Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-01 / 27. szám
1978. február 1. "rÍÉPÜJSÁG 3 Munkaerőgondok a bőrgyárban Elég néha belelapozni a Népújságba ahhoz, hogy a Si- montomyai Bőrgyár munkaerőgondjairól tudomást szerezzen az ember. Gyakori a hirdetés, miszerint a gyár munkásokat toboroz 'bőrgyár- tó munkahelyekre, biztosítja a környékről és a távolabbi településekről — Volán-járattal, vagy saját rounkás- gzállító autóbuszaival a jelentkezők beszállítását, felvétel előtt — kívánságra — bemutatják a leendő munkahelyet. A gyár munkaügyi emberei járják a községeket, tanácsokkal, téeszekkel tárgyalnak, munkaerőügyben. Sok faluban ott vannak a plakátok, a gyár hívja az embereket, dolgozni. Hol vannak már azok a „régi szép idők”, amiről Ben- kő János, az üzemi pártve- zetőség tagja beszélt a pártvezetőség ülésén? Amikor protekció kellett ahhoz, hogy aki akart, bekerülhessen a gyárba. És ha egyszer bekerült, megbecsülte magát, élete végéig biztosítva volt a tisztességes megélhetése. — Ma megszerezni sem könnyű a munkaerőt, ám megtartani meg egyenesen művészet. A munkaerőhelyzetet a munkahelyi légkörrel összefüggésben tárgyalta meg ülésén az üzemi pártvezetőség. Amint az Csapó Jánosné igaz_ gatóhelyettes beszámolójából és a vitából kitűnt, nincs könnyű helyzetben a gyár. Évek óta küzd munkaerőnehézségekkel. Egyrészt, ott a nagy beruházás, oda is sok munkáskéz kell. És a rekonstrukció most már befe- ^ jező szakaszába lépett, az új korszerű gépek nagy részét már a termelésbe állították. Nagymértékben kell nőnie a termelésnek, ennek fedezete egyrészt az, hogy az új gépek termelékenyebbek, ám szükség van a létszám növelésére is. Tavalyra 320 ezer négyzetméter felsőbőrrel nőtt az éves terv, ezt — nem kevés nehézséget leküzdve — teljesítették. Az idén még nagyobb lesz a plusz. És ami a munkaerőhelyzetet illeti, cseppet sem kedvezőek a kilátások. A vezetőség tagjai nem vitatták, sőt, sokoldalúan alátámasztották azt a közismert igazságot, hogy a munkahelyi légkörtől függ nagymértékben, hogy van-e kedvük az embereknek dolgozni, van-e kedvük nemcsak a régieknek, hanem az újonnan felvetteknek is itt maradni. Bár a törzsgárdatagok (a beruházásnál ez az arány 25, a gyártásnál 80 százalék) nemigen válnak meg munkahelyüktől, azért vigyázni kell rájuk is. Annál bonyolultabb feladat az újak megnyerése, a gyárban maradásra bírása. /Példák sorával bizonyították a felszólalók, hogy a jó munkahelyi légkör alapfeltétele a megfelelő munkaszervezés. Ahol rend van, van anyag, szállítóeszköz, biztosítva van az egész nyolc órára a munka, nemcsak hogy nem lehet lógni, hanem dolgozni, keresni is lehet. De fontos az is, hogy a munká- sdkkal, mint emberekkel is foglalkozzanak a vezetők. Néha elég egy jó szó, dicséret, hogy egész napra „feldobja az embert”. Am lazaságot szül, ha nincs elegendő kocsi a félkésztermék továbbszállításához, gyakran elromlik a gép. E téren sok a tennivaló. A gyári karbantartók kapacitásának nagy részét a beruházással kapcso. latos munkák teszik ki, elhanyagolták — kényszerűségből — a meglévő berendezések rendszeres felújítását. Az idei év — és a következő esztendők — feladata, hogy miután a beruházás munkaerőigénye csökken, a megmaradó régi berendezéseket' ütemszerűen felújítsák. Nagy a gyárban a munkaerőmozgás. 1976-ban 250 felvétel volt, csaknem ugyanennyi a kilépés. 