Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-29 / 74. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam, 74. szám ARA: 0,80 Ft 1978. március 29., szerda Mai számunkból AZ ELMÉLET KÖZVETÍTÉSE (2—3. old.) BONYHÁDI cipőgyár — MSZBT-TAGCSOPORT (3. old.) TV-NAPLÖ (4. old.) KI,A SZABADRA!_ (6. old.) A FÁRADT OLAJ HASZNA ÉS KÄRA (3. old.) A cselekvés programjai A GAZDASÁG területén működő pártalapszerve- zetek beszámoló taggyűléseiken értékelték a múlt évi politikai cselekvési programjuk végrehajtását. Az irá­nyító pártszervek programjaira támaszkodva egyúttal elkészítették az idei feladatok eredményes végrehajtá­sát szolgáló cselekvési programjukat. Ma már elmondhatjuk, hogy a cselekvési progra­mok megvalósítása a pártmunka szerves részévé vált. Az első kísérletek óta tartalmilag fokozatosan javulnak e dokumentumok: míg korábban sokat markoltak, a célokat és tennivalókat túl általánosan fogalmazták meg, addig most már egyre jellemzőbb rájuk a konk­rétság, s a néhány legfontosabb feladat kiemelése. Ál­talánossá vált annak megértése, hogy a cselekvési program nem cél, hanem eszköz. A különböző szintű pártszervek és az alapszerve­zetek cselekvési programjai jobban egymásra épülnek, összehangoltabbak Az irányító pártszervek az általuk kiemelt feladatokat nem az alapszervezetek mellőzésé­vel, hanem azok hatáskörét és felelősségét tiszteletben tartva, az ő közreműködésükkel kívánják elérni. Előre­lépés tapasztalható a feladatoknak az állami és társa­dalmi szervek közötti elhatárolásában és a tennivalók koordinálásában ... S ami ugyancsak lényeges: sokkal jobb a kapcsolat, az összhang a pártszervezetek cselek­vési programjai és munkatervei között. A cselekvési programok jól tükrözik, hogy párt- alapszervezeteink tartalmi munkájában egyre jobban az adott terület helyzetét, fejlődését meghatározó fő kérdések kerülnek előtérbe. Nőtt a pártszervezetek kez­deményező készsége abban, hogy a rendelkezésre álló összes erőt koncentrálják e kérdések megoldására. Eb­ben szerepet játszik, hogy már a tervek készítésekor, a döntések előtt, de a végrehajtás során is gyakrabban kikérik a párttagság véleményét, javaslatait, s megfe­lelően kezelik, hasznosítják azokat. Kétségtelen szerepük van a cselekvési programok­nak abban is, hogy az alapszervezetek átgondoltabban foglalkoznak a termelés úgynevezett szubjektív ténye­zőivel. A gazdaság pártirányítása és a párttagság esz­mei, politikai nevelése így jobban összekapcsolódik, jobban érzékelhető ezek kölcsönhatása. Azt is jól érzé­kelik a pártalapszervezetek, hogy az állandóan növek­vő feladatokat csak minden szempontból jól felkészült, politikailag és erkölcsileg kiegyensúlyozott vezetők irá­nyításával lehet megoldani. A kellő bizalom alapján — ami elengedhetetlen — segítik a gazdasági vezetők munkáját, és ahol szükséges, nagyobb követelményeket támasztanak velük szemben. AZ ELLENŐRZŐ munka fejlődését tanúsítja, hogy egyre kevesebb a csupán tájékozódó jellegű vagy „ra- portot” jelentő beszámoltatás. A rugalmasabb, sokré­tűbb, a valósághoz jobban igazodó ellenőrzés során kel­lő figyelmet fordítanak a meglévő lehetőségek — a munkaerő, a termelőeszközök, a pénzforrások, stb. — hatékony felhasználására, a hazai és nemzetközi pia­con egyaránt értékesíthető korszerű, jó minőségű ter­mékek gyártására. Rendszeresen vizsgálják a belső gaz­dasági szevezet működését, irányítási rendjét is. Az elmúlt évi cselekvési programok alapján