Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-28 / 50. szám
a Képújság 1978. február 28. Moasibqn Filmregény — Három nővér Dárday István és Szalay Györgyi a Jutalomutazás című filmmel tették emlékezetessé nevüket. Második játékfilmjük azok számára is nagy meglepetés, akik már a Jutalomutazásból is megérezték, hogy különös tehetségű filmes alkotók készítették. Már a film — címében is jelzett — műfaja is rendkívüli. Mert láttunk már sok olyan filmet, amely a dráma szabályai szerint építkezett, az is gyakori, hogy a líra formanyelvét igyekeznek filmrendezők alkalmazni, de az epika mindeddig csak azoknak volt kényelmes eszköze, akik nem kívántak mást, mint egy történetet, mesét megeleveníteni. Újfajta filmepika ez a mostani, amit Dárdayék a cinéma vérité Jutalomutazásban is kipróbált indirekt módszerével valósítanak meg. A történetet azonban nem az „élet írta”. Dárdayék pontosan tudták, hogy miről kell szólnia családregényüknek, hogy a három főszereplő lánytestvér élete milyen fordulatokat ölt a filmben ábrázolt időszak alatt. Aztán a történethez keresték meg a legmegfelelőbb szereplőket, azokat, akik ugyanúgy élnek és gondolkodnak, egyszóval olyanok, mint a forgatókönyv hősei. Az már korábban is megcsodált tulajdonságuk, ahogy együtt dolgoznak amatőr színészeikkel: arra ösztökélve őket, hogy személyiségük mélységeit, színeit maradéktalanul feltárják a kamera előtt. Sokan vitatkoznak az így elért hatás minőségén: sokan elvitatják esztétikai értékét. A művészi megformáltságnak nem mindig feltétele a csi- szoltság, s ha a Filmregény párbeszédei nem is irodalmi szövegek, a történet mondanivalója, izgalma feltétlenül művészileg értékessé teszi a mű egészét. Régen született, olyan mű — nemcsak a filmművészetben — amelyben olyan széles körben és olyan mélységben szólnának az alkotók korunk fontos társadalmi kérdéseiről. Egyszeri megtekintése a filmnek nem is ad rá alkalmat, hogy pontosan feltérképezhessük, mi mindent, hány kérdést vet fel. Pedig ennek a filmnek az újra és újra megtekintése nem is egyszerű feladat: vetítése négy és fél órán keresztül tart. Emiatt vitatkoznak talán a legtöbben a Filmregényen: emiatt jósolnak számára bukást. Nem szórakoztató mű — bár egyébként izgalmas — és megéri rászánni ennyi időt is. Olyan sokszor megy le ennél sokkal több percünk is hiábavalóan. VIRÁG F. ÉVA Rádió Szabó István: Hofi - és az önkritika Hofi Géza — jelenség. Egy jelenség megítélése sokféle lehet, de attól az még jelenség marad. Én nem szeretem a művészetét, te módjával szereted, mások (a többség) négyszeres műsoridőben is elhallgatnák, bármit mondjon bárkitől. Ez ízlés dolga és az ízlések ismeretes módon különbözők. Az emlékezetes szilveszteri kabaré (van, akinek azért emlékezetes, mert soha különbet nem látott. Másnak azért, mert soha rosszabbat. ..) utolsó Hofi-számánál az ízlések úgy látszik nem voltak különbözőek. Az „alulról jött” bírálatok arra ihlették a művészt, hogy a talányos cipőtalpalási részt kihagyja a műsor ismétléséből. Ezzel megbontott minden tévés formát — melyekre ez mellékesen szólva rájuk is Gratulálok ...annak a fiatalasszonynak, aki a múlt napokban rettenthetetlen bátorsággal szállt szembe a több száz főnyi tömeggel, mely tömeg meg akarta őt védeni kötélizmú, s erőteljes pofonokat osztogató élettársától. Meghatóan mély, romantikus szeretemmel szerethetik egymást... ...annak az italbolt-pénztáros nőnek, aki a szemmel láthatóan ittas vendégnek a leghatározottabban megtagadta, hogy blokkot adjon egy nagyfröccsre, csak a jóval drágább konyakot volt hajlandó leblokkolni. ...annak a zöldség-gyümölcs árusnak a sarkon, aki nem téveszti meg a vásárlót, hanem becsületesen