Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-30 / 75. szám
XXVIII évfolyam, 75. szám ÁRA: 0,80 Ft 1978. március 30., csütörtök Mai számunkból ÁTJELENTKEZÉS A KÖRZETI PÁRTSZERVEZETEKBE (3. old.) AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS (4. old.) ÖN KÉRDEZ, MI VÁLASZOLUNK (4. old.) AMI A REKORDTERMÉS MÖGÖTT VAN (5. old.) Ötödször Szekszárdon Ifjúsági írók tanácskozása Tatay Sándor megnyitó beszédét mondja mezőgazdaságban — Miért éppen Szekszárdon? — kérdezhetné, aki ka- jánkodni akar. Vissza lehetne kérdezni: — Miért ne éppen Szekszárdon? Tényként fogadhatjuk el, hogy Babits szülővárosa immár haladónak mondható hagyományt teremtett az ifjúsági írók tanácskozásainak többé-kevés- bé rendszeres időszakonként történő rendezésével. Ahogy Tatay Sándor író mondotta, „haza jönnek Szekszárdra”, és ennek csak örülni lehet. Még akkor is, ha mint minden rendezvénynél, itt se hiányoztak az apróbb- nagyobb technikai hibák. Kedden délután író—olvasó találkozókkal kezdődött. Valamennyin természetesen nem vehettünk részt, de a megyei könyvtárbelieken igen. Az egyik teremben Fábián Zoltán és Molnár Zoltán találkozott fiatal olvasóival, a másikban Janikovszky Éva a gyerekekkel és szülőkkel. Ez utóbbi találkozást szinte tökéletesnek is lehetett volna mondani, főleg, ha utóbb a megyei gyerekkönyvtár vezetőjét is meghívják a szőkébb könyvtárosi szakma szempontjából is fontos tanácskozásra. A Babits Mihály Megyei Művelődési Központ földszinti termében Gubicza Lajosné megyei úttörőtitkár köszöntő szavai után Tatay Sándor üdvözölte a megjelenteket, majd a tanácskozás elnöki tisztét — immár szokás szerint — Bárány Tamás vette át. A téma: „Erkölcsi normák és mai valóságunk” akár vaskos kötetet is megérdemelne. Ilyen kiadására, éppúgy, mint korábban, az írószövetség jóvoltából remélhetőleg az idén is sor kerül. Bevezető, vitaindító előadást Oszter György professzor tartott, aki az eti- kum és esztétikum egységével, az irodalommal, annak erkölcsi tartalmával és mindennek a különböző történelmi korok során kialakult változásaival foglalkozott. A szép, jó és igaz egysége nagyjából a felvilágosodás koráig élt, majd egyre inkább elkövetkezett a művészet differenciálódásának ideje — az irodalomban is. A bevezető előadáshoz Lengyel Balázs korreferátuma csatlakozott, majd hozzászólások következtek. Az ifjúsági írók ötödik szekszárdi tanácskozása a délutáni órákig tartott. Ma író vendégeink az atomerőművet, a születő „atomvárost” tekintik meg és a simontornyai vár, az ottani közművelődési intézmények meglátogatásával zárják programjukat. A folytatás jövőre következik, amikor az előzetes tervek szerint a megye ifjúsági szervezetei a „gyermekek éve” alkalmából „gyerekkönyvhét” rendezésével próbálkoznak majd. O. I. Fotó: Cz. S. Tavasz a A Központi Bizottság megállapította : a szövetkezeti parasztság, a munkásosztály, egész népünk erőfeszítései gazdag eredményt hoztak a magyar mezőgazdaság felvirágoztatásában. Most az a teendőnk, hogy az elért eredményeket megszilárdítsuk és továbbfejlesszük. (Az MSZMP KB 1978. március 15-i határozatából.) Tolna megye élelmiszer- gazdaságában ennek a szellemében kezdődött és folyik eredményesen a munka. A tavaszi helyzetkép bíztató, a termelőszövetkezetek, állami gazdaságók dolgozói nagy szorgalommal végzik a munkát. Alábbi tudósításaink erről adnak számot. TÖBB GYÜMÖLCS — TÖBB TELEPÍTÉS Az Alsótengelici Állami Gazdaság alsópéli kerületében Nagy János igazgató bíztató