1977-ben ez a szám 300 fölé emelkedett. És a kilépők túlnyomó többsége az újonnan felvettek közül került ki. Éppen ezért a vezetőség úgy foglalt állást, hogy a felvett új dolgozók megtartására kell nagy figyelmet fordítani. Sok az új ember a beruházásnál. Bár ezdk nagy része — több vezetőségi tag vélekedett így — megszokta az építkezést, szabad levegőn szeret dolgozni, bizonyára sikerülne közülük nem eggyel megszerettetni a bőrgyári munkát és végleg idekötni az üzemhez. Sajnos, nem kapott a vezetőség képet arról, hogy a tavaly kilépett közel háromszáz új dolgozó általában miért ment el. Nyilván tekintélyes számmal akadt köztük megrögzött vándormadár, akiért nem is kár. Ám feltehető, hogy sokan nem azért jöttek, hogy pár hetet, hónapot dolgozzanak. Végleg „lehorgonyoztak” volna a gyárban, ha megtalálják a számításukat, ha felfigyel valaki problémáikra, orvosolja jogos panaszukat. A vezetőség tagjai egyetértettek azzal a tájékoztatással — és többek konkrét példákkal meg is erősítették’— hogy a munkahelyeken általában jó a légkör. Rendszeresen kapnak a dolgozók — minden szinten — információt a feladatokról, a gyár helyzeté. ről. hatékonyon működnek a munkahelyi demokrácia fórumai, a dolgozók észrevételeit, javaslatait figyelembe veszik, az esetleges panaszokat orvosolják. Ami hiányzott, és csak „szőrmentén” került szóba: Milyen gondok foglalkoztatják az újonnan f elveiteket? Egyáltalán, a művezetők, csoportvezetők, akik közvetlen irányítóik a munkásoknak, hogyan foglalkoznak velük? — „Kicsit elfáradtunk az év végére a menetközbeni nehézségek leküzdésében, a nap mint nap felmerülő problémák megoldásában, a sok túlórában — mondta összefoglalójában Szántó Györgyné, a pártvezetőség titkára — és valahogy a művezetők, csoportvezetők kimaradtak. Pedig rajtuk áll, vagy bukik minden". Nem a közvetlen munka- irányítók mindennapi munkáját kellett ezúttal elmarasztalni. Ám jobban kell figyelni arra — és az eszközök széles skálájával biztatni-ösz- tönözni —. hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a nagy keservesen toborzott új dolgozók beilleszkedésére, megtartására. Bizonyára van jó pár művezető-csoportvezető, akinek megvan erre a kialakult módszere, akinél megmaradnak az újak, viszont akad bizonyára nem egy olyan is, akitől „megszöknek”. Ha az előbbieket megdicsérné, az utóbbiakat elmarasztalná a vezetés, vagy még inkább kicserélhetnék tapasztalataikat, előrevinné az ügyet. És érvényre jutna a pártvezetőség állásfoglalása: 1978-ban nagy figyelmet kell fordítani a munkásfelvételen túlmenően, az új munkások megtartására. J. J. ünneplőben a tsz-iroda felé (Folytatás az 1. oldalról) A zöldbabot és a paradicsomot tavaly viszont már konténerekbe szedték. A szövetkezet vezetősége úgy határozott, hogy kivágja a szőlőt, mert gyakran kapott a terület fagyot és kevés szőlőt szüreteltek. A szövetkezet ez év elején megkezdte a magyartarka szarvasmarha-állomány Holstein Friez fajtával történő keresztezését. Országos tapasztalatok bizonyítják, hogy a keresztezett állomány jó tartási és takarmányozási körülmények között öt-hat- száz literrel haladja meg a magyartarka állomány termelését. A szarvasmarhalétszám 546, ebből 216 a tehén. Az egy tehénre jutó éves tejtermelés tavaly 3480 liter volt. A szarvasmarha-telepet nem szükséges bővíteni. A sertéstelep bővítése és korszerűsítése viszont időszerű, hisz 1982-ben ötezer hízott sertést kell kibocsátani. A gépműhely munkájában változatlanul sók problémát ókozott a már krónikus alkatrészhiány, s az erőgépek műszaki állapota sem a legjobb. A szövetkezet elmúlt évi gazdálkodása termelési és pénzügyi vonatkozásban a téesz fennállása óta a legeredményesebb volt. Az általános vagyoni és pénzügyi helyzet kiegyensúlyozott, a termelési