodnod. Mint lesni, vénen, bőszen, mi van itt-ott. S azon dühödni, mit tesz annyi kerge; Mert ha elkezdenéd, bizony, nevetve S bőgve lehetne bőven iszonyodnod A múlton, máig, a még le se forgott Történelmen át! Hát csak jól ügyelj te! Lásd be: szavaddal hiába riasztasz — Óvd meg hát elméd, a még eddig épet, Hisz avval, hogy magad őrjöngve téped, Nem változtat semmit a dolgon itt az — Sőt pöffed a rossz, mégjobban virítva, Hacsak mennykővel tölt szókkal nem írhatsz: Hogy reszkessen az ordináré kis gaz — S a nagy, ki bolygónkat vérbe borítja. Zöldelljetek növények Zöldelljetek, növények, fedjetek be Mindent, amit a tegnap itt hagyott. Gazt és lomot — s hintsetek el helyette Bíbor, arany s hó virág-csillagot: S még ott is, hol kiélt, unt régi termés Iszonyít, mint rút kísérteti váz, Nőjön virág s virág, míg benne elvész. Mi volt, s friss kél helyén, száz s újra száz. Növények, virágok, im, mind újulnak! El, hulladék, nyomorult ronda foltok, Emléke is vesszen sok-szennyű múltnak! Már a fényes vizek nyílt torka boldog, Hogy börtönük tűnt és csúf téli-gond-nyom. (Hogy táncolt, mint vonult le mind a dombon!) (Nyolcvan éve, 1898. április 22-én született Fodor József) Május 15-én reggel Luk©- lov lelkében felébredt a lel­kiismeret. Amikor megszó­lalt az ébresztőóra, lelkiisme­rete már valósággal hábor­gott, s a meg nem valósított lehetőségeket hánytorgatta fel. „önmagamért élek. Min­denki egoistának tart. Szé­gyen gyalázat! Legfőbb ide­je, hogy mások számára él­jek” — motoszkált agyában a szokatlan gondolat. Reggeli közben első ízben figyelt fel a feleségére. Ész­revette, hogy az együtt töl­tött évek alatt az asszony észrevehetően megöregedett és lefogyott. „Sokat gyötrő­dik velem. Olyas sovány lett, akár a piszkafa. Kár érte” — gondolta Lukolov az autó­busz-megállónál. Az autóbuszban Lukolov első ízben adta át a helyét. — Szó se lehet róla! Ra­gaszkodom. hogy leüljön — mondogatta az előtte álló harmincéves férfinak. — Hagyja már abba, ké­rem. Mindenki ránk néz — könyörgött az utas. — Látják? — fordult Lu­kolov az utasokhoz. — Én csupa szív vagyok iránta, ő meg: „Hagyja már abba”. Azt már nem, üljön csak le, kedves elvtárs, amíg nem mozgósítom a közvéleményt maga ellen! Munkahelyére Lukolov e gondolattal érkezett: okvet­lenül el kell végeznie a rábí­zott feladatot, nehogy cser­benhagyja a kollektívát a jelentés határidőre való elké­szítése terén. Evégből a jobb­ra ülő kartását arra kérte, végezze el számára a számí­tásokat, a balra ülő kartár­sát, hogy rajzolja meg a gra­fikont, a nemrég hozzájuk került fiatal szakembert pe­dig felkérte, hogy naphosz- szat ceruzát hegyezzen neki. Arról, hogy a jelentés még­sem készült el határidőre, Lukolov nem tehetett, az ő munkája időben elkészült. A kollektívát Lukolov segítő­társai hagyták cserben, akik nem tudtak megbirkózni sa­ját munkájukkal. „Jó volna még fát ültetni. Hogy az emberek emlékezze­nek rám” — kapott észbe Lu­kolov, miközben munkahe­lyéről hazafelé tartott. Be­tért a patroiutü iskola-háztá­ji telkére, és a pionírokkal kiválasztott egy nyárfacseme­tét. — Itt áss gödröt — s meg­mutatta a helyet a gyepen a pionírok vezetőjének. Lukolov bedugta a facse­metét a frissen ásott gödör­be, és meghagyta, hogy hányják rá a földet. A fácska megöntözését a gyerekekre bízta, mivel nagyon sietett, hogy ezen a napon minél több jótettet hajtson végre. Egy útkereszteződésnél ka­ron ragadott egy vonakodó öregasszonyt és átcipelte az utca túlsó oldalára, holott az egy perccel azelőtt éppen on­nan jött. Egy kanyarulatnál váratlanul észrevette, hogy a sarokházból szürke íüstgomo- lyok törnek elő. Berohant a legközelebbi telefonfülkébe és tárcsázott. — Tűz van! Még nem kö­zölték önökkel? Tehát én va­gyok az első, a nevem: Lu­kolov. Már közel járt a háznak a főbejáratához, ahol lakott, amikor eszébe jutott: egy volt iskolatársa kórházban fekszik. Lukolov hazarohant, azután a kórházba sietett. — Az a legfontosabb, hogy minél kevésbé hallgass az or­vosokra — ez volt Lukolov első kijelentése, amint betet­te a lábát a kórterembe, s volt iskolatársa besett mellé­re csapott. — Ök persze ar­ra gyanakodnak, hogy te sú­lyos beteg vagy. De hát ez a munkájuk. Ezért kapják a pénzüket, Nos, minden jót. Vigyázz, ne köhögj sokat... Hazafelé menet Lukolov- nak megint a felesége jutott az eszébe. A sarkon betért a csemegeüzletbe, és nagy krémtortát vásárolt. —• Edd meg lefekvés előtt. Lehet, hogy reggelre már meghízol tőle — ezekkel a szavakkal nyújtotta át a tor­tát meghatott feleségének. — Szörnyű sovány vagy, nézni is rpssz rád. Lukolov azzal a gondolat­tal aludt el, hogy a holnapi napot éppúgy tölti el, aho­gyan a mait — embertársai szolgálatában. Fordította: GELLERT GYÖRGY

Next

/
Oldalképek
Tartalom