eredményekről adhatott számot. Hiszen a nagy- kiterjedésű gyümölcsösben majdnem minden tavaszi munkát elvégeztek. Befejezték a metszést, a talajmunkát, a permetezést, és vissza mindössze néhány hektáron a talaj lezárás van. Tehát lényegében a megye legnagyobb gyümölcsösében a tavaszi munkát befejezték, s az idő zaknak és a növényi ápolási technológiának megfelelő folyamatos munka van hátra. A gazdaság gyümölcsösét az ötvenes évek végén, illetőleg a hatvanas évek elején telepítették, az összeterület 258 hektár. Ebből 17 hektár cseresznye, 12 meggy, 69 kajszi, 40 körte, 60 őszibarack és 59 héktáron almás terül el. 1976-ban kezdték a gyümölcsös rekontstrukció- ját, s ezzel egyidejűleg kiselejteztek 27 hektár őszibarackot és 29 hektár almát. Helyette 1976-ban 40 hektáron kajszit, és 1977-ben ugyancsak 40 hektáron kajszit telepítettek, idén ősszel 50 hektár új szilvást telepítenek, majd ennek az ötéves tervnek a további részében még húsz hektár őszibarackot is ültetnek. Az idei telet jól vészelték át a termő gyümölcsfák. A fák berakodottsága, a termőrügyek képzése jó. A termés- kilátások ezek alapján jók, ámbár mindenki tudja, hogy a gyümölcsöt sok veszedelem fenyegeti. Ne mondjunk mást, a húsvéti fagyok máris kárt okoztak a pattanó rügyekben. A kár néhány nap múltán deríthető fel. Tavaly egyébként jelentős fagykár volt a gazdaság gyümölcsöseiben. A telepítések jó sikerűitek, a fiatal növények állapota jó, a termőfák is megfelelőek, hogy a tervezett gyümölcstermelési mennyiséget, illetőleg bevételt idén elérhessék. (Folyt, a 3. oldalon.) Felsőnyéken is szépen haladnak a tavaszi mezőgazdasági munkák végzésével. A felsőnyéki Egyetértés Termelő- szövetkezetben 600 hektáron termelnek búzát, jelenleg a gyűrűshengerezést és fejtrágyázást végzik. A 120 hektáros borsóföldön a talajelőkészítés kész és már a vetés is a végéhez közeledik. (Képünkön.) A cukorrépa vegyszerezését, a lucerna fogasolását, és a 30 hektáros szőlő metszését befejezték. Gondot okoz a közös gazdaságnak, hogy a kukoricához és a napraforgóhoz a kálisó és a komplex műtrágya hiányzik, ez hátráltatja a munkát A Német Szocialista Egységpárt küldöttsége Dombóváron és Szekszárdon Leonyid Brezsnyev utazása Szibériában és Távol-Keleten Tegnap, a kora délelőtti órákban látogatott Dombóvárra a Német Szocialista Egységpárt Karl-Marx-Stadt megyei bizottságának háromtagú delegációja, mely — mint arról tudósítottunk — Siegfried Lorenznek, a központi bizottság tagjának, a megyei bizottság első titkárának vezetésével tartózkodik szűkebb hazánkban. A küldöttség Horváth Józsefnek, az MSZMP megyei bizottsága titkárának kíséretében érkezett Dombóváron a városi pártbizottságra, ahol Gyuricza István első titkár és Vidóczy László, a városi tanács elnöke fogadta a vendégeket. A városi pártbizottság első titkára az üdvözléseket követően a város és a vá. ros környéki községek társadalmi, politikai helyzetéről tájékoztatta testvérmegyénk képviselőit. Később Vidóczy László tanácselnök a városi tanács munkájával, a városi tanács és a város környéki községek újszerű közigazgatási kapcsolatával ismertette meg a mindkét tájékoztatót nagy figyelemmel hallgató német elvtársakat. A baráti eszmecsere jó bevezetője volt a további ismerkedésnek, melynek következő állomásán, az Alkotmány Mgtsz komplex sertéstenyésztési telepén Szőke Géza tsz-elnök és Bor János, a termelőszövetkezet párttitkára üdvözölte a vendégeket, Lehőcz János telepvezető és Frezik