Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-17 / 41. szám
1978. február 17. fíÉPÚJSÁG 3 A panaszos Bátaszékről érkezett, kérte, nevét ne közöljük, mert „nem akar megbántani senkit”. Szerintünk ugyan nem annyira „rázós” az ügy, hogy névtelenségbe kellene burkolózni, de az ügyfél kérése parancs, így maradjunk a fiktív S. megjelölésnél. A névjelölés filktív marad, az ügy azonban nagyon is valós, nagyon is élő és nagyon is foglalkoztat sok embert, sok szervet Bátaszé- •ken. A panasz S.-ék idős, nyugdíjas emberek. Kiegyensúlyozott anyagi körülmények között élnek, szép családi háziban, amely mutatóssága ellenére is rászorulna már némi tatarozásra. A szándék megvan, a pénz is megvan rá, a kivitelező azonban hiányzik. Lenne ugyan, hiszen van a községben néhány kőműves magánkisiparos, egyéb magánkisiparos is akad, hanem segédmunkás már alig. Meg aztán a kereslet nagy a szakemberek iránt, a kínálat viszont mérsékelt, s ez ugyancsak tükröződik az árakban. Elmondják, nemcsak S.-ék, mások is, hogy a kőműves, ha hívják, jön, de segédmunkásról a megrendelőnek kell gondoskodnia. Honnan? Ez a nagy kérdés. És ha nagy nehezen akad is... „Egy szomszéd erdőmukára hívott egy embert. Ö meg ötszáz forintot kért egy vasárnapra.” „Azelőtt volt egy ktsz, de az megszűnt. Nem lehetne valamit tenni, hogy javuljon az ilyen irányú lakossági szolgáltatás?” Ebben összegezhető tehát a panasz. A vezetők véleménye Nagy Ferenc, a községi tanács vb-titkára: A panasz jogos. Tény, hogy nincs a lakosság részére dolgozó szövetkezet vagy nagyobb egység. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy a volt építő- és szerelőipari szövetkezet se nagyon végzett lakossági szolgáltatást. Egyébként itt egy levél, a megyei tanácstól érkezett, amelyben közlik, hogy bázisszervnek a Tolna megyei Festő- és Lakáskarbantartó Szövetkezetét jelölték ki, velük keressük a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel már meg is történt, reméljük a megoldás' is rövidesen megszületik, Végh Józsefné, a község pártbizottságának titkára: — Érezzük mi is a gond súlyát. Tárgyalt a lakossági szolgáltatás helyzetéről már a párt- bizottság is. Kapcsolatba léptünk Kardos elvtánssal, a festő- és lakáskarbantartó szövetkezet elnökével. Még káderügyben is született döntés, illetve javaslat. Nyugodtan mondhatom, „sínen van” a dolog. Egyébként annyira nem veszélyes a helyzet Bá- taszéken, mint első pillanatban látszik. Négy önálló építőipari kisiparos van a községben és legalább tízen folytathatnak szakiparosi munkát másodállásban. A kereslet-kínálat farkastörvénye? az kétségtelenül érvényesül. De, mondom, megszületett a megoldás. Közben egy spontán vélemény egy építőipari szakembertől: — A volt szövetkezetről ne beszéljünk. Fátyol reá. Egyébként való igaz, hogy ők Se nagyon kapkodtak az ilyen toldozó-foldozó munkák után. Mit lehetne tenni? Talán létre kellene hozni egy kis szövetkezetét erre a célra. Van ember elég Bátaszéken, aki szívesebben keresné helyben a kenyerét, mint idegenben. Egy másik vélemény: — Van a községi tanács költség- vetési üzeme, egy csomó vállalatnak, köztük a téesz- nek házibrigádja. Talán ezeket kellene egyesíteni... Talán... Ha... A megoldás A vb-titkár utalt a megyei tanács levelére, amelyet az általános elnökhelyettes aláírása hitelesít. A pártbizottság titkára szerint sínen van az ügy. Mindenki azt mondja, a személyi feltételek adottak. Az utóbbihoz egyébként nem is férhet kétség, Báta- széket még mindig úgy emlegetik, hogy „kőművesfalu”. Maguk