Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-18 / 42. szám
Névnap: Konrád A Nap kél 6.46 — nyugszik 17.12 órakor A Hold kél 13.04 — nyugszik 3.33 órakor Kétszázhetvenöt évvel ezelőtt, 1703. február 18-án halt meg a törökországi kisázsiai Nikodémiában — 60 éves korában — Zrínyi Ilona, Munkács várának hős védője, Zrínyi Péter és Frangepán Katalin horvátországi főnemesek leánya, II. Rákóczi Ferenc anyja. FEBRUÁR 18 SZOMBAT O A TAMÁSI JÁRÁSI könyvtár szervezőmunkáján ban a mezőgazdasági könyv, hónap sikerét rendezvényekkel készíti elő. Járási rendezvény lesz dr. Haraszti Ede előadása a gyepgazdálkodásról, amelyre a tsz és állami gazdaságok szakembereit vár. ja az intézmény. A tamási szőlősgazdák Kiss Ervinnek, a Badacsonyi Borászati Kuta_ tó Intézet munkatársának „Szőlő a házikertben” című előadását várják. (Dr. K. J. tudósító.) ^ FOKOZÓDOTT az influenzajárvány Csehszlovákiában az utóbbi hetekben. Az A—1-es vírus által okozott betegség elsősorban a gyér. mekeket és a 25 évnél fiata. labb korosztályt sújtja, de vi. szonylag enyhe lefolyású. Ezért egyelőre nincs szükség rendkívüli intézkedésekre. * KOPLALÓ KÍGYÓ. Hét hónapja tart a wroclawi állatkert pythonjának „éhség- sztrájkja”, és a szakemberek legnagyobb meglepetésére az óriáskígyó mindeddig semmit sem veszített súlyából. Az NDK és Csehszlovákia zoológusai azt javasolták, hogy próbálkozzanak meg a kígyó mesterséges táplálásával, ami talán visszahozza az állat ét. vágyát. Ez azonban meglehe. tősen bonyolult probléma: a százkilós python lefogásához legkevesebb 5—6 emberre van szükség. A lottó nyerőszámai 17, 40, 45, 62, 65 # A TOLNA MEGYEI óvó. nők KISZ-énekkara vasárnap a Nemzeti Galériában ad hangversenyt. Az aulában, Gerse József vezénylésével Bartók, Kodály és mai magyar szerzők kórusműveit mutatják be. + LAPUNK TEGNAPI számában írtunk az aparhan. ti vízmű II. számú kútjának helykijelöléséről. Téves in_ formáció alapján írtuk, hogy az első félévben elkészül a második kút. A tartalék kút fúrását csak az év második felében kezdik meg, és a tervek szerint jövő év elejétől vehetik használatba az Apar- hanton lakók. A KÜLPOLITIKAI beszélgetést folytathanak az érdek, lődők Pálfy Józseffel és Chrudinák Alajossal február 20-án 18 órakor a paksi járási könyvtárban. SZAKÁCSVERSENY. Hagyományosan minden év. ben megrendezik a harmadi. kos szakácstanulók megyei versenyét. Az idén 22-en in. dúltak, és a döntőben Masin. ka József szekszárdi fiatal szerezte meg a győzelmet. Második Szűrszabó Erzsébet, a tamási ÁFÉSZ, és a harma, dik pedig Jakus Tibor, a vendéglátó tanulója lett. Tolna megyei Tanács csecsemőotthona ANYAG- ÉS ESZKÖZGAZDÁLKODÁSI CSOPORTVEZETŐI állást hirdet. Elsősorbar anyag- és eszközgazdálkodásban jártasak jelentkezzenek. (371) Télen is sok látogató keresi fel a simontornyai várat. De a más vidékről, más országból érkezetteken kívül sok helybeli is látogatja a Salamon fia Simon alországbíró 1270-ben épített, s néhány éve újjáépített várát. A simoo- tornyaiak a 18 ezer kötetes könyvtárat keresik fel. Itt a vár hajdani lovagtermében legtöbbször iskolásokat látni, ám a statisztika szerint az elmúlt évben beiratkozott 876 olvasó közül a felnőttek vannak többen, szám szerint 494_ en. De csak azért, mert a könyvtárakban ide sorolják a középiskolásokat és a szakmunkástanulókat is. Megnövekvő felhőzet Várható időjárás ma estig: fokozatosan megnövekszik a felhőzet és nyugat felől újabb havazás várható. Fokozatosan megélénkülő délies szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2, plusz 3 fok között. Szakmakőstolgntö UTUMB SC6' ts tumurrc Hétfőtől ma délig ad otthont a Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat szekszárdi gyára a Tolna megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet kiállításának, melynek célja az, hogy a megye fejlődő iparában a keresett szakmák felé orientálja a fiatalokat. A hosszú ebédlőben a megye valamennyi nagyobb üzeme bemutatta termékeit, s egyben bepillantást nyújtott az általuk alkalmazott technológiákba. A mindenki számára érdekes és sok hasznos ismeretet nyújtó tárlatnak főleg az általános iskolák végzős diákjai voltak látogatói. Útjukat segítették a kiállítás' rendezésében közreműködő üzemek, szövetkezetek azzal is, hogy vállalati buszukkal szállították a város iparnegyedébe a vidéki iskolásokat. Itt pedig a bemutató megtekintésén kívül a szakemberek tanácsai, válaszai is segítettek a fiataloknak, hogy többet tudhassanak meg a szimpatikusnak tűnő szakmákról. A húsipari vállalat például színes diákat vetített, a Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat egy kis műhelyrészt rendezett be, ahol gyakorlatban mutatta be a bundakészítés fortélyait, a PAV szakembere pedig arról beszélt, hogy milyen munkát végezhetnek a jövő szakmunkásai hazánk első