Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-02 / 78. szám
1978. április 2. Képújság 3 Névadójuk a felszabadulás ünnepe Vetik a borsót, a cukorrépát A megye mezőgazdasági üzemeiben befejezéséhez közeledik a cukorrépa és a borsó vetése. Képünkön borsóvetőmaggal töltik fel a vetőgép tartályát Egymilliárd koszén kutatásra A felszabadulás évfordulóját ünnepeljük ezekben a napokban. A dunaföldvári Virágzó Tsz húsz szocialista brigádjának egyike egyúttal névnapot is tart. Két évvel ezelőtt, amikor megalakultak, április 4-ét választották névadóul. És hogy az ünnepet mi teszi még tartalmasabbá, arról Ferenczi János téesz-elnök mondja: Tavaly lett a kollektíva szocialista brigád. Most, az ünnepségen kapja meg másodszor a címet, most már a zöldkoszorús jelvénnyel. Aztán, ők lettek a másodikak a brigádok versenyében, ez a díj is az övék. Vajai Miklós brigádvezető pedig Kiváló dolgozó lett. — Névnapi ajándék? — Egyáltalán nem. Megdolgoztak érte. Szabó Imre párttitkár a brigád egyik alapító tagja. Ma már — néhány hete — új beosztásban dolgozik, a központi gépműhely vezetője, de a „kinti” műhelyben brigádtag. — Hogyan kezdődött? — Már azelőtt is szóba került nálunk, hogy jó lenne szocialista brigádban versenyezni. Mondogatták a gyerekek, hogy mi is meg tudjuk csinálni, amit a bentiek, ráverünk, ha sürgős a munka, és ilyenkor nem azt nézzük, mennyi a pénz. De ha letelik a munkaidő, megszűnik a kapcsolat. Egymásról, a családról alig tudunk valamit. Meg aztán, ha végzünk is hébe-hóba társadalmi munkát, nincs nyoma sehol sem. Többen tanulnak is. Egészen más lenne, ha szocialista brigádFelszabadulásuk évfordulója alkalmából az Egyesült Izzó két szovjet testvérgyára, a moszkvai Melz egyesülés és a leningrádi Szvetlána gyár nagyszabású dokumentációs kiállítást rendez az Izzóban. A bemutató szombaton nyílt meg és április 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A két szovjet gyár több ban dolgoznánk, mint a bentiek. — Ehhez tudni kell, hogy a központi lakatosmű- helyben már volt három brigád, és szép eredményeket értek el. De csak ez a három brigád volt az egész szövetkezetben. Aztán jött a tagkönyvcse- re, a beszélgetés a párttagsággal. Máshonnét is kaptuk az észrevételeket, hogy a szocialista brigádmozgalom valahogyan le van maradva, itt az ideje több brigádot létrehozni. A szövetkezet vezetősége egyetértett velünk és vállalta, hogy minden segítséget megad. Taggyűlésen is tárgyaltuk, megfogalmazva, hogy . mit kell tenni. Versenyszabályzatot létrehozni, megalakítani a versenybizottságot, a szakmai vezetés pedig gondoskodjék arról, hogy minden területen a vezetők mondják meg, mire irányuljanak a vállalások, hol mit várnak el a brigádoktól. A mi brigádunk 1976. március 1-én alakult meg — a közelgő felszabadulási évforduló adta az ötletet, hogy milyen nevet válasszunk. Aztán megalakult még kettő a mi műhelyünkben, később a szövetkezetnek minden munkahelyén alakultak brigádok. Hetvenötben három brigád volt, hetvenhatban kilenc, hetvenhétben pedig tizenhét nyerte el a címet, 181 taggal. Ma már 21 brigád versenyez. A brigádnapló az alakulástól a mai napig tartalmazza a brigádélet eseményeit. Vállalások, teljesítések, társadalmi munka, iskolapatro- nálás, véradás, kirándulás, mozilátogatás, Jónás István és Szabó