is büszkén hangoztat, ják: inti építettük Ankarát. Meg még sok mindent. A mostani helyzet keserű iróniája, hogy éppen az építőipari lakossági szolgáltatás nem megoldott a kőművesek hazájában. Hivatalos helyeken említették, hogy társasházépítésre a TOTÉV vállalkozott. Ez rendjén is van. Egyrészt egy kis szövetkezet ne is vállalkozzék ilyesmire, másrészt egy nagy vállalat ne vállaljon vakolást, szobafestést, vagy fészerépítést. Az előbbi esetben ugyanis a sikernek vajmi kevés a biztosítéka, az utóbbiban viszont kész ráfizetés a vállalatnak. Létrehozni egy kis szövetkezetét ? Meg kell kérdőjelezni az ötletet, mert egy pár emberből álló, önálló szervezet életképessége legalábbis kétséges. A járható útnak az a megoldás látszik, amiről a pártbizottságon és a tanácsnál is hallottunk. Felkerestük tehát a Tolna megyei Festő, és Lakáskarbantartó Szövetkezetét, annak elnökét Kardos Antalt. Kardos Antal: — Ismerem a bátaszéki problémát. Az ottaniak panasza jogos. Mi a magunk részéről nagyon szívesen segítünk, hiszen elsőrendű kötelességünk a lakossági szolgáltatás. Ebbéli szándékunkat az is alátámasztja, hogy a megyei tanács bázisszervnek jelölte ki szövetke, zetünket. Ehhez megfelelő támogatást is kapunk. — A bátaszéki illetékesekkel már tárgyaltunk is sikeresen. Az anyagi és személyi feltételek — megítélésem szerint — adottak. Megfelelő telephelyet is találtunk. Nem valami nagy telepre gondolunk, úgy vélem, húsz-huszonöt fő elegendő. Hanem van egy nagy gondunk — a bértömeggazdálkodás. Elmondta a továbbiakban Kardos Antal elnök, hogy a munkaerő-csábításnak még a gondolata is távol áll tőlük, hiszen csak azokra az emberekre számítanak, akik a volt szövetkezetnél a múlt években is ilyen munkát végeztek. Minden adott tehát. Megvan az akarat, egy híján a feltételek is. De ez az egy, a bértömeggazdálkodás, jelen esetben valamennyi többinél fontosabb. Nem növelhetnek létszámot a meglévő terhére, kárára. Még egyszer idézem Kardos Antalt: — Akarjuk. Akarjuk, mert lakossági érdek, de akarjuk azért, mert nekünk is érdekünk. Előbbre szeretnénk lépni, s az előbbre lépésbe beletartozik a bátaszéki teleplétesítés is. Az OKISZ-szal kapcsolatba lépett a szövekezet vezetősége. Ha a bérgazdálkodásuknál a megfelelő korrekciót engedélyezik a felettes hatóságok — különböző érdekelt minisztériumok, az OKISZ koordinálásával —, akkor gyakorlati értelemben is sínre kerül az ügy. Reméljük minél előbb. Közérdekről van ugyanis szó. * Ez tudjuk mondani bátaszéki panaszosainknak, s mindenkinek, aki így vagy úgy érintett a dologban. LETENYEI GYÖRGY Bokorvágók A hatvanhánnas út mentén dolgozik a KPM szekszárdi Közúti Igazgatóság paksi út- mérnökségének egyik brigádja. Tisztítják, rendbe hozzák az út menti árkot, szebbé teszik az út környékét. Az élen Mittelholcz István gépkezelő és Bodó Gábor brigádvezető halad. Ök ketten egy ügyes motoros körfűrésszel kivágják az út menti bozótot. Fotó: Szepesi Portrévázlat egy közéleti emberről Egyik feladatból adódik a másik ELSŐ TALÁLKOZÁS A falu társadalmi vezetőivel beszélgettünk iBátaapáti- ban, gondokról és eredményekről. Mi mindent kellene tenni a tanácsnak, a társadalmi szerveknek, és nem utolsósorban a falu lakosságának. Aki mindenről tudott, az a tanítónő, Solymosi Gézá- né volt. Fejből sorolta,/ hogyan alakult a faluban a beiskolázás, kik járnak a könyvtárba, az ifjúsági klubba, mit szeretnének megvalósítani az emberek, mire mennyi pénz kellene, még azt is, mit hol lehet vásárolni, hogyan alakult az