Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-14 / 38. szám
u Képújság 1978. február 14. ( a félelmen Moziban Túl Egy véletlen félreértés folytán Claude Ballard telekügynök megismeri az országszerte rettegett bandavezér René Guilloux következő rablásának tervét. Sikerül megszöknie a rablóvezér pribékjei elől, de amikor hazatelefonál, lakásán már René Guilloux veszi fel a telefont. Közli, hogy azonnal térjen haza, különben megöli az egész családját. A kis, jelentéktelen telekügynök családtagjai megmentéséért egyéni akcióba kezd. A film itt szolgál az első meglepetéssel. Claude Ballard alakítója a negatív rendőrszerepekből a rendszeres mozinézők előtt jól ismert Michel Bouquet. Az első percekben még ellenszenvvel figyeljük — a szinte csak negatív szerepek alakítására született színészt —, aztán lassan kibontakozik előttünk a családjáért aggódó, a félelemtől szinte hőssé váló kisember igazi énje. Édesanyját megölték, felesége, gyermeke túsz a gátlástalan bandafőnök kezében. Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy a film induló sziBranko Ruzic szobra A Szépművészeti Múzeumban kiállítás nyílt a mai jugoszláv szobrászat alkotásaiból. A tárlat csaknem minden kortárs művészeti irányzatot bemutat. Képünkön Branko Ruzic faszobra: Matija Antun Reljkoric. tuációját a ma oly gyakori terrorista, emberrabló akciókhoz hasonlítsuk. Izgalmas krimi és mélyen szántó filmdráma a Yannick Andrei által írt és rendezett Túl a félelmen című francia film. Most, amikor a mozik műsorán, a könyvkiadók polcain egymást érik a silány, tucattermék krimitörténeA hazai könyvkiadás ritkán kényeztet el bennünket gyorsaságával. Nemes János könyve (Kossuth) örvendetes kivétel. Tavaly októberi események is szerepelnek benne, a szedést karácsony előtt kezdték meg, és ez a sajnos cseppet sem kitalált krimi január 30-án már a könyvesboltokba került. Újságolvasó legyen a talpán, aki csak a müncheni olimpia óta a Német Szövetségi Köztársaságban elkövetett terrorcselekményeket rendre felsorolni képes. Néha-néha a fejünkhöz kapunk, hogy mi minden történik „a művelt nyugaton”, aztán már a fejünkhöz se kapunk, hiszen mindez máshol van, és ott bizonyára megszokták. (Nem hiszem, hogy megszokták volna.) Talán azt is megszokták, hogy a tőkés világ egyik legerősebb hatalmának minden elképzelhető technikai vívmánnyal felszerelt rendőrsége képtelen megbirkózni maroknyi terroristával. Akik persze szintén kitűnően felszereltek, szervező képes, ségük olykor lenyűgöző, de újabban már ideológiát se gyártanak maguknak, hanem egyszerűen csak ölnek. A GSG—9 elnevezésű szuper. tek, külön szót érdemel, hogy a film bebizonyítja ebben a műfajban is lehet értékeset, maradandót alkotni. A Sakál napja című film vetítése óta a Túl a félelmen az első olyan film, ami kiemelkedik az életünket — valóságban és filmvásznon is — elborító krimitengerből. TAMÁSI JANOS kommandó mogadishui akciója persze huszáros produkció volt, de a sok részletből az egyszerű újságolvasó előtt (valamennyien azok vagyunk) mégsem tevődik össze az egész. Ebben segít eligazodni Nemes János könyve. Megtalálható benne a legutóbbi néhány terrorcselekmény precíz leírása, a szereplők élet- és jellemrajza. Andreas Baader és Ulrike Meinhof, a kitűnően indult újságírónő egyáltalán nem voltak buta emberek. Éppen ezért külön is érdekes rövid életüknek a máig sem egészen tisztázott halálukig vezető útja. Ennél sokkal érdekesebb azonban a nyugatnémet terrorakciók „ideológiai” háttere, és azoknak az erőknek a bemutatása — itt