atomerőművének építésén. A kiállítást megtekintő közel kétezer diáknak a szekszárdi úttörőházban a szakmákat ismertető filmeket vetítettek. Fotó: SZ. OL VAST AM Az ismétlésekről Arra törekszik szerkesztőségünk minden tagja, hogy olvasóinknak lehetőleg a legfrisebb információt adjuk. A megyében sok esemény vár bennünket, mindenhova nem tudunk eljutni, van azonban olyan téma, amelyet — ahogy mondjuk — csontig rágunk. Keresve a könnyebb utat, gyakran megjelentetünk egy-egy eseményt többször is. Ez a mi munkánk selejtje. Amikor egy könyvismertetőt kétszer közlünk egymás után, szé- gyeljük magunkat, ha a bonyhádi foghíj beépítéséről írunk, közlünk képet, már indulatosak vagyunk, s ha egy üzem fejlesztését háromszor is megírjuk — lettlégyen bármilyen fontos — akkor, megintcsak másokkal együtt mondjuk, „megáll az ész”. Több alkalommal összegeztük lapunk munkáját, olvasóinkkal is találkoztunk, s örömmel konstatáljuk, egyre szélebb körben járunk, a témagazdagság jellemző minden lapunkra, amelyeket az olvasó mint „újságot” nyit ki, s zár be, ha elolvassa, s amikor az olvasó kezébe „óság” kerül, azt mi sem szeretjük. Hiba, ha egy eseményről ötször, hatszor írunk, baj, ha háromszor, megbocsátható, ha kétszer, s ha egyszer sem írunk valamiről, és az fontos, érdekli az olvasót, az nagy baj, az az igazi hiba.-PjTöbb tej, több sajt A Tolna megyei Tejipari Vállalat az idei év eddig eltelt másfél hónapja alatt tíz százalékkal, napi 25 ezer literrel több tejet vásárolt fel, mint az elmúlt esztendő elején. Ha a kezdeti tempó nem csökken, az év végére elérik, sőt, túl is szárnyalják a korábban elképzelhetetlennek tűnt százmillió literes meny- nyiséget. A felvásárolt mennyiség növekedése ellenére kevesebb tejet szállítanak el a megyéből, s ennek eredményeként 17 százalékkal növelhették a sajtgyártást. A többlet sajtot a hazai igények jobb kielégítése mellett tőkés országokba küldik. Idén a Terimpexen keresztül már jelentős mennyiségű trappistát és edamit exportáltak a Közel-Kelet országaiba és Kanadába. Felújítják a minaretet Egerben renoválják a török minaretet. A szakemberek kicserélik a megrongált mészkőkockákat, s a felújított minaret a nyár közepén ismét fogadhatja látogatóit. döntő Szekszárdon Milyen idő lesz az olimpián? A napi középhőmérséklet 18 Celsius fok, a relatív pára- tartalom 70 százalék, a szél- sebesség 3—5 méter másodpercenként — ez a szovjet meteorológusok előrejelzése az 1980. július 19. és augusztus 3. közötti időszakra, a XXII. nyári olimpiai játékok napjaira. A szokásosnál jóval távolabbi jövőre szóló prognózist komputer segítségével, Moszkva és környéke több mint százévi időjárási adatainak felhasználásával készítették el. A pultnál Tolongás a sörös pultnál. A csapos egymás után löki a várakozók elé a sörrel telt poharakat és korsókat. Figyelemre méltó ügyességgel, mert alig-alig ömlik ki valamelyes a drága nedűből. Egy tikkadt, szomjas hang a háttérből: — Mondja, akar még több sört eladni? A váratlan kérdéstől megáll a csapos kezében a gumicsőre szerelt sörtöltő kézifegyver. — Naná! — Akkor kevesebb habot mérjen!-s. -n. Területi A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa és az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa ez évben is megrendezi a Szövetkezeti néptáncosok VII. országos találkozóját és versenyét. Megtisztelő, hogy az egyik területi döntőre március 4—5-én Szekszárdon, a Babits Mihály Megyei Művelődési Központban kerül sor, Tolna, Somogy, Baranya, Fejér megyék és Budapest 17 legjobb szövetkezeti, illetve közös fenntartású együttesei részvételével. Több mint 800 táncos és hangszeres kísérő színes fesztiválja ígér gazdag programot a megyeszékhely lakosainak. Újszerű lesz, hogy 4-én szombaton este egy-egy vendégcsoport ellátogat Decsre, Ma- docsára, Sióagárdra és Ka- kasdra, hogy műsort adjon ezekben a népi hagyományokban gazdag községekben. A két szövetkezeti ágazat által meghirdetett találkozó és verseny célja, hogy elősegítse a folklór ápolását, a néptáncok színpadi bemutatásával felkeltse és fokozza az érdeklődést a népművészetek iránt, módszertani fórumot teremtsen a szövetkezeti együtteseknek. Fontos feladata a rendezvénysorozatnak az is, hogy hozzájáruljon a közösségi magatartás formálásához, fokozza az öntevékeny csoportok aktivitását, és mind többeket nyerjen meg e művészeti tevékenységnek. A területi bemutatókon arra is lesz lehetőség, hogy a fellépő együttesek minősítést szerezzenek. A döntőre, mely július 1—2-án lesz Balatonlellén, Balatonfüreden és Siófokon, a területi versenyek legjobb néptánccsoportjai kapnak meghívást. LEMLE ZOLTÁN A fesztiválra benevezett az iregszemcsei Bartók Béla népi együttes is TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kcz- • bcsítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551