ellátás az utóbbi években alapvető élelmiszerekből. Később kiderül, hogy az ellenkezője lett volna a furcsa, hiszen ő az ÁFÉSZ helyi intéző bizottságának az elnöke, a klubkönyvtár vezetője, a Vöröskereszt vezetőségében ifjúságvédelmi megbízott és tanácstag. Foglalkozására nézve a Mórágyhoz tartozó tagiskola vezetője, egy képesítés nélküli pedagógus főnöke. Nyáron, ha az óvónő szabadságra megy, ő szokta helyettesíteni. Szerencsére az óvodában azóta már ketten dolgoznak, így a nyara szabad. Aztán sétára indultunk a faluban. Megmutatta azt a helyet, ahova parkot kellene építeni, majd arról beszélt, hogy mennyi mindent sikerült már megvalósítani a faluban. Minden ősszel minden gyereket beíratnak az iskolába. Maga néz utána, ha kell a körzeti rendőr társaságában, nem maradt-e ki valaki? Csökken a bukások száma. A cigány tanulók is elvégzik az alsó tagozatot, mehetnek Mórágyra a felsőbe. Az iskolát volt kocsmaépületből alakították ki. Néhány éve majdnem kijött a sodrából, pedig nyugodt természet. A plafon beázott, lavórt kellett a csöpögés alá tenni. Képtelen volt rábírni a gyerekeket, hogy őrá figyeljenek. Az egész osztály a le- csurranó cseppeket számolta. Lótott-futott, kért és követelt, míg végre sikerült elintéznie, a tetőt megjavították, aminek az lett a következménye, hogy most már három helyen csöpögött. Mit lehet ilyenkor tenni? Megszervezte és a szülők társadalmi munkában, fóliával leszigetelték a tetőt, azóta nincs csöpögés. MÁSODIK TALÁLKOZÁS Hírt adtunk róla, hogy tatarozzák a bátaapáti iskolát. Ha már arra járunk, nézzük meg! Valóban szép, rendes, ki van meszelve. Az erre kapott százezer forintot nem sikerült elkölteni, mert nem találtak kivitelezőt, de a legfontosabb munkákat azért elvégezte a termelőszövetkezet szocialista brigádja és a szülők — társadalmi munkában. Szünetben váltunk néhány szót a tanítónővel. Többször elszalad, mert két kis elsős a hideg kövön hempereg és birkózik. Kétszer szétválasztja őket, majd harmadszor megfogja mindkettő kezét. Úgy beszélgetünk, hogy közben a gyerekek hol előtte, hol meg a háta mögött ugranak egymásnak, aztán kétfelé húzzák egyszerre. Mindehhez csak annyit jegyez meg, hogy nem szoktak még hozzá az elsősök az iskolához, és „nagy ám a mozgásigénye egy hatéves gyereknek”. Neki meg úgy látszik a türelme nagy. Ekkor tudjuk meg, hogy őt most mindennap meg lehet találni az iskolában, mert délelőtt az elsőt és a harmadikat, délután pedig a második és a negyedik osztályt tanítja. A kolléganője szülési szabadságra ment és közben a szerződése is lejárt. Mást nem találtak helyette, pedig szolgálati lakást is adtak volna. HARMADIK TALÁLKOZÁS Már január vége van és még mindig egyedül tanít. A tízperces szünetben röpke megbeszélés a szabálysértési előadóval, hogy most már ki kell küldeni a bírságról szóló határozatot azoknak a szülőknek, akik nem járatják a gyerekeket iskolába. Talán használ. Elmondja, hogy a két Rozsdási testvérpár dolgot is elintézte, Mórágyra járnak iskolába mind a ketten. Az egyiket Szekszárdra Íratták be kisegítő iskolába, a másikat meg sehova. Az órán a gyerekek írásbeli munkát kapnak, beszélgethetünk kicsit. Huszonegyedik éve tanít, öt éve Bátaapátiban. — Az egyik feladatból következett a másik. Először az ÁFÉSZ-hez hívtak, az elődömről maradt rám a könyvtárvezetés. Az időközi választásokon lettem tanácstag. A dolgok összefüggenek, a falu problémái az iskolát is érintik így vagy úgy, és a gyerekeken is észreveszem a kinti gondokat. Az öt év alatt nagyon jó