eredményekkel arányosan fejlődik. Az egy dolgozó tagra jutó havi átlag- kereset 3774 forint. A mözsi Uj Élet Termelőszövetkezet az 1977. évi gazdálkodását 15 millió 294 ezer forint tiszta nyereséggel zárta. Képviselőnő, otthon kában Magaspart utca 7. Tolnának szép ez a része. A háromfele is futó utca egyik ágának házai a holt Dunára néznek. A Duna az égre. A part fiatal nyárfaligetének fái a víztükörbe. De nem azt kérdezik, hogy „ki a legszebb a világon”, hanem azt; rügy bontást ígér-e már az a madárpityegés, aminek se vége, se hossza reeeel óta. Jó lenne, ha nem lenne ilyen kihalt a part, hanem gyerekek, nyugdíjasok, pecások népesítenék be napközben, átadva helyüket estére kelve a fiataloknak. A nagyközségnek ez a fertálya a selyemgyár tövébe esik. Ebből és a vízközeiből, Most nehéz egy kicsit egyik-másik öregebb ház külleméből sem nehéz kitalálni, hogy itt valamikor hajósok, halászok, munkásemberek éltek. Itt lakik Bolvári Józsefné országgyűlési képviselő is, az ezerágon elfoglalt közéleti személyiség, aki mem régóta nyugdíjas. Ha ez az utóbbi státusz meg nem illeti 60 nap híjával 42 éves munka után, aligha találkozhattam volna vele otthon. Otthonkába öltözötten és ezúttal háziasszonyként is. Meg úgy, hogy hajlandó magáról beszélni. A közélet fórumain mindig a többiekről, arról beszélnek hazánkban a hozzá hasonlók, ami közös dolog. Ezeken a fórumokon nincs lazítás, elkalandozás a tárgytól, csak szolgálat van, aminek feszes a fegyelme. — Most nehéz nekem egy kicsit — hallom az ismerős hangot és szokatlanságával vág mellbe a panaszkodás nyíltsága. Sokan gondoljuk azt, hogy a köztiszteletben állók, a sokak által szeretettek Atlasz mai utódai és nincs számukra olyan nehéz, ami miatt zokszavuk eshetne. Kényelmes önzés ez a részünkről, illő lenne megválni tőle, hiszen az ember akkor is ember, ha vállalásaival, közhasznú életművével kimagaslik a többi közül. Neki is fáj, hogy szerettei közül elment egy fiatalon, kettő most beteg. Értük szorul össze a szív naponta többször, miközben meg kell tanulni nyugdíjasmódon élni és reggel hat óra helyett nyolckor kelni. Beteg a mama, aki 77 éves és alig várta, hogy nyugdíjba menjen a lánya. Gyógyulásra kötelezett a menye, aki őt nem is csak anyósának tekinti, hanem elvesztett édesanyja helyett anyjának. * Süt azért a nap. Ildi és Kati a két unoka és Ili, a fogadott únoka személyében. Tanítás után ide jönnek, rendszerint farkaséhesen, teli az iskolai élet szenzációival. Ha itt vannak, nincs idő szomorkás mélázásra és a nagymamának kevesebbszer jut eszébe az is, hogy mi lehet most bent a gyárban. Eljönnek-e csakugyan az elvtársak, ha bármiben a segítségükre lehet? Igaz, eljöttek már egyszer. Sikerült is megoldani a fóliagondokat. — Mit főzzek holnap, gyerekek? — hangzik naponta a tanácskozásra szólító kérdés. A címzettek élvezik, hogy személyük fontosságának teljes tudatában dönthetnek. A nagymama pedig örül, hogy nem kell törnie a fejét. Eldöntik a gyerekek mit kívánnak a családi asztalon látni. Nézem a konyhát, amiben a nyugdíjas gyárigazgató korábban legfeljebb, mint vendég szerepelt. Háziasszony- kodásra vajmi kevés ideje Eljöttek egyszer . . . jutott. Most az övé a parányi birodalom, amit nem hiába neveznek csak egyszemélyesnek. Eddig ez a felségterület döntően Szűcs nénié volt, akinek a meg. nem szűnő biztatások ellenére sem jutott ideje arra, hogy délutánonként ledőljön szunyókálni. Pedig a mamák, ha munkásasszonyok voltak és közelebb járnak a nyolcvanhoz, mint a'hetvenhez, nyugodtan kisajátíthatnák maguknak csak pihenésre az időt, de még a napsütést is minden becézgetésével. * Bolvári Józsefnében egyébként nincs semmi, amire azt mondhatná az ember, hogy „olyan képviselős”. Kati maradt, Kati néni, Bolvári elvtársnő, Bolváriné asszony, akihez egyáltalán nem országos,- hanem icike-picike „jaj meg ne hallja más!”