a kirakatban is olyan csúnya árut kínál, mint bent az üzletben... ...annak a jelentős pozíciójú férfinak, aki nem feledkezik meg idős szüleiről. Minden hónapban meglátogatja őket, hogy pár száz forint gyorssegélyt kérjen... ...annak a telefonrongálónak, akit nem hatott meg a felirat: NE RONGÁLD A KÉSZÜLÉKET. ÉLETET MENTHETI... ö határozott jellem, erőteljes egyéniség. Élethivatásának tekinti, hogy minél több telefonkészüléket tegyén tönkre, dacolva bár ezer veszéllyel... ...annak az éjjeliőrnek, aki nem horkol sem otthon, sem másutt, s így nem zavarja a feleségét, s a raktárt feszegető tolvajokat sem... ...annak a taxisofőrnek, aki dacára, hogy a kocsija szabadot jelzett, nem hivatkozott arra, hogy a garázsba megy, hanem humanista módján hajlandó volt utasként befogadni kocsijába... ...annak az építésvezetőnek, aki — ha lehet, szép szóval, de ha ez nem megy, akkor szigorú határozottsággal — megköveteli, hogy a nyolcórányi munkaidőből négy óránál többet ne töltsenek lógással... ...annak a karakán autóbuszvezetőnek, aki bársonyos baritonján sürgette az utasokat: igyekezzünk a leszállással, az ajtó csukódik! De ő ki sem nyitotta az ajtót... GALAMBOS SZILVESZTER fér — és arra késztette a szombati rádióműsorok egyikének riporterét, hogy megkérdezze: — miért tette? Puszta fogás volt-e, a közönség meghökkentése, netán önreklámozás a célja. Hofi váratlan etikai fejtegetéssel válaszolt, számomra ez volt idáig a legjobb alakítása. Fejtegetésének lényege a következő : Aki hibázik, az ismerje el. Nemcsak, hogy nem esik le a szólásbeli aranygyűrű az ujjáról, hanem ez kötelessége is. Mert mintha az önkritika szelleme (amit igaz, hogy volt idő, amikor túlzásba hajtottunk), kiveszőben lenne ebből az országból. Aminek leszögezésével Hofi máris nemcsak önkritikát gyakorolt. Hanem kritikát is. (ordas) Iskola a magasban A cserszegtomaji (Zala megye) parasztfiút Jankovich Ferenc fedezte fel. Tőle tudjuk, hogyan fogadták a Szig- ligeten összegyűlt írók az ismeretlen ifjú első novelláját, A lázadó-t: „Lecsaptak rá az írók. — Olvassa fel!... A legényke zavarban. Nem ismeri ő még a pesti szokást.. . Egyik író mindjárt leülepedik... egy vadmeggybokor alá, és hangosan felolvassa A lázadó-t... Pillanatok alatt lenyűgözve figyel oda mindenki. S nekem úgy tetszik, írót avatnak.” Az íróvá avatás dátuma: 1953 nyara. Szabó István 1975-ben meghalt. A rövid élet így is teljes a maga belső mélységeivel. A lázadó című novella az Üj Hang 1954. februári számában jelent meg, s ugyanezen a címen adta ki első kötetét 1956-ban. Ezt megelőzően szerepel az irodalomtörténeti jelentőségű Emberavatás című antológiában (Kamondy Lászlóval, Csurka Istvánnal, Sánta Ferenccel együtt). A lázadó-t is, majd az 1963-ban megjelent Varázslat kertje című kötetet is József Attila-díjjal jutalmazták. Ezt követően gyűjteményes könyve (Ne nézz hátra — 1972.) és — már posztumusz kötetként — az Iskola a magasban látott napvilágot. Ahogy első novelláinak, úgy az utolsóknak is szülőfaluja, a parasztból lett értei, miségi konfliktusai a témát adó külső és belső színterei. Az alapérzés a szívósan megteremtett humanizmus, a nagy eseményeket nélkülöző belső drámaiság. A gyengék, az öregek féltése, a falu-város felszín alá rejtőző (emberi szemléletekben tovább élő) ellentéte, a gyerekkor plasztikus felidézése — a tör. ténelem pontos számba vételét jelenti Szabó Istvánnál. Mégis úgy teremt szuverén művészetet, hogy konkrét társadalmi-politikai eseményekről sohasem tesz említést. Az Otthon a szőlőhegyen ciklus múlt-jelen ütköztetése, a Hajnalok hajnalá-ban a felnőttként vállalt gyerekkor ér. tékei mellett ott van a kor: emberi sorsok mély elemzése az