nyugodtan használhat, juk a sokszor elkoptatott „leleplezése” kifejezést — akik a terrorizmus ürügyén a maguk politikai tőkéjét igyekeznek kovácsolni. A nevetséges áron, egy tucat budapesti villamosjegy el. lenértékéért, kapható majdnem 200 oldalas, zsebkönyv méretű kötethez rajzok és érdekes fényképválogatós is tartozik. Rádió Sasok sorsa A rádió „168 óra” adása ritkán ébreszt kriminalisztikai összefüggésű gondolatokat, de ilyeneket a múlt szombati meghallgatása után bajos volt elfojtani. Azokat tájékoztatandó, akiknek a figyelmét a műsor netán elkerülte volna: — röviden a lényegről. A fővárosi állatkertben fél szemére megvakult egy sas és egy krokodil, kitördelték a víziló fogait, borotvapengével sebeket ejtettek az elefánt orrmányán, vasbottal zúzták szét a sivatagi róka lábát, és köveket etettek a gyanútlan oroszlánfókávat. A rómaiak légióinak büszke madara éppúgy nem sassal viaskodott, mint ahogy a krokodil se krokodil jóvoltából vesztette el fél szeme világát. Mindez már magában is elég a döbbenethez, pedig még nem minden. Az egyik fővárosi piacon 100 forintért árusították az állatkertből lopott ritka tyúkludat, a vércsék, sasok ellopása pedig úgy tűnik, napirenden van. A rendőri gyakorlatban valószínűleg szokatlan nyomozás lehetett, de három vércsét meg is találtak az egyik budapesti lakásban. A nemes ragadó, zó madarakat vadászatra kívánták betanítani, és félő, hogy az ilyen célra hagyományosan jobban használható sólymokra is rövidesen sor kerül. Mindezek arra vallanak, hogy az állatkert éjszakai őrzése nem a legtökéletesebb, sőt földrajzi fekvése és más technikai adottságok miatt a jövőben sem várható lényeges változás. Hacsak ezzel a feladattal nem bíznak meg barnamedvéket, tigriseket, párducokat és vadászgepár. dókat — de ez másféle technikai okokból nem valószínű. A kitűnő riport vegyes érzelmeket keltett. Ismét egy terület, melyen túlhaladtuk a világszínvonalat. Ilyesmi, ilyen arányokban ugyanis sehol nem fordul elő. Az okokkal kapcsolatban csak totózni lehet. Jó dolgunkban nem tudunk mit csinálni? Üzleti szellem? De ki vesz napja, inkban hobbikertjéhez vércsét? És ha vesz, ki tudja észrevétlenül tartani? Barbarizmus? A rács mögött élőkkel szemben érvényre jutó szadizmus? (A saját borotva-sérüléseimet timsózom, de a háznyi elefánttal szemben „hősnek” érzem magam?) Vagy ahogyan az egyik ápoló megjegyezte: „Egyszerű kul- turálatlanság"? Ki-ki tetszése szerint választhat feleletet. Mindettől függetlenül: — nem kellett az állatvédő egyesület tagsága ahhoz, hogy valakit a sasok sorsának hallatán ki ne rázzon a hideg. Döbbenetes riport volt. Állati. O. I. Képünkön egy jelenet a Milyen szép a meggyilkolt halála című filmből, amely most szerepel megyénk mozijainak műsorán. Könyv Terroristák az NSZK-ban Baader-Meinhof és társaik Szekszátdról - Moszkvában Czank József, a Tolna megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója, mint arról hírt adtunk, a közelmúltban a Szovjetunióban járt az Országos Filmátvételi Bizottság tagjaként. Immár másodízben, ami a megyebeli ilyen jellegű szakmunka elismeréseként is joggal felfogható. — Sok filmet ingyen látni, ez valami roppant szórakoztató dolog lehet, vélik sokan — mondottuk. — Milyen a valóságban? — Fárasztó! — hangzott a válasz. — Még a kitűnő szervezés és pompás tolmácsolás mellett se kis feladat rövid idő alatt napi 4—5, javarészt színes, szélesvásznú filmet megtekinteni. — Ezekből mennyit vásároltak meg? — A bemutatott 28-ból 13. at, közülük 3-at a tv részére. — Mik a