arra is következtethetünk, hogy több kérdésben még nem min­denütt sikerült gyökeres szemléletváltozást elérni, il­letve a politikai munka eszközeivel megfelelően segí­teni megoldásukat. Példaként említem az anyag- és energiagazdálkodást, a szelektív fejlesztést, a termék- és termelési szerkezet korszerűsítését. Több helyen még mindig a munkaerő számszerű növelését tervezik, ott is, ahol erre már évek óta nincs lehetőség. Változatla­nul tapasztalhatók túlzott 'törekvések a vállalati autar- chiára. Nem kielégítő az előrehaladás a munka- és üzemszervezés területén, a drága pénzen beszerzett technika működtetésében, általában az eszközök haté­kony felhasználásában. Sok kihasználatlan lehetőség van a hazai és nemzetközi tapasztalatok hasznosításá­ban, a tudományos kutatás eredményeinek alkalmazá­I sában. Éppen ezért csak helyeselni lehet azokat az alap­szervezeti cselekvési programokat, melyek célul tűzik ezek megoldásának ösztönzését, segítését. A pártalapszervezetek nagy részében még csak na­gyon szerény lépések történtek arra, hogy a cselekvési programok alapján személyeknek, pártcsoportoknak, kommunista közösségeknek konkrét pártmegbízatáso­kat adjanak. Még mindig sok a felszínes, látszat jellegű ellenőrzés és beszámoltatás, s nem kielégítő a konzek­venciák levonása. A cselekvési programok politikai programok, ezért végrehajtásuk során megkülönböztetett figyelmet kell fodítani ezekre a kérdésekre, és az ezt befolyásoló em­beri tényezőkre. Pártalapszervezeteink egyik alapvető feladata elérni, hogy a fejekben, a szemléletben rend le. gyen. Olyan reális, higgadt és nyugodt közgondolkodást kell kialakítaniuk, mely nem idealizálja, de nem is dra­matizálja gazdasági helyzetünket. Munkálkodjanak azon, hogy a vezetők és a beosztottak egyaránt higgye­nek a feladatok megoldhatóságában. 7 MEGLÉVŐ legnagyobb értékünk, a tettekre kész ember, cselekvésre való mozgósítása — ez a pártszer­vezet egyik legfontosabb és legszebb feladata Ehhez adnak alapot, szolgálnak az átgondolt és tartalmas cse­lekvési programok. I LUKACS GYULA az MSZMP KB munkatársa Siegfried Lorenz első titkár vezetésével Pártküldöttség érkezett Karl-Marx-Stadt megyéből K. Papp József megyénk gazdasági, politikai helyzetéről tájékoztatta a karl-marx-stadti vendé­geket Hétfőn délután K. Papp József, az MSZMP Tolna me­gyei Bizottságának első titká­ra fogadta Ferihegyen a menetrendszerű repülőjárat­nál azt a testvérmegyei kül­döttséget, amely a megyei pártbizottság meghívására hivatalos látogatásra érkezett megyénkbe. A Német Szocialista Egy­ségpárt Karl-Marx-Stadt me­gyei Bizottságának küldött­ségét Siegfried Lorenz, a központi bizottság tagja, me­gyei első titkár vezeti, tagjai: Lothar Fichtner járási párt­bizottsági első titkár és Brunhilde Hahn, a megyei tanács titkára. A vendégek kedden reggel a pártbizottság székházában találkoztak a megyei párt­végrehajtó bizottság tagjai­val, ahol K. Papp József tá­jékoztatót tartott Tolna me­gye gazdasági, politikai hely­zetéről, majd Siegfried Lo­renz Karl-Marx-Stadt me­gyéről és a soron következő feladataikról szólt. Délután először szekszárdi ipari üzemek meglátogatása szerepelt a küldöttség prog­ramjában. A BHG szekszárdi gyár­egységénél Váradi László, a szekszárdi városi pártbizott­ság titkára, Steindl Károly igazgató és Baka István párt­titkár fogadta a küldöttséget, melynek tagjai megismerked­tek az üzem munkájával, majd a MEZŐGÉP megláto­gatása következett. Itt