emlékek közé préselve. Részletes ismertetés helyett figyelemfelkeltés a célunk: Szabó István novelláival, a bennük megtestesült szigorú erkölcsiséggel, az önmagával szembeni kíméletlen igényességgel kivívta helyét a magyar novellairodalom legjobbjai sorában. Hagyatéka (egész életműve negyven-egy- néhány írás) szinonimmá teszi nevét Bródy, Kosztolányi, Gelléri Andor Endre, Móricz Zsigmond nevével, DEVECSERI ZOLTÁN Színházi esték A képzelt beteg A Moliére-előadásoknak évszázados rendje alakult ki, szabad-e hát felrúgni a hagyományt, s utcai ruhában, cigarettázva, távolról sem korhű zenekísérettel felléptetni a Moliére-hősöket? S szabad-e ezt megtenni A képzelt beteg esetében, ami azzal is hagyományra kötelez, hogy Moliére utolsó darabja, s mint tudjuk, 1673. február 17-én ennek az előadásán lett rosszul, s néhány órával később meg is halt. Nem egy előadáson a doktorrá avatási jelenetben megáll a játék, a színészek leveszik parókájukat: ezeknél a szavaknál halt meg Moliére... De miután a legnagyobb komédiás volt, s tegyük hozzá, mindmáig a legmodernebbek közül való, tehát mindent szabad, ami jó, s Szőke István a kaposvári színház előadásában ki is használja a Moliére-ből fakadó lehetőségeket. Annyiban hű Moliére-hez, hogy megtartja a balettbetéteket, any- nyiban viszont eltér tőle, hogy időtlenné teszi, általános érvényűvé, ahogy az a hipo- chondria, s az emberi butaság. A színpad, nem a hagyományos moliére-i színpad, s bár némileg meghökkentő, elfogadható. Nem az a baj, hogy Argan szobájában áll az árnyékszék (a régi előadások ezt egy hatalmas kulccsal jelképezték), inkább a két erkély — a szobán belül — hoz zavarba, annyival is inkább, TV-NAPLÓ Szén - atom - kőolaj Jó ügyet szolgáltak a tv fiatal közgazdászai, amikor korunk legégetőbb kérdését — az energiát — tűzték a pénteki Kockázat című műsoruk fő témájává. A világ túlélte már az 1972—73-as megrázkódtatást az energiatémában, s kiderült, hogy túlságosan forrónak hittük a kását, hiszen a világban a józan ész, a tudósok véleményének terjedése nyomán felülkerekedett, felül a különféle energiaspekulánsokkal szemben is. Ezt tudtuk meg az izgalmas műsorból, amely választ adott mindnyájunk kérdésére: hogy tudniillik van-e energiaválság, összegezhetjük: nincs. De van energiaprobléma. És a hazai tudósok — és egyben vezető energetikusok — véleményéből tudjuk, hogy gondunk azért van. Azt mondják az amerikai tudósok: huszonöt év és vége az uránkészletnek; azt mondják más tudósok: van új módszer, amely végtelenné teszi az energiát, újra meg újra feldolgozhatóvá. Tehát nem kell félni a vil- lamosenergia-hiánytól. Már azért sem, mert a világnak óriási széntartalékai vannak. Óriásiak, legalább tízszer annyi, mint kőolajból. És a kőolaj? Van. Vannak feltáratlan területek, a kontinens talapzatánál, a tengerek mélyén — és csak gondolhatjuk, hogy menynyi az ismeretlen Szibériában, a dél-amerikai földrészen és Afrikában. Ismereteink hézagosak kőolajügyben, illetőleg amit tudunk, az két emberöltőt megnyugtat. És ez további megnyugvásra ad okot, hiszen az embernek alapvető tulajdonsága, hogy ismereteit bővíti, keresi az újat, korábbi' problémáira a feleletet — így az esetleges energiahiányra is kitalálnak majd valamit, anno dacumál kétezerszázban, vagy későbip. Hol vagyunk mi már akkor? Gondolom, az irodalom megmarad, ez a jó film is, amely választ adott a hétköznap emberének tudományos alapossággal, érthető módon. Politikus, jó gazdaságpolitikai érzéssel szerkesztett műsor volt, dicséret a fiatal közgazdászok alapos munkájának. Abban is biztos vagyok, hogy a Kockázat valamelyik közeli műsorában a harmadik nagy energia- hordozó kerül kerékasztalra: a