Imre technikusi minősítő vizsgája, két brigádtag részvétele a marxizmus—le- ninizmus esti középiskolán... És a munka. Sok olyan mun. mint három évtizede áll kapcsolatban az Egyesült Izzóval. A kölcsönös gépszállításokon túl újabb műszaki-tudományos együttműködés alakult ki köztük a színes televízió képcsőgyártó-berendezések, mikrohullámú és integrált áramkörös termékek kifejlesztésében, a Wolfram-kuta- tásban és az adócsőgyártásban. ka, ami kicsit több, mint amit az ember a bérért végez. A tehenészeti telep szocialista brigádja kérte, segítsenek könnyebbé tenni az etetést, szükségük volna két siló adagoló kocsira. A brigád már tudott arról, hogy másutt trágyaszórót alakítottak át ilyen szerkezetté, ami adagolja a silótakarmányt. Megcsinálták. A vállalásnak van egy olyan pontja, hogy a brigád az általa javított gépek sorsát figyelemmel kíséri és minden külön jelzés nélkül megjavítja. Ezt is rendszeresen elvégzik. A hűtőberendezés sokszor „rendetlenkedett’. Hol ez, hol az a cég Javította, mint kiderült, rosszul. A brigád vállalta a berendezés rendszeres javítását, karbantartását. A brigádvezető elment hűtőgépjavító tanfolyamra, mióta ők „patronálják” a gépet, sokkal kevesebb az üzemzavar. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára tett vállalásokat nemrég értékelte a vezetőség. A jubileumi verseny „tiszta haszna”, igen pontosan kiszámítva, .1 209 095 forint. A legtöbbet a Tyereskova brigád produkálta. 544 ezer forintot, utánuk az Április 4. következik 180 289 forinttal. Ez két tételből áll. Az alkatrészek felújítása a költségék csökkentése érdekében, 44 és fél ezret hozott. Az egy műhelyórára jutó költség csökkentése 135 ezer 760 forintot. — Megkaptam én is a műhely tervét, hol, mit kell elérni — mondja Stingl József műhelyvezető. Aztán tételről tételre végigmentünk rajta a brigádokkal. Én is mondtam, ők meg hozzátettek, hol lehet a forintot megfogni. Sikerült. Kazahsztánban, a dzsezkaz- gani szén- és ércbányákban légkondicionálás védi a föld alatt dolgozók egészségét. Mivel ezen a vidéken nem ritka a 40 fok körüli nyári hőség és a porvihar, a báMint kiderül, ezt a mutatót — az egy órára eső költség — korábban is kimunkálták. De csak akkor, amikor az év letelt, elkészült a mérleg. És mindenki tudomásul vette. De most versenyvállalási pont lett. Takarékoskodni az üzemanyaggal — ha valami miatt az erőgépből le kell ereszteni a kenőolajat, ne menjen a hulladékba, amikor még használható, azt fogjuk fel, használjuk újra. Vigyázni a szerszámokra, fúrókra, gondosan ügyelni minden anyagfelhasználásra... Év közben is értékelték a vállalások teljesítését, köztük ezt a mutatót is. Októberben már tudták, hogy nemcsak az óránkénti 1 forintos megtakarítás lesz meg, hanem több. Végül is — most már teljesen pontos a számítás — egy munkaórára öt forinttal kevesebb költséget használt fel a brigád. — Hogyan sikerült? — Jobban dolgoztunk — válaszolja röviden a brigádvezető. — Legjobb tudásom szerint végeztem a munkámat —teszi hozzá Szalai István gépszerelő. — Jobban öszefogtunk, mint korábban — így a bri- gádtag-párttitkár. Ez bizony nem sok. Vagy mégis? Csak véletlenül említi meg az elnök: ebben a brigádban a legtöbb a párttag. Tizük közül négyen tagjai a pártnak. Vajai Miklós, Szabó Imre, Jónás István és Szalai