jellemzői a látott új szovjet filmeknek? — Ezt elég nehéz összefoglalni. Nekem az ötlött szemembe, hogy milyen nagy lendületet kapott a köztársa, sági stúdiók — a grúz, tad- zsik, azerbajdzsáni — tevékenysége. Ezek elsősorban a történelmi régmúltnak, és a már ugyancsak történelmivé vált közelmúltnak, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom utáni időknek szentelik figyelmüket. Hangvételük azonban távolról se annyira folklorisztikus, hogy a messziről jött néző ne élvezhetné. Gondoljunk arra, hogy a János vitéz Japánban is sikert aratott... — A mai élet problémái? — Ügy tűnik, uralkodóvá váltak a szovjet filmművé. szetben. De nemcsak a problémákra — a Prémium-szerű filmek folytatására — gondolok, hanem azokra is, melyek a mindennapi élet derűjét, könnyed hangvételben, életörömmel telve ábrázolják. — Címeket tudna idézni? — Ez bajos! A magyar fordítás nem biztos, hogy híven tolmácsolja az eredeti lénye, gét, ezért bizonyára új, itt adott címek is születnek majd. Láttuk Gosztyev: „Front szárnyak nélkül” című filmjének folytatását Tyi. honovval és a Szekszárdon is járt Ivan Perzverzevvel. Ezt meg is vásároltuk. Átvettük „A vörös futárt”, melynek címe valószínűleg az eredeti marad, és a születő szovjet állam diplomáciai kapcsolatainak kezdeti nehézségeiről vall. Rendezője: Gehlman. A tv nézői Bondarcsuk „Sztyeppe” című művének tüneményes felvételeiben gyönyörködhetnek majd. Ütünk tanulságos, és remélem, hogy eredményes is volt. (ordas) TV-NAPLÓ Budai oroszlán A vállalkozás szokatlan: Sőtér István új regénye, a Budai oroszlán csak a könyvhétre jelenik meg, de a tv Nyitott könyv sorozata már most bemutatta egyes részleteit. Mint az író nyilatkozatából tudjuk, a terjedelmes regény az ötvenes évekkel foglalkozik, s elsősorban az értelmiség útkeresését mutatja be. Azt is megtudtuk, nem kulcsregényről van szó, tehát valamennyi alakja az írói képzelet szülötte, ami önmagában nem erény, bár nem is hátrány. Az persze más kérdés, hogy Sőtér közvetlenebbül is meg tudná írni ezeknek az éveknek ma is hiányzó regényét, hisz miniszterként sok mindent közelről látott és sok mindenben részt is vett. A töredékes részletekből sok minden nem derült ki. Például az sem, hogy egy regény — Sőtér kvalitását ismerve: jó regény — ha csak az értelmiségre szűkíti mondanivalóját, képes-e bemutatni egy olyan összetett, ellentmondásokkal kísért kort, mint a mi ötvenes éveink voltak? Mert ezeknek az időknek nemcsak az értelmiség volt a résztvevője, hanem az egész ország, munkások és parasztok, akiknek hurcolniok kellett azokat a terheket is, amiket a vezetés hibái jelentettek. Azt sem tudjuk, hogy a legjellemzőbb részleteket láttuk-e, s az is kérdés, hogy mennyiben lehet alig egy órába belesűríteni egy nyolcszázoldalas regényt. így egy kicsit rejt vény szerűen hangzott, amit hallottunk, s ha egy pillanatra Lukács Györgyöt véltük is fölismerni, a végén megtudtuk, szó sincs róla, az író nem őrá gondolt. Mi maradt meg így, a töredékesen fölvillanó képekből? Vitathatatlanul néhány éles vonallal megrajzolt jellem, egy-egy emberi sors villanása, aggodalmak és remények, hiányérzetünket azonban mindez nem szüntette meg, s nem kaptunk választ arra, hogy a terjedelemre is tekintélyes könyv mennyiben fogja át azokat az éveket, amikor sok nehézséggel kellett meg- küzdenünk, de amikor a torzulások, törvénysértések ellenére is a szocializmus épült Magyarországon. Valószínűleg az adásidő rövidsége okozta, hogy nem bontakozhatott ki a regény a maga egészében, arra viszont jó