Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-12 / 37. szám
1978. február 12. ^PÜJSÁG 5 Kinek a hibájából ? JÓ NÉGY évvel ezelőtt Ri- bárszki Istvánné 47 éves bemérőnő elvétett egy több tízezerszer ismételt mozdulatot, s a következő pillanatban örökre megbénult a szíve. A tragikus hírre valamelyik napilap hírrengetegében bukkantam s azóta sem hagy nyugodni. Pedig az ügy hamar ad acta került — „a balesetért egyedül az elhalt okolható”. A nyomozás az ügyészségig sem jutott, s különben is hogyan lehetne egy 19 éven át becsületesen helytálló munkásasszonyt perbe fogni — a saját haláláért? Jegyzeteimből idézem a megyei munkavédelmi felügyelő vállalathoz címzett állásfoglalását: „A védelemnek olyannak kell lennie, hogy a dolgozó akkor se legyen kitéve áramütés veszélyének, ha elmulaszt valamilyen kapcsolást, feszültségmentesítést, vagy tévesen kapcsol.” . Néhány hét múlva felszerelték a bemérőtáblákra a pár száz forintért vásárolt életvédelmi reléket, amelyek a rendszer áramtalanításával az esetleg hibázó dolgozónak is védelmet nyújtanak. Gondoltam, a történtek után a felelősségre vonást megúszó vállalat saját halottjának tekinti Ribárszki Istvánnét, akit, amíg élt, a legjobb dolgozók közt említettek, ám a szakszervezeti bizottság titkára kiokosított, hogy ez a tisztesség csak a vezetőket illeti meg ... KI LEHET HÁT „saját halott”? Van-e erre egyáltalán előírás? Utánajártam: nincs. Vitathatatlan, hogy nyelvészetileg sem a legszerencsésebb ez a közhelyszótárból feltehetően véletlenül kimaradt meghatározás. Elsősorban a kisajátítás íze miatt. Van, ahol csak akkor hajlandók sajátjuknak tudni néhai dolgozójukat és fedezni a temetési költségeket, ha a család nem ragaszkodik az egyházi szertartáshoz. Nem állítanék ilyesmit, ha én magam nem olvastam volna egy vállalati törzsgárdaszabályzat- ban. Pedig a két gyász: a rokonságé, amely nyilván tar- tósabb, s a vállalaté, teljesen független a tulajdonjogtól, nem zárja ki egymást... Szabály tehát nincs — esetenkénti megítélés, szokásjog annál több van. Amit mégis szabályozni lehetne, így mondták a SZOT munka- védelmi osztályán: „a munka frontján elesettek” saját halottá nyilvánítása. Ügy tűnik, mi sem természetesebb ennél. Ugyanakkor még az is előfordul, hogy nem jelentik a halálos üzemi balesetet. Vagyis, ami elméletileg teljesen egyértelmű, s akár szokássá is válhatna, azt bizony foghíjasán igazolja a gyakorlat. HOGY MIÉRT vonakodnak a vállalatok ettől az erkölcsi végkielégítéstől? Hát mert úgy tűnhet, hogy ezáltal elismerik vétkességüket, s ami talán még húsba vágóbb: a vállalat nem pályázhatja meg a kiváló címet, ami vezetőinek tekintélyes prémium elvonást jelent. Nem véletlen a mondás, hogy „a visz- szafogott jutalmakat munka- védelemre kellene költeni”. A kiskapu sajnos a Munka Törvénykönyvben is megtalálható. „Mentesül a vállalat a felelősségre vonás alól, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok, vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta”. Bonyolult szöveg — de könnyen kijátszható. S ezt sok vállalat ki is használja. Pedig a szak- szervezet állásfoglalása napnál világosabb: elháríthatatlanságon csakis öngyilkosság érthető. Azért nem halhat meg egy ember a munkahelyén, mert nem tartotta be az óvó rendszabályokat. Legfeljebb felelősségre vonható. A hó végi, negyedévi, év végi hajrák elnézőbbé teszik a munkavédelmi előírások őreit. Sok esetben úgy dolgoznak emberek, mintha kaszkadőrök lennének ... És nincs, aki megakadályozná ebben őket. Pedig ahogy ittasan nem lehet felvenni a munkát, úgy nyilván a megfelelő biztonsági