István. <J) nyák 100 méter magasba felnyúló kürtőkön keresztül kapják a levegőt, amely ebben a magasságban már eleve tisztább. Ezt a föld alatti berendezések tovább tisztítják, s az évszaknak megfelelően hűtik, vagy melegítik. Hatalmas mennyiségű lignitet fedeztek fel a földtani kutatók Észak-Magyarorszá- gon. Gyöngyös és Füzesabony között. A felderítő vizsgálatok arra utalnak, hogy a nagy kiterjedésű területen fekvő értékes ásványvagyon külszíni fejtéssel gazdaságosan kiaknázható és bőségesen elegendő bármilyen, nagy teljesítményű hőerőmű ellátására. Nagy kiterjedésű, gazdag fekete kőszénvagyonnal számolnak a szakemberek például Máza—Váralja—Mecsekná- .dasd környékén Nyugat-Dunántúlon, Torony közelében több százmillió tonna lignitet felderítő kutatások fejeződtek be. Ezen a területen ebben az évben részletes kutatásokra kerül sor. Eddig érintetlen területen kezdik meg az idén a reménybeli barnaszénvagyon felderítő kutatását a Tatabánya közelében lévő Héreg— Tarján, Bajna—Gyermely— Zsámbék térségében, valamint Nógrádban. Ebben az ötéves tervben az állami költségvetés terhére több, mint 1 milliárd forintot költenek hazánkban kőszéntelepek kutatására. (MTI) Szovjet testvérgyárak bemutatkozása az Egyesült Izzóban Légkondicionált bányák Üjraismerkedni több, mint ismerkedni Minden kiskacsa megtanul úszni A kiskacsák megtanulnak úszni Amelyik nem, az nem kiskacsa Sorsformáló, de leginkább sorsfordító három évtized után gyűltek össze. Beszélgetni, emlékezni és — jaj, de nehéz leírni — ismerkedni. Pontosabban újraismerkedni. Magam úgy cseppentem közéjük, mint meghívással megtisztelt barát, egykori harcostárs. Az egykor volt szekszárdi Béri Balogh Ádám népi kollégium tagjai tartottak „kollégiumi ülést”. * H. Tibinek háromszorosára kerekedett a szeme, amikor harmincegynéhány évvel ezelőtt meglátta az emeletes házakat. Életében először került városba, azelőtt Paks jelentette a világ közepét, Dunaszentgyörgy a zsellérvilágú otthont. Rendszeresen látogat Szekszárdra, nem csodálkozik, mint többen a megjelentek közül, hogy mennyit változott a hajdani város. Most sem mulasztotta el megnézni a Garay-szálló épületét — sok öröme nem lehetett benne —, amelyben három évtizede a népi kollégium kapott helyet. Itt állt meg az öreg H. egy ló vontatta szekere, a saroglyábán dunyhával, vánkossal, a bakon egy legénykével, akit a cselédsorból kiragadott a népi demokrácia szele. Azóta H. Tibi igencsak megszokta az emeletes épületeket. Pár éve — kicsi a világ, vagy mi magyarok vagyunk nyüzsgő nép? — Moszkvában találkoztunk. Máskülönben egyik országos hetilapunk főszerkesztője. A „Sej, a mi lobogónkat...” persze hogy elénekeltük. Csak most már valami meghatottság is rezegtette a hangokat. Aztán az egész vacsora ideje alatt nem hagyott nyugodni egy dallam: „...Szentmiklósnak a széles határában, szeretőt nem találok...” Valami ilyes volt a szövege. P. Kori furulyázta, hogy fölvidítson bennünket a késő estékbe nyúló viták alatt. Játszotta a szebbnél szebb népdalokat. Tőle tanultuk föladni a cikornyás-hazug magyar nótákat, s megismerni az ősit, a tisztát. Most már ritkán kerül kezébe a furulya, de az emléke nagyonis eleven. Népdalok, furulya, népi tánc. Ez is — a hangsúly az is-en van — jellemezte a népi kollégiumi mozgalmat. Ma már