volt, hogy fölkeltse az érdeklődést Sőtér István regénye iránt. * Vasárnap délelőtt a Kolozsvári Állami Magyar Operaház előadását láttuk: Verdi Attila című operáját mutatták be. Nem a legszerencsésebb időpontban került képernyőre ez a jó előadás, mely a magyar operaszínpadok műsorát egészítette ki, hisz az Attila bemutatására egyetlen együttesünk sem vállalkozott. Örömmel láttuk a jó képességű kolozsvári együttest, s közben arra gondoltunk, hogy hasonló vállalkozásokkal bővíteni lehetne operatársulataink műsorát. Az ősszel kitűnő előadásban láttuk Moniüszko operáját (Halka) Besztercebányán, s kár, hogy ezek a szomszédban látható produkciók nem jutnak el az itthoni közönséghez. Mindannyiónknak hasznára válnának. CSÁNYI L. Nézzük a tv-t — Tulajdonképpen ki az a szakállas, aki a repülővel érkezett? A hátamba, mint az imént a Késes Méri villogó pengéje a gazdag nagynéni hátába, úgy hasít iBöbe kérdése. De nem szólok, csak nyelek egyet és mereven nézem a képládát. — Jenő, ne légy megint undok — forgatja a pengét lángoló sebemben. — ö Ricsárd bácsi — próbálom nagyvonalú rövidséggel elejét venni a további vérontásnak. De már nincs menekvés. — Ne úgy mondd, hogy Ricsárd, hanem magyarázd meg rendesen, hogy ki az. — Az a magas, rövid hajú, szemüveges fiatalember, az a Ricsárd. — Ja, az aki annyira hasonlít arra az eladóra, aki az ABC-ben a húsospultnál van? — Azt nem tudom, hogy arra hasonlít-e Ricsárd. — Jó-jó, csak ne kapd fel megint a vizet. Nem a Ricsárd hasonlít a hentesre, hanem a hentes Ricsárdra. Nem szólok. Szünet. Mármint köztünk. Nézzük a tévét. — Te Jenő, én ezt nem értem. A te Ricsárdod azt mondta annak a lánynak, hogy ma este érkezik az öreg. Az a szakállas meg egyáltalán nem öreg. — Ricsárdhoz képest öreg. De lehet hogy csak szeretet- ből, mintegy kedveskedésből nevezte öregnek — mondom ördögi türelemmel. — Szép kis kedveskedés, mondhatom. Jellemző, hogy te ezt megérted. — Megértem-nemértem, ez most teljesen mindegy. Figyelj oda te is, mert így elveszítjük a cselekmény fonalát. — Neked nem szabad tévét nézned. Te minden műsoron felcukkolod magad. Különben pedig ne figyelmeztetgess, hogy én hova figyeljek. A hátamban már magától mozog a halef. Kiállom. Nézem a képet. Böbe izeg- mozog. Rágyújt. — Az a te Ricsárdod teljesen hülye. -Miért kedveskedik a nagybácsinak, mikor az a gyilkos. — Az nem az én Ricsár- dom, és az a nagybácsi nem gyilkos. — De hát a Ricsárdod nője azt mondta, hogy a nagybácsi a gyilkos. — Az nem Ricsárd nője, hanem Ricsárd féltestvére és nem ez a nagybácsi, hanem a másik nagybácsi a gyilkos, illetve az se gyilkos, hanem bérgyilkost fogadott és úgy ölette meg a Ricsárd nénikéjét, és... — Na, itt van. Helyben vagyunk. Hát mond Jenő, te teljesen hülyének nézel engem? Hát azt hiszed, hogy én nem látom a tévét? És folyton magyarázni kell, mint a Képcsöviék gyagyás Pistikéjének, hogy na Pistike az ott a farkas, most durr, lelövi a jó bácsi... Állandóan beszélsz, magyarázol, összekevered a dolgokat, aztán összekeversz engemet is. Ez egy kibírhatatlan állapot így. Fölhergeled magadat minden kis apróságon, a plafonon vagy mindjárt. Most mit rugdalod azt a szerencsétlen készüléket. Hát tehet az arról, hogy nem a Ricsárd a gyilkos, hanem a féltestvére. Most mit üvöltözöl. iNa, itt van. Nem hallottam, hogy mit mondott az a rossz kabátos. Vedd tudomásul, hogy holnap átmegyek a Képcsö- viékhez és ott nézem a folytatást. Én nem kínoztatom itt magamat veled. Te pedig, legjobb volna, ha elmennél egy pszichológushoz. CZAKÓ SÁNDOR