kapcsolatom alakult ki a szülőkkel. Mindig tanító akartam lenni. Amit végzek, szeretem csinálni. Szeptemberben egy kicsit nehéz volt, mert le kellett adni a kétéves komplex tanfolyam záródolgozatát. Szeretek itt lenni, mert engem is szeretnek és látom a munkám értelmét. Mikor idekerültem, az első farsangi bált a gyerekeknek még ketten csináltuk a szülői munka- közösség vezetőjével, most már egyre több emberre lehet számítani és nemcsak az iskolai dolgokban. Kicsit fárasztó egyedül tanítani egész nap, de nem tart örökké, márciusban segítőtársat kapok. A húsz év gyakorlat megkönnyíti a dolgomat. Az iskolavezetéstől minden segítséget megkapok, ugyanígy a társadalmi szervektől, a pedagógiai munkában pedig teljesen önálló vagyok. Két felnőtt lányom Van és a férjem is segít. Édesanyám velünk él, ő vezeti a háztartást. Az is jó, hogy nem vagyok bezárva az iskola falai közé, nemcsak a gyerekekkel foglalkozhatom, hanem az egész faluval, a közművelődéssel és a társadalmi élet minden területével. Nem, dehogy vagyok fáradt, ha az ember elkezd valamit nem lehet abbahagyni és annyi mindent kell még csinálni... A gyerekek már nyugtalankodnak, hosszú szünet következik. Közben még elmondja a tanítónő, hogy folynak a mezőgazdasági témájú TIT-előadások és elkezdődött a szülők akadémiája is. Készülni kell a tanácstagi beszámolóra, az ÁFÉSZ-részközgyűlésre és márciusban a falugyűlésre is sor kerül. 1HÁROSI IBOLYA Egy tanácstagi beszámoló Szekszárdon Ennyi Neonfény sápasztja az arcokat. A falról két nagy művész, Leonardo da Vinci és Paul Cezanne tekint alá. Február 13-a, tizennyolc óra tíz perc. Szekszárdon a Garay János Gimnázium egyik tantermében kezdődik a 38-as, a 39-es és a 40-es számú választókerületek ösz- szevont tanácstagi beszámolója. Az érdeklődők száma gyér, a padsorok közötti magas székeken mindössze húszán ülnek. Pedig a körzetek választópolgárainak száma csaknem ezer körül mozog. A levegőben számok röpködnek. Dr. Schneider Zoltánná ismerteti a városi tanács 1977. évi tevékenységét, a beruházásokra, felújítások., ra fordított milliók összegét, vázolja a városfejlesztés idei eleg ? terveit is. Tanulságosig hasznos körkép a város egészéről, de vajon hol marad a három tanácstag beszámolója arról, hogy a saját választó- körzetükben mit végeztek az elmúlt év során? Mert a hallgatóságot elsősorban mégis csak a saját házatája érdekli, amint az a későbbi felszólalásokból kiderül. Szó esik a Tambov lakótelep gondjairól, megoldásra váró, ám nem megoldhatatlan problémákról, de a mondatokból az is kicsendül, hogy a város egészének érdekeiben is képesek gondol, kodni ezek a javarészt közép- nemzedékhez, va^y az idősebb generációhoz tartozó em. berek. De hol vannak a fiatalok, akiknek hosszabb távon gondjuk, dolguk, lakóhelyük szükség, igény és lehetőség szerinti fejlesztése. Akik eljöttek, őszinte meg. könnyebbüléssel és segítséget remélőn adják elő észrevételeiket, javaslataikat. A három tanácstag és dr. Bősz Endré- né, a városi tanács vb-titkára megígérik, hogy a lakosság javaslatait továbbítják az ar. ra illetékeseknek vagy mindjárt a helyszínen közljk, hogy az ötlet az anyagi lehetőségek korlátozott volta miatt megvalósíthatatlan. Negyed nyolc. Az emberek belebújnak a kabátjukba és hazatérnek. Ki mit adott ezen az estén? A három választókerület több száz lakója húsz hallgatót. A három tanácstag egy rövid felolvasást a városban elért fejlesztési eredmények, ről, valamint választóinak udvarias meghallgatását. Ennyi elég? — KOVÁCS M. —