vízenergia. Ennek is csak gondoljuk, de nem tudjuk hatását az emberiségre, ha e témában is eligazodunk ilyen alapos műsorban, teljes lesz a képünk energiakérdésekben, anélkül, hogy sznobsággal vádolhatnánk magunkat, hiszen amit megtudunk, és akiktől értesülünk, a szakma legjobbjai. PÁLKOVÁCS JENŐ Nyúlkenyér A tatabányai bányaszerencsétlenség fájdalmas aktualitást ad Döme Piroska tv-játékának, mely tisztelgés a bányászság antifasiszta harcai előtt. A legnehezebb korszakot idézi fel, a német megszállás és az ellenállás hónapjait, s történeti hűséggel eleveníti fel a bányászok harcát, helytállását. Egyes helyeken ugyan érezzük eszközei fogyatékosságát, mert gyakran inkább felvillanó képek helyettesítik az elbeszélést, amelyből így hiányzik a sodró epika ereje. Ez mindenekelőtt az expozícióra vonatkozik, aztán egyre biztosabban mozog világában, s mozgatja hőseit. Döme Piroska azt mondja munkájáról, „minden kockája igaz. Nem dokumentumfilm, ám ami történik benne, az nemcsak művészi igazság, de valóság is.” Nem kell mentegetőznie a dokumentumfilm vádja ellen: ez a történeti hűséget sugalló mű a szó nemes és művészi, tehát megalkotott értelmében dokumentumfilm, mely történeti és emberi igazságával hat. Döme Piroska hősei a valóságból lépnek elő, s éppen azzal hitelesek, hogy a történelem tanúi. Az ellenséges világ, a magyar és a német tisztek, a hatalom urai, akiket nyilván nem volt alkalma belülről megismerni, már inkább sematikus vonásokat hordanak, úgy látszik nehéz szabadulni bizonyos beidegzett közhelyektől. De a Nyúlkenyérnek ez a kisebbik és a kevésbé fontos része. A vallomástétel szándéka, nemes pátosza emeli ki a tv-játékok sorából, s ha nem is hibátlan, de emlékezetes szép alkotás. Rémiás Gyula rendező nem félt a romantikus elemek beiktatásától sem, s ennek is köszönhető, hogy filmje mindvégig eleven, fordulatos. Néhány jól megformált alakítás segíti a sikert, elsősorban Schütz Ilára és Ferenczi Krisztinára emlékezünk szívesen. Cs. L. mert csak a balettben van szerepük. Az előadás viszont nagyon jó, vidáman pereg, s Szőke István ért ahhoz, hogy minden komikus helyzetet kihasználjon, sőt új ötletekkel gazdagítson. Kár, hogy a szerelmi jeleneten is a humor üt át, a Moliére-dara- bokban ezek a szerelmes párok mindig ellenpontként értendők, s a boldog lírát jelentik. Itt nem, s Cléante némileg bohócfigurává válik, amit csak sajnálni tudunk. És nagy kár, hogy a harmadik felvonásra határozottan esik a darab, a doktorrá avatási jelenetnél szinte egy helyben áll, pedig itt lehetne igazi farsangi maszkabált csinálni. Az előadás központja Vajda László Arganja, tulajdonképpen ő jelenti a sikert. Minden jó, amit csinál, igazi moliére-i figura. Mellette Molnár Piroska Toinette-jére figyeltünk fel, s Dánffy Sándorra és Jeney Istvánra, bár igaz, hogy az ő szerepüket nem is lehet elrontani. Még egy megjegyzés. A képzelt beteg kétszer, csak ifjúsági bérletben került színre, s igazán kár, hogy a többi bérletes nem láthatta. A fiataloknak viszont aligha lehet elképzelni jobb bevéze- tést a klasszikus színházhoz. Ellenben jó lenne — hisz több mint ezer diákról van szó! — ha az ilyen előadások előtt némi útbaigazítást kapnának arról, hogy ki is volt Moliére, mikor élt, milyen társadalmi háttere van darabjainak. A gyanútlan ifjú így belecsöppen egy olyan színházi világba, amiről vajmi keveset tud, s nemcsak a helyenkénti értetlenséget magyarázza ez, hanem azt is, hogy többen előadás közben fölálltak és elmentek, ami mellesleg illetlenség azzal az ünnepi alkalommal, amit a színház jelent, s a színészekkel szemben is. CSÁNYI LÁSZLÓ Következő heti filmjegyzetünket A Komédiás című amerikai filmről írjuk