tudom, hogy Tengelicen, az emlékezetes toborzó látogatás előtt a Gyöngyösbokréta jelentette a „népi” táncot, a helybéli cigánybanda pedig a népzenét. Hiszem, hogy a tengeliciek ízlés javulásához, hacsak egészen kicsit is, hozzájárult P. Kori furulyája. Nem tudom, ki emlékszik még arra a bizonyos tengelici látogatásra, én igen. Valószínűleg azért, mert az utolsó sorban ácsorogtam az olvasókör nagytermében. Bíró tanár úr mondott beszédet, hívta a tehetséges gyerekeket a népi kollégiumba. Mellettem egy jó kiállású parasztember félhangosan megjegyezte: ez nem igazság, hol itt a demokrácia, ha most is csak a tehetségesek gyerekei tanulhatnak. Időbe tellett, míg meg tudtuk magyarázni, mi a tehetség és a tehetősség között a különbség, de végül megnyugtató egyetértéssel zárult a vita. Hogy vitapartnerünk fia végül is kollégista lett-e, nem tudom, bízom benne, hogy ha tehetsége volt a gyereknek, az apja tehetősségének hiánya nem lehetett akadály. F. Pistával vallatjuk a múltat, s legfőképp emlékezetünket. Elhangzik a mondat: „És amikor aláírásokat gyűjtöttünk az iskolák államosítása mellett...” Pista jól, pontosan emlékezik, nemhiába történész, ha jól értettem kandidátus immár. Abban az időben gyakran tüntettünk. Együtt vonultak a baloldali ifjúsági szervezetek tagjai, köztük természetesen a népi kollégisták is. Volt zászló, piros és nemzetiszínű, rengeteg feliratos tábla és előre betanult, majd spontán kelt jelszavak. Akkor éppen az iskolák államosítása érdekében tüntettünk. Fölért a menet a Béla térre, a legjobb hely a népakarat kifejezésére, hiszen itt székelt a főispán és az alispán, a járási szolgabíró, a város polgármestere, ide néz az ügyészség és a bíróság épülete, a vitatott intézmények egyik épülete, a róm. kát. elemi iskola is itt található, meg a plébánia. Arra egyikünk se vállalkozik, hogy kitaláljuk, kinek a fejében született az ötlet, tény, hogy egy öttagú deputáció az aláírásgyűjtő ívvel bekopogtatott a plébánia kapuján. Az aláírásból ugyan semmi se lett, nem is vártuk, hogy az egykori kisgazda-, majd Barankovics-párti képviselőjelölt, Peer Viktor apátplébános helyeselje az államosítást, de az ilyen avantgárd lépések velejárói voltak akkori életünknek. Akármilyen fájdalmas is, korosodunk, s néhány kisebb baráti társaságot kivéve csak az emlékeink közösek már. Meg persze a mai tennivalóink is ugyanannak a sodrásnak részei. De hiányzik a mindennapos találkozás, a konkrétan közös tennivaló. Ez az élet rendje. Szép emlékekkel váltunk el éjfélkor. S. Sanyival ácsorgunk még fél órát és váltjuk a világot az egykori otthon előtt. Számba vesszük, mi lett a kis csapatból mostanára. Főhatósági osztályvezetőtől, kerületi rendőrkapitányon át, sütőipari művezetőig úgyszólván minden szakmában ott vagyunk. El nem kallódott senki. Egy fiúból — ez is a kor furcsaságai, ellentmondásai közé tartozik — pap lett. Békepap, a népfront fáradhatatlan aktivistája. Félre a hivalkodással, hiszen csak emlékeztünk éjfélkor ott a városközpontban, utoljára még egyszer fölidéztük Miklós Péter bácsi, volt igazgató szavait: — Hát gyerekek, bizony az úgy volt, hogy amikor rávittelek benneteket, kiskacsákat a vízre, magam az öreg gúnár se tudtam úszni- Aztán megtanultuk, ti is, én is. Egy se akad, akinek idegen lenne a víz. LETENYEI GYÖRGY