Istvánná, a Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja címmel kitüntetett Gagarin brigád vezetőjének társaságában. Itt, a termelőszövetkezet elnöke a közös gazdaság múlt évi termelési eredményeiről adott igen tömör és tiszteletet ébresztő számadatokkal dokumentált tájékoztatót. A 2600 hektáros gazdaság növénytermesztésének elmúlt évi árbevétele 32 millió forint volt, míg a sertés- és szarvasmarha-tenyésztés, illetve tejtermelés árbevétele 34 millió. Az ez évi tervekről szólva a termelőszövetkezet elnöke elmondotta, hogy el kívánják érni a tehenenkénti 7 ezer literes tejhozamot. A vendégek ezután megnézték a sertéstenyésztési telepet, majd mielőtt a delegáció folytatta volna útját a Holstein-Friz szarvasmarhatelepre, a Gagarin brigád naplójába tett bejegyzésében Siegfried Lorenz elismerését fejezte ki a telepen látottakért, jó egészséget, sok személyes boldogságot és további sok sikert kívánt az itt dolgozó kollektívának. Délután a vendégek a várossal ismerkedve megtekintették a lakótelepi építkezéseket, a Béke parkot — végül rövid látogatást tettek Gunarason. A küldöttség Dombóvár párt- és állami életének vezetőitől hasznosan eltöltött nap után vett búcsút a késő délutáni órákban. Szekszárdra érkezve, a delegációhoz csatlakozott Ger- f hardt Reinert, az NDK budapesti nagykövete és Günter Raboldt nagykövetségi III. titkár, akiket az MSZMP megyei székházában K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Király Ernő, a megyei pártbizottság titkára fogadott. A Német Szocialista Egységpárt Karl- .Marx-Stadt megyei bizottságának küldöttsége Reinert nagykövettel ezután felkereste a Szekszárdi Állami Gazdaságot, ahol a rövid üzem- látogatást megelőzően Bállá Antal igazgató ismertette a gazdaság tevékenységét. A delegáció ma Pakson az atomerőmű építkezését keresi fel. Valamennyi szovjet lap szerdán első oldalán ad hírt arról, hogy Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke többnapos utazást tesz Szibériában és a Szovjetunió távol-keleti vidékein. Szibéria és a távol-keleti országrészek mind nagyobb A Panama-szerződések kongresszusi ratifikálása és a nicaraguai helyzet határozza meg az Egyesült Államok és a latin-amerikai országok viszonyát — hangoztatta Carter elnökkel folytatott első tárgyalása során Carlos Andres Perez venezuelai államfő. A venezuelai elnök figyelmeztette Cartert, hogy a Panamaszerződések olyan megváltoz-. tatása, amely sértheti a közép-amerikai ország méltóságát és szuverenitását, kedvezőtlenül befolyásolhatja a latin-amerikai államok és az Egyesült Államok kapcsolatait. James Carter amerikai elnök 90 perces tanácskozást súlyt kapnak a Szovjetunió gazdasági életében. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXV. kongresszusán Leonyid Brezsnyev előadói beszédében külön is foglalkozott a szibériai területek fejlesztésének távlataival. Az SZKP KB főtitkára több fontosabb központot keres fel útja során. folytatott a venezuelai államfővel. A tárgyalás középpontjában a Panama-szerződés melett a nicaraguai helyzet állt. Carlos Andres Perez felhívta az Egyesült Államok figyelmét az emberi jogok súlyos megsértésére Nicaraguában. Carter amerikai elnök szerdán beszédet mondott a venezuelai kongresszus előtt. Főként a fejlett ipari országok és a fejlődő országok kapcsolatával foglalkozott, s felszólította a világ országait: tegyenek meg mindent a világgazdasági problémák megoldásáért. Vendégek és vendéglátók az Alkotmány Tsz-ben Carter Venezuelában