- ügyekben is el lehet jönni akárhányszor 1958 óta. 1958 —1978. Ez öt ciklust jelent. Ennyiszer választották újra, mert Magaspart nem is any- nyira magas, de aki itt lakván észbetartja honnan jött, hova érkezett, mi a dolga, az messzire lát innen, sok mindent érez saját ügyének. Arra lehet számítani. Kérdezem, emlékezik-e még, mi volt az első olyan közbenjárást. intézkedést igénylő probléma, amivel felkeresték még újdonatúj képviselőként? Nem. nem emlékezik. De első képviselőélményeként sokszor emlegette meg, milyen kérlelhetetlen szigorral ültették két órahosszán át. amikor Ben- ke Valériához, az akkori művelődésügyi miniszterhez akart bejutni. Csak a saját nevét mondta megérkezéskor, mire hellyel kínálták. így telt el a kétszer 60 perc. Akkor elcsípte a rá se hederítő cerberusok egyikét. — Benke elvtársnő Tolna megyei képviselőtársam. Be kell jutnom hozzá! Jámboran megdorgálták, hogy „miért nem ezzel kezdte?” * Rengeteg a virág a szerény külsejű, de okos beosztású házában és szemet gyönyör- ködtetően gondozott a szőlő a parányi kertben. — Az ásás, permetezés az enyém — szólal meg a férj, aki szívélyes házigazda, kitűnő feketét tud főzni, de egyáltalán nem bőbeszédű. — A többi, a babusgatás már a feleségem dolga. — Tényleg így van, nagyon szeretem a szőlőt. És újabban kézimunkázom is, pedig utoljára talán iskoláslány koromban kézimunkáztam ... Nem kell megkérdeznem, hogy miért. — Milyen volt az elköszö- nés a gyártól? Szeretem a kertet — Én nem akartam, senki sem akarta, valahogy mégis elérzékenyedtünk. Még az utódom, Faggyas elvtárs is, pedig előtte még ő mondta, hogy „nehogy aztán könnye- zés legyen!” Azóta, többször meghallgatott magnószalag őrzi a nyugdíjba vonuló tiszteletére rendezett ünnepséget. Mondhatnám úgy is, egy szocialista karrier történetét, egy kommunista asszony helytállásának példázatát. Szűcs Katit 14 évesen az édesanyja kérésére vették fel a gyárba, a mamától tanulta meg a motringolást és emberi tartásban azt a feszességet, amire a mozgalom később építhetett. Volt 1945 után szakszervezeti vezető, majd párttitkár, végül igazgató. De nem sokat kopott alatta az igazgatói szék és soha sem várta meg, hogy bárki előre köszönjön neki. Utcán és lent az üzemben, vagy kint a választó- kerületben is, csak így: — Hogy vagy Mari? — Mi van a gyerekkel Józsikám? — Elintéződött már az az ügy Ilonka? Mostanában néha csodát látnak a környéken lakó tolnaiak. A Bolvári házaspár sétálni indul, mert erre is jut idő. Ha meg kitavaszodik, a csábítás is nagyobb a jövés-menésre. Majdhogynem zavarba jönnek, amikor azt kezdem firtatni, hogy ugyan mikor sétálgattak utoljára például tavaszi estéken? — Jaj, de régen volt! — Nem is állították meg akkoriban annyian a feleségemet és annyiféle dologgal! — mondja Bolvári József. Hát igen. Váratlan betop- panás, a megállítás, a hívás, azok a belülről kötelező megjelenések, amelyeket a képviselőnek adott bizalom tesz kötelezővé... A gyárigazgató nyugdíjba mehetett, a képviselő nem. Közéleti munkájához azonban nagyon nagy energiát kölcsönöz a továbbiakban is a „Katink”, tulajdonviszonyt kifejező elnevezés. Csak múljanak el a családi gondok, mert lehet, mégis nagyon nehéz egy szívet annyifelé osztani... LASZLÖ IBOLYA Fotó: KOMÁROMI Zarszamadas Mözsön