előírások figyelmen kívül hagyásával sem. Senki nem jöhet el reggel úgy otthonról, hogy aztán este vagy hazamegy, vagy nem... A halálos üzemi balesetekért igenis felelősség terheli a vállalatokat, bárhogy is jogászkodnak. A munkavédelmi felügyelő akkor is elmarasztalást kezdeményezhet, ha a rendőrségi nyomozás feljelentés nélkül zárul. ELŐRELÉPÉS azért van: a kártérítésben. Hála egy ismételten újrafogalmazott, módosított MüM-rendeletnek, a vállalatok, akár saját halottjuknak tekintik dolgozójukat, akár nem, ma már többnyire kifizetik a temetési költséget, a gyászruhák árát, néhol még segélyezik az özvegyet. Függetlenül attól, hogy kinek a hibájából következett be a tragédia. KERTÉSZ PÉTER Az ÁFÉSZ-ek feladatai a hatékonyság javítása A szövetkezetek idei terveiben szerepel a népgazdasági célkitűzések teljesítése, hatékony közreműködés a gazdasági és éleszínvonal-po- litikai feladatok helyi megvalósításában. A háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének elősegítése, a megtermelt mezőgazdasági áruk felvásárlása és biztonságos továbbítása a fogyasztókhoz. A dolgozók életszínvonalának növelése, ezen belül a fizikai munkakörben foglalkoztatottak átlagkeresetének emelése. A gazdálkodás tervszerűségének fokozása. A hatékonyság javítása, az élőmunkaerővel és a költségekkel való takarékosabb gazdálkodás. A bolti kiskereskedelemben 9 százalékos bevételnövekedéssel számolnak. Ez összesen 2,94 milliárd forintot eredményez. A vendéglátó- ipar területén az első két évben túlteljesítették a terveket, de az italforgalmazás korlátozó hatása várhatóan forgalomcsökkenést fog eredményezni. Felvásárlási tevékenységben a tervek: Burgonyából 13,3, zöldségből 52,9 és gyümölcsből 44,7 ezer mázsát vásárolnak fel. A tojás, a nyúl, a méz, a takarmánygabona, a kukorica és a bab felvásárlásánál nagymérvű javulást várnak. Az évi rendkívüli magas zöldségfelvásárlás után a szinten tartás is komoly szervező munkát igényel a szövetkezetektől. A gyümölcsök közül elsősorban a meggy és a cseresznye felvásárlásánál dinamikus fejlődést várnak. Az ÁFÉSZ-ek feladatai összetettek, ezek elvégzéséhez a 4836 dolgozó jobb és hatékonyabb munkájára van szükség. A bérszínvonal a 31 650 forintról — mintegy 5,2 százalékkal — 33 294 forintra emelkedik. A szövetkezetek 1978. évi tervcélkitűzései összhangban állnak az V. ötéves terv előirányzataival. Feladatként határozták meg, hogy fokozott gondot kell fordítani a tervfeladatoknak a dolgozókkal való megismertetésére, a lehetőségek szerint maximálisan ki kell használni a munka- és üzemszervezésben rejlő tartalékokat. — H — Reneszánszát éli a kerámia. Az agyagból készített használati és dísztárgyaknak egyre nagyobb a becsülete. A Tolna megyei Építőanyagipari Vállalat csatári kerámiaüzemében nem tudnának annyi korsót, bokályt, dísztálat készíteni, amennyire nem lenne vevő. Évente 4—5 ezer köbméter agyagból készítik ezeket a népművészeti, illetve iparművészeti termékeket. Szekszárdon, nagy múltja van a fazekasmesterségnek. A ma itt dolgozók munkáját könnyíti, hogy a környéknek gazdag népművészeti hagyománya van, melyet szép feladat megőrizni, agyagból égetett edényeken, de ugyanennyire fontos, hogy az itt bányászott agyag minősége kitűnő. Az ősi foglalkozást folytatva készítik ezeket a használati és dísztárgyakat Csatáron. Képeink ebbe a nagy szaktudást és hivatástudatot igénylő munkába engednek bepillantást. őrizni a népi motívu mókát Az agyagba álmodott forma életre kel Fotó: SZEPESI LÁSZLÓ írókázás 111?/ Háry, az obsitos, koron' gon Részlet a kollekcióból Bokályok égetés előtt