az üzem vezetői: Zsigo- vits Ferenc igazgató, Varga Pál párttitkár, Endrődi Er­zsébet nőbizottsági elnök, ör- dögh Árpád szb-titkár, Sza­bó Bertalan KISZ-titkár és Papp Mihály főmérnök kö­szöntötte a vendégeket. Az igazgató tájékoztatója után üzemlátogatáson vettek részt és megtekintették a gyár kiállítótermét. Az üzemben a Lendület szocia­lista brigád nevében Keller Márton köszöntötte a testvér- megyei vezetőket. Siegfried Lorenz üdvözlő sorokat írt a brigád naplójába. A keddi nap a decsi nép­művészettel és Decs község életével való ismerkedéssel fejeződött be. A késő délutáni órákban Tatár Lajos, a szekszárdi já­rási pártbizottság első titká­ra fogadta a szövetkezet székházánál a küldöttséget és bemutatta a község, valamint a szövetkezet vezetőit. Ezt követően Vida János, a köz­ségi pártvezetőség titkára is­mertette a község, dr. Kal­már József szövetkezeti elnök pedig a HTSZ életét. Üzem­látogatás, majd a népművé­szeti múzeum megtekintése után a művelődési házban színes műsor várta a küldött­séget. Ma Dombóváron folytató­dik a program. Moszkva Brezsnyew fogadta Minicset Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke kedden délelőtt fogadta Milos Mini­cset, a Jugoszláv Kommu­nisták Szövetsége Központi Bizottsága Elnökségének tagját, a szövetségi végrehaj­tó tanács alelnökét, külügy­minisztert. Minies, aki hét­főn érkezett munkalátoga­tásra Moszkvába, átadta Jo- szip Broz Titónak, a JKSZ elnökének, a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársa­ság elnökének személyes üzenetét. A megbeszélésen, amelyen részt vett Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Szov­jetunió külügyminisztere is, megelégedéssel állapították meg, hogv a szovjet—jugosz­láv együttműködés számos területen meggyőzően nö­vekszik. Szó volt több olyan nem­zetközi kérdésről is, amely mindkét felet érdekli. A megbeszélésen hangsúlyoz­ták: feltétlenül szükség van az olyan aktív tevékenység­re, amely a feszültség továb­bi enyhítéséről a fegyverke­zési verseny megakadályozá­sára, az államok között az egyenlőségen alapuló jó­szomszédi kapcsolatokra és a békés egymás mellett élés politikájának erősítésére irányulnak. A találkozón jelen volt Jozse Szmole jugoszláv nagykövet is. (MTI) Birgit Rodhe Budapesten Pozsgay Imre kulturális miniszter meghívására ked­den Budapestre érkezett Bir­git Rodhe asszony, a Svéd Állami Kulturális Tanács el­nöke. A vendég magyarorszá­gi tartózkodása során hazánk kulturális életével ismerke­dik. (MTI) Tüzpárbaj Dél-Libanonhan A Libanon déli részét meg­szállva tartó izraeli és az állásaikat védelmező palesz­tin erők között ismételten ki­újuló tűzpárbajok miatt Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára hétfőn este felszó­lított valamennyi felet, tart­sa szigorúan tiszteletben a tűzszünetet. Jól tájékozott ENSZ-for- rások szerint a főtitkár fel­hívása azután hangzott el, hogy Waldheim telefonon jelentést kapott Siilasvuótól, a közel-keleti ENSZ erők főkoordinátorától. Az előz­ményekhez tartozik, hogy vasárnap az állásaikat elfog­laló ENSZ-alakulatok biz­tonságát veszélyeztető inci­dens tört ki, amikor a Lita- ni folyó' egyik hídját birtok­ba venni igyekvő svéd egy­ség feje fölött lőtték egymást az izraeli és a palesztin erők. Jó játék - megérdemelt győzelem A Szekszárdi Dózsa NB II-e.s labdarúgó-csapata megérdemelt győzelmet aratott a Békéscsaba ellen (Tudósítás az 5. oldalon). Fotó: Bencze

Next

/
Oldalképek
Tartalom